tárca

Pap Éva: Tito kék vonata

Nemet tudott mondani Sztálinnak, meg tudta csinálni azt, amit mások nem. Irigyek voltak rá. Megpróbálta kemény kézzel összetartott szövetségi államát közelíteni a kelethez és a nyugathoz. Moszkvában is járt, azok után, hogy pár évvel azelőtt még elképzelhetetlen volt. A nyugat szemében veszélyes kommunista keletről. A kelet szemében a kommunizmus árulója. Mégis úgy tűnik, hogy mindkét oldal barátja.

Elképzelem a szerelvény csikorgó hangját, ahogy a távolban, jóval a szabadkai felüljáró előtt fékez a síneken, és több száz méterről nyílegyenesen bekúszik a pályaudvarra. A hetvenes években járunk. A peron tiszta és csikkmentes. Hajnalban egy teljes brigádot vezényeltek ki takarításra. A szürke beton dézsákban frissen beültetett petúniák virágoznak, akárcsak az országban a kommunizmus. A járda apró mélyedéseit a bennük megülő víz hozza egyenesbe. Csak a pályaudvar évszázados poros-füstös szagát nem tudják eltüntetni, mert beivódott vastagon az állomásépület falaiba és annak apró osztatú ablakkereteibe. Arra a következtetésre jutok, hogy ha semmi nem tökéletes, akkor az is igaz, hogy senki.

A sín mellől indulva színes perzsaszőnyegeket terítettek le, hogy arra lépjen a SFRJ elnöke, Josip Broz Tito. Fehér nyári egyenruhája és olajfaág sújtású tányérsapkája hálófülkéjének elegáns mahagóni furnérozású szekrényében függ, és alatta márkás francia parfümje. Magam előtt látom, hogy ott lóg vállfán csíkos pizsamája és köntöse is.

Most egyszerű szürke öltönyében, kalapjával a kezében jelenik meg. Az a típusú férfi, aki hiába van túl a nyolcvanon, májfoltos bőrén, elformátlanodott vonásain és kisugárzásán akkor is átüt valamikori sármja. Ez az, amit csak a nők látnak. A férfiak azonban villanásnyi idő alatt meglátják egymásban a hiúságot, a gyakorlatias intelligenciát, a jó helyzetfelismerési képességet, mindent, ami bennük nincs, de a másik birtokában van, és nagyon jól gazdálkodik vele.

Mint Josip Broz, aki aztán kissé bicegve, de láthatóan erőt véve magán keresztülvonul a kiürített várótermen, majd beszáll nyitott tetejű autójába. A főút felé megkerülve a korzót, saját sofőre viszi a Városházához.

A protokollt mindenki ismeri. A főbejárat előtti széles boltív fölé senki sem néz, a kíséret, az egyenruhások, és az őt fogadó delegáció sem. A díszterem színes üvegablakai túl magasan vannak, és a rajtuk lévő magyar királyok alakjait elsötétítik a belül felfüggesztett sűrű szövésű zöld függönyök. Csak én látom, hogy a napfény megcsillantja a Ferencz József vállán leomló prémet. 

Bent a díszteremben sötétség van, és ahelyett, hogy elhúznák a függönyöket, felkapcsolják a csillárokat. A Druzse megbeszélést folytat a helyi vezetőkkel, a pártfunkcionáriusokkal, és a végén egy vastag kubai szivarral a kezében barátságosan pózol a fotósoknak. Majd a nyitott tetejű autóval látványosan végig vonul a Belgrádi úton.

A jármű lelassít, ahogy közeledik az útszakaszhoz, ahol pionírjai integetve üdvözlik őt, piros szegfűt dobálva utána.  A fiatalságnak most szabad kiáltozni, sőt ajánlott. Zsivio Tito! Éljen! És ő halántékához emelve a kezét visszaköszön nekik.

Ha a nép tudná, hogy már nem sokáig. Mert az emberből faragott istenek sem élnek fizikai valóságukban örökké. Őket is gyötri évekig a köszvényük, reumás fájdalmuk, a rossz keringés, hideg végtag. És bár az orvosok is bizonyos helyzetben istenek, ők sem tudnak mindenre gyógyírt. Egy nap mindenkivel megtörténik a halál. De az övé után évekig, május 4-én 15 óra 5 perckor megszólalnak a szirénák, és megáll az élet egy percre.

Gondolatban visszatérek a vasútállomásra. Az egyik kocsi oldalán a tenyérnyi, matt arany címer közepén elhelyezkedő lángcsóván élesen megcsillan a nap sugara, mintha arra figyelmeztetne, hogy az a tűz soha nem alszik ki. A kék vonat fénylő lemezborításán homályosan visszatükröződik az ember arca.

A peron padján ülve körmömmel lepöckölöm a deszkáról lepergő festékréteget és közben azon tűnődöm, vajon melyik kérdésre adott válasz a fontosabb. Hogy ki volt ez az ember, vagy hogy mit tett?

Nemet tudott mondani Sztálinnak, meg tudta csinálni azt, amit mások nem. Irigyek voltak rá. Megpróbálta kemény kézzel összetartott szövetségi államát közelíteni a kelethez és a nyugathoz. Moszkvában is járt, azok után, hogy pár évvel azelőtt még elképzelhetetlen volt. A nyugat szemében veszélyes kommunista keletről. A kelet szemében a kommunizmus árulója. Mégis úgy tűnik, hogy mindkét oldal barátja.

Halála után saját földjén sokak foglalják imába a nevét, mások köpködve kegyetlen gyilkost kiáltanak rá. Karomat lazán a pad háttámlájára vetem, és azon tűnődöm, hogy egy háborúban ki nem az?

Tito kék vonata még itt áll, de aztán tovább indul Belgrádba vagy Zágrábba, talán Ljubljanába. Azon tűnődöm, mire szolgál a kék vonat.

’72 őszén az egyik kocsiban utazik az angol királynő. Az esti program után vasúti lakosztályának ajtaját magára zárva, koktél ruhájában a megvetett ágya szélén ül. Tekintetét körbevezeti az elegáns virágmintás tapétával borított falakon, a falilámpákon, a kifinomult ízléssel összeválogatott art deco stílusú bútorokon, miközben hegyes körömcipőjéből kiszabadított lábát végiggördíti a süppedős szőnyegen. Hibátlan – bólint maga elé.

A szellőzőrácsot meglátva, elégedetten állapítja meg, hogy jól működik az angol gyártású klímakészülék.  Erre lazán hanyatt dől, mert jól esik elengedni magát azok után, hogy búcsúzásul pezsgővel koccintottak. Néhány percre elbóbiskol, és amikor feleszmél, sminkjét lemossa a legmodernebb szaniterrel felszerelt fürdőszobában. A rézkeretes metszett tükörben ellenőrzi, hogy az összes arcfestéket jól eltávolította-e a vattapamacs, és közben megállapítja magában, hogy igazi hedonista ez a Josip.  Harmincnégy év köztük a korkülönbség, de az elnök és felesége, Jovanka közt is pont ennyi van. Az a kisugárzás… – sóhajt fel könnyedén, – amit a nők észrevesznek. Lehet, hogy ez a hedonizmus jele – amit felismernek a hollywoodi csillagok is, mint Richard Burton és Liz Taylor. A legendás pár egy szivarfüstös, hosszúra nyúlt este után bizonytalan léptekkel halad a hálófülkéjük felé, miután elfogyasztják vacsorájukat a cirádás mintájú, arany címerezésű tányérokból. És egész este Chivas Regallal koccintanak Titoval a síneken gördülő rezidencián. Az ágyba ájulnak mindketten, de mielőtt elaludnak, Liz megjegyzi: szexi az a szemölcs ott az ajka fölött. De ezt Richard már nem hallja…

Hedonista és végtelenül egyszerű ember? Vagy zseniálisan alkalmazkodó? Vajon mi ebből az egészből a mítosz és realitás, teória és valóság?

Felállok a padról. Karom lazán leeresztem a testem mellé, és kihúzom magam, ahogy látom, a szerelvény lassan megmozdul. Elindul Titóval Szabadkáról. Mielőtt meghal, vajon ő akarja-e úgy, vagy mások döntenek arról, hogy a testét koporsójában viszik utolsó újtára, fényes kék vonatán egész Jugoszlávián keresztül? Huszonkét év alatt megtett 600000 kilométerből így teszi meg az utolsó néhány ezret. És bár egyesek mondhatnák: minden ugyanaz, csak ő nincs.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: