novella

Bak Zsófia: A diagnózis

Ez nem az a néni, én nem megyek be, közölte Lujzi, és már iszkolt volna a lépcső felé, ha az apja nem kapja el rutinosan a kapucniját. Lehajolt hozzá, ő az asszisztens, és kettő trüffeltorta, súgta a fülébe, mire a kislány felhagyott a szökési tervével, és szorosan az apjához bújva, félénken átlépte a küszöböt.

Minek mentél ebbe bele, nem látod, mire megy ki a játék, kérdezte vádlón Klára, miközben próbálta kiszabadítani a bal combját Lujzi szorításából, és egyúttal nem hanyatt vágódni a mozgólépcsőn. Feleslegesen traumatizáljuk szegényt, aztán hordhatjuk újabb helyre ezt kiheverni, és így tovább, ördögi spirál!
Semmi baj, Lujzika, ne félj, mindjárt fönn vagyunk!
Játék! Igen, az lesz, válaszolta szórakozottan Elek, aki a mozgólépcső menetszelétől és a kislány pánikszerű üvöltésétől nem sokat hallott a monológból, de Klára szúrós tekintete rögtön elárulta, hogy rossz nyomon jár.
Mikor felértek a tetejére, a férfi kényszeredett mosollyal az arcán, a lehető legkedvesebb hangján megkérdezte a feleségétől, hogy volna-e szíves elismételni az iméntieket, de a nő csak duzzogva legyintett, és ölbe vette a síró kislányt. Elek csendben követte őket a szabadba.
A Kossuth tér sarkán, a Szamos cukrászdánál a nő megállt. Nézd, kincsem, ha ügyesen viselkedsz, utána eszünk itt egy szelet trüffel-tortát! A kislány, aki ezúttal az anyja nyakát szorította idegesen, a Déli pályaudvar óta először elhallgatott. Végigpásztázta a kirakat mögötti sütipultot, és megenyhülve azt mondta, jó, de ugye bácsi lesz?
A szülei zavartan összenéztek.
Nem, néni lesz, mondta Elek, és előkapta a mobilját. Nézd, csak, ő az! Rövid barna haja van, szemüveges, és Mária néninek hívják. Neki is vannak gyerekei, öt is, tette hozzá Klára.
A kislány összevont szemöldökkel végigmérte a nőt a képen, majd azt mondta, hogy ha biztos nem ad szurit, akkor jól fog viselkedni.
Na jó, akkor erre fogjunk kezet, mondta Elek, és a következő pillanatban megköttetett az alku.
Találhattál volna férfit is, tudod, hogy a nőket nem bírja, súgta oda foghegyről Klára. Hát ha egyszer ő a legjobb, válaszolta a férfi, és megindultak a Honvéd utca irányába, elöl Klára a gyerekkel, utánuk Elek.
Megfigyelted, hogy egyes állomásokon sokkal gyorsabb a mozgólépcső? Sőt, meredekebb is, mondta a férfi, mire a nő gyorsított a léptein. Amúgy azt olvastam, nem osztogat indokolatlanul kódokat, ne aggódj. Nekünk sem árt, ha tudjuk, mi van a gyerekkel, nem csak az óvónőnek fontos. Különben sem hiszem, hogy kicsapják az oviból emiatt, nem lehet olyan súlyos a helyzet, szónokolt Elek lefelé bámulva, gondosan ügyelve rá, hogy ne lépjen vonalra. Körülbelül tíz térkővel később vette csak észre, hogy a nő a jobb fülét a szabad kezével fogja be, a balt meg a vállához szorítja. Hát ez nem igaz, hogy végighallgatni se vagy hajlandó, mondta mérgesen. A nő ebben a pillanatban kiszabadította a füleit.
Hogy mit, kérdezte. Ne haragudj, csak szembejött az a gyerek, és egy lufit nyomorgatott a kezében, tudod, hogy nem bírom a pukkanás hangját. Nem is értem a szüleit, miért nem szólnak rá, a parlamenti őrség még terroristának is hiheti őket, ha kidurran. Mit mondtál a kódokról?
Elek szóról-szóra elismételt mindent, a mozgólépcsőn való elmélkedést leszámítva, miközben továbbra is a térköveket bámulta, aztán megkönnyebbülve fellépett egy vonaltalan járdára.

A Honvéd utca 13-as szám alatt egy impozáns, régi épület fogadta őket, freskókkal az előtérben, szemben egy kovácsoltvas keretes felvonóval, olyannal, amiről ránézésre tudható, hogy nagy zuttyanással indul el és érkezik meg. A kislányra tekintettel, aki pont egy héttel korábban kapott hisztériás rohamot egy hasonló szerkezettől, inkább a lépcsőt választották. Egy kis mozgás sose árt, mondta Elek, és bal lábban fellépett az első lépcsőfokra, miközben diszkréten megérintette az orrát a jobb kezével.
A harmadik emeletre érve egy hatalmas, Micimackós tábla tudatta velük, hogy megérkeztek: Dr. Nánási Mária, gyermekpszichiáter. A férfi megnyomta a csengőt, aminek kellemetlen recsegése az egész folyosót betöltötte. Klára és Lujzi egyszerre szorították a fülükre a kezüket nagy grimaszolás közepette. Kis idő múlva egy molett, hosszú, szőke hajú, szemüvegtelen nő dugta ki az arcát és hangos “Jó napot!”-tal köszöntötte őket.
Ez nem az a néni, én nem megyek be, közölte Lujzi, és már iszkolt volna a lépcső felé, ha az apja nem kapja el rutinosan a kapucniját. Lehajolt hozzá, ő az asszisztens, és kettő trüffeltorta, súgta a fülébe, mire a kislány felhagyott a szökési tervével, és szorosan az apjához bújva, félénken átlépte a küszöböt.

Mária néni rendelője a bejárattól jobbra eső folyosó végéről nyílt. A cipőkből még a folyosón ki kellett kibújni egy szuperhősökkel telematricázott öltözőszekrénynél, amit Lujzi nagy érdeklődéssel vizsgált meg. Elek ekkor vette észre, hogy reggel felemás zoknit sikerült felvennie, egy rombuszosat, és egy négyzeteset. A Jóisten szerelmére, Elek, kezdte Klára, hát hányas voltál te geo… , de a férje nagy örömére befejezni már nem tudta a kérdést, mert nyílt az ajtó, és Mária néni mosolyogva beinvitálta őket.
Jó napot, doktornő, Takács Elek vagyok, meghoztuk Lujzikát, lépett oda a férfi, és határozottan megszorította Mária néni kezét, annyira, hogy a nő ösztönösen visszahúzta.
Örülök, jöjjenek csak, mondta, majd szélesre tárta a szoba ajtaját, és mikor a család tagjai elhaladtak mellette, észrevétlenül végigmérte mindannyiukat.
A helyiség egyik felében egy kisebb asztal körül három színes szék helyezkedett el, a másikban pedig egy állatmintás szőnyeg és egy hatalmas szekrény tele mindenféle játékkal: kirakó, plüss állatok, babák, lego és duplo figurák.
Lujza az ajtóból méregette az ismeretlen terepet, élénken járatva a tekintetét a játék kupac és a doktornéni között, aztán a sokadik unszolásra az apja kezét szorongatva kicsit beljebb lépett, és elhelyezkedett a szőnyegen egy Playmobil ház mellett. A fél szemét persze továbbra is a doktornénin tartotta, aki a kislányról látszólag tudomást sem véve helyet foglalt a legtávolabbi széken.
Miben segíthetek, kérdezte Klárát, aki zavartan közelebb húzódott. Autizmus…az óvodában meggyanú…izé…merült fel a gyanú, kezdte a nő suttogva. Ne haragudjon, csak nem akarom, hogy meghallja, így is félek, hogy traumatizálódik szegény, olyan érzékeny. Az óvónő folyton nyafog a nagy csoportlétszám miatt, és ha a gyerek kódot kap, akkor ugye kereshetünk más ovit…Na, szóval, érti, mondta a nő, miközben a bal kezével birizgálni kezdte a haját a füle tövében. Klára mindig ezt csinálta, ha ideges volt, a mutató-, és a középsőujja közé csippantott egy hajtincsből formált hurkot, majd a hüvelykujja begyével, vagy ha épp nem volt lerágva, a körmével simogatni kezdte. Minél selymesebb volt a tincs tapintása, annál hamarabb nyugodott meg. Elek erre a nászutuk második hetében jött rá, azóta nem győzte elhalmozni jobbnál-jobb hajápoló szerekkel, amiket néha ő maga dörzsölt be a felesége fürtjeibe.
Értem, bólintott Mária néni együttérzően. De az édesapja szerint maguk is tapasztaltak furcsaságokat, mondta, és a szőnyegen ülő férfi irányába nézett. Egy pillanatra megakadt a szeme Elek lábain, majd egy fojtott mosolyt követően ismét Klára felé fordult.
Hát, tudja, ha örül, rázza a kezeit. De ezt most nem hiszem, hogy látni fogja, mert nagy trauma neki itt lenni, hülye óvó…izé, szóval na, nem biztos, hogy látni fogja a doktornő. Azon is csodálkoznék, ha most megszólalna, tudja, nagyon szégyenlős. Ezen kívül kicsit verekedős, főleg a traktornál a Margaréta játszón, na, ott mindig lerángatja a kormánytól a kisebbeket, de hát Istenem, ilyenek a gyerekek, nem?
A kislány még mindig mozdulatlanul ült, és Mária nénit méregette. Elek, hogy oldja a feszültséget, levett a polcról egy kosárkát, ami tele volt Duplo figurákkal, majd elkezdte a pólójuk színe alapján sorba rendezni őket.
Ééés…a családban volt esetleg bármi…gyanú, kérdezte Mária néni, miközben az apa játékát nézve bőszen jegyzetelt.
Nem, soha, vágta rá Klára, mire a doktornő gyanakvó tekintettel felpillantott a jegyzeteiből.
Illetve, én is ráz…tam a kezeimet gyerekkoromban. De már elmúlt!
Lujzi ebben a pillanatban hagyott fel a doktornéni szoros megfigyelésével, és egy piros dobozhoz nyúlt, ami a házikóba passzoló Playmobil figurákkal volt tele.
Klára megkönnyebbülten sóhajtott, egy pillanatra még a haját is elengedte. Elek már majdnem minden Duplo figurát sorba tett, láthatóan azon hezitált, hogy a színskálában a sötétkék vagy a lila van-e előrébb.
Huhh, játszani kezdett a drágám…mármint a Lujzi, akkor nem lesz baj, mondta Klára, és megkönnyebbülten válaszolgatott a doktornő további kérdéseire, felidézve a kislány életének mind a négy évét.
Mikor az óvoda került szóba, Lujzi hirtelen megszólalt.
Úgy gondolom, nagyon hangos a csoport, Doktornéni! A gyerekek kiabálnak. Főleg a Gyuri, nagyon hangos, panaszolta, zavar engem.
Mária néni érdeklődve a gyerek felé fordult. Hű, az nem lehet jó, Lujzika. És vajon miért olyan hangos a Gyuri, kérdezte.
Elek közben a lila mellett tette le a voksát, és elkezdte átrendezni a Duplo figurák sorát. Nagyon belemerült, még a nyelvét is kidugta. Mária néni ismét jegyzetelt.
Hát azért, mert félig olasz, válaszolta a kislány, aztán folytatta a házikó rendezgetését, és megrázta a kezeit.
Mária néni elmosolyodott, ismét végigmérte a szülőket, aztán folytatta a kérdezősködést.
A figurák sorba tétele után, látva, hogy Lujzi belemerült a saját játékába, Elek is csatlakozott a felnőtt beszélgetéshez, és kérdés nélkül mindent elmondott a gyerekről, beleszőve a legmodernebb gyereknevelési szakirodalomból szerzett ismereteit, majd beszámolt a saját gyerekkoráról, és a feleségééről is, egy szuszra, kiemelve, hogy egyikük sem kúszott csecsemő korában.
Mária néni csak nehezen jutott szóhoz, hogy lejárt az idejük, és meg kéne beszélni a kontroll időpontot. De nyugodjanak meg, nem lesz itt semmi kód, megmondhatják az óvó néninek is, esetleg egy kis szorongás-oldás, mondta, aztán finoman puhatolózni kezdett, hogy a kedves szülők jártak-e már bármilyen terápián, de a megbotránkozott tekintetüket látva inkább elállt a kérdezősködéstől, és felírt valamit a papírjára nagy felkiáltójelekkel.
Hát akkor viszlát legközelebb, mondta végül.
Nagyon jót játszottam nálad, pedig a néniket nem szeretem. Jövök máskor is, mondta a kislány, és kezet nyújtott.

Klára, Elek és Lujzi olyan mosolygósan léptek ki a Honvéd utca 13. alatti ház kapuján, hogy bármilyen reklámfilmet le lehetett volna forgatni velük.
Én mondtam, hogy nincs itt semmi baj, mondta Elek, mire Klára felvonta a szemöldökét, de aztán inkább nem szólt semmi, hanem megkönnyebbülten lépdelt tovább a cukrászda felé.
Mikor felbukkant a kivilágított Parlament a láthatáron, a kislány ugrálni kezdett örömében, aztán felnézett a szüleire, és azt mondta, ez élete legszebb napja. Klára alig észrevehetően megrázta a kezeit, Elek örömében még a vonalakról is megfeledkezett.

4 comments

Leave a Reply to Judit Pompéry Cancel reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: