novella

Kovács Andrea: Fogadó vérhez és tejsavhoz

Büszke lenne rám, ha még élne, büszke lenne rám, ha látná, hogy ma már asztalnál eszem, nem piszkítok magam alá nyilvánosan, és két pornófilm között könnyedén összedobok egy kimchit.

Géppuskával egy sorozatot eresztesz a hasamba. Érzem a kezemmel a széjjelfutó meleg vért, érzem, hogy rettenetesen fáj. Összeesek. Próbálom halottnak tettetni magam, nem levegőt venni a kínok között. De odajössz. Ráállsz a mellkasomra. Biztos akarsz lenni abban, hogy már nem élek. Ezen a ponton felébredek. Pedig érdekelt volna a folytatás. Hátha hozol egy lángszórót is.

A Campari-szódától szédülten rusztikusra tépem a rokonoktól kapott disznósajtot. Pont úgy, ahogy a nagybátyám tette az abált hússal a disznóvágásokon. Bár ő többnyire a Kőriék szilvapálinkájától vadult meg délután 3 körül, éppen egy időben azzal, amikor a dédnagyanyám a trágyán a disznó gyomrát öblítgette feszt, nagyanyám pedig könyörgött neki, hogy hagyja abba, úgysem azt használják majd a töltéshez. És ekkortájt zajlott általában az a sehonnan sem eredeztethető családi szokás a tizenéves fiúk között, hogy körbeálltuk a legfiatalabb meggyfát és üvöltve lehugyoztuk. Anyám eleinte sírt, később a maradék hagymás vérbe fojtotta a viselkedésem miatti csalódottságát.

Büszke lenne rám, ha még élne, büszke lenne rám, ha látná, hogy ma már asztalnál eszem, nem piszkítok magam alá nyilvánosan, és két pornófilm között könnyedén összedobok egy kimchit. Nem számolom, mennyi van. De kiváló karácsonyi ajándék lesz majd, amikor a Megváltó születését ünnepeljük. Ha már a Megváltónál és az ő születésébe kódolt feltámadásánál tartunk. Amikor legutóbb itt voltál, nem mondtam neked miközben a kimchit kanalaztad, de arra gondoltam, könnyen lehet, hogy valójában már mindketten meghaltunk, ezért tudunk ilyen békésen beszélgetni itt a verandán. Persze lehet, hogy igazságtalan vagyok magunkkal. Emlékszel, amikor azt mondtam neked, hogy „minden nappal szebb vagy”, te meg erre azt válaszoltad “remélem ez nem olyan, mint egy közgazdasági függvénynél, hogy egy nap elérem a telítettségi pontot és jön a visszaesés”, én meg erre azt, hogy „de, szerintem olyan”. És mindketten nevettünk.  Olyanok voltunk, mint két fuldokló, egymás szagával telt meg a tüdőnk újra. Csak annyira vágytunk, hogy újra lehessen örülni, hogy legyen kivel nevetni, miközben nem kell gondolkodni. Csak annyi kellett, hogy újra kapjunk levegőt, hogy újra biztonságban legyünk, hogy újra legyen hitünk abban, ami érkezik. Elég volt csak ülni és nézni bele a másikba. Akkor még sehol sem volt a kínai kel, reggelire is csak fejhúst ettünk.

Nyalom le a disznósajtból hátramaradt zsírt az ujjaimról és hallom, ahogy bemondják a lottó nyerőszámait a rádióban.
Ötösöm van.
Olyan magától értetődően reagál a testem, mintha arról számolt volna be a hírolvasó, hogy újrafestették a kerületi sportpályák öltözőit. Tudom, hogy jó hír, de abban még nem vagyok biztos, mennyiben érint ez engem.
Anyám száma. Meg a te anyádé. Meg a tied. Meg az enyém. És az ötödik apám öngyilkosságának napja. Napi perverz. Tudom.
Kit illet ilyenkor a véletlennek álcázott sors?

Egyszer mesélted, hogy neked a futás olyan, mint a fű meg a szex, könnyű leszel tőle. Én meg azt válaszoltam: „könnyű, persze, de nekem azért még nehézlégzésem van utána. Amúgy meg, amikor tegnap szex után azt mondtad: gratulálok, hogy újra elmentél, először meglepődtem, mert eddig nem gratuláltál az orgazmusaimhoz. Időbe telt mire leesett, hogy a futásra mondtad.” Most is vártam a félreértést, azt, hogy megszólal valaki a rádióban: uram, elnézést, tévedés volt, az ötödik meg sem történt, az ön apja még él.

Ha ő még élne, talán sosem szokunk rá a meggyfahugyozásra (ami valójában az én ötletem volt), talán anyám sem hal bele minden toros káposztába, ami apám kedvenc étele volt, talán lett volna erőm békében ülni mellette, amikor kérte, és talán az asztalodat sem hagyom ott mindig, amikor te még eszel.

A zöldségek erjesztése türelemre tanít. A hús darabolása figyelemre.
Az ötös lottó pedig arra, hogy aki egyszer itt volt, bármikor visszatérhet.  

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: