novella

Kiripolszky Michaela: A hálanapló

A legtöbb falubelinek még a közmunka is elérhetetlen, és három nap alatt költenek annyit, mint amennyit az előbb kifizettem a kávémért. Persze én sem álltam mindig ilyen jól, de most, hogy már csak egy záróvizsga van hátra a doktori cím megszerzéséig és biztos állásom van egy menő ügyvédi irodánál, úgy érzem, nem kell annyira spórolnom az utolsó ösztöndíjjal.

Az Egyetem téri Starbucks ablakán keresztül nézem a nyüzsgő teret. A homokszínű térkő szinte szikrázik a júniusi napsütésben, kint már-már elviselhetetlen a forróság, a légkondicionált helyiségben viszont egész kellemes a hőmérséklet. Előttem egy jegeskávé, a Polgári Törvénykönyv és egy kis füzet, melynek borítóját ügyetlen gyerekrajz díszíti. Körülöttem a laptopjaikba meredő vagy egymással csevegő egyetemisták, valamint egy-két irodista, aki megunta a kapszulás kávé ízét.

Kinyitom a kishúgomtól kapott füzetet a közepénél. A pszichológusom ajánlotta pár éve, amikor mindent nagyon borúsnak láttam, hogy írjam fel, amiért aznap hálás vagyok, mert ez is segíthet a rosszabb napok átvészelésében. Azóta szertartássá vált ez a művelet, minden nap összegyűjtöttem pár dolgot, és bár csodát nem tett, sokszor tényleg jobban éreztem magam tőle. Ahhoz képest, hogy akkor milyen reménytelennek tűnt minden, most tényleg egész sok dolog van, amiért hálás lehetek. Bár négy záróvizsga után előfordul, hogy ezt nem így látom, az egyetem épületére pillantva most mégis tudatosítom, hogy mennyire örülök, amiért eljutottam idáig, és hogy milyen sok szerencse kellett ehhez. Na meg az alapítványi tanárok fáradhatatlan munkája és az én szorgalmam és kitartásom is, bár a saját érdemeimet hajlamos vagyok kisebbíteni. Pedig ha nem akarok álszerény lenni, be kell látnom, hogy nem sokan jutnak el ide onnan, ahonnan jövök. A legtöbb falubelinek még a közmunka is elérhetetlen, és három nap alatt költenek annyit, mint amennyit az előbb kifizettem a kávémért. Persze én sem álltam mindig ilyen jól, de most, hogy már csak egy záróvizsga van hátra a doktori cím megszerzéséig és biztos állásom van egy menő ügyvédi irodánál, úgy érzem, nem kell annyira spórolnom az utolsó ösztöndíjjal.

Le is írom: Köszönöm, hogy a jogi egyetemre járhatok. Hálás vagyok, amiért…

Éppen belemerülnék, de a szomszéd asztalnál ülő hallgatók annyira hangosan kezdik tárgyalni a büntetőjog tananyagot, hogy nem tudok összpontosítani. Azon gondolkodom, hogy inkább összepakolok és a könyvtárban tanulok, de a záróvizsga-időszak harmadik hónapjában  nem sietek az indulással, inkább még üldögélek és nyugodtan kortyolgatom a kávém.

Szórakozottan hallgatom a beszélgetést, úgy tűnik, éppen zh-ra készülnek.

– Oké, akkor ez halált okozó súlyos testi sértés… és az micsoda, amikor meghalt a kisgyerek? – kérdi az öltönyös fiú. Sosem értettem, néhány hallgató miért jár öltönyben az egyetemre. Az ilyeneket nem találtam túl szimpatikusnak, azt képzeltem, hogy biztosan mindent alájuk tettek a szüleik. Hát, úgy könnyű.

– Szerintem ez emberölés… – mondja kissé hezitálva a mellette ülő szemüveges lány.

– Hogyan lenne már emberölés? – válaszol már-már felháborodva a fiú. – Tuti nem akarták megölni a kisgyereket…

– De lehet gondatlan… Ha a cselekménye következményeit azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja… – látszik, hogy a lány felkészült, fejből idézi a törvényszöveget.

– De hogyan lehetne emberölés, hogyha nem akarták megölni? – a fiúról süt, hogy nem érti, miről van szó. Bár az öltönnyel szerzett egy rossz pontot nálam, nem hibáztatom az értetlenségéért. A büntetőjog nekem sem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé, talán pont azért, mert méltatlannak találom, hogy emberek így beszéljenek életekről, erőszakról, bántalmazásról.

– Hát de éppen ez a gondatlanságnak a lényege, hogy nem akarták, de mégis megölték… – a lány hajthatatlan, még ha az előbb bizonytalannak is tűnt, most már mindenáron próbálja meggyőzni a fiút.

– Oké, elolvassuk a jogesetet még egyszer? Várjál, mindjárt megnyitom – felnyitja a laptopját, a kis alma kék fénye kigyullad, a fiú pedig monoton hangon olvasni kezd. –  A tényállás szerint a vádlottak élettársi kapcsolatban éltek, öt kiskorú gyermeküket nevelték a közmű nélküli ingatlanban. A lakásba 2015-ben egy ismeretlen, a vádlottak tudtával és beleegyezésével, szívességből vezette be az elektromos áramot úgy, hogy az utcán lévő hálózati vezetékre egy kampót akasztott és a vezetéket a lakóház utcafront felőli ablakán át húzta be a házba. A mélyszegénységben élő vádlottak olyan lakásban éltek gyermekeikkel, amely semmilyen közművel nem rendelkezett, a lakásba sem víz, sem gáz, sem elektromos áram nem volt bekötve. Jó, amúgy miért szül valaki öt gyereket, hogyha nincsen bevezetve az áram… – csóválja meg a fejét. Kezd jobban érdekelni a mondanivalója, mint az öltönye.

– Ezzel ráérsz jogszociológián foglalkozni, olvasd tovább, légyszi – szól rá a lány várakozva, mintha egy történet csattanóját várná.

– Jól van, nyugi – inti türelemre a fiú, akit szemmel láthatóan csak annyira izgat a dolog, hogy ha éppen ez a jogeset kerül elő a zh-n, meg tudja oldani. – Azt mondja, hogy 2015. július 27-én a vádlottak egyik kiskorú gyermeke játék közben véletlenül hozzáért a szabálytalanul vételezett villanyárammal üzemeltetett, földelés nélküli hűtőszekrény hátsó, fém alkatrészéhez és halálos áramütést szenvedett.

A kezem remegni kezd, és a fehér pólómra löttyintem a kávém, ahogy kimondja a dátumot. Eddig is ott motoszkált a fejemben, hogy mi van ha… de nem gondoltam volna, hogy tényleg történhet ekkora véletlen. Másodpercek alatt összepakolok, nem akarok többet hallani. Egyébként tényleg gondatlan emberölés volt a vád. A szüleimet pedig felmentették.

4 comments

  1. Épp az előbb olvastam Pásztor Andrea novelláját, nagyon tetszik, ahogy ugyanazt a témát két szemszögből írtátok meg. Ez is nagyon megrázó.

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: