regényrészlet

Hlavay Richárd: Montoro

Veszprém megyei sváb úrilány volt, férfifehérnemű-szabó a polgári világban, szövetkezeti varrónő a kádárkorban, aki hetven forintért cserélte a zippzárat a nyolcvanas években a pártbizottsági sofőr, a kezdő fiatal ügyvédek, és Gutmann doktor nadrágjaiban, aki hatalmas ember volt, és mindig azt dörmögte “hogyvagyunk?, hogyvagyunk?”amikor belépett a Heiser nagyiék kertvárosi házának előszobájába.

 Eszter – kiáltott be Arturó szinte hibátlan magyar kiejtéssel a mosogatóba. Amikor kilépett a folyosóra, a főnök két ismeretlen férfivel várt rá. Már nem tűnt annyira mosolygósnak, a kötényre mutatott. Eszter mosolyogva bólogatott, hogy ja persze, ezt majdnem elfelejtette, a két idegen férfinek nem igazán tulajdonított jelentőséget, épp köszönni akart és futni telefonálni, a mosogatás közben valahogy kezdett összeállni a terve, és elég erőt érzett magában, hogy beszéljen a lányával, de közben Sára üzenete aggasztotta.

– Taxi for you – mondta Arturó és a helyiségből nyíló, hátsó bejárat előtt álló kopott fehér kisbuszra mutatott.

– Gracias – mondta Eszter, hangjában némi munkásöntudattal, és belevágott, hogy elmagyarázza, elmutogassa, ő inkább sétálna, jól esne egy kis friss levegő, és mozgás az egész napos ácsorgás után az olajos párában, és amúgy is telefonálnia kell, “familly, important”, nem is értette, az utóbbi honnan jutott eszébe, de kimondta, az egyik férfi azonban odalépett hozzá némán és megfogta a karját. Magas volt, legalább két méter, fekete pólóban, izmos nagydarab fickó. A kocsi felé intett. Eszter tekintete egy pillanatra összeakadt a német lányéval, aki valami italt vett ki a folyosón álló hűtőből, és benézett a helyiségbe önkéntelenül, majd azonnal el is kapta a fejét, mintha valami olyasmit látna, amiről ő már pontosan tudja mit jelent, de nem szeretne tudni róla, részt venni benne. A másik férfi kezében meglátta a táskáját, a pasas beletúrt, keresgélt, majd kivette a telefonját, bedobta a mosogatóba, azután intett a társának.

– No, no, gracias, mennem kell – próbálkozott Eszter kétségbeesett mosollyal az arcán, és előbb Arturora nézett, aztán a két férfire sorban, egyikük sem szólt egy szót sem. Érezte, ahogyan a férfi megszorítja a karját, a mosogatóra pillantott, a telefon már elsüllyedt a koszos lében.

– Engedjen – erőltetett némi határozottságot magára. – Engedjen – ismételte magyarul, és megpróbálta kiszabadítani magát, de ekkor már a másik férfi is ott állt mögötte, ez is magas, nagydarab, fekete pólóban, akár az ikertestvére is lehetett a másiknak, megfogta Eszter másik karját, tenyerét a derekára téve tolta a hátsó kijárat, a szorosan az ajtó mellett álló furgon felé. Eszter hátrafordult, senki sem volt már a mosogatóban. Arturót sem látta. Érezte, tudta, hogy esélytelen kiszabadítania magát, lármázni sincs sok értelme, a tányérok csörömpölése, a hűtők zúgása, a pincérek kiabálása és a cinkos félretekintés észrevétlenné tették már, az élet továbblépett. A két férfi nem volt durva, épp ettől voltak annyira ijesztőek. Néhány lépés, és másodperc múlva a kopott furgon, koszos belsejében találta magát, ahol savanyú izzadtságszagban már vagy tíz-tizenkét másik nő ült, nem tudta eldönteni, rémültek, vagy elszántak, mindenki rezzenéstelen arccal bámulta őt. Közvetlenül az ajtó mellett volt még egy hely, vagyis amikor a férfiak belökték ide, az egyikük rámordult az ajtó mellett ülő nőre, mire az kelletlenül, de szó nélkül odébb csúszott.

– Ești maghiar? – nézett rá szúrós szemmel a másik oldalról egy kövér nő.

– Hova visznek? – próbálkozott Eszter magyarul. – Where, wo? – sorolta ami eszébe jutott és próbált valakivel kapcsolatot teremteni, akár a szemben ülő, kövér nővel, de az inkább megijesztette, ahogy bambán, dülledt, vizenyős szemekkel bámulta őt. Rémülten forgatta a fejét, és segélykérőn nézett a többiekre.

– Maghiară – fordult a mellette ülőkhöz a kövér nő és röhögtek.

Eszter az ajtót vizsgálta, természetesen nem volt belül kilincs, de amúgy is elindultak, bár mintha még csak lépésben mennének, talán még ki lehetne ugrani, ha kinyílna az ajtó. Önkéntelenül dörömbölni kezdett a vezetőfülke elválasztófalán, aztán az ajtón, valaki a bent ülök közül rákiabált, talán a kövér nő, valaki hangosan sírt, az egyik szomszédja is csatlakozott hozzá, már ketten dörömböltek a furgon falán, kétségbeesetten próbálták felhívni magukra a külvilág figyelmét, de a furgon már a kikötői raktárak között gurult, ahol ilyenkor hajnalban egy lélek sem jár.

– ¡suficiente! ¡Tranquilo! – kiáltott be az egyik férfi a fülkéből, egy keskeny, szellőzőrácson keresztül, Esztert megragadt egy vizenyős, izzadt kéz, hátrafordult, a kövér nő volt az, visszarántotta a padra és rámordult, mint egy házőrző.

– Taci! Curvă.

Eszter lefagyott. Néhány sporttáskát látott a lábaknál, ahogy körülnézett, ráeszmélt, hogy semmilye sincs. Az iratai, a pénztárcája, az étteremben maradt, telefonja a mosogatólében végezte, csak ami rajta van, annyi ruha, ez mindene. Odakint sötét volt, már elhagyták a várost, nemsokára hosszú, nagy ívben kanyarodtak, talán egy autópálya felhajtója. Messzire viszik őket, ha autópályán mennek, soha senki sem fogja megtalálni őt, ebben a pillanatban egészen biztos volt ebben, és lassan kezdett elhatalmasodni rajta a kétségbeesés és a jeges rémület. A furgonban lassan elviselhetetlen lett a hőség és az izzadtságszag, odakint még mindig harminc fok körül járt a hőmérséklet, bent a raktérben semi levegő. Zsibbadni kezdtek az ujjai, a szája kiszárat, nőtt a nyomás a tarkóján, a pulzusa az egekben. A raktér végében valaki egy zacskóba hányt, az öklendezés hangjától, és a hányás szagától felfordult a gyomra.

Tizenhat éves volt, amikor meghalt az apai nagymamája, a kedvenc nagymamája, ahogyan szigorúan nem családi körben emlegette őt. Derűs nő volt az utolsó percig, aki a világháborúk és ötvenhat, meg ki tudja hány költözés és kisemmizés ellenére remekül szórakozott a világ és saját maga esetlenségén. Hosszan és gurgulázva kacagott hetven, nyolcvan évesen is, mint egy kislány, amikor elmesélte valamilyen hétköznapi botlását. Eszter kisgyerekként türelmetlenül, de elbűvölten hallgatta a karácsonyi vacsoránál ahogyan mesélt és megtöltötte fényes derűvel az étkezőt, miközben a sötét, félhomályos, gyertyalángos nappaliban már ott lapultak az ajándékok. Veszprém megyei sváb úrilány volt, férfifehérnemű-szabó a polgári világban, szövetkezeti varrónő a kádárkorban, aki hetven forintért cserélte a zippzárat a nyolcvanas években a pártbizottsági sofőr, a kezdő fiatal ügyvédek, és Gutmann doktor nadrágjaiban, aki hatalmas ember volt, és mindig azt dörmögte “hogyvagyunk?, hogyvagyunk?”amikor belépett a Heiser nagyiék kertvárosi házának előszobájába. Eszter kisgyerekként félt tőle, de aztán megkedvelte őt, és később jól szórakozott, amikor ezek az idős emberek a gyapjú öltönyeikben, széles karimájú kalapjaikban, ki-ki sétapálcával feltűntek a gangon, besétáltak a nagyiék előszobájába, majd a konyhába, mintha valami régi könyvből jöttek volna elő, egy másik dimenzióból, ahol a lányok, mint a nagymamjája ismerték az operákat, és beszéltek latinul, olvastak franciául, és németül, pedig csak polgárit végeztek, és férfifehérnemű-szabók voltak, és egyszerűen csak “a vén hülyeként” emlegették a plébánost, bár a misére kalapban, kesztyűben jártak vasárnaponként halálukig. Eszter azon a tavaszon ájult el életében előszsör, amikora nagyi meghalt. Április volt, nagy meleg, álltak a tűző napon a Forradalmi Ifjúsági Napok megnyitóján, és ő egyszer csak hiperventillált. Azon a nyáron még vagy kétszer-háromszor megismételte ezt a mutatványt, de már tudta mit kell tenni, a fiatal mentőápoló még ott az iskolaudvaron kiokosította, papírzacskót szorított az orrára, szájára, mert kilihegte a széndioxidot a szervezetéből. Most semmi másra nem számíthatott, csak a puszta akaraterejére. Évekkel ez előtt, ez már elég volt, hogy gyógyszerek nélkül legyűrje a kezdődő pánikbetegséget, csak nem fog ki rajta egy levegőtlen, büdös, koszos furgon, a kanyargós út, és a húsként összezsúfolt, szótlan, útitársak. Sötét volt odakint és lassabban is mentek, valami mellékút lehet. Az ujjait mozgatta, mintha zongorázna. Igyekezett lassítani a légzését. Valami emelkedőn mentek felfelé, aztán egy földút bukkanói hintáztatták őket. A furgon a szétesés határán recsegett, nyikorgott, olykor ujjnyi rés támadt az ajtó és a tokja között, aztán a következő huppanónál újra összezártak a fém elemek. Eszter próbálta a lábát a padlónak, kezét a tetőnek feszítve megtámasztani magát, egy-egy fordulónál így is többekkel együtt leesett a padról, mire visszamászott, jött a következő forduló. Régóta nem hordott karórát, most átkozta magát ezért, nem tudta pontosan mióta autózhatnak, de bizonyos volt benne, hogy legalább egy órája már, vagyis legalább negyven-ötven kilométerre lehetnek Motriltól. Lassítottak, beszédet hallott, majd ismét nekiindultak. Ez valami kapu lehetett okoskodott, és próbálta ezt megosztani felfedezését a néma padszomszédaival. A bal oldalán egy fiatal nő ült, vagy inkább még lány, csontsovány, a karján börtöntetkók, ha néha szólt valami a másik oldalán ülőhöz, mintha ugyanazon a nyelven szólt volna, ahogyan a kövér nő hozzá beszélt. Románnak tűnt. A jobbján egy kitalálhatatlan korú, öregasszony, szikár, szinte szikkadt arca, sasorra, csontos keze a frászt hozta Eszterre, vagyis a lelke mélyén lakó kislányra, aki szinte már látta magát, amint felugrik a banya mellette, fogatlan száját nevetésre nyitja, majd elkapja és bevágja a kemencébe és hangosan rácsapja a rostélyt. Megálltak ismét. Csend lett, majd néhány másodperc múlva kinyílt az ajtó. Egy hosszú épület előtt álltak, az ajtó fölött lámpa világított, az ablakai kitárva, odabent egyelőre sötét, körben mindenütt sötét, talán valami domboldalon lehet a ház, mintha kissé távolabb fákat látna, talán szabályos sorokban, gyümölcsös lehet.

2 comments

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: