novella

Mármarosi András: Pedig én úgy szeretlek!

Megundorodott az apjától. Nem tudott felnézni rá, nem tudta tisztelni. Örökre meggyűlölte a képmutatást. Mert persze az apja sikeres ember volt. Egyetemi tanár. Értelmiségi.

Fülledt nyári este volt. Nyitott ablakok mellett is alig hűlt le a levegő. Álmos össze-vissza forgolódott, nem tudott elaludni. Bár csak egy paplanhuzatba takarództak, már így is csatakosra izzadta a lepedőt és a párnáját. Századszorra fogadta meg, hogy most már tényleg be kell szereltetni egy klímát, mert így nem lehet élni. Persze nyaranta csak pár hétig volt extrém hőség, és az év többi részében nem igazán lett volna szükség légkondicionálóra, de ez a pár hét elviselhetetlen volt. Alig várta már, hogy lemehessenek Balatonfűzfőre a családi nyaralóba. Emese mellette egyenletesen lélegzett, de Álmos sejtette, hogy ő sem alszik. A felesége egyébként sem volt jó alvó. A gyerekek megszületése óta Emese nagyon éberen aludt, a legkisebb neszre, nyikkanásra, nyögdécselésre felriadt, aztán meg nehezen aludt vissza. Állítólag az anyáknak valami megváltozik az agyában, miután gyereket szültek. Mintha valamilyen adó-vevő bekapcsolódna, és ráhangolódnának a csecsemők felől érkező legkisebb zörejre is. Álmoséknak nem volt babyphone-juk. Emesének nem volt rá szüksége.

Váratlanul egy hangos kiáltás verte fel a lakópark bágyadt, éjszakai csöndjét. Nem a gyermekszoba felől érkezett, és nem is gyerek hang volt.

  • A kurva anyádat, te rohadt szemét! Hol voltál már megint? Hozzám, ne érj!
  • Jaj, ne, már megint kezdik – hallatszott Emese elfojtott hangja, és a fejére húzta a párnáját.
  • Most, mi lesz? Meg fogsz ütni? Kezet emelsz a feleségedre? – rémület érződött a női hangból.
  • Szerinted megüti? Te, tényleg, ez most meg fogja verni – ült fel hirtelen Emese az ágyban.
  • Ne foglalkozz vele! Nem a mi dolgunk – mondta Álmos, majd felállt és becsukta az ablakot. 
  • Maradj má csendbe! Ne kiabáljá! Felvered az egész telepet! – szűrődött át egy részeg hang letompítva a becsukott ablakon keresztül.
  • Próbálj aludni! Még jó, hogy a gyerekek nem ébredtek fel – mondta Álmos.

Emese visszafeküdt. Most, hogy becsukták az ablakot, még az a kis légmozgás is megszűnt. Tudta, hogy nem fog elaludni. Nagyon felzaklatta a dolog. Ismerte a szemben élő szomszédokat. A lakóparkba nagyjából egyszerre költözött be sok család, többnyire friss házasok, vagy olyanok, akiknek már voltak kisgyerekei. Ági és Feri aranyos párnak tűntek. Nagyobb gyerekeik voltak, mint az ő ikreik, már iskolába jártak. Szegény gyerekek. Milyen lehet nekik, amikor az apjuk részegen jön haza?

Emlékezett. A torkába kúszó, fojtogató félelemre. A szégyen és düh keserű keverékére. Féltette az anyját, sokkal jobban mint saját magát. Őt az apja soha nem ütötte meg, csak az anyját néha. Utána meg a zokogások, bocsánatkérések, fogadkozások. Hogy ő  – mármint az apja – milyen nyomorult, hogy ő isten bizony, meg hogy soha többet. Aztán persze újra, meg újra. Ez lett a normális. Amikor nagyobb lett, már kamasz, egyre kevésbé értette az anyját. Miért nem vált el? Mit látott ebben az emberben? Mitől félt?

Megundorodott az apjától. Nem tudott felnézni rá, nem tudta tisztelni. Örökre meggyűlölte a képmutatást. Mert persze az apja sikeres ember volt. Egyetemi tanár. Értelmiségi. Talán ezért is szeretett bele Álmosba. Ő nem ivott. Szelíd, barátságos, nyíltszívű férfi volt. Persze túlságosan konfliktuskerülő, és nem elég asszertív – ezt a hülye kifejezést is valami céges tréningről hozta haza.

Tompán, mintha víz alatt lenne, mondatfoszlányok jutottak el a tudatáig, hol férfi, hol női hangok: Mert én téged szeretlek…. De akkor, …. De nem, Isten bizony nem…. Csendesebben már!

Aha, itt tartanak – gondolta, most jön a  … minek is kéne most jönnie? Nehezére esett gondolkodnia, tompa, fáradt sötétség ereszkedett rá.   

Másnap reggel Álmos lement a sarki zöldségeshez. Alig aludt pár órát. Nyűgös volt és a fáradt. De sárgarépát és krumplit kellett venni az ördögfiókáknak, ez volt a legegyszerűbb menedékük, amikor épp nem volt otthon Hipp biofőzelék, és egyelőre az ikrek megették, ha jól összeturmixolták őket. Emesének ez a bio dolog már-már az agyára ment. Még szerencse, hogy ezt a zöldségest kedvelte, mert az országút mentén lévőnél vásárolni, na az főbenjáró bűn lett volna.

Ahogy sorban állt, hogy fizessen, belépett a boltba Ági. Kicsit mintha zavarban lett volna, kerülte a tekinteteket. Rajtuk kívül még ketten voltak benn, mindnyájan itt a telepen laktak. Emese tuti, hogy tudta volna a nevüket. Hihetetlen, hogy mindenkit ismer, és minden pletykát tud. Álmosnak ez nem ment a fejébe. Ágira azért emlékezett. Magának is alig akarta bevallani, de bejött neki a nő. Bár a kisboltban nem volt különösebben világos, Ági nem vette le a napszemüvegét. Sietve bedobott a kosarába pár dolgot, mintha mindegy lenne mit is vesz, aztán Álmos után gyorsan fizetett. Álmos zavarban érezte magát, mint amikor valakit kukkoláson kapnak. De közben haragudott is magára, amiért zavarban érezte magát. Hát hülye vagy? Nehogy már te érezd magad szarul, azért mert a férje csalja, ráadásul még iszik is! A zöldséges előtt megvárta Ágit.

  • Szia! Milyen … – akarta volna folytatni, de Ági közbevágott.
  • Szia! – és azzal el is fordult tőle, és Álmos már csak a hátát látta.  

 Azért nem tudta nem észre venni, még, ha csak egy villanásra is, a nő szeme körüli sötét foltokat.

  • Te, ez most tényleg megverte – mondta a konyhában mosogatás közben.
  • Mi? Mi van? – kiáltott ki Emese a nappaliból
  • Mondom, meg-ver-te – szótagolta Álmos.

A nappaliból a Kossuth rádió hangjai szűrődtek be. Valamilyen beszélgetős műsor volt, – náluk mindig szólt valami, volt amikor a TV – főleg ilyenkor szombat délután már voltak közvetítések a La Ligából, vagy, ha olyan hétvége volt, akkor Forma1-es időmérő futamok. Emese inkább rádiót hallgatott, már persze az túlzás, hogy hallgatott, inkább csak úgy be volt kapcsolva.

  • Ez, az, pont erről beszélnek! – hallotta a felesége hangját
  • Miről?
  • Hát a családon belüli erőszakról – lépett be Emese a konyhába.
  • Aha, és?
  • Valami szakértő baromira szakért! Mert olyan tudományos. Csak élt volna együtt az apámmal! De a másik, egy nő, na az nem beszél hülyeségeket.
  • Mert? – Álmost azért annyira nem hozta lázba a téma.
  • Most tényleg érdekel? – és választ sem várva, egy levegővel folytatta. – Tudod, engem nem érdekel az Ági, de a Feri sem. Felnőttek. De a gyerekek! Azokért tényleg fáj a szívem. És annak a nőnek igaza van a rádióban! Ez rohadtul traumatizálja a gyerekeket. Az ilyenekből lesznek aztán az elbaszott felnőttek.
  • Azért, te nem … – próbált Álmos is kapcsolódni.
  • Jó, hagyjál már, érted, nem, hogy miről beszélek? – reagált indulatosan Emese.
  • Oké, oké – emelte fel védekezőleg a kezét Álmos.

Este az ágyban Álmos odabújt Emeséhez és érzékenyen elkezdte cirógatni a nyakát.

  • Tudod, ilyenkor bánom, hogy nem pasi vagyok.
  • Milyenkor?  – ütközött meg Álmos. Nem nagyon akart beszélgetni. Annak soha sem lett szex a vége.     
  • Ha pasi lennék, legszívesebben jól megverném azt a pöcs Ferit! Hogy érezze át, hogy gyenge, hogy fél, hogy kiszolgáltatott, hogy nem tudja megvédeni magát! A törvények nem védik meg sem a nőket, sem a gyerekeket. Akkor ki fogja?
  • Figyelj, kedvesem – próbálta csitítólag Álmos. Ez nem a mi dolgunk. Ne foglalkozz vele!
  • Ó, persze,  a bölcs megmondó ember – mondta elhúzódva, gunyorosan Emese, – a békesség Hercege!
  • Mi van? Most mi a fasz bajod van? – akadt ki Álmos.
  • Az van, hogy gyáva vagy, hogy nincs benned Kraft! Persze csak a mi kis életünk legyen rendben!

Mintha jéghideg tőrt döftek volna Álmos gyomrába. Annyira igazságtalannak tartotta az egészet. Miért kéne neki erőszakosnak lennie? Az agresszió minden formáját elutasította. Nem elég, hogy szereti a lányait, a feleségét? Hogy soha nem emelne rájuk kezet? Szóhoz sem jutott. Most hogyan lehet erre reagálni? Elkezdett szúrni a szíve. Fogta magát, felállt és szó nélkül kisétált a hálószobából.

Pár nap múlva az egyik este különösen későn jött haza. Már Újpesten járt, amikor egy részeg majdnem elé lépett, de sikerült félrerántania  a kormányt. Ahogy magában szentségelt, miközben tovább hajtott, eszébe jutott Feri. Hogy az alkohol mennyire le tudja alacsonyítani az embereket. Kihozza belőlük az állatot. Nem értette, hogy miért kellett megcsalni a feleségét. Persze Ági csak egy kozmetikus, nem egy észkombájn, de azért meg kell hagyni, baromira jól néz ki. Feri meg egy ács, hát mi a faszt akar?

A lakóparkhoz közeledve egy ismerős alakot pillantott meg az út mentén. Csak átsuhant rajta a gondolat, hogy kicsit megijeszti; ráhúzta a kormányt; … Uram Isten, ez mit csinál – hasított belé a felismerés, – beletaposott a fékbe. Már késő volt. Érezte a tompa csattanást, az ütést, lassított filmen látta, ahogy Feri teste felcsapódik a motorháztetőre, a fejét beleveri a szélvédőbe, majd lassan lefordul onnan. Álmos kitépte az ajtót és átrohant a kocsi másik oldalára. Feri ott feküdt a földön. Véres volt a feje, és nem nagyon volt fókusza. Ahogy közelebb hajolt alkohol szaga csapta meg az orrát. A francba, hát ezért nem ugrott félre! Bassza meg, bassza meg!

Bár a mentő viszonylag gyorsan kiért, Feri a kórházban belehalt a belső vérzésekbe.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: