novella

Háhner Petra: Talán holnap

Amikor minden bátorságát összeszedve megszólította, Annamária a tőle megszokott hetyke intéssel jelezte, hogy épp nem ér rá. Ez a kínos jelenet bevett része volt annak a teátrálisan megkomponált valaminek, ami vállalati hierarchia címszó alatt egyre elviselhetetlenebbül fojtogatta a csapat minden tagját.

Kata gondosan letakarta az ülőkét WC-papír-csíkokkal, majd ráült. Nem volt sok ideje, de szándékosan nem sietett. Szokás szerint győzködnie kellett magát, hogy legalább ennyi szusszanás jár neki. A kézmosást is elnyújtotta, amennyire csak tudta, aztán vett egy mély levegőt, lenyomta a kilincset, és kilépett a folyosóra.

Ahogy haladt az asztala felé, halvány mosolyt igyekezett az arcára erőltetni a szembejövő kollégák kedvéért. Bosszantotta, hogy néhányan közülük talán elhiszik, hogy minden rendben. Mégis muszáj volt mosolyognia, már csak azért is, mert fogalma sem volt, hogy mit válaszolna, ha valaki megkérdezné tőle, hogy mi a baj. Visszaérve a helyére leült, és munkához látott.

Hamarosan betoppant Annamária a maga száz kilójával, olyan lendülettel, mintha élete legfontosabb eseményéről késett volna el. Neki ez volt a tipikus belépője. Kata és a többiek szinte egyszerre üdvözölték, aztán próbáltak észrevétlenek maradni. Kivéve Lilit, a gyakornokot, aki napok óta várta az alkalmat, hogy beszélhessen vele.

Amikor minden bátorságát összeszedve megszólította, Annamária a tőle megszokott hetyke intéssel jelezte, hogy épp nem ér rá. Ez a kínos jelenet bevett része volt annak a teátrálisan megkomponált valaminek, ami vállalati hierarchia címszó alatt egyre elviselhetetlenebbül fojtogatta a csapat minden tagját.

Körülbelül negyed óra elteltével Annamária szólt Lilinek, hogy mondhatja.

– Két hét múlva le kell adnom a szakdolgozatomat, és azt ígértem, hogy időben szólok, ha emiatt plusz szabadnapra lenne szükségem. A jövő héten csak két nap jönnék be – mondta Lili bocsánatkérően, pedig hivatalosan egyébként is heti két napot dolgozott.

– Rendben. Kérlek, írd be a táblázatba, hogy melyik napokon számolhatok veled.

Kata elmélyült munkavégzést színlelve hallgatta a beszélgetést, és megállapította, hogy milyen talpraesett lány ez a Lili. Neki eszébe sem jutott volna engedményeket kérni, legalábbis Annamáriától biztosan nem. Általában a lehetetlent is igyekezett megoldani, és ha nagy nehezen sikerrel járt, letudta annyival, hogy ez bárkinek ment volna. Így legalább könnyebb volt beletörődnie, hogy nem kap dicséretet, sem pedig köszönetet.

– És hogy állsz a szakdolgozattal? Sok van hátra? – kérdezte Annamária váratlanul és mézes-mázosan.

Kata megkönnyebbült, hogy ezúttal nem ő a kiszemelt, de továbbra is feszülten figyelt. Mindig rosszat jelentett, ha Annamária valaki iránt érdeklődött, vagyis inkább érdeklődést tettetett. Láthatóan Lilit is meglepte, de készségesen válaszolt.

– Már majdnem kész, de az a helyzet, hogy ahányszor újraolvasom, mindig találok benne valamit. Lehet, hogy túlságosan maximalista vagyok.

Végtelenül hosszú lett volna azoknak a mondatoknak a listája, amelyeket meggondolatlanság Annamária jelenlétében kimondani, és egészen biztos, hogy Lili utóbbi megjegyzése is szerepelt volna rajta. Itt ugyanis köztudottan csak egy valaki gondolhatta magát teljes joggal maximalistának. Nem mintha ezért a címért úgy vetekednének egymással az emberek, mint görög istennők a legszebbnek járó aranyalmáért.

Természetesen nem kellett sokat várni Annamária frappánsan földbe döngölő válaszára.

– Oh, igazán kár, hogy ezt a tulajdonságodat nálunk még nem villantottad meg – mondta olyan émelyítően, mintha bóknak szánná. – Jut eszembe, végeztél azokkal, amiket kértem? A számlákat is bevitted? – váltott témát hirtelen.

Lili arcára kiült a zavarodottság, láthatóan nem tudta, hogyan reagáljon. Végül úgy döntött, hogy megpróbálja elengedni a megjegyzést a füle mellett. A legtöbben ugyanígy az „elengedéssel” próbálkoztak, de még a legkitartóbbaknál is betelt a pohár egy év után. „Kaptam egy jobb ajánlatot” – szabadkoztak azok is, akik valójában alacsonyabb pozícióba vagy kevesebb fizetésért mentek el, hogy mielőbb szabaduljanak. Gyanútlanul adták egymásnak a kilincset az áldozatok nem sejtve, hogy hiába a feltuningolt önéletrajz, csupán játékszernek kellettek.

Egy egyenes álláshirdetésben ilyenkor mindössze a következő elvárások szerepelnének: alacsony önbizalom, erőtlenséget sugárzó testtartás, konfliktuskerülés. Apróbetűvel még azt is érdemes lenne feltüntetni, hogy a veleszületett megalázkodás előny, és hogy ezt a pozíciót csak nők tölthetik be, mert, ahogy Annamária gyakran mondogotta, a férfiak alkalmatlanok. Az mondjuk soha sem derült ki, hogy pontosan mire.

„Mikor lesz már vége ennek?” – kérdezte magától Kata. Aztán emlékeztette magát, hogy eddig is kibírta valahogy, és egyébként is mindjárt péntek. Mindeközben napról napra egyre akaratosabban üvöltött rá az elmúlt hónapok legfontosabb felismerése: nem sok értelme van azoknak a napoknak az életben, amelyeknek a reggeli keléstől kezdve csak a végét várja az ember. Minden így töltött nap minden egyes percét kidobott időnek érezte.

Már egészen mélyre rántotta ez a gondolatörvény, de egyetlen másodperc alatt kibukkant belőle, amikor valaki felkapcsolta a lámpákat. Megint az irodában esteledett rá, és mivel az edzését már lekéste, hazafelé vette az irányt. Csalódottan állapította meg, hogy ez a nap már biztosan nem hoz megváltást. Talán majd holnap.

2 comments

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: