A hónap szerkesztői krimi regényrészlet

Szlavicsek Judit: Utolér úgyis – 2. rész

- Figyeljen rám hölgyem. Én értem, hogy ön kolléga. De épp ezért tudja pontosan, hogy a dolgok nem így működnek. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egy életellenes nyomozónak – még ha csak százados is - ezt nekem kell elmondanom.

 Kardos Júlia, a keszthelyi rendőrség nyomozója épp túl van élete ügyén. Boldognak és elégedettnek kéne lennie, ehhez képest egy régi gimnáziumi barátjától kölcsön kapott siófoki lakásában tölti a napjait magányosan és igyekszik számot vetni magával, a múltjával és még inkább a jelenével.
 Mikor gyilkosság történik a városban, a nő mindent megtesz, hogy a végére járjon a dolgoknak.
 Pedig ez az ügy nem az övé, hanem a fiatal kaposvári nyomozóé, aki magabiztosan vág bele a nyomozásba, de lassan rá kell jönnie, egyedül nehezen boldogul.
 Vajon elfogadja Kardos segítségét? Elfogadhatja egyáltalán?
 Mert mi van, ha a nő esetleg érintett az ügyben? És mi van, ha ő a kulcs?
 A két rendőr mindent megtesz, hogy rájöjjön, ki ölte meg a közismert férfit, de még nem is sejtik, hogy ez mennyire kevés.
 Mert a dolgok még csak most kezdődtek el.
 És aki elkezdte, az nem akar leállni. 
 Még nem.
 A történethez a díszletet ezúttal is a Balaton szolgáltatja. A csendes, a haragvó, a befogadó, a bosszúálló Balaton.
 (A regényrészletek jelenlegi állapotukban még szerkesztés előtt állnak, nyers szövegváltozatnak tekintendők. A krimi a tervek szerint az Erawan kiadónál jelenik meg, várhatóan 2021. nyarán. Kardos Júlia előző ügye Légy/ott címmel szintén az Erawan kiadónál jelent meg 2020. novemberében.) 

2019. szeptember 29. szombat reggel, valamivel később

A járőrlány arca egészen zöld.

Júlia figyeli őt, ahogy a füves részen átvágva lassan közelíti meg a lejárót, ami mellett a holttest a hullámázás ritmusára folytatja kitartó táncát a sziklák irányába, hogy aztán a visszahúzódó víz magával vigye újra és újra befelé. Gyors-gyors-lassú, gyors-gyors-lassú. Bizarr rumba az iszaptól zavaros vízben és egy pályakezdő rendőrlány sűrű, ragasztott pillákkal.

Remeg a lába, ez most már Júlia számára is nyilvánvaló. Aggódni kezd érte. Ha elájul, többet árt majd, mint használ, fölöslegesen tapossa össze a terepet így is, hát még, ha el is vágódik alig pár lépéssel a lépcsőtől. Júlia már alaposan felmérte a terepet, miután hívta a 112-t. A szezonon kívül nyíratlanul hagyott fű a párás hidegben egészen a földhöz lapult, de a húzásnyom azért kivehető. Egész a wc épületig szabad szemmel is jól látható.

Biztos, hogy nem itt ölték meg – gondolja Júlia, aztán rászorít a járőrlány karjára, hogy az el ne essen és puha hangon azt mondja neki:

– Szerintem hívja a TIK-et.

– Mit? – kapja fel a fejét a lány és kihúzza a karját Júliáéból. Szembe fordul a nővel, aztán körülményesen előkotor egy papírzsebkendőt a sötétkék pufidzsekije zsebéből és alaposan kifújja az orrát.

– Csak annyit mondtam, hogy szerintem szóljon be a tevékenységirányítási központba és hívja a forró nyomosokat. Egyértelmű az idegenkezűség. De ezt már a telefonban is elmondtam a kollégáknak. Nem is értem, mért csak magukat küldték.

– A protokoll szerint először a járőröknek kell… – kezdi a lány bizonytalanul és nagyon igyekszik, hogy a holttest egy pillanatra se kerüljön bele a látómezejébe. Júlia segít neki, egy lépéssel hátrébb lép, a lány pedig hálásan követi.

– Mint már említettem Önnek – kezdi a nő türelmesen – dr. Kardos Júlia vagyok a keszthelyi kapitányság életvédelmi osztályáról. Én találtam meg a holttestet. És meg tudom ítélni a helyzetet, ebben biztos lehet. Ha a kolléga azt tette volna, amit a telefonban javasoltam, a megyeiek már úton lehetnének Kaposvárról és a helyszínelés jó egy órával előbb elkezdődhetett volna, mint így. Forró nyom. De hisz ezt maga is tudja. Remek rendőr maga, csak ez most hirtelen kicsit sok volt, ugye?

A lány a fekete csónaksapka alá tűri a folyton az arcába csapódó haját. A keze még mindig remeg. Ahogy a hangja is, mikor megszólal.

– Annyi ilyet láttam. Képen. De ez így nagyon más.

– Hát persze, ne érezze emiatt rosszul magát. Ezzel mind így vagyunk. Én az első életellenes helyszínemen például összehánytam magam – válaszolja Júlia, pedig sosem tett ilyet. Viszont egy férfikollégája igen. De ez így most többet fog segíteni a lánynak, mintha az igazat mondaná. Így empatikusabbnak tűnhet. És a lány így talán hívja végre a központot, hogy haladhasson az ügy.

– Azt hiszem igaza van, beszólok, hogy küldjék a bűnügyi helyszínelőket – mondja, azzal megkönnyebbülten elindul a járőr kocsi felé.

Júlia nem követi. A parton marad. Habár ez teljesen szabályellenes. Ő nem maradhatna most itt egyedül. Manipulálhatná a helyszínt. Ha akarná. De nem szól a járőr után. Felesleges még jobban összezavarni. Helyette inkább visszafordul a víz felé és a férfit nézi.

Aztán elnéz balra és egy kék kupacot vesz észre alig két méterrel arrébb a betonozott keskeny járdán, ami a sziklákat a füves parttól elválasztja. Valami ruhadarabnak tűnik. Talán egy farmer? Hogy nem vette ezt eddig észre?

Át kell gondolnia, mi ez az egész. Rá kell jönnie, mi történik körülötte, mielőtt ideér végre egy rendes nyomozó és felteszi neki a megfelelő kérdéseket.

*********

– És maga eljött ide, egy olyan férfi lakásába, akinek még a nevére is nehezére esett visszaemlékezni? – kérdezi jó másfél órával később Forrai őrnagy és végig méri az előtte álló nőt. Júlia szorosan összefogja maga előtt a karját és akárhogy igyekszik, nem tud úrrá lenni a reszketésén. A szél felerősödött a tó felől, a helyszínelők sátra, amit a holttest megtalálásának helye köré vontak alig tud ellenállni a hullámokban érkező lökéseknek.

– Nem azt mondtam, hogy a nehezemre esett visszaemlékezni. – válaszolja, aztán vár egy kicsit, hogy a foga vacogását meg tudja állítani – Ne forgassa ki a szavaimat kérem. Azt mondtam, hogy ismerősök voltunk a Facebookon, mert egy gimnáziumba jártunk, de igazából egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot. Mikor rám írt, hirtelen nem is tudtam hova tenni, hogy honnan is ismerem. Nyilván magával is volt már ilyen, nem?

A férfi mereven néz a szemébe és nem válaszol. Kardos Júlia meg megállapítja, hogy a férfi épp azt teszi, amit kell. Ő maga sem csinálhatná jobban.

– És fizetett valamit ezért a lakásért? – folytatja a nyomozó szenvtelenül – Ez egy luxushely. Nyáron minimum ötvenezer egy ilyenben egy éjszaka. Ha nem több. Az ismerőse, vagyis az elhunyt… – mondja és belepillant a jegyzetfüzetébe, hogy megkeresse az áldozat nevét – Imre Csaba nem kért érte semmit? Vagy nem pénzt kért érte? – kérdezi, aztán felhúzott szemöldökkel végigfuttatja a szemét Júlián és a nő számára is nyilvánvaló, ahogy a férfi levonja magában a következtetést: nem, ez a nő úgy biztosan nem fizetett. Egyszerűen nem az a súlycsoport.

A nő nyel egyet, aztán úgy dönt, ideje ezt a beszélgetést más vágányra terelni. Kezd egész szürreálissá válni. Egy fiatal férfi – erős prekoncepciókkal – épp egy negyvenes nőről igyekszik kideríteni, hogy pénzért szexel-e, miközben alig tíz méterre tőlük egy férfi meggyalázott holtteste fekszik kiterítve.

– Ne haragudjon, de nem tudnánk ezt máshol folytatni? – kérdezi. A férfi meg sóhajt egyet és a sétányt keresztező utca sarkán álló autó felé mutat:

– Üljünk be a kocsiba, ha úgy magának kényelmesebb.

Júlia nem válaszol, csak megindul a sétányon, a férfi meg igyekszik lépést tartani vele.

Az autó szűk terében Kardos Júlia rögtön fölenged. Évek óta rakódó por szagát érzi és emberekét. Gyanúsítottakét, tanúkét, sértettekét, kollegákét. Újra otthon van. Itt nem történhet semmi baj. Itt sínen van újra.

– Vázolná nekem röviden, hogy eddig mit tudtak meg a helyszínelők? Mit mond az orvos?

A férfi a nő felé fordul és felhúzza a szemöldökét.

– Figyeljen rám hölgyem. Én értem, hogy ön kolléga. De épp ezért tudja pontosan, hogy a dolgok nem így működnek. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egy életellenes nyomozónak – még ha csak százados is – ezt nekem kell elmondanom.

Júlia vár. Mérlegeli, hogy a rendfokozatára tett megjegyzésre reagáljon-e. Aztán dönt. Inkább a lényegre tér. Egy gyilkosság esetén minden felesleges kör kárba veszett idő, ami sosem jön vissza többé.

– Az idejét vesztegeti velem, ahelyett, hogy valami értelmes irányba indulna el így rögtön az elején. Mi a véleménye a vibrátorról, amit az áldozat ánuskzába helyeztek? Mire utalhat? Nyilván ez az, ami jelenleg a legerősebb nyom.

– Khm. – válaszolja Forrai őrnagy és vesz egy mély levegőt – Vegyük át újra az elejétől a maga történetét, aztán nyugodtan áttérhetünk arra a részre, ahol kioktat arról, hogy hogy végezzem a munkámat. Oké?

Júlia kinyitja a száját, aztán becsukja. Pontosan tudja, hogy a férfinak igaza van. Kihúzza magát, és nekiáll, hogy szabatosan összefoglalva elmondja ennek a rossz arcú kollégának, hogy mi a fészkes fenét is keresett Imre Csaba lakásában, mielőtt holtan találta őt a Balaton ősziesen hűvös vízében.

– Nos, akkor kezdjük ismét az elején – kezdi kimérten – Ahogy a személyimben is olvashatja, dr. Kardos Júliának hívnak, negyvenegy éves vagyok. És a keszthelyi kapitányság életellenes nyomozója.

– Igen. – vágja rá a férfi türelmetlenül – Kardos százados, ahogy az előbb az egyik nyomrögzítő kolléga mondta is. Emlékszik magára egy lövészet gyakorlatról Kanizsáról.

– Őrnagy – vágja rá a nő.

– Hogy mondja? – kérdezi Forrai és ráadja a gyújtást, hogy egy ujjnyira lejjebb eressze az ablakot a vezető ülés oldalán. Mostanra kezd teljesen elfogyni a levegő körülöttük.

– Csak annyit mondtam, hogy a rendfokozatom már őrnagy. Épp azelőtt kaptam kézhez a kinevezésemet, hogy eljöttem. – válaszolja Júlia, aztán egy árnyalattal halkabban hozzáteszi – Hogy eljöttem táppénzre. – Azt, hogy úgy küldték, azt nem mondja. Ahogy a két igazolatlan távollétét, a kapitányság vezetővel folytatott ordításig fajuló vitáját és az alkohol elvonó felkeresésére kapott javaslatot sem.

– Megtudhatnám ennek az okát?

– Volt egy ügyem – mondja Júlia és a szabatos összefoglaló anélkül ér véget, hogy érdemben elkezdődne. A kérdés abba az irányba indítja el a gondolatait, ahová a szabatosság nem tud utána menni – Egy ügy, ami sokat kivett belőlem. Aztán az elkövető meghalt. A fogdában. – folytatja és a tőmondatai szép lassan suttogássá csitulnak. De azért folytatja. – Öngyilkosság. Lezárták a vizsgálatot. Ennyi. Ennyi az én történetem.

Forrai a nő arcélét fürkészi. Erre nem számított. Semmire, ami ennyire szakmaiatlan. Semmire, ami ennyire emberi.

–  Szóval volt egy ügye, ami nem úgy zárult, ahogy tervezte. Ezért táppénzre ment. Segítsen egy kicsit megértenem ezt kérem.

Júlia megrázkódik, aztán ütközésig engedi le az oldalán az ablakot. A hűvös egyszerre zúdul be a fülkébe, mintha csak erre várt volna.

– Egy férfi két fiatal lányt ölt meg odaát a másik parton. A Nyugati medencében. Aztán rájöttünk, hogy nem először csinálta. Sorozatgyilkos volt. Egy igazi sorozatgyilkos.

Forrai rámered.

– Várjon, én ezt az ügyet ismerem. A férfi Pécsen ölt előtte, még egyetemistaként, ugye? Kétszer is. És az az ügy azóta is felderítetlen maradt. De hisz akkor maga…maga az a nő, aki elkapta. És beletenyerelt egy durva lányprostitúciós hálózatba is. De hiszen akkor maga…. – mondja, aztán elhallgat. A tény, hogy épp egy friss gyilkosságban kellene beindítania a forró nyomot, hirtelen parkolópályára áll. Most csak a döbbenet van. És a döbbenettel vegyes tisztelet. Ez a nő nem semmi.

A nő – akit épp döbbenten tisztelnek – azonban nem érzékeli ezt. Ő sírni kezd. És úgy tűnik, egy darabig abba se akarja hagyni.

A férfi meg hoz egy gyors döntést és azt mondja:

– Nézze, ma nem kérdezek semmi többet, oké? Amint végzünk a helyszíneléssel idelenn a parton, felmegyünk a lakásba és ott is lefolytatjuk a szemlét. Aztán holnap reggel eljövök és folytatjuk ezt a beszélgetést. Így rendben lesz?

– Köszönöm – válaszolja Júlia és kitörli a szeméből a könnyeket.  Minél hamarabb össze kell szednie magát és elejét venni, hogy ez a férfi végig nézze, hogy veszti el végleg a kontrollt egy gyilkossági nyomozó.

Végig nézni egy gyilkossági helyszínelést anélkül, hogy a részese lehetne – ez olyan szürreális élmény, amit kevés rendőr tapasztalhat meg. És valószínűleg nem is sokuk akarja.

Ahogy a megyeiek megérkeztek, a part rövid időn belül felbolydult méhkashoz lett hasonlatos. A siófoki forró nyomosok mellé becsatlakoztak a kaposváriak is, hogy rögtön és megkérdőjelezhetetlenül át is vegyék az irányítást.

Júlia nehezen vallotta be magának, de Forrai jól végezte a dolgát. Határozott volt és átgondolt. Alapvetően hagyta, hogy mindenki tegye a dolgát, de, mikor odavetett egy-egy tőmondatot, akkor minden egyes alkalommal igaza volt. Júlia csak egyszer nem értett vele egyet. Vagyis dehogynem. Ő is ezt tette volna rendőrként. Kiterjeszti a helyszíni szemlét az apartmanra, ahol – a jelenlegi információk alapján – utoljára élve látták az áldozatot.

A kiterjesztett helyszíni szemlét még ma meg kellett tartani. Rendőrként ezt persze pontosan tudta. Nőként azonban, – aki ma reggel arra ébredt, hogy eltűnt mellőle egy férfi, hogy aztán ugyanőt holtan fedezze fel a vízben, aztán több, mint öt órát ácsorgjon puszta szemlélőként a parton – semmi másra nem vágyott, minthogy beálljon a meleg zuhany alá, aztán egy üveg chardonnayval bevackolódjon a takaró alá és nekiálljon, hogy átgondolja a dolgokat.

De erről még jó ideig szó sem lehetett.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: