A hónap témája Fagy

Sótonyi Gábor: A pestiek

Te paraszt vagy, kiabálja a bagolyarcú fiú a fülembe, leállítom a fűnyírót. Nem, csak műparaszt, apa mondta, nevet a sokdioptriás kislány, apró fogai kuszán kivillannak, a fiú is nevet.

Állítólag Lenkei néni ajánlott be a pestieknek.  A fia dolgozott nekik,  de mivel hamarosan nyitnak a  szállodák,  már nincs ideje erre a munkára.  Alig pár napja jöttünk haza  Angliából, a szomszédokon kívül  senkinek nem mondtam,  hogy kertrendezést vállalok. Gyorsan terjednek itt a hírek.

A nőnek, aki  messengeren rám írt, a profilképe alapján,  már amennyiben hinni lehet az ilyesminek, határozott, szinte férfias  tekintete, de szép arca, finom vonásai vannak. Főleg kutyás képeket, sütemény recepteket, és színes keretekbe foglalt bölcsességeket oszt meg a facebook oldalán. Például ilyeneket, hogy „soha ne érezd magad túl öregnek ahhoz, hogy új álmaid legyenek”, „az élet tanít, az idő válaszol, a sors pedig rendez”, „megszeretni valakit egy pillanat is elég, de elfeledni őt egy élet is kevés” és hasonlókat.  A férfi profilképe, akiről a névazonosság alapján sejthető,  hogy a férje, elmosódott, egy fotelban ül egy szobában, az arca füstbe, vagy páragőzbe burkolózik. Évek óta nem osztott meg semmit,  akkor  egy  Brother márkájú tintapatron leárazásáról adott hírt. A közös kettejük facebook  tevékenységében, hogy egyetlen családi, vagy személyes képet sem osztanak meg.

Alig ismerek rá a Mohácsi utcára, amikor bérelt kisteherautóm az enyhe emelkedő után lankás részre ér. Gyerekoromban itt még lovaskocsi járt, most pedig gyönyörű, új nyaralók sorakoznak a nyírfákkal szegélyezett utca teljes hosszában,  ameddig a szem ellát, a kanyarig az utca végében. A 6-os számú ház piros cseréppel bevont tetőszerkezete mindkét oldalsó homlokzaton Napóleon-süveg formájú,  az  előkertben száraz rózsabokrok meredeznek, a kovácsoltvas kerítés tövében varjúháj virít.

Komoly, szemüveges férfi  nyitja a kertajtót, rövid  szöghaja a koponyájára lapul. Nem néz a szemembe, miközben zárt szájjal bemutatkozik. Mögötte két gyerek kíváncsiskodik, a fiúnak bagolyarca van, a kislánynak sokdioptriás szemüvege, és két, elálló copfja. Az előkertet kellene felásni, a rózsákat visszametszeni, hátul , a kábé 200 négyszögöles kertben a füvet lenyírni, ahogy a feleségével a messengeren megbeszéltük, adja ki az utasítást a férfi  szűkszavúan.

Saját szerszámmal dolgozom,  ez szóba sem kerül,  bizonyára úgy gondolják,  ez benne van az árban. Nehezen hasad a fagyott föld, még nem puhította fel a tavasz, egész testemmel rá kell nehezednem az ásóra. A házból a zsalu résein át ételszag szivárog.  Ne egyél édességet, mert rácsapok a kezedre, mondja egy indulatos női hang. Az egyik kőmerev rózsabokor tüskéje felszakítja ujjamon a bőrt.  A vércseppeket gyorsan beissza a föld.

Egy kicsit lejjebb, mondja a férfi a megmetszett rózsatöveket méregetve.  Elmagyarázom neki,  hogy ennél lejjebb fölösleges, de ő azt mondja,  olvasta egy könyvben,  hogy az a legjobb a rózsának, ha tízcentisnél is kisebbre metszük. Minél kisebb, annál jobb.  Akkor ez fordítva van, mint a férfiassággal, viccelődöm, de a férfi dühösen elfordítja a fejét, és szó nélkül magamra hagy a rózsákkal.

Miközben a füvet nyírom,  a gyerekek labdáznak körülöttem,  mintha ott se lennék.  Néhányszor eltalálnak,  amikor visszadobom a labdát , nem köszönik meg,  ugyanúgy játszanak tovább.  Hangosan viháncolnak, a lány időnként felvisít. Hagyd már abba,  üvölt ki egy női hang a házból. A hinta vas állványának tövében egy halott madárfiókát találok, leállítom a fűnyírót, a gyerekek rögtön odaszaladnak. Pihés kis teste pirosra fagyott,  csőre tátva,  mintha segélykiáltás közben pusztult volna el. Biztos a fészekből esett ki, nézek az almafa közvetlenül felettünk szétterülő ágaira. A bagolyarcú fiú egy faággal piszkálgatni kezdi a szárnyait. A lány beszalad a házba, árulkodik. Azonnal hagyd békén azt a kurva madarat, üvölti a nő a teraszról,  jónapot kívánok, teszi hozzá halkabban.  A férfias tekintetű nő az, felismerem a profilképe alapján, szőke haja most nem kontyban, hanem leengedve, csapzottan lóg,  adidas joggingot visel.  A fiú a szomszédba hajítja a botot a kerítésen át, a nő nem szól rá, a gyerekek figyelik, ahogy lapátra teszem és kiviszem a fiókát az utcára, majd az utca végében,  a cserjékkel,  bokrokkal  benőtt domboldalra hajítom.  Az utcából nem láthatnak meg, csak három házzal odébb füstöl egy kémény,  a  szomszédos nyaralók kapubeállója üres.

Te paraszt vagy, kiabálja a bagolyarcú fiú a fülembe, leállítom a fűnyírót.  Nem,  csak műparaszt, apa mondta, nevet a sokdioptriás kislány, apró fogai kuszán kivillannak, a fiú is nevet.  Zavartan elmosolyodok, újraindítom a fűnyírót, elindulok feléjük, mintha viccesen el akarnám nyírni a lábukat. Még jobban nevetnek, kínomban én is nevetek, beszaladnak a házba. Nem sokkal később apjukkal együtt jelennek meg a teraszon. Maradjatok itt,  parancsol rájuk a férfi szárazon, és lejön hozzám a kertbe.  Akkor tízezer,  húzza elő a bankjegyet  cédrusbarna pénztárcájából,  és még ötezer,  teszi hozzá, továbbra is anélkül, hogy a szemembe nézne, mert a feleségem még szeretne kérni valamit. Hiába kérdezem,  miről lenne szó, a férfi hátat fordít és int a gyerekeknek,  gyertek,  megyünk a cukrászdába,  mondja.  Ne egyétek le a ruhátokat,  jelenik meg a nő a teraszon,  időközben átöltözött, világoskék ,  könnyű, csinos  otthonkát vett fel, a tornacipőt magassarkúra cserélte, a  haja most kontyban, mint a profilképén. Elköszön férjétől és a gyerekektől, nekem pedig int, hogy menjek fel a teraszra.  Még nem végeztem, mondom, de legyint, majd később befejezem.

A teraszról  hatalmas  üvegfelületű tolóajtó vezet az  étkezőbe, innen öt ajtó nyílik, jobbra tágas amerikai konyha.  Az étkező közepén hosszúkás, ovális asztal, ünnepien megterítve. Kristálypoharak, hernádi  stílusú porcelán tányérok, ezüstszínű evőeszkőzők, elegánsan hajtogatott szalvéták sorakoznak a csipkés szegélyű, damaszt abroszon. A fiamnak születésnapja van, magyarázza a nő, miközben kontyát igazgatja az aranyozott keretes falitükörben. Nem mutatkozik be, alighanem úgy gondolja, azt már letudta a messengeren.  A konyhából sült hús, és édeskés, egzotikus szósz illata árad.  Lenkei néni mondta, hogy régebben járt a keszthelyi amatőr színjátszókörbe, és nagyszerűen hozta a hős karaktereket, mondja a nő, és eltűnik az egyik ajtó mögött. Percek telnek el, mire újra előkerül, arcán újabb adag smink, karján egy Batman jelmezt tart. A fiam kedvenc rajzfilmfigurája,  magyarázza,  a férjem ezért adta az ötezrest, ellenőrzi  sminkjét a tükörben,  remélem, a méret megfelelő lesz, nyújtja át a jelmezt. Régebben a szörnyfigurákat kedvelte, de arról szerencsére már leszokott, teszi hozzá mosolyogva. A vonásai tényleg finomak, fogai  hófehérek, szemében némi huncutság csillan. Bőrének levendula illata van.  Ez valóban nagy szerencse,  gondolom,  mintha nem lenne teljesen mindegy.  Az az igazság, hogy a színjátszókör már  régen volt, hebegek, de a nő erélyesen közbevág, a mosdó mellett talál egy almazöld törülközőt felakasztva, azt használhatja, és már gyengéden tol is a fürdőszoba ajtaja felé. Miközben a kiadós zuhany után magamra öltöm a jelmezt, és a fürdőszoba tükörben ellenőrzöm, hogy elég  feszesen rám tapad-e,  arra gondolok, hogy ez az én gyerekeimnek is nagyon tetszene.  A bagolyarcúnak majd előadok valami tréfás szülinapi köszöntőt, aztán gyorsan lelépek. Új tavaszi ruha kell a gyerekeknek, a régit kinőtték.

Nem is gondoltam, hogy ilyen izmos, harapja be elnyílt rúzsos ajkai közt hófehér fogával a hüvelykujja végét a nő, másik  ferraripiros körmű  kezét csuklóból lágyan behajlítva kacéran megdöntött csípőjére helyezi.  Arra gondoltam,  dadogom,  hogy Lackfi Jánostól a Születésnapi dalt mondanám a kisfiúnak, úgy, batmanesen, érzem, hogy a feszes  öltözékben ágyékomba szalad a vér,  farkam duzzadni kezd, hogy is hívják, mármint a kisfiút, természetesen. Milyen jól áll neked ez a jelmez,  vált hirtelen tegezésre  a nő, mint egy igazi szuperhős, nevet fel idétlenül, arcát pír önti el, határozott tekintetében gyilkos szenvedély tüze lobban.  Mellém lép, egészen közel, keményedő  mellbimbója súrolja mellkasomat. Körmével végigsimít félig merev hímvesszőmön, elégedetten elmosolyodik. Minden idegszálammal  Juditra, a feleségemre és a gyerekeimre gondolok, így, alighogy lihegve, kitágult orrcimpákkal, vad tekintettel markolászni kezdi ágyékomat, a vér kiszalad onnan, mintha menekülne, nemsokára már csak az ernyedt csomagot tartja kezében.  Ne izgulj, van időnk bőven, mondja rekedten, alulról pillantva rám, nem jönnek haza egyhamar, mondtam ennek az impotens fasznak, komorul el egy pillanatra. Sebaj, hajtja le sóhajtva, majd veti hátra fejét , erre is van megoldás, böki arcom elé ferraripiros körmét.

Egy fiókból gyógyszeresdobozt,  a rokokó stílusú konyhaszekrény foncsorozott üveg berakású ajtaja mögül hernádi stílusú kistányért vesz elő, és a konyhát az étkezőtől elválasztó pultra helyezi. Feszengek a Batman jelmezben a tányéron billegő kék pirulára meredve. Armand,  súgja hegyes devenérfülembe a nő, így hívják a gyereket.  És hogy jobb, ha nem ellenkezem.  Gyorsan terjednek itt a hírek.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: