– Maradj … – szólalt meg Bálint csendesen, amikor Eszter felállt a kanapéról, és az ablak felé fordulva igyekezett rendezni a vonásait és a gondolatait. Ez az ablakon át, kissé fátyolos szemmel a világra révedés éppolyan közhelyesnek tűnt, mint ez az egész történet. Az ebéd, a séta, a cukrászda és most az esti kávé itt a férfi lakásán. Mint egy olcsó lányregényben, amiben az özvegy grófba beleszeret a szomszéd lánya, és a kölcsönös vonzalomból zűrős viszonyba kezdenek, azt leszámítva, hogy Bálint nem özvegy, hanem elvált, nem birtokos, csak egy épületgépészeti cég tulajdonosa, nagy gyerekei vannak, már saját családdal, az exfelesége Németországban él. Hangosan csippant a szomszéd riasztója, ahogy felhajtott a kocsibejáróra, és kinyílt a garázsajtó. Újra sötét lett, amikor bezáródott. Igyekezett nyugodtan lélegezni. Érezte a férfi frissen borotvált arcának finom, hűs illatát, valahányszor csak lassan beszívta a levegőt. Adélra gondolt, és a lányregényre, aztán az érzésre, amikor Tamás vasárnaponként egyre később ért haza, mert mindig történt valami útközben. Lassan visszafordult. A férfi ott állt előtte, a fehér inge szinte világított abban a kevéske fényben, ami a szomszéd udvari lámpáiból beszűrődött a sövényen keresztül. A vállaira tette a kezét, és magához húzta őt. Eszter Bálint mellére hajtotta a fejét. Teljesen felkészületlenül törtek rá az érzései, amikről egy ideje megfeledkezett már. Átölelte a férfit. Tudta, hogy ez lesz, mostmár egészen világos volt, hogy ezért indult útnak az üres nagyvázsonyi házból. Anna és az ikrek a barátaikkal, Tamás bringázik Adéllal. Délután a belvárosban már várta ezt a pillanatot, most mégis a jeges rémület és a vágyakozás között vergődött, az agyában ezredmásodperceként villantak fel a legkülönbözőbb gondolatok. Tudta, hogy ez nem szerelem. Még biztosan nem, de tudni itt most nem elég, sőt nagyon kevés már. Érezte, ahogy csúszik bele valami mély, sötét gödörbe, hogy egyre inkább beszűkülnek a gondolatai és a hormonok kezdik elurallni az akaratát. Felemelte a fejét, és a sötétben Bálint tekintetét kereste. Segítséget várt. Bálint ütemes, nyugodt légzésének hangjai, és mentolos tusfürdőjének az illata kijelölték a valóságnak azt a nagyon szűk szeletét, ami számít. Óvatosan lábujhegyre emelkedett, megcsókolta a férfit, és beleengedte magát Bálint ölelésébe. Harminc éve nem csókolt Tamáson kívül senki mást. Esetlen első mozdulataiból a férfi felsegítette őt, és finom keringőbe kezdtek, amikor megszólalt Bálint telefonja. Távol, az előszobában, a férfi talán észre sem vette. Eszternek viszont épp elég közel volt, hogy felismerhető legyen. Ugyanaz a csengőhang, mint Tamásé. Ebben a pillanatban kifejezetten gyűlölte őt, de nem eléggé. Kibontakozott Bálint öleléséből, mondott valamit, amiben talán elfordult a sajnálom, a ne haragudj is, az el kell mennem, és majd beszéljünk, talán ebben, talán más sorrendben, és gyors, de óvatos léptekkel, szinte hangtalanul kiment a szobából. A sötét előszobában kitapogatta a táskáját, a lábát vakon belecsúsztatta a vászoncipőjébe, már fogta a kilincset, amikor visszanézett.
– Várj …- mondta Bálint. Nem felszólító, inkáb óhajtó hangsúllyal. Kérés volt, nem utasítás. Vágyakozás, nem elvárás. Pár lépésre állt. Olyan nyugodtnak és megértőnek tűnt, szíve szerint visszalépett volna hozzá, és maradna, de amikor a férfi megmozdult és elindult feléje, lenyomta a kilincset. Résnyire kinyitotta az ajtót, és kilépett. Már akkor bánta, amikor óvatosan behúzta maga mögött az ajtót. Megtorpant egy pillanatra. A keze még a kilincsen, azután a zár nyelve hangtalanul, közönyösen a helyére csúszott, amikor felengedte. Lesietett a három lépcsőn, végig szinte a ház falához simulva, ki a kapun és be a kocsijába. Dühös volt, amikor hazaért, és arra készült, hogy minden keserűségét Tamásra zúdítja, majd ha ő is hazaér a hétvégi túráról. Tamás a félhomályos nappaliban ült, és az állólámpa alatt olvasott, amikor szinte berontott a bejárati ajtón. Felpillantott az előszobai órára, döbbenten tudatosult benne, hogy majdnem hajnali egy óra van.
– Milyen napod volt? – kérdezte Tamás, szinte derűsen. Lerakta a könyvet, felállt, kisétált a konyhába, és engedett egy pohár vizet. Eszter némán követte őt a tekintetével. Annyi minden kavargott benne, hogy fogalma sem volt, mit lehet erre válaszolni. Iszonyú dühös és elkeseredett volt. Nézte ezt a férfit, akinek zöld szemében szinte sohasem látott bizonytalanságot. Most, sem, ahogy odalépett hozzá, egyik kezében a pohár vízzel, a másikkal megérintette a vállát, és üdvözlésként egy puszit nyomott az ajkára. Hirtelen önkéntelenül összeszorította a száját, mert még érezte Bálint csókjának az ízét és azt képzelte Tamás is megérzi majd, de Tamás már a nappali ajtajában állt, és visszafordult. Friss, citrus illata volt, és ugyanolyan könnyednek, határozottnak és lendületesnek látta, mint a gimnáziumban, kis elsősként, Edit fura osztálytársát, Zsenikémet, ahogy a barátnője emlegette Tamást. Akkor ez varázslat volt, ami olyan erősen vonzotta, most kész hadüzenet, ami felbőszítette, de meg is bénította. Mint egy nagy és sötét barlangban, visszhangzott benne a néhány másodperccel ez előtti kérdés, “milyen napod volt?”. Tamás már ismét a kanapén ült, és épp felemelte a könyvét. Még felpillantott rá, és talán most, mintha különös rezgéseket észlelne az univerzumban, az arcára néhány rövid másodpercre a figyelem jelei ültek ki. Néhány ízma megfeszült, ahogy a sötétben vadászó leopárd meglapul és figyel, villámgyorsan elemzi a hangokat, szagokat, azután lustán visszaereszti a fejét a fatörzsre, majd lábait lelógatva ellazul.
– Klassz – mondta fásult hangon Eszter, és elindult a fürdőszobába. Néhány lépés után visszafordult, és ott állt ismét a nappali ajtajában. Tamás kérdőn felnézett a könyvéből, amikor észlelte őt, de egy szót sem szólt. Eszter hirtelen annyira semminek érezte magát, hogy szótlanul elsomfordált a fürdőszobába. Beállt a forróvíz alá, és sírt. Két karjával a falnak támaszkodott, és egyszeriben kiszakadt belőle az elmúlt hónapok minden fájdalma. Azt tette, amit ilyenkor általában, iszonyúan sajnálta magát. Ez is annyira sablon, de otthonos, kényelmes. A negyvenes családanya, aki nyomorultul érzi magát a bőrében, a férjének valószínűleg, sőt biztosan viszonya van, ő viszont képtelen lefeküdni egy idegen pasival, aki sármos, kedves és láthatóan odavan érte, vagy legalábbis akarja őt. Százszor végigpörgette már ezt magában, mondjuk a pasi nélkül, aki oda van érte, mert Bálint abszolút új motívum volt az életébem, de egyelőre olyan motívum, ami úgy tűnik a lényegen nem változtat.