regényrészlet

Fái Zsuzsa: Horogra akadva

A széttaposott kínai gumiklumpája olyan régi, hogy egyesek szerint, abban született. A járás már nem nagyon ment, ezért biciklire pattant a társaság, és letekert a Kis-Dunához. Már ez gyanús lehetett volna, mert a Laci akár milyen részeg, csakis a kisbuszával közlekedik.

Éppen akkor csavarta le a combjai közé szorított literes vodkáról a kupakot, amikor mellé értem. Felkapcsolta a kocsi belső világítását, így a vaksötét, langymeleg éjszakában is jól láttam a megkönnyebbülést a szőke lány arcán. A lehető legbarátságosabb mosolyommal kérdeztem: fogalma nincs, hogy hol van, igaz?

Peca bícs egy kicsinyke nyaralótelep, amit úgy eldugtak a Kis-Duna partján, hogy logikusabb lett volna itt elrejteni az Aranyvonatot, nem Brennbergbányán. Aznap késő estig dolgoztam, tizenegy felé járt az idő, amikor kigurultam a faluból, fel a gátra. Ott hosszan kell autózni, és mikor már az utolsó tanya fényei sem látszanak, csak a csillagos ég, akkor kell lekanyarodni jobbra, az egyetlen holdbéli bekötőútra. Azért holdbéli, mert teli van tengelytörő kráterekkel. Kerülgeted a gödröket, és csak mész-mész bele a nagy fekete semmibe. Időnként eléd szalad egy világító szemű nyúl.  Kétoldalt szántóföldek, aztán patak, rajta kis kőhíd. Ja, és a köd! Mert a köd errefelé a sötétedéssel együtt érkezik. Lassan kúszik a víz felől, és lesz egyre vaskosabb, hömpölygőbb, pont mint egy horrorfilmben. Csoda, hogy az eltévedt nő rálépett fékre, mielőtt a holdbéli út bevitte volna a fekete, folyton mozgó, susogó erdőbe? Ő ott feladta. Biztos, hogy zombikat látott kisurranni a fák közül, sorozatgyilkosokat leselkedni az árokból, hát kinyitotta a vodkát. Legalább rúgjon be. Ebből is látszik, hogy már közel járt Peca bícshez, mert ott józan ember nincs.

Gondolkodás nélkül nyújtotta át a telefonját, mikor megkértem, hogy hívja fel azt, akihez megy, mert én legalább tudom, hol vagyunk, beszélek vele. Nem tűnt felhőtlenül boldognak akkor sem, amikor kiderült, hogy jó úton jár. Akkor sem, amikor felajánlottam, hogy megyek előtte, ne féljen, az erdő nincs egy kilométer, aztán már házak is lesznek, igazi, élő emberekkel. Csak akkor mosolyodott el, mikor azt mondtam, nyugodtan húzza meg az üveget, itt előbb veti rá magát egy zombi, mint leintené a rendőr.

Ittas zombi, mert mint tudjuk, ahol peca van, ott pálinka is.

Az én félelmem azon az úton mindig csak annyi, hogyha megérkezem, vajon hányan ülnek a kertünkben, és mennyit ittak? Nem azzal van a baj, hogy sokan vannak, hangoskodnak. Attól kell félni, amit mesélnek. Mert Peca bícsen minden hétvégén történik valami olyan, amit épp ésszel kitalálni nem lehetne. Mert például kinek jutna eszébe azzal szórakozni, hogy biciklistől fürdik a Dunában?

Peca bícsen tulajdonképpen bárkinek. Elég annyi hozzá, hogy tikkasztó hőségben hajnaltól, délig sörrel kísérd a pálinkát, de semmiképpen ne egyél. Így tett aznap a szomszédunk, a Fehér Laci is. Vendégek voltak nála, hát nem fukarkodott az alkohollal. Mondjuk ő pont nem sört, hanem fröccsöt iszik a rövidhez. Nem öltözött ki a barátai tiszteletére, ugyanaz a narancssárga kockás klottgatya volt rajta, mint minden más hétvégén, szigorúan a kis hasa alá tolva. A széttaposott kínai gumiklumpája olyan régi, hogy egyesek szerint, abban született. A járás már nem nagyon ment, ezért biciklire pattant a társaság, és letekert a Kis-Dunához. Már ez gyanús lehetett volna, mert a Laci akár milyen részeg, csakis a kisbuszával közlekedik. De aznap győzött a wellnesz-fitnesz, kitekert a partra, mert a déli napsütésben csobbanni kell. Ez kellett volna, hogy legyen a másik intő jel, mert alaphelyzetben nem vonzza a víz.

A Kis-Duna ezen a részen olyan lélegzetelállítóan szép, hogy még a Tüskevárt is itt forgatták, nem a Kis-Balatonnál. A nádas sűrű, ezért a stégekre kis fahídfélén kell besétálni. Inkább palló. Ezen még korlát is volt, jobbkézre esett befelé menet. A gyerekek visítva berohantak rajta, és hatalmas seggeseket ugrottak. A nők óvatosan, sziszegve ereszkedtek a hűs vízbe a mohás fémlépcsőn. A férfiak kezükben a bontott dobozos sörrel, vagy ásványvizes palackban a fröccsel, égő cigivel kivártak. Az én drága szomszédom szívott egy mélyet a piros multifilteréből, és ordítva betekert a stégre, onnan egyenesen a vízbe. A gyerekek kiszedték kerékpárral együtt, és mivel igen nagy volt a röhögés, megismételte a produkciót. Lendületet vett a parton, feltekert a pallóra, ami ezúttal keskenynek bizonyult, és a kormány beleakadt a korlátba. A mi Lacink fejjel előre és kicsit balra repült le róla, ami által a nyakával rázuhant a stég partfelőli belső szélére, és arccal lefelé megérkezett a sekély vízbe. Békésen lebegett, úgy tűnt, meghalt. Dermedt csend lett, csak a felesége szólalt meg: „Egy láda sört fizetek annak, aki nem húzza ki!”

Persze kihúzták, pofozgatták, idővel magához is tért. A nyakán még hetekig látszott a stég széle. Az ütés erősségét mutatja, hogy az aranylánca elhajlott. „Ezzel tompítottam!” – mutatta büszkén, akárhányszor elmesélte a történetet.

Mondjuk ennél a stégnél józanéletűekkel is történnek csodák. Hibáztam a többesszámmal, absztinens csak egy van, a barátnőm, Gizi. Nyugodtan ihatna, mert nem tud vezetni, tehát semmi haszna, de a történet szempontjából ez mindegy is. Aznap olyan meleg volt, hogy még ő is beleereszkedett a Dunába, pedig nem tud úszni. Evickélgetett a stég mellett, fel-fel nyúlt a széléhez, közben hallgatta, ahogy a férjeink cikizik, egy-egy dobozos sörrel a kezükben. Vesztére elnevette magát, nyelt egy kis vizet. A stég felé kapott, de nem érte el, elmerült. Éppen csak addig bukkant fel, míg segítségért kiáltott, majd újra elmerült. De egész ügyes volt, mert ezt háromszor is abszolválta. Hiába úszom elég jól, túl messze voltam, pedig az teljesen biztos volt, hogy a két idióta nem fogja kihúzni. Érdeklődve nézték a stég széléről, ahogy merülget. Mikor negyedszerre is kibukkant a feje a vízből, és a karját nyújtogatta feléjük, a férjem rezignáltan, lassan, tagoltan, kicsit előre dőlve csak annyit mondott: – Gizi, tedd le a lábad!

Így hát életben maradt ő is.

(fotó: Tímea Koskané)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: