A hónap témája Fagy regényrészlet

Kartali Zsuzsanna: Nasi (részlet)

A kutya nem ugatott. A bűz jellege is megváltozott, de ezt Béla a tomboló hidegnek tudta be. Belénk fagy a szar, ezekre meg ráhozzuk a kilakoltatást. Pedig a hajléktalanszállónál még ez is jobb. Jobb volt, amíg volt itt vezetékes víz, helyesbített magában, és már nem is csodálkozott a látványon, ami egy kinyílt ketrecajtó mögül tárult elébe.

Az ugatás inkább tűnt kapcsolatteremtési kísérletnek, mint fenyegetésnek. Mindkét szakinak voltak már házőrzőkkel kapcsolatos rossz tapasztalatai, de alapjában véve nem féltek a kutyáktól. Ráéreztek, hogy ettől az állattól nem kell tartaniuk, s a hangját követve jutottak el a házig.

– Borzaska, itthon van a gazdád? – kérdezte tőle Laci, miközben azt mérlegelte, hogy vajon az eb odaengedi-e őt az ajtóhoz.

A két férfi úgy döntött, bekopognak. Nasinak esze ágában sem volt visszatartani őket, hiszen csak azt látta, hogy végre a lánc hatósugarán belülre kerültek, és hozzájuk lehet dörgölőzni.

A valaha zöld ajtó a szokatlan behatástól (ezer éve nem kopogtak rajta) csak zörgött, de nem nyílt ki. Bentről semmi nesz. A következő perc azzal telt, hogy Laci felváltva kopogott és dörömbölt, Béla pedig leguggolt, és az eksztázisba esett kutyát simogatta.

– Szerintem nyissunk be! – szólt fel a társának. – Bár valószínűleg a zsarukkal és a közterületesekkel együtt kell majd visszajönnünk, akár van itthon valaki, akár nincs.

– Hát, jobban jár, ha itthon van… – bólintott a szigorú hatósági ábrázatot öltött Laci, aki már látott egyet-mást az életben, és lenyomta a kilincset.

Az öregek az ágy végén ültek, mintha csak valami idegen helyen várakoznának, és alig leplezett ellenségességgel bámultak a belépő férfiakra.

– Azt mondtad, nem törnek be, ha csöndben maradunk! – szólt Menyhértné az urához anélkül, hogy feléje fordult volna.

– Úgy látszik, mellétoltam a reteszt a bejáraton – látta be az öreg, de ő se nézett az asszonyra.

– Ez a Mackó nem egy nagy házőrző – társalgott továbbra is merev nyakkal Menyhértné.

– Nem biza! – sóhajtotta megadóan Menyus, és próbált úgy meredni a jövevényekre, hogy azok megértsék, ők tehetnek az egészről.

Laci és Béla a beszélgetés egyoldalúságától zavarba esve körülnézett. A zsúfoltságában is szegényes kulipintyó tagadhatatlanul a sparhelt és a kék színű utcai kút kettős oltára köré épült.

– A vízművektől jöttünk. Ezt… el kéne zárnunk. – mutatott Béla tisztelettel a kútra. Maga is érezte, hogy szavait a lakók tudata nem akarja befogadni. A két rövid mondat szinte lebegett a belőlük áradó tömény elutasítás hullámain.

– És le is kell szerelnünk! – licitált rá a kollégája könyörtelenül.

Erre nem volt mit válaszolni. A két öreg úgy nézett rájuk, mint akikkel halálos ítéletet közöltek.

– Értsék meg, nem mondhatjuk odabent, hogy nem találtuk meg! Ha most nem akadályoznak, egyelőre nem szólunk erről az illegális viskóról. – próbált a közlés élén enyhíteni Laci. A tapasztalatlanabb, és lágyabb szívű Béla a legszívesebben tényleg sarkon fordult volna, hogy aztán mindent letagadjon, de tudta, hogy úgyis hiába.

Menyus valami drámait szeretett volna tenni, vagy legalább mondani valami hatásosat, valami szívhez szólót. Ehelyett csak ült, mert tagjaiból kiszállt minden erő. Kétségbeesett tekintetének ereje így is kitaszigálta a két sárga dzsekis, olyannyira ide nem illő alakot a nyitva felejtett ajtón.

Egy hét múlva jöttek vissza. Béla szégyenlősen pislogott a velük érkezett rendőri kíséretre, de Laci szerint szükséges volt a hivatalos megerősítés. Mert hát mi lesz, ha az öregek történetesen ellenállnak? Ők, mármint Laci és Béla, nem jogosultak erőszak alkalmazására. Hálistennek. Béla az elmúlt hét során végig azért imádkozott, hogy ne is legyen rá szükség. Egyelőre sima ügynek látszott: a kapu be se volt támasztva. Mintha várták volna őket.

Hiába mondták, hogy nekik már van helyismeretük, a rendőrök nem engedték előre Béláékat a zsúfolt udvarban. Kopószimatuk így is gyorsan végigvezette őket a ketrecek útvesztőjén. Látszólag semmi sem hiányzott, a szűkös labirintus valahogy mégis híján volt annak az energiatöltetnek, ami előző héten még itt vibrált a tégla- és farakások között.

A kutya nem ugatott. A bűz jellege is megváltozott, de ezt Béla a tomboló hidegnek tudta be. Belénk fagy a szar, ezekre meg ráhozzuk a kilakoltatást. Pedig a hajléktalanszállónál még ez is jobb. Jobb volt, amíg volt itt vezetékes víz, helyesbített magában, és már nem is csodálkozott a látványon, ami egy kinyílt ketrecajtó mögül tárult elébe.

Végignyitogatták a többit is. Az összes nyúlnak el volt vágva a torka, akárcsak odébb a prémes kisragadozóké. A csirkék, kacsák, galambok nyaka szakszerűen kitekerve. Egy se maradt életben.

A kihűlt ház ajtaját is nyitva találták. A két rendőr intett, hogy Béláék maradjanak hátra, nem civileknek való látvány következik.

Az ólmos másodpercek a küszöbre fagytak, mire az egyik zsaru fahangon kiszólt, hogy nincs odabent senki. Béla egy pillanattal korábban attól tartott, elájul a félelemtől, de most a megkönnyebbüléstől rogyott meg a térde. Hála a jó égnek, nem ma lesz az a nap, amikor életében először hullát kell látnia.

– Nincs bent senki, csak egy kutya! – szólt ki újra a rendőr biztatóan. – Te jó szagú úristen… – tette hozzá mégis.

A feketés-szürke szőrcsomó a jéghideg tűzhely előtt hevert. Laci lábbal próbálta arrébb tolni, hogy helyet csináljon maguknak a kútszereléshez, de a test meglepően nehéz volt, kettejüknek kellett lehajolni érte. Béla kényszeredetten fogta meg. Nem akarta a kutya elvágott torkát látni, valami torz ösztön mégis arra késztette, hogy odanézzen.

Seb nem volt, de a lágy bőr mintha megrándult volna a ritkás szőr alatt.

– Ez a dög még nem fagyott meg, tehát frissebb lehet, mint a többi – állapította meg Laci.

Vajon mit csináltak vele, mielőtt itt hagyták? Béla önkéntelenül matatott a gubancos szőrcsomók között, majd szabályosan simogatni kezdte az állatot. Mintha vigasztalná, amiért itt kell feküdnie tehetetlenül. Maga sem tudta, hogy miből vette észre, de színtelen hangon bejelentette:

– Fiúk, ez a kutya még él.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

<span>%d</span> bloggers like this: