– Azt tudtad hogy Nagyváradon van Erdély egyik legszebb szecessziós épülete, a Fekete Sas palota? – kérdezte Adél izgatottan. A sast ábrázoló ablaküveg a város szimbóluma lett!
– Nem – válaszolta az apja. Ő is izgatott volt de látszott, hogy alig figyel a lányára.
– Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a Várba is – folytatta Adél – Képzeld, ez Európa egyik legjobb állapotban lévő vára.
Szerette volna lenyűgözni az apját, hogy az lássa ő milyen tájékozott és mennyit olvasott a városról de Endrén látszott hogy teljesen máshol járnak a gondolatai. Adél nagyon megörült amikor pár napja az apja azt mondta neki hogy kirándulni mennek és van egy meglepetése is. Tizenhat évesen életében először elmennek valahova az apjával. Csak ők, ketten. Hétköznap mentek, direkt amikor az anyja dolgozik. Editnek persze azt mondták, hogy csak bevásárolnak az iskolakezdésre, egy nagyvárosban nagyobb a választék.
Endre lassítani kezdett, letekerte a hangerőt a rádión és balra kanyarodott. Adél meglepődött, jobbra kellett volna fordulni de gondolta csak bemennek még egy boltba vagy a benzinkútra, belefér. Ez a nap csak az övék! Aztán pillanatok alatt ott voltak a ház előtt. Annak a nőnek a háza előtt aki nem is olyan régen el akarta tőle venni az apját. Dehát ők szakítottak! Endre otthagyta Julit mert … valamiért … Nem tudta az okát csak örült amikor végre szakítottak. Ezek szerint mégsem.
– Na, hát úgy gondoltam együtt megyünk kirándulni – mosolygott az apja. Ülj hátra gyorsan! Juli mindjárt kijön. És viselkedj rendesen, barátkozzatok össze!
Adél nem kérdezett csak hátra ült. Sírni tudott volna de azt nem szabad, az apja ki nem állhatja és amúgy sem gyerek már. Ráadásul Endre sosem bocsátaná meg ha tönkretenné ezt a tökéletes napot, ami mostmár nem is olyan tökéletes és nem is az övék. A keserűség megtöltötte az egész testét. Perceken belül megértette mi történik. Ökölbe szorult a keze, a körmeivel belevájt a tenyerébe. Fájt. Jólesett hogy fáj. Megérdemelte, amiért ilyen hülye volt, hogy elhitte, az apja csak vele akar tölteni egy napot.
Juli kijött a kapun, nagyon vidám volt. Kék farmert, lenge virágmintás blúzt és farmerdzsekit viselt.
Csak tudnám mi tetszik apámnak ezen a nőn? Magasabb nála, csúnya az arca és nem áll jól neki ez a haj.
– Sziasztok! Itt vagyok, bocs hogy várni kellett rám – mondta Juli jókedvűen és szájon csókolta Endrét.
Ezt nem hiszem el! Bazdmeg megcsókolta előttem, a saját apámat! Az meg hány éves, hogy ilyen rákvörös lett?!
– Semmi baj, csak egy percet vártunk – mondta Endre vidáman, elvörösödve a csóktól.
Mi az hogy nem baj? Ha bárki más lenne már üvöltenél de persze Julira akármeddig várhatunk!
Elindultak. A várostábla előtt senki nem nézett balra. Adél is csak a szeme sarkából. Ott volt a gyár, ahol az anyja dolgozott, most is. Ők hárman pedig boldog családot játszva indulnak kirándulni. Adél mostmár a combjába mélyesztette a körmeit. Ott még jobban fájt.
Gyönyörűen sütött a nap amikor beértek Nagyváradra. Mindenki vidáman nyüzsgött. Adél imádta ezt a várost, most mégis minden és mindenki olyan idegen volt. Nem érdekelte sem a város, sem a kirándulás. Az autóban volt a legfurcsább, nem érezte hogy odatartozik vagy hogy bármi köze lenne az apjához. Ült hátul és nézte az apját, boldognak látta. Amikor Endre Julira nézett, ragyogott. Az apja rá sosem nézett ragyogó szemekkel, akármit mondott vagy tett.
Endre leparkolt a város központjában.
– Mit szóltok ha keresünk egy jó kis fagyizót? – kérdezte jókedvűen.
– Remek ötlet! – mondta Juli – gyorsan visszahívom Lilikét, most látom hogy keresett.
Juli kiszállt az autóból, Endre pedig dühösen hátrafordult.
– Ide figyelj, azért hoztalak ide hogy megismerkedjetek Julival.
Kiskorom óta ismerem Julit, nem zaklat fel? Anyám barátnője volt mielőtt halálosan szerelmesek lettetek …
– Értem.
– Az anyád egy igazi idióta, nem bírom már sokáig. Nemsokára el fogom hagyni. Nem akarom hogy rosszban legyetek Julival. Lehetnél egy kicsit kedvesebb is kisasszony!
Kisasszony … Adél szívből gyűlölte amikor így hívta az apja. Düh és elutasítás volt a hangjában.
– Meg sem szólaltam egész úton!
– Éppen ez az! Legyél kedves és beszélgess vele!
– Miről beszélgessek vele?
– Mit tudom én? Mondd el neki miket olvasol mostanában, tudod hogy ő értékelni fogja, ő is sokat olvas. Vagy meséld el neki hogy milyen szép ruhákat vettem neked múltkor. Meg hogy miket szoktunk mi ketten csinálni.
Ez hülye … Esetleg ne udvaroljak helyetted? Amúgy nem is szoktunk semmit csinálni együtt!
Juli pár perc alatt végzett, indultak is fagyizni.
– Hogy van Lilike? – kérdezte Adél és az apjára nézett, várta hogy lát majd valamiféle elismerést a szemében de az csak idiótán vigyorgott Julira.
– Nagyon jól van csak rengeteget kell tanulni. Tudod, az orvosi egyetem kemény dehát nem féltem! Az én lányom mindig nagyon szorgalmasan tanult. Nem volt olyan év hogy ne lett volna kitűnő a bizonyítványa!
Tudjuk, Lilike a csodálatos, a gyönyörű, a tökéletes!
– Hát igen, nem hiába … elsők között vették fel az egyetemre. Keményen fogtad azt a lányt, meg is látszik. Példát vehetnének rólad más szülők – mondta Endre.
Édes istenem! Ezt a nyálaskodást bazdmeg!
– Ki milyen fagyit kér?
– Én egy gombóc vaníliásat, köszönöm! – mondta Juli és megsimogatta Endre arcát aki megint elvörösödött és még mindig idiótán vigyorgott.
– Én kérek csokisat, vaníliásat és epreset is! – mondta Adél.
Endre már éppen kérni akarta a sok gombócot mikor Juli közbeszólt.
– Adél, nem sok az a három gombóc fagyi? Hidd el én csak a javadat akarom … Nemsokára majd elkezdenek érdekelni a fiúk. Lehet kicsit oda kellene figyelni …
– Én is mindig ezt mondom neki! Bár a fiúkkal még ráér … Láthatja hogy az anyja is hogy el van hízva. Benne van a génjeiben! Oda kellene figyelni!
Gének bazdmeg … lefogadom azt se tudod mi az. Olyan mint az anyád, annyira elegem van. Nem vagyok olyan mint az anyám, soha nem is leszek! Semmi közöm hozzá!
– Lilikét is többször diétára fogtam. Fontos hogy nézünk ki, itt kezdődik az igényesség. Egy nő figyeljen oda magára és legyen mindig csinos!
Hát te meg Lilike kurva csinosak vagytok bazdmeg! Kussolj már el, lófejű kurva!
– Nagyon jól tetted. Hallod kisasszony? Most még megveszem ezt a három gombóc fagyit de holnaptól diéta! – mondta Endre. Ezen összekacagtak Julival.
Adél megint a tenyerébe vájta a körmeit. Nem szólt semmit. Értette a célzásokat. Azt is tudta, hogy soha sem lehet olyan tökéletes mint Juli és Lili. Endrének legalábbis biztosan nem.
A nap szerencsére hamar eltelt. A fagyizás után bevásárlóközpontokban sétálgattak. Juli vett pár dolgot magának és a lányának. Endre nagylelkűen kifizetett mindent. Adél igyekezett jópofát vágni mindenhez. Csendben sétált mellettük.
Késő este lett mire hazaértek. Edit már pizsamában ült a tv előtt. A kisasztalon egy nagy tálban pattogatott kukorica, alig pár szem maradt benne.
– Hát a csomagok? – kérdezte.
– Milyen csomagok?
– Hát azért mentetek, nem? Bevásárolni az iskolakezdésre.
– A csomagtartóban van minden, sötét van már és fáradtak vagyunk. Majd reggel kipakolunk – válaszolta Adél csuklóból. A szeme se rebbent. Évek óta így hazudtak ők ketten az apjával. Lassan már bűntudata sem volt.
– Nem vagy éhes gyermekem? – kérdezte Edit.
– Nem – mondta Adél.
– Biztos?
– Biztos! – válaszolta ingerülten.
Adél sokáig nem tudott elaludni, csak forgolódott az ágyban. Mikor a szülei elaludtak, csendben kiment a fürdőszobába, fel-alá járkált.
Benne van a génjeiben, olyan vagy mint az anyád, elhízva, Lilike, diéta, olyan mint az anyád, túl sok az a három gombóc, egy nő legyen csinos, csak a javadat akarjuk, pont mint az anyád, a fiúknak tetszeni, Juli, olyan mint az anyád
Megállt a tükör előtt, hosszan nézte magát. Aztán ledugta az ujját a torkán. Aznap este hánytatta meg magát először.