trauma/írás

Fülöp Krisztina: Vagyunk így egy páran

Telnek a napok, a hetek, sokszor hosszasan nézem, ahogy alszik a kiságyban. Olyan, mintha csak gyarapodna a teste, de nem fejlődik, nem reagál a külvilágra. Azért nem kezd mosolyogni, mert én szomorú vagyok, mondják. S nem csak elmondhatatlanná, kifejezhetetlenné is válik minden.

novella

Kozma Lilla Rita: Utoljára

Az önéletrajzomat szorongattad a kezedben. Ha jól emlékszem, úgy fogalmaztál, hogy pontosan ilyen embert keresel a csapatodba. Pont ilyet, mint én. Mert szerinted én nem ismerek lehetetlent. Mosolyogtam. Boldog voltam, hogy valóra válik az álmom; végre, másokon segíthetek.