A digitális oktatás szépségei – Elégtelent kaptam
Anyám lépett be az ajtón, már dülöngélt, áradt a borszag belőle. 12 év körüli lehettem, a múlt évezredben történt ez, húgom mellett ültem az íróasztalánál, és lehajtottam a fejem. Tudtam, hogy támadni fog a rettenet, éreztem az indulatot, az indulatnak illata van, árad, rezeg a levegő, anyám jött, kék szeme már véreres volt, kövér volt és magas. Sötét haja rövidre vágva és alatta az arcán már feszültség. Ilyenkor az arcvonásai bemerevedtek, ajkai vékonyak lettek, és én tudtam, hogy jön az ütés. Így megy ez.
Az Alföld című verset tanítottam hét éves húgomnak, enyhén fogyatékos, diszes három területen, írás, olvasás, számolás, nem mintha én ezt értettem volna akkor, csak annyit ebből, hogy ami nekem könnyedén megy, neki nem.
S még mindig nem tudott olvasni, az istennek sem, számomra ez teljesen érthetetlen volt, hogy akkor ezt hogy’ is lehet. Nem rajzoltam szépen, mégis egyesével lerajzoltam neki a versszakokat, hogy akkor valahogy a képről emlékezzen a szövegre, ha már a betűkkel gondjai vannak.
Anyám közelebb lépett hozzánk, és látta, mit csinálunk, hallotta, hogy húgom még mindig nem tud olvasni. Megfogta a fejemet, hátulról és elkezdte bekeverni az íróasztalba. Szép ritmusosan és közben üvöltött.
- Erre is képtelen vagy, te szar alak, te szemét – szájából fröcsögött a nyál. – Nem foglalkozol a húgoddal, még mindig nem tud olvasni, te szemét.
Már nem sírtam, nem voltak könnyeim, csak az értetlenség, hogy mégis hogyan tudnám én megtanítani a húgomat olvasni, ha másnak sem sikerült. Akkor már voltak olyan gondolataim, hogy ha földre szállt angyal lennék, akkor se lennék megfelelő anyámnak, úgyhogy ez teljesen reménytelen. Húgom valóban nem tudta elolvasni a verset, viszont képekről megtanulta a szöveget. Hát ez is valami.
S most más van, ötvenegy éves vagyok, nem tizenkettő, és anyám tíz éve halott. Húgom két gyerekét én nevelem, azóta saját három mellett, húgom lett az igazi Áldozat, nem vált alkalmassá gyerekei nevelésére, anyám volt lányai gyámja, s halála után dönteni kellett. Kisebbik lánya szintén enyhén fogyatékos, tizenhat éves lesz, nem tud írni-olvasni, mondtam neki kedvesen, a középkorban jól érezte volna magát, kevesen tudtak írni-olvasni, most meg azért ez jó lenne. Nem megy neki, volt rettenetet az ő életében is, huszonhatodik hétre érkezett nyolcszáz grammos koraszülött volt, két hétig lebegett élet-halál között inkubátorban, vigyáztak rá az angyalok, életben maradt. Tavalyelőtt nyáron tudtam meg, hogy tényleg igaz a történet, alkoholista apja fejbe rúgta csecsemőként. Nyolc hónapos korában látogattam meg őket vidéken, és megfagyott bennem az élet, húgom lekötözve tartotta egy mély babakocsiban a kis szőke babát, mert nem mozgott, és ez mennyire kényelmes. Lett egy öltöztetőbabája, mindig szeretett babázni, én nem. De ez egy élő gyerek, sikoltoztam magamban, ebből így kerekes székes élet lesz, le vannak tapadva az izmai, korai fejlesztést, korai fejlesztést. S indítottam a gépezetet, családba- fogadás, anyámhoz vittem a két lányt, akkor még gyors voltam és hatékony, most más van. S így tanult meg járni, sírt sokat a kicsi, míg masszírozták, tornáztatták, hogy induljon el a mozgása.
Tanárai most nagyon kedvesek, küldik a feladatokat, amiket ő nem tud elolvasni, és nem csinálta meg, kapott is egyeseket, illetve hát lássunk tisztán, én kaptam az elégtelent, és mégsem írhatok olyan levelet, hogy:
Kedves Tanárnő,
Mint tudja jól, Helga kevéssé tud olvasni, ezért a feladatokhoz segítségre van szüksége. Bennem van némi félelem, hogy rátámadok üvöltve, mert ha gyermeki énem kerül előtérbe, akkor bizony ez várható, hiszen Helga édesanyja is fogyatékos, és részeg anyám rendszeresen vert amiatt, hogy nem tudtam megtanítani olvasni tizenévesen. S ez a dühöm nem Helgának szól, ez a dühöm anyámnak szól, csak ő már halott, s így marad Helga, mint remek projekciós felület. Nem jó ötlet egy gyermeket projekciós felületként használni, van róla némi tapasztalatom. A másik, kedves Tanárnő, hogy hát, voltam már jobban is, három hete kaptam meg a képet magamnak, 41 éves elfojtásból, hogy 10 éves kislányként megerőszakoltak, és hát, szóval, hát, nem is tudom… No, szóval, ezzel van némi dolgom, nem vagyok gyors és hatékony, dementor-támadás ért, és azért, hogy teljesen tiszta legyen a kép: van két középiskolás még itthon, az egyik Helga nővére, ő érettségire készül depressziósan, neki is megvan a saját története, vagy hogyan is, a másik saját kisebbik fiam, ő vagy COVID-os, vagy nem, ki tudja. Ismételten átléptem a határokat, egy hete hazahoztam barátnőjétől, akik megkapták, és most nem tudom, mi van, fáj a feje, én várok.
S anyagilag sem állunk a legjobban, de ez most kevéssé érdekel, mert képzelje, ezzel a démonnal már megvívtam a csatámat, mert hogy bennem az volt a rettegés a szegénységtől, hogy ez a bántalmazást is jelenti, mert gyermekkoromban az volt a meggyőződésem, ha nem lennénk ilyen szegények, anyám nem lenne alkoholist,a és nem verne. Ez így ebben a formában nem igaz teljesen.
Hogy úgy mondjam, kedvesen, az Univerzum most nem úgy áll össze nekem, hogy fő fókuszom azon legyen, hogy Helga milyen feladatot nem tud elolvasni és mégis hogyan lesz. Igyekszem vasárnap erre ránézni azért, igyekszem elűzni a démont, és nem látni anyámat, ahogy ver részegen, húgom fogyatékossága miatt, ez nem az én felelősségem, és ez a múlt. Vasárnapra még beütemeztem magamnak, hogy megírom szépen gyerekkori megerőszakolásomat, szexuális kiéléseimet, megcsalásaimat , testhasználatot, és lefordítom angolra, hétfőn segít ebben barátnőm, mert találtam Amerikában tizenkét lépéses csoportot, gyerekkori szexuális abúzus túlélőit, s az önsegítő csoportok, sorsközösségek nagyon segítenek. Hétfőn lesz az első alkalmam, fel szeretnék rá készülni. Én ebben vagyok most. S én tökéletesen megértem, hogy másnak is nehéz, és mások kiválóan megoldják, én sajnos nem, én elégtelent kaptam, és ez így van rendjén. Jómagam is tanítok szeptember óta, irodalmat, nyelvtant, s nem tudok elégtelent adni, ezt meg is mondtam a diákoknak, ez az én gyengeségem, meg az is, hogy én a tudást szeretem osztályozni, nem azt, hogy mit nem tudnak, mindenkinek van ereje ahhoz, hogy elérje a megfelelő tudásszintet. S Helga lehet, hogy nem fog írni-olvasni, és neki ezzel kell élnie, és így lehet, hogy megélheti saját teljességét.
Üdvözlettel
S hát persze ilyen levelet nem írtam, ehelyett ez lett:
Kedves Tanárnő,
Nagyon sajnálom, igyekszik pótolni. Van egy érettségire készülő itthon, egy középiskolás, meg én, aki azért az eltartásuk fő alapja, s így az időbeosztás nehézkes.
Igyekszünk.
Üdvözlettel