A nyári forróság nem kímélte az alkonyat perceit sem. A betonerkély nyitott teraszajtaján át hiába libegett a csipkefüggöny, nem hozott enyhülést. A szobát megtöltötte a szirénazaj.
A reggelünk nem így kezdődött, a friss kávé illata versengett a hajnali fények szebb napot ígérő hangulatával. Pedig tudtuk, hogy ez hazugság, mármint a remény egy szebb napra. Hiába állt Lajos bőröndje bekészítve az előszobában. Tudtuk, hogy amint kilép az ajtón, egyszerre jön a megkönnyebbülés és az anyagi csőd. Nem is értettük, hogyan szánta rá magát végre a távozásra. Talán az gondolkoztathatta el, hogy látleletet vetettem a zúzott bordákról. Csak jobb mennie, ha van hova. Egymásba kapaszkodva néztük a nappali ajtajából, reménykedve, hogy mikor kilép az ajtón, a bőröndöt is magával viszi. Megtörtént. Az évek alatt összegyűlt fájdalom mégsem engedett, görcsösen összebújva töltöttük a nap nagy részét, szűkös mozdulatlanságban, már attól kellett félni, mi lesz, ha visszajön. Ebédre is csak maradékot ettünk, minősíthetetlen amerikai vígjátékkal igyekeztünk mosolyt erőltetni az arcunkra a délután hátralevő részében. Tudtuk, hogy az első néhány nap feszültségével nehezebben birkózunk meg, magamnak szereztem Frontint, a gyereknek mégsem adhattam.
Mikor megszólalt a kaputelefon jelzése tudtuk, hogy visszatért. Lefagyott testünket magához láncolta a kanapé, nem tudtunk az ajtóhoz rohanni, vagy talán nem mertünk. A kulcs fordult, mint kés a vajban, az ajtó nyitódott. Látnunk sem kellett, elég volt érezni a huzat üzente alkoholszagot. Szelíddé torzult mosollyal fogadtuk, pattogatott kukoricával kínáltuk meg hellyel, és vártunk, ítéletre vagy feloldozásra. Imbolygó járásából éreztük, mindketten és magunkban, hogy a nap nagy részét a whiskyvel töltötte. Melegre panaszkodva az erkélyajtóhoz ment, hogy beengedje az alkonyati forróságot. Vele tartottam én is. A könnyek az arcomat melegítették, mikor kikényszerítettem a 9. emelet betonerkélyére. Pontosan nem tudnám leírni, mi volt a szándékom, de miután a gyerek mellém lépett, már biztos voltam benne. Együtt löktük át az erkély felforrósodott korlátján. Nem néztünk utána. Reflexből már hívtam is a mentőt, baleset történt, szóltam szaggatottan a telefonba. Rövid időn belül már hallottuk a szirénákat.
Nem voltunk képesek lemenni vagy nem akartunk, nem tudnám megmondani. A betonerkély nyitott teraszajtóján át hallatszódó szirénazaj mégiscsak enyhülést hozott.