Úgy, tolakodj bazdmeg! … Ennyi idiótát! Lesz helyed akkor is ha nem lököd le a másikat a lépcsőn.
Imádok magyarokkal utazni meg úgy egyáltalán ezt az egész népséget … Az apám most nemes egyszerűséggel annyit mondana hogy egy geci vagyok. Mi magyarok tartsunk össze! Magyarország a magyaroké! Büszke, bátor nemzet! Meg ilyenek.
Láss csodát, én is feljutottam a gépre! Utolsók között, tolakodás nélkül de nem maradtam le semmiről. És még a helyem is megvan!
– Zita?!?!
– Dénes?!
Bármennyire is hihetetlen, nyolc év után először ott ült életem (régi) szerelme és értelme.
– Hát te? Ezer éve, mi van veled?
– Jól vagyok, köszönöm szépen.
– Ide szól a helyed? Pont mellém? – kérdezte Dénes huncut mosollyal.
– Nagyon úgy tűnik – mondtam, furán éreztem magam.
Ilyen nincs!!
Mióta szétmentünk, egyszer sem találkoztunk, nem beszéltem vele, letiltottam mindenhonnan. Most mégis olyan jó érzés volt látni, örültem neki. Persze azért még mindig nagyon haragudtam rá azok után amit csinált.
– Gyere, ülj le, de közben mesélj! Mit csinálsz majd Milánóban?
– Éppen nyaralni megyek. Te?
– Én sajnos munka miatt utazok – mondta kedvetlenül.
Még mindig túl nagy az orra és nyomi a haja is. Nem azért mondom mert már nem szeretem. Mikor halálosan szerelmes voltam belé akkor is folyton azon gondolkoztam hogy mi tetszett meg rajta egyáltalán … Külsőre sosem jött be. Amúgy most hogy így végiggondolom, soha egyik pasim se jött be külsőre.
– Na és hogy vagy? Mesélj már! Mi van veled? – faggatott.
– Nem is tudom … tényleg minden rendben velem. Mesélj te! Veled mi a helyzet?
– Én Pestre költöztem, programtervező informatikus vagyok, bejött az élet.
Na, valóra vált az álma. Napi nyolc óra unalmas munka, az is home office-ból …
Még mindig jó a felsőteste, ha már a feje továbbra se tetszik.
– Nagyon jól nézel ki! Mondjuk mindig nagyon szép és csinos voltál!
– Köszönöm, kedves vagy!
Zavarban voltam de nagyon jól esett hogy megdicsért. Igazából ő se olyan rossz … a mosolya például mindig is tetszett. Meg a szép izmos karja. És ahogy most is rám néz … Azért egész jók voltunk mi együtt!
– És, van valakid? – kérdezgetett tovább.
– Nem, most nincs senkim.
Azután amit te csináltál, csodálkozok hogy egyáltalán még ránéztem más faszira. Mondjuk a többiben sem volt köszönet …
– Nagyon jól áll hogy megnövesztetted a hajad.
– Köszönöm szépen, nekem is nagyon tetszik.
Nem növesztettem meg, a haj nő magától is …
Dénes végigsimította a kezét a hajamon. Fura ez, évek óta nem láttuk egymást, mégsem idegen. Ismerős az érintése. El is vörösödök. Túl jól esik amikor hozzám ér közben meg még mindig végtelenül dühös vagyok rá.
– Tényleg nagyon örülök neked. Annyira jó újra látni. – Dénes közelebb hajolt, belebújt a nyakamba. – Még mindig ugyanaz a parfümöd.
– Igen, azóta is ez a kedvencem.
Éreztem a nyakamon ahogy kifújja a levegőt. Egészen közel hajolt és a szemembe nézett. Pár pillanatra megszűnt minden körülöttünk.
Mondtam már hogy régóta egyedül vagyok?
Istenem de jókat szexeltünk! Most legszívesebben letépném róla a ruhát. Nem, nem zavar hogy mennyien vannak körülöttünk és az sem ha néznek közben, de ő mindig is szemérmes volt. Kivéve amikor megcsalt. Nem is egyszer.
Most hogy ezt végiggondolom, el is mehetett volna a kedvem a szextől de nem ment el. Nehéz racionálisan gondolkodni meg régi sérelmek miatt haragudni ha rég dugtál már egy kurva jót.
Dénest sosem tudtam elfelejteni, vele indult ugyanis a megmentő karrierem. Képzeld el, ez az aranyember összeakadt egy igénytelen kurvával – tudom, az igénytelen kicsit durva volt de aki annak idején vörösre festette a haját az nem volt menci. Szóval ez a nőszemély, nevezzük Annának nem töltött elég időt Dénessel. Ha együtt voltak, akkor is csak megállás nélkül csesztette valamiért. Meg nem lehetett vele beszélgetni. Én persze ekkor még nem tudtam hogy Dénessel sem lehet mert mindig mindenről ész nélkül okoskodik és ettől még most is kinyílik a bicska a zsebemben.
Én természetesen önként vállalkoztam hogy kimentsem Dénest ebből a borzasztó kapcsolatból. Persze egy ideig még úgy hogy Anna mellett maradt mert hát valahányszor Dénes becsülettel szakítani akart, Annával mindig történt valami. Igen, én eközben a szeretője voltam vagy az “a másik nő”, nevezd ahogy akarod vagy azt is kérdezheted hogy akkor most ki is volt a kurva?
Szóval Annát nem lehetett elhagyni mert nehéz időszakon ment keresztül. Egyszer például eltűnt a macskája. Meg volt egy vizsgája amire csak kettest kapott. Ne gondold hogy én értettem miért nem lehet elhagyni de természetesen ebből is csak annyit szűrtem le, hogy Dénes milyen áldott jó ember. Még akkor sem akarja bántani a másikat amikor az már szinte teljesen tönkretette.
Dénes még hetekig nem szakított mert ő bizony nem akarta bántani Annát. Úgyhogy felváltva találkozgatott kettőnkkel. Mindig megvolt a magához való esze, nem akart ő két szék közül a pad alá esni. Pont mint a volt férjem.
Azt azért valljuk be, hiába volt az összes pasim (és a legjobbról még nem is meséltem!) egy szerencsétlen aki nem tudta összeszedni magát és azt várta, hogy megmentsék, nézd meg milyen kurva jószívűek. Ők soha senkit nem akartak bántani.
– Tartod még a kapcsolatot a régi barátaiddal? – kérdezgetett tovább Dénes, oldani akartuk az előbbi kínos jelenetet amikor is mind a ketten arra gondoltunk milyen jó lenne megint szexelni, én legalábbis biztos.
– Nem, egy ideje már nem igazán beszélünk. Mindenki szétszéledt. És te?
– Áh, nem. Én megkomolyodtam, már nem tartom velük a kapcsolatot. Szerintem ők nem nőttek még fel.
Kurva jó hogy te ilyen komoly felnőtt lettél!
Dénes barátai ki nem állhattak. Flegma fejem van, tudom. Beszólogatok mindenkinek, ezt is tudom. De mindezek ellenére sosem értettem hogy miért nem ünnepelnek engem – a megmentőt! – aki végre boldogságot hozott Dénes barátjuk életébe az elviselhetetlen Anna után. Aztán minden világos lett. A kapcsolatunk végére ugyanis én lettem Anna. Én lettem az aki folyton cseszteti, aki elhanyagolja, aki bántja, aki mellett nem tud önmaga lenni. Talált magának egy sokadik nőt aki felemelhette mert egyedül nem tudott felemelkedni. És ha ez már így eszembe jutott, rákérdeztem én is.
– És neked van valakid?
– Hát … van de már félig szakítottunk.
Hogy lehet félig szakítani bazdmeg? És itt van az az ismerős szenvedős fej! Még mindig pont ugyanolyan ártatlan arcot vág.
– Hogyhogy?
– Nem ért meg engem. Sokat vitatkozunk, mindig csak az elvárások … Ágival már régóta nem találjuk a közös hangot. Eléggé kivagyok. Ezért is vállaltam be ezt a mostani melót. Jót tesz majd a fizikai távolság. Aztán ha hazamegyek, szakítok vele.
Nyilván, csak nehogy neki is eltűnjön a macskája …
– Értem. Sajnálom. Biztosan nem könnyű most neked.
Ezt nehéz volt kimondani de nagyon erősen koncentráltam arra hogy emberien kommunikáljak. A pszichológusom szerint, ha másokkal beszélgetünk, nagyon fontos hogy ne hiteltelenítsük el az érzéseiket. Mégsem mondhatom neki hogy takarodj már el te szerencsétlen! Joggal kérdezheted hogy miért nem. Azért mert úgysem fogja fel, kár felidegesíteni saját magam. Meg amúgy sincs hova takarodni egy tömött repülőgépen.
– Hát nem … De hagyjuk is! Biztosan nem véletlen hogy éppen most, éppen itt újra találkozunk. Mit szólnál ha meginnánk valamit ha leszállt a gép?
Na itt ment el a kedvem Dénestől.
– Ne haragudj de nagyon fáradt vagyok. Nem hosszú az út de megpróbálok aludni egy kicsit. Aztán ha leszállt a gép, majd meglátjuk.
Elmész a kurva anyádba!
– Semmi gond, persze. Pihenj nyugodtan, majd én őrzöm az álmod – mosolygott rám bambán.
Na itt ment el a kedvem a szextől is!