novella

Kartali Zsuzsanna: A szabadságvágy villamosa

A munkahelyén és a táncklubon kívül nem ismert mást a világból, csak amit a könyvtárból kikölcsönzött művek ablakain át látott. Na meg a vőlegényét. A sejtelem, hogy ez édeskevés, lassan bizonyossággá vált benne, és egy különösen hosszú és monoton villamosozás vége felé ezt ki is bökte Lajosnak.

Amikor Magda közölte apjával, hogy udvarlója a következő szombaton leánykérés céljából tenné tiszteletét, megkapta Józseftől a menetrend szerinti pofont.

– Máris elmennél otthonról, amikor épp, hogy csak kitaníttattunk? Mi hasznodat látnánk így ezután?

– Látták eddig elég hasznodat otthon, többet is, mint ami egészséges. Ne legyen lelkiismeret-furdalásod! – vigasztalta Magdát a következő szombaton Lajos a villamoson, és csak azért is felmerészkedett a második emeletre.

Becsöngetett, és invitálás nélkül is benyomult a nagyszobába, ahol lecövekelt a lányos apa elé. Elhatározását a nemes felháborodás csak tovább szilárdította. A belénevelt, és kötelezőnek elfogadott szülőtisztelet vitte az öreg Józsefhez, bár formálisan nem kérte meg tőle Magda kezét. Csupán a tisztesség kedvéért jelentette be elhatározásukat, hogy fél év múlva összeházasodnak. Felhívta a szülők becses figyelmét, hogy ha addig, vagy azután kárt találnak tenni lányuk testi-lelki épségében, azt ő vőlegényként, majd férjként köteles lesz megtorolni.

– Ellenkező esetben mindenben állok szolgálatukra, mint vőjelölt, majd vő, hiszen tulajdonképpen hálás lehetek maguknak, amiért Magduskát felnevelték – közölte tárgyilagos udvariassággal, majd elköszönt.

A következő fél év látszólag úgy telt, mintha semmi sem történt volna, leszámítva egy-egy hajszálvékony aranykarika megjelenését a fiatalok bal gyűrűsujján. Meg azt, hogy Lajos többé nem a villamosmegállóban találkozott Magdával szombat esténként, hanem föllépcsőzött a másodikra. Annyi engedményt kaptak a szülőktől ráadásként, hogy néhány pillanatra beléphetett az előszobába, mert mit szólnának a lakók, ha Magduska vőlegénye a gangon ácsorogna. Azt persze kipletykálták, hogy nem maradt bent sokáig, de ezzel már juszt se törődött az öreg József, hiába lágyítgatta őt a neje. Blanka se egy munkásembert szánt volna Magdának, már ha egyáltalán szerette volna, hogy elhagyja a háztartást, de hát az idő és a hatalom a munkásosztály tagjainak kedvezett, ami némileg megvigasztalta.

Ahogy közeledett megismerkedésük évfordulója, amikorra az összesen két tanúval tervezett tanácsházi esküvő időpontja ki volt tűzve, úgy uralkodott el Magdán a pánik. Hamarosan megszabadul a szülői háztól, na de milyen áron? A munkahelyén és a táncklubon kívül nem ismert mást a világból, csak amit a könyvtárból kikölcsönzött művek ablakain át látott. Na meg a vőlegényét. A sejtelem, hogy ez édeskevés, lassan bizonyossággá vált benne, és egy különösen hosszú és monoton villamosozás vége felé ezt ki is bökte Lajosnak.

Vőlegénye a szakítás hallatán meglepődött, de nem látszott összetörtnek. A hatékonyság-célszerűség-ésszerűség szentháromságába vetett, már-már fanatikus hite sem rendült meg. Legtöbb munkatársa szerelemből házasodott, és legtöbbjüknek az első lett az egyetlen nő az életében. Ő is meggyőzte magát arról, hogy szerelmes, és hogy elsőre jól választott. Másfél percnyi merengés után mégis közölte Magdával: elengedi, szabad. Tegyen, amit akar.

– A magam részéről azonban fenntartom az eljegyzést. Amikor visszajössz hozzám, elveszlek feleségül.

Nem „hogyha”, hanem „amikor”.

Magdát az ellenállás hiánya valamiféle légüres térbe taszította, mintha teljes erejéből nekifeszült volna egy nyitott ajtónak, és átesett volna rajta. Csak lézengett majdnem egy teljes éven keresztül, nem tudván mit kezdeni a fenenagy szabadsággal. Nem volt szerelmes Lajosba, de hiányzott neki a változás ígérete, amit jelentett.

Szülei nem kommentálták, csak kaján elégtétellel tudomásul vették az eseményeket. Nem bánták volna, ha kisebbik lányuk végleg pártában marad, hogy tovább mosson, főzzön rájuk. Legalább egyensúlyba hozta volna a léha nővére által kiakadásig billentett mérleget.

Magdának sem kedve, sem ereje nem volt más férfiakkal ismerkedni. Táncklub helyett szombat esténként éppúgy falta a könyveket, mint a hét többi éjjelén, szülei összes parancsának teljesítése után. Válogatás nélkül összeolvasott mindenfélét, olykor gyerekkönyveket is. Egyszer kivette az Andersen összest, kislánykora egyik kedvencét, és megkereste benne a Hókirálynőt. A mesebeli Gerdát is a nagyanyja nevelte, mégis képes volt a szerelmével megváltani Kayt. Az előbbi miatt sorsközösséget érzett vele, az utóbbiért irigyelte.

– Kizárt, hogy ezt a mesét megértsék a gyerekek! – suttogta az olvasólámpa szűk fénykörén túlra meredve, ahol gyerekkori énje szemrehányó arcát látta felderengeni. – Ha lesz egy lányom, Gerdának fogom hívni – határozta el hirtelen.

Úgy érezte, ezzel a döntéssel kárpótolja majd magát, és megvigasztalódott.

Lajos továbbra is eljárt táncolni, eleinte megszokásból, majd a látszat fenntartásának kedvéért. Odahaza biztosan megkérdezték volna, miért nem jár el többé. Az érzelmi dolgokkal kapcsolatban mindig szófukar volt, családjával szemben különösen. Nem szégyellte, hogy faképnél hagyták, csupán feleslegesnek tartotta beszámolni az életében előfordult átmeneti zökkenőről. Annál is inkább, mert szülei még nem is tudtak a lány létezéséről. Majd ha itt lesz az ideje, megtudhatják. Az előzményekhez az ősöknek semmi közük. Azon kívül pedig…

Ahogy telt-múlt az idő, Lajos szerint úgy nőtt Magda újbóli felbukkanásának valószínűsége. Ebbéli meggyőződése második évfordulójuk elkövetkeztével szinte rögeszmévé fajult. Szombatról szombatra egyre csak a tvisztklub ajtófélfáját támasztotta az érkező és távozó lányokat lesve. Olyan elmélyült figyelemmel tette, hogy megszólítani se merte senki. Bátyja és a haverok egy része tisztelte ezért, a többi pedig kinevette bánatát, pedig mindannyian tévedtek. Nem volt boldogtalan, csak a várakozásra összpontosított.

Amikor Magda tétován odalépett hozzá, némán és mosolytalanul homlokon csókolta, majd tánc nélkül hazavillamosozott vele.

A második esküvői időpontra már meghívták az örömszülőket, és násznép is volt. Lajos ezúttal biztosra akart menni, és tudta, hogy Magda semmitől sem iszonyodik jobban, mint a botránytól és a megszégyenüléstől.

A menyasszony vendéghajból készült kontyán remegett a fátyol. A házasság kötelékében szabad lesz, és felnőhet végre, hitte.

Miután az ifjú pár összeköltözött, a villamos és a szabadság egyszerre tűnt el az életükből. Vágyról sohasem beszéltek.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: