Állsz a konyhában hajnalban. Üveges tekintettel bámulod a falat. Túró rudit eszel. Gondolatban vele vagy. Állsz mellette a nagy konyhaablak előtt. Nézed, ahogy pizsamában támasztja a széles konyhapultot és mosolyogva majszolja a túró rudit. Minden olyan csendes és nyugodt. Jó vele … Bolondság!
Lefőzöd a reggeli kávét. Egy kiskanál cukor, kis tejszín. Pont, ahogy ő szerette. Még nagyon régen. Együtt kávéztok megint. Ültök a kis étkezőben az oda nem illő óriás étkezőasztalnál, egymásra mosolyogtok. Besüt a nap. Jó vele … Bolondság!
Sütit sütsz. Pontosan kiméred a hozzávalókat. Gondosan gyúrod a tésztát. Nem használsz gépet, hiába áll ott a szekrény tetején, és a kezed is hamar elfárad. Úgy képzeled, ha kézzel dagasztod, belegyúrod a tésztába a szeretetedet is. Vaníliás csigát készítesz. Mazsolát is teszel bele bőven. Te nem szereted. Az ő kedvence. Elkészül a vaníliás-mazsolás csiga, az isteni illat bejárja az egész lakást. Még langyos, de már szedsz belőle. Kistányérra teszed, töltesz egy kis pohár tejet. Mindig így ette. Leülsz mellé. Te nem eszel. Boldogan nézed, hogy milyen jóízűen eszik, milyen jólesik a friss péksütemény. Jó vele … Bolondság!
Begubózol a kanapé bal sarkába, állig betakarózol. Elindítod a kedvenc sorozatát. Felemeled a takarót, hogy bújjon be melléd. Jó meleg a lába, amikor a tiédhez ér. Megfogod a kezét. Megint érzed az illatát, mintha tényleg ott lenne melletted. Nem figyelsz a sorozatra, rá figyelsz. Jó vele … Bolondság!
Kimész az erdőbe sétálni. Nem szereted az erdőt, frusztrál a természet. Nincs kontrollod felette, veszélyes. Elveszettnek érzed magad. Félsz, mégis maradsz. Sétálsz, elképzeled, ahogy ott sétál melletted. Rácsodálkozik az erdőre és annak minden szépségére, amit te is szeretnél látni, de te valahogy nem azt látod, amit ő. Nem számít, nem is az erdőre figyelsz. Jó vele … Bolondság!
Hallgatod a kedvenc zenéit. Hallod, ahogy dúdol. Látod, ahogy közben szórakozottan pakolászik, barkácsol. Mosolyogsz. Ha csak gondolatban is, jó vele … Bolondság!
Eltelik egy hét, egy hónap, aztán még egy és még egy. Állsz a tükör előtt. Lassan már egy éve egyedül. Jó volt vele. Elmúlt.
Hallgatod a kedvenc zenéidet. Nézed a kedvenc sorozataidat. Olvasod a szeretett könyveidet. Már nem raksz mazsolát a sütibe, mert nem szereted. Kimész az erdőbe, nézelődsz. Már nem félsz. Észreveszed azt a sok apróságot magad körül, amiket addig nem, és amik annyi örömet okoznak. Megtalálod az utat saját magadhoz. Észreveszed az embereket, azt a sok szeretetet, kedvességet és odafordulást, amit tőlük kapsz. Jó velük!
Kinyílt a világ, egyre szebb és nagyobb, és te egyre inkább otthon érzed magad az életben. Már nem az vagy, aki voltál. Néha még mindig hihetetlen. Jó magaddal … Boldogság!