A hónap szerkesztői novella

Kiss Ildikó Judit: Lélektársak

Kalocsai Miklós igazán kreatív volt a nőkkel, legalábbis ő ezt gondolta magáról. Minden kapcsolata előtt – legyen az egyéjszakás kaland vagy pár hetes liezon –,  forgatókönyveket készített a fejében. Latolgatta, melyik nőhöz milyen sztori illik.

A fasz kivan. Majdnem öt hetet vártam erre a randira, hívogattam éjjel-nappal, írtam neki szépeket, minden kilométeres szájbakúrt üzenetváltásba belementem azokért a gyönyörű kék szemekért, amit még az a csillámos maszk is kiemelt, most meg csak azt látom, hogy milyen vékony szája van ennek a csajnak?! Ezen pörögtem ennyire?

Kibaszott Covid!

A hülye korlátozások, a kijárási tilalom, meg a családja és a ‘most nem lehet’ játék miatt négy hete várok erre a bigére. Hagytam, hogy kéresse magát, nem rohantam le, hadd érezze különlegesnek a szitut. Jó fej voltam. Soha nem vártam ennyit senkire, megérdemeltem volna a sorstól, hogy pöpec legyen minden, erre tessék! Komolyan mondom, nem hiszem el! Nem elég, hogy vékony a szája, még kicsi is. Legalább széles lenne, de ennek ilyen elcseszett, japánpicsa csücsörítője van. Hogy a faszba lehet így elrontani egy arcot? Hogy eszik azzal a hajszálvékony, miniatűr szájával? Rosszabb, hogy a picsába kapja be? Brrrr… Uralkodj magadon Miki bazdmeg, koncentrálj még pár percig, aztán max lelépsz! Milyen lehet a fejem? Azért megbántani nem akarom, akkora bunkó nem vagyok! Talán meg is dugom, legyen már egy jó estéje. Legfeljebb hasra fordítom, a segge még megérheti a fáradságot – gondolta Kalocsai Miklós, miközben a vele szemben ülő nőre mosolygott. Remélte, hogy nem látszik mennyire erőlködik, hogy normális fejet vágjon. Egy szót sem hallott abból, amit a szőkeség mondott neki, csakis az járt a fejében, hogy miért kéne vagy nem kéne ágyba cipelni a fekete miniruhában feszengő harmincast, aki láthatóan ácsingózva bámulta őt, miközben a méregdrágának hazudott bort kortyolgatta, amit Miklós hozott a nő lakására. És ha befogom a száját a kezemmel közben? Azt hihetné, hogy szürkeötvenetárnyalatát játszunk! A kezdeti mámor, hogy a nő vacsorára hívta, már a kopogására azonnal kinyílt bejárati ajtóban elszállt. Kalocsai legszívesebben elmenekült volna, de inkább kihúzta magát, persze kicsit – hogy ne legyen se feltűnő, sem fárasztó – befeszítette a bicepszeit, amik a feltűrt ujjú fehér ingben csak úgy feszültek, és továbbra is el-elmosolyogta magát két mondatonként, mint akit érdekel a beszélgetés. Elhatározta, hogy bizony nem hátrál meg. Vajon mit szólna, ha a szájfeltöltésre terelném a szót?

A nők kedvelték Kalocsait, amivel teljesen tisztában is volt, többségük bármit elhitt neki, és igen, bármit oda is adott. Sötét hullámos, nem túl rövidre nyírt haja izgalmasabbá tette a férfi mélyen ülő tekintetét, ami rosszfiúsnak hatott. Ő pedig a csajozásba fektette szinte minden energiáját, nem nagyon érdekelte más. Kitanulta tükör előtt a „kúrósnézést”, amit még a haverokkal találtak ki anno a Havannatelepen. Kis homlokráncolás, hunyorgás, enyhén mosolyra húzott száj, csak az egyik oldalon. Működött. Minden egyes alkalommal. Kalocsai Miklós igazán kreatív volt a nőkkel, legalábbis ő ezt gondolta magáról. Minden kapcsolata előtt – legyen az egyéjszakás kaland vagy pár hetes liezon –,  forgatókönyveket készített a fejében. Latolgatta, melyik nőhöz milyen sztori illik. Most éppen azt játszotta, hogy ő mekkora borszakértő, amit a kék szemű szőkeség valami intellektuális, sőt luxus dolognak hitt, és ettől totál odavolt. Persze nem volt igaz, Kalocsai nem szerette különösebben a bort, és nem csak az igazi luxus világa állt tőle távol. Viszont imádta, amikor egy nő odavolt érte, mindegy, mennyi ideig tartott. De most, kicsit bajban érezte magát, mert rémálma volt a vékony száj. Úgy érezte, mellényúlt, pedig ő aztán nem szokott! Nem értette, hogy lehetett olyan hülye, hogy nem látta, hogy azok a képek a neten megcsináltak voltak. Eszébe sem jutott, hogy valaki nagyobb – na nem sokkal, csak, hogy normális legyen és ne hajszálnyi – ajkakat retusál magának minden egyes fotón.  Azt gondolta, ez a nő azokkal a kék szemekkel a legszebb, akit valaha látott.

Így, az ő becserkészésére új, még másoknál nem használt sztorit talált ki. A magányos farkas szerepét választotta, aki elvált, mert a felesége megcsalta. Ő, a megtört lelkű kívülálló, akit egyetlen nő sem ért meg, kivéve természetesen azt, aki vele szemben ül. Forgatókönyve szerint úgy kellett őt elképzelni, hogy esténként egyedül ül a kandalló előtt, bort kortyolgat, és a nehéz üzleti tárgyalását piheni ki, majd argentin steak-et eszik és magányos vacsorája után izmos meztelen felsőtestével a konyhapultnak dől, miközben sokadjára üzenetet ír a nőnek, akibe halálosan beleszeretett egy hónapja, amikor a kozmetikai szalon recepcióján találkoztak, ahol a nő dolgozott. Azóta pedig sorvadozik a nő után és várja. Csakis és kizárólag őt akarja. Természetesen. Hogyne.

***

Észveszejtő ez a pali, azok a vállak, úristen! Biztos, hogy totál odavan értem, folyton a számat bámulja, tuti, hogy meg akar csókolni, biztos, hogy kíván! Te jó ég! Mekkora szerencse, hogy leborotváltam a lábam és azt a fekete csipkés bugyit vettem fel, amit a legutóbbi leértékelésen vadásztam. Féláron is kurva drága volt, remélem nem fogja eltépni. Olyan vadnak néz ki, és engem akar! Uh, ezt nem fogom kibírni… Nem, Szilvi, az ég áldjon meg! Nem! Nem feküdhetsz le vele ma este! Mi a francért vagyunk mi nők kurvák, ha az ösztöneinkre hallgatunk, ha a pillanatnak élünk? Végülis miért lennék kurva? Egy hónapot várattam, meg búgtam neki, ahogy azt kell! Biztos, hogy komoly szándékai vannak, egyetlen bunkó elszólása sem volt, nem kért szexi képet, nem csesztetett, hogy ezt mutassak vagy azt, és minden olyan romantikus volt. Mindig csak azt mondta, hogy azonnal megbabonáztam, amikor először találkoztunk, még maszkban is, és hogy a szemeimmel álmodik. Rögtön tudtam, hogy kifinomult pasas, más nem járhat kozmetikushoz arctisztításra meg  masszázsra, főleg nem egy belvárosi exkluzív luxuskozmetikába, a bunkók nem adnak magukra. El sem hiszem, hogy ilyen szerencsés vagyok! Minden a legjobban halad, ez a görög isten velem szemben odavan értem, egy csomót várt rám, mindig kedves volt, ért a borokhoz is, menő üzletember, elvált – az a hülye kurva megcsalta –, törődő, minden reggel ír nekem, érdeklődik, kérdez, figyel, és éjjelente is engem hív, velem izgatja magát, nem más nők után szaladgál. Soha nem beszélgettem senkivel ennyit egész életemben! Mi bajom lehet? Semmi! Bízom benne! Biztos, hogy odavan! Pár napja mondta, hogy ez nem játék és kérte: ígérjem meg mindig azt teszem, amit érzek, taktikázások nélkül. Könyörgött, hogy találkozzunk végre már, mert ebbe beleőrül! Azt mondta, ócska játszmázásnak nincs helye köztünk, mert mi lélektársak vagyunk!

Móresi Szilvia fejét teljesen elcsavarták, azt gondolta, hogy a nagybetűs, mindent elsöprő szerelemmel van dolga. Nagy találkozásnak hitte azt, ami végül a nagyanyjától örökölt étkezőasztalon hasaló numerába torkollott az első randi estéjén. Még a bugyit – ami a bokájára csúszva megakadt a tűsarkújában – sem volt ideje levenni a nagy szenvedélyben, máris az asztalra hajolva találta magát, ahová a férfi szorította le a rövid csókolózás után, amit Szilvia nem igazán tudott meghatározni, hogy milyen is volt. Miután Miki elviharzott a numera után, Móresi Szilvia kielégületlenül megállt az asztalnál. Nézte a nehéz mahagóni bútort, amin ott marad felhevült testének lenyomata. Pár napig át sem törölte az asztalt, fantáziált róla és vágyakozott az állítólag angoloknál tárgyaló férfi után. Megpróbálta magával elhitetni, hogy az, ahogy Miklós a fenekét csapkodta szex közben, valójában imponált neki, és nem is volt benne semmi taszító. Eleinte elhitette magával azt is, hogy megértőnek kell lennie, hisz a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak: Miki nem lelépett gyorsan a szex után, csak mennie kellett, mivel már érkezésekor közölte, hogy egy sürgős ügy miatt el kell utaznia, és reggel hatkor indul a gépe Londonba. Elhitte azt is – legalábbis nagyon akarta –, hogy vad szerelem és forró vágy fűtötte este volt az, amikor utoljára látta Mikit, de amikor a sokadik hívásánál is valami kifogást hadart el a férfi arról, hogy miért is nem jó neki aznap este és holnap sem, meg egész héten, és most nem tud beszélni, a nő hinni akarása fakulni kezdett. Amikor pedig a férfi az üzeneteire sem válaszolt többé, kezdte gyanítani, hogy átverték. Kalocsai Miklós végül nem vette fel többé a telefont Szilviának, ő pedig három hét várakozás és próbálkozás után, megszégyenülten, összetörten úgy döntött, soha többé nem ejti ki a férfi nevét.

Mikit persze bántotta, hogy így kellett viselkednie egy nővel, de figyelmét nem kötötte le a rossz érzés sokáig, el akarta felejteni gyorsan, hogy rossz lóra tett. Már  a masszőrlányra gondolt a kozmetikából, akivel a Szilviből lett csíkszájú egy helyen dolgozott. Az a kis barna, aki maszk nélkül dohányzott a szalon előtt, egész helyesnek tűnt, szája is volt és masszírozni is jól tudott, de hát azért annyira nem lehetek görény a csíkszájúval, hogy meghúzom a kolléganőjét is, gondolta – talán, ha várok még néhány hetet, egy hónapot vagy kettőt…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: