Köszöntöm kis hazánk, Harcsabajusz legkiválóbb babtenyésztő klánjait a Babtermelők Országos Egyesületének éves szakmai workshopján. Külön köszöntöm Gyémánt fokozatú óriásbajuszos bab-oligarcháinkat, és a feltörekvő kisbajuszos babtermelők körét keletről és nyugatról egyaránt. Engedjék meg, hogy a workshop utolsó felszólalójaként felhívjam figyelmüket nemzeti csorbaságunk világrengető tényére, melynek immáron ötödik alkalommal adok hangot találkozónkon.
Sajnálatos módon több évtizede nem veszünk részt az Égigérő Paszuly Világkiállításon és Versenyen. És miért?! Csak azért, mert nekünk nincs Égigérő Paszulyunk, kérem tisztelettel. Ez szörnyűség, szégyenletes szörnyűség!
A mi babunk csupán pusztai bab, földön bokrosodó, karón és kukoricán futó fajta. Elvetjük, megérik, megfőzzük, megesszük. Esetleg biogáztermelésre lehet alkalmas még, ahogy az utóbbi években erre jeles próbálkozások is történtek. Nem azt mondom, hogy a mi babunk rossz ízű, vagy hogy külleme elmaradna a világ élbabtermelőinek esztétikai elvárásaitól. Azt sem vitatja senki, hogy voltak törekvések a zöld- és sárgahüvelyű bab nemesítésére, de a mi babunk sose nőtt az egekig, ezt be kell látnunk.
Hamarosan eljön az idő, mikor senki sem törődik egy olyan országgal, amelynek, Uram Jézus, félek is kimondani: nincs Égigérő Paszulya.
A tét óriási. Mondhatnám, az életünk múlik rajta.
A világ fejlődése az ég felé törekszik, Uraim! Akinek a legmagasabb az Égigérő Paszulya, azé a hatalom. Azok, akik évről évre bemutatják Paszulyuk méterekben mérhető növekedését, terebélyesedését, babtermésük megsokszorozódását, világuralmi szövetségre lépnek majd egymással.
Mi lesz akkor, ha a lassan fél évszázados lemaradásunk tovább növekszik, egyre csak távolodunk és távolodunk azoktól az országoktól, amelyek évtizedekkel ezelőtt elkezdtek dolgozni földjeiken Égigérő Paszulyukon?
Aki alulmarad, örökre a földet túrja és kapálja majd, ahelyett, hogy emelvényeket építve egyre magasabbra és magasabbra jutna, egyre bőségesebb termést szedne, részesülne a babtermelő nagyhatalmak kegyeiből, és a világ haladó eszméinek tudását birtokolná. Földjeiket végül egy felülről érkező utasításnak eleget téve felszántják a legkiválóbbak automatizált gépei, s a földekkel együtt eltűnik a hírük is.
Hol marad hát az Égigérő Paszuly nemes projektje, tisztelt gazdatársaim Harcsabajuszunkban?
A döntés a mi kezünkben van: szakítunk évszázados hagyományainkkal és felzárkózunk a haladó eszmék mögé, vagy sem?
Be kell látnunk, hogy az elmúlt évtizedekben fikarcnyi igyekezetünk is alábbhagyott a Nemzeti Égigérő Paszuly kineveléséhez, ami volt, azt maga alá temette a Csicseriborsó Tenyésztők Országos Egyesületének olimpiai csúcsa. Ha így folytatjuk, Harcsabajusz bizony örökre a babevők alantas igényeinek kielégítését vallhatja magáénak.
Uraim, kedves gazdatársaim, azt hiszem, ütött az utolsó óra! Ha nem teszünk valamit, mi leszünk az egyik ország, mely csak teret ad mások Égigérő Paszulyfáinak támasztásához, a szükséges emelvényekhez, mozgólépcsőkhöz, aszfaltozott szerpentinjeik a földdel tesznek egyenlővé bennünket. Végül szürke por és hamu marad országunk helyén.
Itt az idő, a tettek mezejére kell lépnünk, hogy mi lehessünk a világ csodája! Meg kell mutatnunk egyediségünket, különlegességünket!
Mi, Harcsabajusz lakói, erős akarattal és összefogással képesek vagyunk kinevelni egy újabb nemzedéket, melynek legfőbb célja egy újfajta Égigérő Paszuly rendszerének kimunkálása. Egy új világ születik majd, ahol harcsabajuszos férfiak, nők és gyerekek nevelik a legszebb, legszínesebb Égigérő Paszulyfát, s a világ többi országa mind bennünket követ.
Genetikusaink pár hónapja Kínában jártak, tanulmányozták az Égigérő Paszuly első generációit. A kezdeti kísérleteket már elvégezték pusztai tarkababjainkon. Az eredmények magukért beszélnek. Hamarosan tanulmányutakat szervezünk, ahol Önök is láthatják az első gyenge fácskát, mely még csak hatvan méteres, de igen ígéretesnek mutatkozik.
A rendszer kiépítését az anyákkal kezdjük, ők terhességük idején, magzatukkal szívük alatt kedves dalokkal kísérhetik a Paszulyfa növekedését. A legkisebb gyermekek, ők a legfogékonyabbak, öntözik, becézik majd nemzeti fánkat.
A mi dolgunk pedig, tisztelt gazdatársak, hogy ezt a nemes feladatot minden erőnkkel és odaadásunkkal támogassuk.
Kedves gazdatársaim! Köszönöm a figyelmet!