Can’t read my,
Can’t read my
No he can’t read my Poker Face
She’s got me like nobody
Can’t read my,
Can’t read my
No he can’t read my Poker Face
She’s got me like nobody
P-P-P-Poker Face, my P-P-Poker Face*
…
– Baszd meg azt a süket anyádat! Halkítsd már le azt a szart, vagy felmegyek és megetetem veled a rádiót! – Elégelte meg a péntek délelőtti közösségi zenehallgatást a tíz emeletes panelház 27-es számú lakója, és hogy nem tetszésének még nagyobb nyomatékot adjon, beleütött kettőt a vécé mögötti, vízcsöveket takaró fémborításba.
Misi még aludni vágyó tudata ezt a percekig le-föl visszhangzó dörömbölést már nem tudta elnyomni. Tenyereivel megdörzsölte ébredező szemeit, az ágy mellől felvette megkopott, fekete keretes szemüvegét, és a nyitott, forgó ablakra bámult, amelyen megállíthatatlanul dőlt be a nyári meleg. Még csak fél tízre járt, de a szikrázóan ragyogó júliusi nap infraszaunává változtatta a nyolcadik emeleti másfél szobás panellakást. Misi mozdulatlanul fekvő, meztelen teste verejtékben úszott, pedig a lepedő, amit takaróként használt, csak a jobb lábára volt rácsavarodva.
Egyedül volt otthon. Gyomra hatalmast kordult, így feltápászkodott, és a hűtő felé vette az irányt. A konyhában halkan szólt a bekapcsolva felejtett szürke rádió. Nagy lendülettel hajította le a pultra a felvágottat, a vajat és a félig üres, szeletelt kenyeres zacskót.
– A Fidesz tábora négyszerese a szocialistákénak. A Tárki legújabb felmérése szerint… – kezdett bele élénk lendülettel az újabb hírbe a hírolvasó.
Misit hidegen hagyta. Nem érdekelte, mi történik az országban, mit csinál Bajnai Gordon, mit követelnek a Fideszesek. Őt egyetlen dolog érdekelte: minél hamarabb, minél távolabb szabadulni Szentestől, és mindattól, amit jelentett neki. Folyamatos becsmérlést, ócsárlást és szapulást. Immáron tíz éve volt több-kevesebb alkalma arra, hogy nevelőapja „kitüntető” figyelmében részesüljön. Tizenkét évesen, mielőtt a verbális erőszak tettlegességbe fordult volna, anyja átköltöztette ide, a nagymamájához, de a nagyi három emelettel feljebb lévő lakása nem jelentett elég távolságot. Nevelőapja időről időre itt is utolérte. Egyetlen lehetősége maradt a szabadulásra: választani egy Szentestől kellően távoli egyetemet és kollégiumba költözni.
– Megvannak a 2009-es felvételi ponthatárok. – Misi a tányérra dobta a félig vajas kenyeret, és zsíros ujjaival felhangosította a rádiót, ami recsegve ordította tovább, hogy – Idén is a Budapesti Corvinus Egyetem magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakán volt a legmagasabb a felvételi pontszám, ahová…
De erre már nem figyelt. Lehajította a vajas kenőkést a pultra, és berohant szobájába, hogy magához ragadja ütött-kopott 3310-esét.
– Biztos sikerült, 90%-os lett az érettségim, valamelyikbe tuti felvettek, fel kellett, hogy vegyenek… – mondta félhangosan magának, miközben feloldotta a billentyűzárat. Három üzenet, a jelentkezés sorrendjében:
Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar: nemzetközi tanulmányok – 462; nem nyert felvételt.
– A Corvinusra nem volt sok esély…
Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar: nemzetközi tanulmányok – 435; nem nyert felvételt
– Jó, hát ezek az „elit iskolák” az ÁVF nem akkor a szám, ide biztos sikerült…
Általános Vállalkozási Főiskola: nemzetközi tanulmányok – 432; nem nyert felvételt.
Misi lassan ült le az ágyára. Némán, üres tekintettel bámulta a három szót, ami minden reményétől megfosztotta. NEM. NYERT. FELVÉTELT. Nem kellek. Megint nem kellek. Nem vagyok elég jó… Soha, senkinek nem vagyok elég jó…
– Csak nem képzeled, hogy egy ilyen suvernyáknak, mint te, van esélye Budapesten?
– Vered magad ezekkel a pesti egyetemekkel… ahhoz úgy kéne nyalnod a tancik seggét, mint Nyali Pacninak.
– Nem kéne inkább Szegedet megpróbálni?
Arcát a tenyerébe hajtva maga előtt látta megvető grimaszt vágó nevelőapját, a gúnyolódó haverokat, az őt diszkréten lebecsülő osztályfőnökét… senki nem hitte, hogy ez neki sikerülhet. Igazuk lett. A faszt csináljak most? Én itt nem tudok megmaradni… Az emlékképeket felváltották fejében az elképzelések: kárörvendő vigyor a nevelőapja és a haverok arcán, anyja elszontyolodó tekintete, nagyi néma csalódottsága.
Egyre nehezebben vette a levegőt, fojtogatta a szégyen, a megaláztatás, a kudarc, a tehetetlenség érzése. Felkapta tegnapi, földre hajított szürke pólóját, fekete háromnegyedes vászon rövidnadrágját, és kiviharzott a lakásból.
Panka – gúnynevén Nyali Pacni –, a Horváth Mihály Gimnázium végzős üdvöskéje, a tanári kar kedvence sárga nyári ruhában, indiánszökdeléssel ment végig a Kossuth Lajos utcán, miután begyűjtötte édesanyja munkahelyén az álmélkodó gratulációkat felvételi eredményéhez. A Kurca partján tervezte tölteni a kora délutánt a Jane Eyre című regény társaságában, amiről boldogan konstatálta, hogy egyike lesz majd az anglisztika szak kötelező olvasmányának. Átszaladt a hídon, elfordult balra, hogy a folyóparton keressen magának egy eldugottabb, árnyékos helyet, amikor észrevett egy ismerős alakot az egyik fa tövében.
– Szia Misi! – A fiú feléfordította fejét, és hosszan, hunyorogva bámult Pankára.
– Sz’a Pank’ – Az ’a’ hangot elnyomta a Misiből felszakadó hatalmas böfögés.
– Jól vagy?
Misi válasz helyett hatalmast kortyolt a félig még teli, kétliteres pet palackból, amelyen hatalmas betűkkel állt: KOCCINTÓS. Mellette cigicsikkek és egy üres Koccintós palack.
– Részeg vagy?
– Neeem…
– Deee. – Panka úgy rázta a fejét, ahogy ovis kisgyerekek szokták egymás gúnyolásakor.
– Nyeeee’
– Mi van?
– Neem nyee felv…
– Nem értem
– Neeeeem nyer felvétel! – ordította Misi.
– Nem vettek fel? Hova?
Misi a szájához emelte az üveget. Fel se nézett a csodálkozástól elkerekedett szemű lányra, csak az összezárt öklét mutatta.
– Sehova? De… de hát az hogy lehet? – Misi nem felelt, csak meggörnyedve, üveges tekintettel meredt maga elé. Majd újra a szájához akarta emelni a borosüveget.
– Hagyd abba! – ordított rá Panka, és kikapta az üveget az ernyedt kezekből, majd a folyó felé hajította. Misi túl tompa volt már ahhoz, hogy tiltakozzon, vagy dühös legyen. Felsőteste oldalra dőlt, és tovább bámult maga elé, a semmibe. Szemhéjai lassan lecsukódtak.
– Kelj fel, hallod?! – rázta Panka egyre dühösebben – Misi! Misi, hallasz?! Misi! Térj magadhoz!
Csöngettek. Misi mezítláb csoszogott végig az olcsó, halványszürke, beton mintázatú PVC padlón. Résnyire kinyitotta a bejárati ajtót, hogy meglesse, ki áll az üvegajtónál. Panka jobbra hajtotta fejét, hogy a fiú barna szemébe nézzen, és élénk integetésbe kezdett. Misi arcán piros foltok jelentek meg, miközben megpróbálta kiszabadítani kulcscsomóját a bejárati ajtó zárjából.
– Szia! – hajtotta le fejét szégyenlősen, miközben szélesre tárta az üvegajtót.
– Hello!
– Mmm, mi járatban?
– Elhoztam neked a papírokat – emelt Panka szemmagasságba egy fehér papírdossziét.
– Milyen papírokat?
– A pótfelvételihez.
Misi tágra nyílt szemekkel bámult Pankára, aki nagy lendülettel megfordult, és belépett az előszobába.
– Gyere, mert még fénymásolni is el kell menni…
*Lady Gaga – Poker Face