– Hú, komám, ma berúgunk, mint állat! – szólt Ákos a legjobb barátjához.
– Oké, nyugi, lassíts, rengeteg időnk van még a buliig! – válaszolta rögtön Bence, mert pontosan tudta, mit ért a haverja berúgás alatt, és őszintén szólva emiatt kicsit tartott is az estétől.
Már csak egy hét van hátra a nagy napig. Már csak egy hét, és Bence férj lesz. Egy hét, és vége a legényéletnek, vége a fiús kicsapongásoknak, egyenes és hosszú vágányra teszi az életét. Bence fejében született meg ez a hasonlat: hosszú és egyenes vágány. Így képzelte el a házasságát Lénával, a kisváros legszebb, és – tegyük hozzá – leggazdagabb lányával. Tudatosan tervezte az életét, előre gondolkodott legalább öt lépéssel, ha jól meggondoljuk, lehet, hogy sakkoznia kellett volna.
De nem sakkozott, matekból volt kiváló tanuló, minden országos versenyben az első három helyezett között volt. De nem csak a matekban brillírozott. Az ifi kosárcsapat verhetetlen játékosa volt. Hisz a kosárlabdához ész, logika és fifika kell. Azt sem játszhatja akárki.
Mint a népmesékben – fűzte tovább gondolatait Bence – boldogan élünk majd, míg meg nem halunk. A szép feleségem mellett lesz három szép gyerekünk, építek egy szép házat, nem is kell több a boldogsághoz. A gondolatokat persze ismét Ákos szakította félbe:
– Gyere már! Kapcsold már le azt a béna laptopot! Járjuk végig a helyszíneket! Biztos akarok lenni benne, hogy a buli fergeteges lesz és minden tökéletesre sikerül majd, ahogy megérdemled!
A fiú belátta, hogy a délután további részében úgysem tud elintézni semmi érdemlegeset, így lehajtotta a képernyőt, és a barátja után indult.
Ákos lelkesebb volt, mintha a saját legénybúcsúját szervezné, megállíthatatlanul ömlött belőle a szó.
– Elmegyünk gokartozni. De csak azért, mert nem mindenki ér rá négytől, és gondoltam, aki mégis ráér, azzal elkezdhetjük a lazulást. Olyan igazi, fiús, kemény bulit akarok! Nna, aztán gokart után irány a szabadulószoba. Oké, az csak egy óra. Előtte már a Sarki Kocsmában alapozhatunk egyet, hogy mindenkinél forogjanak a fogaskerekek! Érted! Höhhö. A fogaskerekek… – így nyomta a szöveget, fura nevetéssel kísérve. – Aztán figyelj! Ide figyelj, mit szerveztem! Beszarsz! De tényleg! Naaa, nézz már a szemembe! Nem fogod elhinni… ez lesz az év legkirályabb legénybúcsúja! Figyelj már, te állat! Na, szóval… leelőlegeztem… na kit? Na kit? Tippelni sem mersz, mi? Na figyelj, bakker, leelőlegeztem Neked a Tankcsapdát!!! Milyen haver vagyok? A Gázfröccsben lesz a buli, a Tamás megígérte, hogy ha jó fiúk vagyunk, előszedi a habgépet is! Akár a színező tablettákat is beveti! Komám! Pogóztál már színes habban, a Lukács hangjára? Istenit fogunk csapatni! Na, aztán figyu még: a pólókat a Misi hozza, a trombitákat a Bálint. A Cukesz apja felajánlott pár üveg bort is, szerintem azt hagyjuk a kocsiban, aztán ad hoc eldöntjük, hogy mikor töltünk után! Fú, azért tök rendes a Lackótól, hogy bevállalta a sofőrködést! Nem? Höhhö… Én tuti nem vinném magunkat sehova… höhhöhö…
Bence nem tudta eldönteni, hogy örüljön, vagy féljen inkább az estétől. Hallott már olyan esetekről, amikor a legénybúcsúk nem végződtek jól, de neki végül is normális haveri társasága van, biztos nem lesz sztriptíz, vagy ilyesmi. Mert azt nem engedhetné meg magának. Ő egy rendes gyerek. Normális élettel, normális célokkal. Normális barátnővel. Igen! Hisz Léna egy főnyeremény! Oké, lehet, hogy nem a legokosabb, de pontosan ez a tulajdonsága kellett ahhoz, hogy összeismerkedjenek. Léna érettségire készült, és rettegett a matematikától. Bence felajánlotta a segítségét. Abszolút érték? Gyökök? Egyenletek, egyenlőtlenségek? Logaritmusos feladatok? Halmazok? Bizonyítások? Kezdetben talán még a közös nevezőt sem találták meg, aztán ahogy teltek a hónapok, úgy Bencének egyre kevesebbet kellett bizonyítani, sőt, megtalálták a közös halmazaikat is. Léna apja kiakadt volna totál, ha tudja, hogy végződtek a matekórák! Nagy jövőt tervezett mind a három lányának, ilyen kilengések nem fértek bele az elképzeléseibe!
De amennyire a matek nem ment Lénának, azt pontosan tudta, hogy csavarja az ujja köré az embereket. Akár a saját apját. Egy májusi családi kiránduláson épp lyukas lett az autó kereke, Bence épp arra járt, és éppen felajánlotta segítségét a családfőnek, aki ettől a pillanattól kezdve, megementőjükként tekintett Bencére, és elhívta a következő vasárnapi ebédre.
Amikor aztán kiderült, hogy a fiú meglehetősen penge észjárású, akkor Léna apja gondolta úgy, hogy kicsit talán magára hagyja a fiatalokat. Ezzel szinte áldását adta a kapcsolatra. A felhőtlen nyarat három küzdelmesebb év követte, mert Léna a helyi főiskolán tanult tovább, Bence pedig a fővárosba ment, kollégista lett, hisz ott lehet az emberből elismert egyetemen végzett, igazi informatikus-mérnök.
A fiatalok ebben a három évben csak a hétvégéknek éltek. Bence mindig jött haza szorgalmasan, egyik hétvégén a saját szüleihez ment, minden második hétvégén Lénáékhoz. Az örömapa szárnyalt. El sem tudta képzelni, hogyan lehet ekkora szerencséje. Egy defekt, és egy zsenit küld elébük a sors!
– Ejj, ez a Bence gyerek! Kiváló vér! Szorgalmas, jó eszű, sportos! Mekkora áldás, hogy Lénikének is tetszik! – mondogatta a feleségének.
Aztán máskor:
– Lénikém! Azt hiszem, te a szerencse lánya vagy! Hogy az első szerelmed legyen az igazi, az örök életre szóló! Mintha édesanyámék sorsát látnám újra ismétlődni! – szólt a lányához.
Majd egy vasárnapi ebéd alkalmával, három-négy pohár bor után a fiúhoz is hasonlóképp szólt:
– Bence! Megmondom neked az őszintét, én erősen féltem két éve. Azt gondoltam, hogy az én Lénikém, a legkisebb lányom… nna, érted, mire gondolok! De most már nem félek! Látom, hogy tenéked komolyak a szándékaid. És ha így, van, akkor Bence fiam! Ha ez tényleg így megy tovább, beveszlek a cégbe! Na. Most megmondtam az őszintét. Miért is bíznám a céget a lányokra? Mit értenek azok az üzlethez? Nőszemély maradjon a háztartásban, nem, fiam? Mit gondolsz? Megbírkóznál ekkora feladattal..?
S hogy mit gondolt Bence…? Ha valami előre lökhette a harmadik év végére enyhén ellaposodó kapcsolatát, akkor az ilyen mondatok voltak azok. Talán, talán néha félt egy kicsit, hogy a megszokás tartja össze őket. Talán elgondolkodott azon, hogy hiányzik a szenvedély. Nehezen ismerte be önmagának, de volt pár lány a főiskolán, akit szívesen ágyba vitt volna. A tisztessége nem engedte. Azzal nyugtatta magát, hogy ez biztosan mindenkinél így van, és biztosan másoknak is nehéz egy monogám kapcsolatban önmegtartóztatva élni.
– A gondolat nem megcsalás – nyugtatta magát.
Talán, talán néha azt gondolta, hogy neki egy társ kell, egy partner, nem egy nőnemű lény, aki szép, és aki úgy fog ugrálni, ahogy ő fütyül… Aki kiegészítője a szép jövőképben. Viszont az a jövőkép, hogy egy harmincfős céget örökölhet, hogy élete végéig nem lesz anyagi gondja, megszépítette Léna minden tulajdonságát, és elhessegette az idegen lányok iránt megfogalmazódott pajzán gondolatokat.
A gondolataiból megint Ákos szakította ki:
– Te, haver, figyu! És Léniék hová mennek bulizni? Nehogy összeakadjunk má’ … mert szerintem az úgy nem lenne vicces! Ma pasinap van! Iszunk, ameddig bírunk. Bááár megnézném a menyasszonyodat a cuki kis feszülős ruhájában… Haver, asszem Te megütötted a főnyereményt!
– Ákos, állj le! Hogy beszélsz a nőmről? Mi az, hogy megnéznéd…?
– Jól van, nyugi, nyugi! Nem mozdulnék rá soha! De te is tudod, hogy ő a legszebb lány a városban… Bakker, ha bikiniben kifekszik a strandon, egy pasi sem tud kijönni a medencéből fél óráig…
– Ákos, hagyd már abba, nem vagy normális!
– Jól van máááá’… mondom, hogy nem mozdulnék rá! Már nézni sem szabad?!
– Bazdmeg, te hülye vagy! – válaszolt Bence, és indult volna az ellenkező irányba, de Ákos elkapta a kezét.
– Figyu, haver. Mondtam, hogy lefoglalóztam a Tankcsapdát. De a Gázfröccsös Tamás azt mondta, hogy ma négyig ki kell fizetni a maradékot. Nekem nyilván nincs ennyi pénzem. Na, gyere már! Menjünk be a városba, intézzük ezt el, mielőtt kezdődik a buulikaaaaa!
Bence köpni-nyelni nem tudott. Ez nem tipikus már megint? Szerveznek neki meglepetésbulit, aztán fizetheti a cechet. Na király. Mindegy, már csak pár hónap, és anyagi gondja soha többé nem lesz! – gondolta.
Úton a romkocsma felé Ákos szája továbbra is járt:
– Te, komám, aztán mikor döntötted el, hogy elveszed Lénát? Mert ezt valahogy soha nem mondtad el! Nem akartál más pipiket kipróbálni előtte?
– Ákos, hagyjál már! Nem mindenki akkora szoknyapecér, mint te vagy! Neked minden hétvégén más nő kell, én ettől rosszul vagyok…
– Höhhö… de csak azért, mert akiért odavagyok, azt úgysem kaphatom meg!
– Na! Mesélj! Ki az a nő, akire te vágysz?!
– Hagyjuk a témát, tesó! Te ezt nem értheted! Aki ilyen puding, hogy csak egy nővel kavar, az el sem tudja képzelni, milyen vágyni egy istennőre, milyen érzés figyelni őt a távolból, sóhajtozni, és tudni azt, hogy soha nem kaphatja meg…
– Ákos, kíváncsivá tettél!
– Mondom, hogy hagyjuk! Gyere már! Ez a nap nem rólam szól, hanem RÓLAD, tesó! Megházasodsz! Bulizzunk egyet utoljára!
S amilyen lassan indult a délután, ezután a beszélgetés után annyira pörgős lett. Bence alig bírta összerakni a képeket utólag. Hogy is volt?
Gázfröccs – Tankcsapda második részlet kifizetése.
Gokart – megjöttek az első haverok, verseny, adrenalin, ütközések, eufória…
Aztán előkerültek a csomagtartóból a piák.
Cukesz apja a borokhoz ráadásként házipálinkát is rakott. Bassza meg, lehet, hogy azt nem kellett volna meginni, mert mintha ott kezdődne valahol a filmszakadás…
Pálinka – borok – pálinka – borok – pálinka – borok…
Aztán a szabadulószoba? Ilyen gyorsan még senki nem szabadult, mert amikor négyen kezdtek el sugárban hányni, akkor a tulaj kitessékelte őket a tizenötödik percben. Kár, hogy ilyesmi nem kerül fel rekordként a honlapjukra…
Valami olyasmi is rémlett, hogy a romkocsmáig négykézláb mentek… Gergő indította a versenyt, önjelölt döntőbíróként figyelt a verseny tisztaságára, míg a többi fiú oroszlánbőgés kíséretében négykézláb vágtázott a Petőfi utcán végig. Vicces volt, hogy másik bandával bulizó fiúk is csatlakoztak, így körülbelül huszonöt részeg pasi érkezett meg a kocsmába, ordítva, egymást lökdösve, nem kis megrökönyödést keltve. A tulaj aztán tudta, mi a teendő: gyorsan hozta a zsíros kenyeret és a szódavizet, etette és itatta a fiúkat. Érezte, hogy ha nem menti meg a helyzetet, akkor nála nem fogyasztanak majd semmit, ezt pedig nem kockáztathatta.
S lőn világosság, a zsíros kenyér és a szóda meghozta hatását, az egyenpólós srácok dülöngélve, de boldogan vágtak bele a következő sörözésbe, és őszinteségi rohamaik támadásával mesélték egymásnak a vadabbnál vadabb történeteiket. Az estének erről a pontjáról tisztábbak voltak Bence emlékei is…
Kiderült például, hogy a Misi az egyetemen kipróbálta egy fiúval is. Mert azt hitte magáról, hogy biszex. De annyira gáz volt az egész, hogy utána három napig leülni sem tudott.
Aztán valami olyasmi is rémlett Bencének, hogy Ákos valami iszonyat vad szexről hablatyol, meg hogy ő három nővel is elbír, ha kell.
Mintha ő is megosztotta volna velük, amit Léna ígért: ha a három gyerek után kicsit megnyúlna a teste, tuti megcsináltatja a melleit. És erre Bence büszke volt, mert őszintén szólva imádta a barátnője tökéletes alakját. Valami jó mégiscsak van abban, ha az ember nője egyszerűen szép!
És mi volt még…? Hogy is volt…? Bálint miért sírdogált a sarokban?
És ő hogy is került fel Lukács mellé a színpadra…? Aztán hogy jutott le onnan?
Mikor kezdtek el egyáltalán a sörön kívül mást is inni?
És hogy kerültek azok az idegen, de forróvérű lányok a táncparkettre, akik ragadtak a fiúkra, mint a matrica…???
Képszakadás….
És most itt ül az ágy szélén, próbálja összerakni a mozaikokat. Hol van? Hogy jutott egyáltalán ide? Mi ez az ágy? Ki ez a nő? És mit beszél egyáltalán???
Végül az utolsó mondatot valahogy mégis elcsípi:
– Bébi, very good dugas volt, thanks, azaz köszi! Sorry, de mennem kell, mert in the afternoon, a délután a rég nem látott unokahjúgommal meg a tsaladjaval találkoszom… utojára akkor találkosztunk, mikor meglátogattak Kanadában, de kábé óvodások voltunk, hehhe. Most meg férjhez megy a sweeti, cukorka és a daddy, az apja, az én apám tesvére, minden élő rokont meghívott egy teapartyra delután…