novella

Bak Zsófia: Körbemenet

Nóra feszülten várakozott az Agrárminisztérium dohos folyosóján, a haldokló fikusz előtt, ahogy Zolival megbeszélték. Már legalább ötször elolvasta oda-vissza a hirdetőtábla hiányos feliratát: Közös Ag árpol tikai F os tál, és az összes hirdetményt, amelyek között a legfrissebb egy három évvel ezelőtti volt, miszerint Kovács Erna osztályvezető kiváló pedigréjű magyar vizslája, Józsi fedeztetést vállal. Az alján, most először, alig kivehető kézírást pillantott meg: De az osztvez. asszonyt is megcsinálhatná már valaki. (Egy szenvedő beosztott)

Hitetlenkedve közelebb lépett, amikor – szinte a semmiből – előtűnt Zoli.

– Az öreglány azóta se vette észre!

– Úristen – sikkantott Nóra, és majdnem nekiugrott a fikusznak.

– Jaj, bocs, nem akartalak megijeszteni – mondta Zoli – csak, tudod – és suttogásra váltott – próbáltam észrevétlen maradni, mert most olyat mutatok neked, amilyet még nem láttál…

Nóra minden erejével küzdött, hogy megőrizze hidegvérét, de teljes testében bizsergett, és szinte beleszédült a fiú szavaiba. Egy hete dolgozott a minisztériumban, és pont ennyi ideje volt fülig szerelmes Vadas Zoliba, a sármos agrárpolitikai fogalmazóba, aki magas, izmos testével, hullámos, sötétszőke tincseivel és világító, kék szemével már az első pillanatban elvarázsolta.

– Készen állsz? – kérdezte Zoli, és komoly arccal, színpadiasan beletúrt lehetetlenül csillogó hajába, miközben a szűkre szabott fehér ing megfeszült a bicepszén.

– Ööööö, igen – dadogta Nóra, és érezte, hogy lángra lobban az arca.

Zoli egy széles mosoly kíséretében kézen fogta, és a páternosztherhez vezette, majd behúzta egy felfelé haladó kabinba.

Pár mámoros másodperccel később a beavatottak örömével az arcukon haladtak lefelé, mikor a büfészinten megjelent a „főóvé asszony”, Vitrinszky Vanda.

– Na helló, cukikák, nem zavarok? – furakodott be közéjük a kivénhedt Barbinak csúfolt nő, aki még nyolccentis magassarkúja ellenére is bőven kínált felülnézeti betekintést push-up melltartóval megtámogatott dekoltázsába, úgy körülbelül a köldökéig.

Zoli már az első napon, egy szuszra elhadart róla mindent Nórának: a férje, aki – hivatalosan – Vanda két kamasz gyerekének az apja, egy ronda, öreg ex-pártkatona, van vagy nyolcvan éves és bottal jár, valószínűleg túl sok házastársi szolgálatot már nem vár, sőt, a legutóbbi Mangalica Fesztivál megnyitóján rezignáltan nézte végig, ahogy élete értelme az újabb kiszemeltjével, Fürjes Rezsővel szalonnáz. Na, nem mintha a Rezső egy címlapfiú lenne, mert öreg az is és pocakos, viszont elég befolyásos miniszteri főtanácsos, aki akár egy államtitkári kinevezést is el tud intézni Vandának.

– Zolikám, hallottad, hogy meggyógyult a Hanna? – szólalt meg hirtelen a nő.

– Na, szuper, akkor vége a magányomnak – mondta Zoli sejtelmesen mosolyogva.

– Nagyon jó szobatársak ám ők ketten. Szuper páros! – kacsintott Nóra felé Vanda.

Nórának ettől görcsbe rándult a gyomra. Eddig nem is gondolkodott rajta, hogy Zolinak ki lehet a szobatársa, de ez a „magány vége” meg a „szuper páros” nem hangzott túl megnyugtatóan, főleg a történtek után.

– Tényleg! Gyere, Nóri, be is mutatlak neki! – mondta Zoli a kabinból kiszállva.

– Na, én meg megyek tovább a Rezsőhöz. Jó mókát, fiatalok! – mondta incselkedve Vanda, aztán megfordult, és – a push-upot még feljebb tolva – megindult a karrierlétra újabb lépcsőfokát jelentő öregember irányába.

A Közös Agrárpolitikai Főosztály 212-es szobájába lépve Nóra szinte ledermedt. Egy hosszú, fekete hajú, dús ajkú démon vonult felé miniszoknyában, lehetetlenül hosszú lábakon.

– Molnár Hanna – nyújtott kezet kecsesen, miközben diszkréten végigmérte. A vibráló irodai lámpa fénye szolidan megcsillant vérvörös, strasszos körmein.

– Zolikám, már többen is kerestek, azt hittem, sosem jössz vissza – fordult a fiúhoz.

– Jaj, bocs…Elfelejtettem kiírni. Páternosztereztünk egy kicsit a Nórival.

– Csak nem beavattad őt is? – kérdezte kacér mosollyal a lány, dús haját átdobva egyik válláról a másikra.

Nórával a feje tetejére állt a világ. Mi az, hogy őt IS? Számonkérően Zolira nézett, de aztán elkapta róla a pillantását. Nem, ezt nem lehet, nem tart még ott a kapcsolat, gondolta, és kínjában inkább az „Év szarvasmarhája” poszterre fókuszált a szoba végében, amíg kitalálja, milyen ürüggyel távozzon.

– Ne haragudjatok, van egy sürgős kiutazós aktám. A decemberi szarvasmarha-bemutató protokoll előkészítése – mondta, és úgy elrohant, hogy a folyosón majdnem beleütközött a pocakos Földessy miniszter úrban, aki szerencsére még a tíz perce véget ért kolbászkóstoló mámorában lebegett, és nem vett észre az egészből semmit.

Nórának nem volt szobatársa, így a 208-as ajtaját maga mögött becsapva, nyugodtan hagyhatta, hogy sűrű könnyei, mint nyári zivatar a földeket, végigöntözzék a szoba szebb napokat látott, koszosbarna szőnyegét.

Aztán leült a kopott, billegős íróasztalhoz, arcát a tenyerébe temette, és várta, hogy visszaforduljon vele a világ. Pár perccel később Vanda kopogása zavarta meg.

– Cukikám, jöhetek? – kérdezte sipítozó hangján, de közben már tépte is fel az ajtót, Nórának szinte arra sem volt ideje, hogy letörölje a könnyeit.

– Csak nincs valami baj? – meredt rá a nő nagy kék szemeivel és túlméretezett mókusszőr pilláival, aztán odabillegett hozzá a tűsarkokon, és bizalmaskodóan megsimogatta az arcát.

Nóra reflexszerűen elhúzódott a Barbi érintésétől, de aztán műmosolyt erőltetett az arcára, és fél szemmel a régi, lekoszlott könyvespolcot fürkészte valami megváltásért. A polcokon ‘70-es évekbeli szakirodalmi gyöngyszemek sorakoztak, és a rájuk rakódott porrétegből ítélve körülbelül azóta nem is nyúlt hozzájuk senki. Elolvasta a legnagyobb gerincén a címet: A dunántúli gabonahozam alakulása az egy főre jutó élveszülések viszonylatában 197177

– Aaa…gabona! – dadogta végül.

– Tessék, Cuki?

– Úgy hallottam, rossz lesz a gabonahozam az idén. És kevés gyerek születik. Aggódom.

– Áhh, értem! Micsoda elhivatottság, ezt nevezem! Na, látod, pont ezért vettelek fel! – mondta Vanda önelégült vigyorral az arcán. Aztán megpillantotta magát a karcos, fonott keretű kis tükörben Nóra asztala mögött, és ujjaival idegesen fésülni kezdte hosszú, platinaszőke haját. Vagy fél percen keresztül foglalkozott zavartalanul önmagával, a külvilágról teljesen megfeledkezve, miközben hangosan rágózott.

– Na, figyike – szólalt meg végül –, van itt ez az akta, rádszignáltam. A Koppenhágai Baromfiszaporítási Konferencia előkészítése. Miniszteri kiutazás. Zoli majd segít. Menni fog? – Azzal ledobta a papírkupacot Nóra elé.

A lánynak fogalma sem volt, mi a feladata, de nem volt olyan állapotban, hogy visszakérdezzen. Abban a pillanatban, ahogy elhangzott Zoli neve, leolvadt a műmosoly az arcáról, és üveges tekintettel meredt az aktára. Fájdalma ezúttal annyira leplezetlen volt, hogy még Vanda is észbe kapott.

– Na, mi van, Cuki, csak nem a Zoli miatt lógatod az orrod?!

– Jaj, nem, izé… dehogy! – próbálkozott a lány, de Vanda hirtelen olyan sajnálkozóan nézte a mókusszőrök mögül, hogy újra sírva fakadt.

– Éééédesem – csapta össze a kezeit a nő –, hát téged is szédít, nem csak a Hannát?

Nóra maga sem értette, miért, de bólogatni kezdett, és mindent elmondott Vandának.

– Hát, igen, nagy spíler ez a Zolika – mondta a végén megértően a nő –, de nincs ám minden veszve! A Hannával már fél éve szobatársak, és azóta sehol semmi, szóval szerintem ne aggódj! Ráadásul téged már a második héten beavatott, a Hannát meg csak hónapok után, és akkor is én kértem meg rá.

– Tényleg? – kérdezte Nóra, és a szemeiben újra felcsillant a remény.

– Bizony! Szóval korona megigazít, Cukikám, cici kitesz – mondta, miközben kijjebb gombolta Nóra blúzát –, és irány koppenhágázni a Zolihoz! – tette hozzá biztatóan, és akkorát kacsintott, hogy a lány attól tartott, az ő könnyei után Vanda mókusszőrei is a szőnyegen fognak landolni.

Miután kiment, Nóra percekig igazgatta vállig érő, mélybarna haját a tükörben, aztán előkapta táskájából a szempillaspirált, és felvitt még egy réteget. Mikor végzett, kacéran rámosolygott tükörképére, kihúzta magát, aztán – az aktával a hóna alatt – elindult a 212-es felé.

Már Zoli ajtaján kopogott, amikor ismét feltűnt Vanda falfehéren, és kitépte az aktát a hóna alól.

– Úristen, Cuki, hát te sem vetted észre, hogy ez Berlin, és Titkos!? Én meg halálra kerestem, azt hittem, eltűnt! – mondta, és sietve kicserélte a Koppenhága aktára, majd gyors léptekkel távozott.

A koppenhágázás alatt Nóra ismét a csúcson érezte magát. Szerencsére jó sok protokollfeladat kapcsolódott a kiutazáshoz, amiben Zolinak már nagy rutinja volt, így a következő hetekben félnapokat a 212-esben töltött, szorosan a fiú mellett. Persze Hanna is sokszor odagurult melléjük mindenféle ürüggyel, egyre rövidebb szoknyákban, és – mélyen a gép elé behajolva – rendszeresen verbális cicaharcot indított ellene arról, hogy mi mindent csinál szarul. Miután egy szerdai napon Nóra észrevette, hogy ennek a bigének mintha nemcsak a szoknyái rövidülnének, de még a mellei is egyre csak nőnek, rádöbbent, hogy valószínűleg már betegesen féltékeny Hannára.

Vanda még aznap sürgősen magához hívatta Zolit Berlin ügyben, és a lányok kettesben maradtak.

– Na, mi a terv? – fordult Hanna gúnyos vallatómosollyal Nóra felé.

– Nyilván a 26-i dán gálaest protokoll tervére gondolsz, igaz? – vetette oda foghegyről a lány.

– Haha, de vicces vagy – grimaszolt Hanna. – Tudod jól, hogy mire gondolok.

Nóra válasz helyett a hátsó polc poros baromfilexikonjait fixírozta, elég kitartóan, de Hanna nem tágított, rövid szünet után folytatta:

– Figyelj, felejtős a srác.

Nóra úgy döntött, felveszi a kesztyűt.

– Na és miért?

– Foglalt.

– Tényleg? Nem igazán tűnt fel.

– Sok mindent nem tudhatsz, de emlékezz, hogy én szóltam. Barátilag – tette hozzá Hanna nyomatékosan, és kiment a szobából.

Nóra napról napra jobban utálta a lányt, de valahol megnyugtatta, hogy Hanna is vetélytársat lát benne. Mindenesetre próbálta őt és Zolit szemmel tartani akkor is, amikor épp nem a 212-esben dolgoztak, és lecsapni rájuk, ha szakmán kívüli locsogást vélt felfedezni köztük. Fő segítője ebben meglepő módon Vanda lett, aki már szinte barátnői csevegéseket folytatott vele egy-egy kávé mellett a büfében, persze jellemzően abban az időpontban, amikor pár asztallal arrébb Hanna és Zoli is kávézni szokott.

Egyik reggel a párocska váratlanul odalépett hozzájuk.

– Leülhetünk? – kérdezte Hanna.

– Gyertek, szívecském, gyertek! Csüccs ide mellém, Hanna, Zolika, te meg hozz egy széket a Nóri mellé, légyszi! – mondta Vanda, miközben a lányra kacsintott.

– Na, épp egy jó hírt újságoltam a Zolinak, és itt az ideje, hogy ti is megtudjátok – mondta Hanna sugárzó mosollyal, és egy rövid hatásszünet után kibökte:

– Babát várok!

– Nahát! – csapta össze a kezeit Vanda, és akkorára meresztette a szemeit, hogy majd’ kiestek. – De… hát… Ki az apa? – kérdezte bátortalanul, és Zoli felé sandított.

Hanna és Zoli észrevették, és felnevettek.

– Hát Frici, a vőlegényem.

– Vőlegényed? – kérdezte Vanda. Úgy tűnt, őszintén meglepte, hogy a sok pletykálkodás ellenére erről nem tudott.

– Igen. Nem szeretek a magánéletemről beszélni, de már régóta menyasszony vagyok. Nyárra terveztük az esküvőt, de a baba beelőzte – mondta a lány ragyogó arccal, és megsimogatta a pocakját.

Nóra hirtelen olyan eufórikus állapotba került, hogy majdnem Hanna nyakába ugrott. Fokozta az örömét, hogy amikor ránézett Zolira, a féltékenység legapróbb jelét sem látta az arcán. Úgy tűnt, hogy ő is örül Hanna boldogságának.

Az irodába menet kacarászva szálltak be a páternoszterbe mind a négyen, aztán Nóra hatalmas lendülettel belevetette magát a munkába.

– Elakadtam a szállásfoglalással, zavarhatlak egy kicsit? – kopogott be fél órával később Zolihoz, nagy reményekkel. Hanna épp protokoll ebéden volt a Vadászati Főosztályon, és csak későbbre várták vissza.

– Peeersze, gyere – mondta Zoli zavartan –, szívesen segítek, csak lehet, hogy közben majd el kell mennem a Vandával berlinezni.

Ahogy a lány leült az asztalhoz, és minden tagját eligazgatta úgy, hogy Zoli a lehető legelőnyösebb szögből lássa, megcsörrent az asztali telefon.

– Iiiigen, jövök – kapta föl idegesen Zoli.

– Figyi, Nóri, bocs, most mennem kell. Kábé húsz perc – tette hozzá gondterhelten, és idegesen lekapott egy aktát a polcról. – Ez itt a tavalyi kiutazásé, nézd addig át, és gyűjtsd ki a kérdéseket. Jövök majd vissza – mondta Zoli, aztán megigazította az ingét, nagy levegőt vett, és kiviharzott a szobából.

Nóra hosszan nézett utána, és megállapította magában, hogy ez a fiú annyira szép, hogy már-már el se lehet hinni, és végre, véééégre, csak az övé! Egy darabig teljes bűvöletben ült Zoli asztalánál, aztán megakadt a szeme a Titkos! Berlin aktán. Na, hát úgy látszik jól elvarázsoltam a srácot, gondolta elégedetten, enélkül nehéz lesz berlinezni. Azzal felkapta az aktát, az ajtóhoz rohant, és akkora lendülettel nyitotta ki, hogy a keletkező huzattól még az „Év szarvasmarhája” is leesett a falról. Ahogy visszaugrott elkapni a csapódó ajtót, elejtette az aktát, és az összes papír a földre hullott.

Na, csessze meg, szisszent fel, ez jellemző rám.

Szerencsére a folyosó üres volt, így senki nem vette észre, ahogy a darabjaira hullott anyaggal küzd. Gyorsan begyömöszölt minden papírt az aktába, aztán visszalépett Zoli szobájába, hogy sorba rendezze őket.

Már a felénél tartott, amikor megakadt a szeme az ismerős szállásfoglalós nyomtatványon. Na, innen is puskázhatok Koppenhágához, gondolta, és gyorsan átfutotta. Szuper, ez nem is annyira ördöngős. Mellé volt tűzve még egy papír, gondolta, alaposan végignézi azt is, de már a címénél elállt a lélegzete. „Osztályvezetői kinevezés Vadas Zoltán részére”. Aztafene, hát nem is mondta…

Rossz érzés volt, hogy így kellett megtudnia, de az igazi döbbenet akkor érte, amikor a lap alján megpillantotta a rózsaszín, rúzsfoltos post-itet, rajta a felirattal: „Hogy lásd, komolyak a szándékaim… Ne feledd, 110-es Deluxe szoba. 😉 Vandácskád”

A világ immár visszavonhatatlanul a feje tetejére állt. Nóra sietve összerendezte az aktát, aztán rosszullétet jelentett Vanda titkárnőjénél, és hazarohant. Napokig nem ment be dolgozni. Szakaszosan rátörő sírásrohamok közepette próbált túlélni és felejteni.

Egy szerdai napon megcsörrent a telefonja, Hanna volt az. Rákérdezett, mi a gond, és miután Nóra elmesélte, együttérzően annyit mondott, hogy ez a hely egy kibaszott erkölcsi fertő, a valódi érdemek nem is számítanak, ezért sikerült a Zolit is ebbe belerángatni, aki amúgy rendes srác, de egy kinevezésért azért bármire kapható, meg hát nehéz gyerekkora volt szegénynek, kissé anyakomplexusos.

– Túl rendes lány vagy, Nóri. Ne balhézz, mert ezek kicsinálnak. Szép csendben keress másik munkát, és húzz el innen, amint lehet. Ha nem lennék terhes, én is ezt tenném – mondta, aztán ajtónyitás hallatszott, és Hanna letette a telefont.

Nóra még napokig összetörten bujkált otthon, aztán vett egy nagy levegőt, feltöltötte a CV-jét pár helyre, és másnap egy kamu orvosi igazolással megtámogatva bement dolgozni. Még sokáig fájt neki a Zoli-ügy, és kerülte a fiút, amennyire lehetett. Hanna napról napra kedvesebb lett vele, és igazi támasza lett a következő hónapokban, míg új állást nem talált.

Már hatalmas volt a pocakja, amikor egy nap örömmel nyitott be Nórához, egy gőzölgő kávéval a kezében.

– Nóri, pletyka van! Úgy hallom, megvan az utódod! Meg lehet, hogy a Zolié is – tette hozzá röhögve.

Már Nóri is csak nevetett a dolgon. Zoli látványosan kiesett a pixisből Vandánál, talán ráunt, ki tudja, ráadásul a Fürjes Rezső elkaszálta a kinevezését. Egy idő után a fiú újra próbálkozott Nórinál, de ő könnyedén kikosarazta.

Az utód, Feri, egy derűs tavaszi napon jött be először. Barna hajú, barna szemű, kreol bőrű, magas srác volt, elég helyes.

– Van ízlése a Barbinak! – röhögött össze Nóri Hannával a fiú háta mögött.

Nóri az utolsó munkanapján a haldokló fikuszhoz beszélt meg találkozót Ferivel, és egy picit késett. Feri már idegesen várakozott a hirdetőtábla előtt, talán épp a Kovács osztvez. asszony kielégítetlenségéről olvasott, amikor Nóri belékarolt, és sejtelmes mosollyal az arcán azt mondta:

– Na, gyere, most olyat mutatok neked, amilyet még nem láttál…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: