a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
A zongoratanárnő magában motyogva, válaszul a fejével biccentve, szemét révetegen az égre emelve – mintha csak a felhőkben kutakodott volna – ügyet sem vetett Évára, átkozódás, durva beszéd, szitokszó, káromkodás, csúnya beszéd, sosem érte el.
Egyszer csak egy reflektor fénye vetült a hangyákra. Felnéztem. Megállt egy autó. Nem értek a kocsikhoz, de a felfelé ágaskodó lovas emblémát még én is ismerem. Feltápászkodtam. Az ablakon egy kopaszodó, a maradék haját hátrazselézve viselő férfi hajolt ki.