A hónap szerkesztői novella

Gazsó Szidónia: Nem az apám

Hét óra is elmúlt, mire Tibi elindult a munkahelyéről. Hazaérve már a liftből hallotta az üvöltést, a csapkodást, a zokogást. - Bazdmeg, ez nem igaz! Kussoljatok már el! Három hete költöztetek ide, azóta nincs egy perc nyugtom. Hogy lehet így élni?!

– Csókolom, Marika néni! Hogy tetszik lenni?

– Jól vagyok kisfiam, éldegélünk. 1830 lesz, ha mást nem kérsz.

– Most ennyi lesz, köszönöm!

– Ajj, Tibikém, csak ezt a fránya energiaitalt ne innád, nem jó ez semmire, megmérgezik az embert!

– Ne tessék aggódni! A hulla is szebb fiatalon. Kézcsók, szép napot! – nevetett Tibi, és már rohant is kifelé a boltból.

Futólépésben ment, nem késhet el. Nemrég léptették elő, portfolio manager lett egy nagy informatikai cégnél. Most, hogy a felső vezetőség tagja, példát kell mutatni. Keveset aludt, a szomszédban már megint óriási veszekedés volt, reggel háromszor is kinyomta az ébresztőjét, mire ki tudott mászni az ágyból.

– Mozogjál már, elkések! Hogy lehet ilyen tetű lassan átmenni a zebrán?!

– Nekem ugatsz, kisköcsög? Mire vered magad, arra, hogy apuci a segged alá tolt egy BMW-t? Mindjárt kikaplak a kocsiból!

Tibi paprikavörös lett az apja  hallatán, vissza se szólt, kövér gázt adott, kikerülte a gyalogost, és már száguldott is tovább.

Méghogy apuci… Pfff…. Majd pont egy ilyen igénytelen szakmunkás oltogat… szánalmas. Egy nap alatt megkeresem, amit ő egész hónapban!

Addig puffogott magában, hogy észre sem vette, de máris az irodában volt. Balázs vigyorogva jött vele szembe.

– Szia uram! Mi a helyzet?

– Tiszteletem. Áh… a szomszédban hetek óta áll a bál, nem tudok normálisan aludni, aztán ma reggel még jól fel is baszott egy nyomorék, de hagyjuk inkább. Kávé, cigi?

– Naná! Bajnokok reggelije! – vigyorgott tovább Balázs, és elindultak a konyhába.

Tibi és Balázs sok éve együtt kezdtek a cégnél, kollégákból barátok lettek. Az irodában Balázs volt az egyetlen, aki mellett nem kellett szerepeket játszani, nem kellett példát mutatni, projektekben és határidőkben gondolkozni. Ő irodán kívül is mindig vevő volt egy cigire, sörre, rasszista poénra – olyanra, amit csak a barátainak mer elmesélni az ember – vagy komolyabb beszélgetésre. Esténként munka után belvárosi teraszokon üldögéltek, hétvégente bulizni jártak, csajokat szedtek fel. Élvezték a tipikus pesti, multinál dolgozó harmincasok életét.

Hét óra is elmúlt, mire Tibi elindult a munkahelyéről. Hazaérve már a liftből hallotta az üvöltést, a csapkodást, a zokogást.

Bazdmeg, ez nem igaz! Kussoljatok már el! Három hete költöztetek ide, azóta nincs egy perc nyugtom. Hogy lehet így élni?!

Hajnalban arra kelt, hogy fáj a gyomra, bevett egy pirulát, és visszafeküdt aludni. Megint kialvatlanul ment dolgozni. Ingerült volt. Most még a pénztáros Marika nénivel sem volt kedve beszélgetni, pedig mindig volt hozzá egy-két jó szava. A nagymamájára emlékeztette az idős nő kedvessége. Mostanában sokszor eszébe jutott az ő kis nagyija – még mindig így hívta, és még mindig nem értette, hogy lehet, hogy egy ilyen szerető nagymama egy olyan nyomorultat nevelt fel, mint az ő apja.

Estére hulla fáradt volt, mégsem ment haza. Tudta, hogy nem bírja megint meghallgatni az eltorzult üvöltést a szomszédból.

– Cső Bazsikám. Egy sör?

– Csináljuk. A Tinder randim úgyis kuka.

– Hogyhogy? Lepattintott a csaj?

– Nem, beszéltem vele pár szót, és hát nem a legélesebb kés a fiókban, maradjunk ennyiben.

– Nem tudtam, hogy beszélgetni akarsz vele.

– Nem is, de azért a kapanyél ne lógjon már ki a szájából!

– Uh, így már értem. Bár…  válogatós fasznak kutyában a helye! – vihogott Tibi. – Na, fél óra múlva Fröccsterasz?

– Ott leszek, bástya! – mondta Balázs és letették a telefont.

Az este kellemesen telt, Tibi éjfél után ért haza. Tudta, hogy akkor már csend lesz a házban. Reggel kicsit fáradtan, de jókedvűen kelt. A jókedve viszont nem tartott sokáig, mert eszébe jutott, hogy vissza kell hívnia az anyját. Komoly erőfeszítésébe került vele beszélni, estig rá sem tudta venni magát. Nem érzett iránta semmit, talán néha sajnálta. Az anyja a válása után nem tudott talpra állni, de Tibi nem érezte, hogy felelősséggel tartozna érte. Amennyire lehetett, elszakította magát az anyjától.

– Szia!

– Tegnap hívtalak! – mondta az anyja köszönés helyett.

– Tudom, láttam. Dolgoztam.

– Sok a munka?

– Igen.

– Még mindig ott vagy annál a nagy cégnél? Nem tudom, mit dolgozol, ha a szomszédok kérdezik, mindig mondom, hogy valami főnök vagy.

– Igen, ugyanott.

– Azért hívtalak, hogy szóljak, főztem egy kis baracklekvárt, a kedvencedet.  Meg raktam el egy kis lecsót télire, hétvégén eljöhetnél, vigyél magaddal kisfiam.

Majd pont ezért fogok két órát utazni hétvégén! Ha baracklekvárt meg lecsót akarok, majd megveszem magamnak… Nem vagyok már gyerek, ne kezelj úgy, bazdmeg!

– Jó, majd megbeszéljük.

– Múltkor is ezt mondtad, mégsem jöttél, nem láttalak hónapok óta.

Na geci, kezdődik. Mit nem ért? Nem vagyok rá kíváncsi, nem fogom minden hétvégén meglátogatni. Tudom, anyám, borzasztó ember vagyok, hogy csinálhatom ezt veled… nem lehet rám számítani… mondjuk, ahogy rád se lehetett soha gyerekkoromban!

– Majd megbeszéljük, most mennem kell, fel kell készüljek a holnap reggeli meetingre.

– Az apád nagyon beteg.

Tibi érezte, hogy összeszorul a gyomra és a gyomorsav elindul felfelé. Hirtelen, minden átmenet nélkül kiabálni kezdett:

– Hányszor mondjam még el, hogy nem érdekel?! Fogd már fel, nem az apám többé! Felőlem fel is fordulhat! Különben is elváltatok, a faszt foglalkozol vele még mindig? Tönkretett mindent és mindenkit maga körül! Te még mindig ennyire hülye vagy?

– Dehát… – az anyjának elcsuklott a hangja.

– Jó éjszakát, anyám.

Meg sem várta, hogy az anyja is elköszönjön, letette a telefont. Töltött egy pohár whiskey-t, aztán még egyet és még egyet. Hamar elaludt. Reggel megint veszekedésre kelt, de eldöntötte, hogy nem foglalkozik tovább ezzel a két nyomorulttal a szomszédban. Feltekerte a Spotify-t, és elindult zuhanyozni.

„Én nem leszek szolga, nem leszek báb

Meghalok inkább, de legalább

Az maradok, aki mindig is voltam

Nem törnek meg, se élve se holtan”

Most megint nagyon örült, hogy az első komolyabb fizetéséből megvette magának ezt a fasza kis legújabb JBL hangszórót.

„Voltam már jobb időben

Voltam már jobb helyen

Teszem a dolgom és neked is

Ugyanúgy tenned kell, hogy jobb legyen”

Miközben telitorokból üvöltötte a Tankcsapdát a zuhany alatt, el is tervezte, hogy este meló után bemennek Balázzsal a belvárosba, hátha lesz ott pár viszonylag értelmes csaj is.

A szomszédok meg a faszomat érdeklik. Mindenki úgy bassza el az életét, ahogy akarja! Kurvára senkit nem lehet megmenteni.

Vidáman indult munkába, de ahogy kilépett a lépcsőház folyosójára, meglátta a szomszéd férfit. Meglepődött, eddig csak az ordítozását hallotta, de most már arcot is társíthat hozzá. A férfi nem szólalt meg, csak biccentett a fejével. Éppen akkor nyitotta ki az ajtót, amikor Tibi elhaladt a lakásuk előtt, ekkor önkéntelenül is benézett. És akkor úgy érezte, hogy elfogy a levegő körülötte. Ott volt egy négyéves forma kislány.

Hetek óta hallgatja ezt a cirkuszt, és észre sem vette, hogy van itt egy gyerek. Sosem látta, sosem hallotta. Ha tudta volna, átjön, szól, csinál valamit. Megvédi valahogy. Sőt, ha tudta volna, felhívhatta volna a rendőrséget, a családsegítőt, a gyermekvédelmet, bárkit, aki segíthet. Cserbenhagyta azt a gyereket, aki most is ott van egyedül, összezárva azzal a két szerencsétlennel. Az apja folyton balhézik, az anyja meg csak tűri, és cserbenhagyja azt a kislányt minden kurva nap. Abban a pillanatban belenyilallt a gyomrába, ő is megint gyerek volt. Remegni kezdett, de nem a félelemtől, hanem a haragtól.

Már csukódott az ajtó, de ő elindult a férfi után, pillanatok alatt eldöntötte, hogy feltépi az ajtót, és akárhogy is, de megmenti azt a gyereket. Ekkor megszólalt a telefonja, idegesen kapta elő a zsebéből. Az anyja volt. Még idegesebb lett. Kinyomta a hívást. Hirtelen megfordult, és kirohant a lépcsőházból. Az idegességtől már remegett, rágyújtott. Alig hallhatóan megint megszólalt a telefonja, üzenete érkezett: „Az apád éjszaka meghalt. Gyere haza.”

Tibi csak állt, és bámulta a kijelzőt. Megszűnt a remegés. Szétáradt benne valami furcsa nyugalom és megkönnyebbülés. Próbált visszaemlékezni az apjára. Voltak jó pillanataik is, akármilyen kevés is, de voltak. Úgy érezte sírnia kellene vagy érezni valamit, de semmi nem történt. Nekidőlt a sötét kis belső udvar koszos falának, rágyújtott még egy cigire. Felhívta Balázst.

– Reggelt! Ma kicsit később mennék be dolgozni, szólj már a HR-es csajnak légyszi.

– Na mi van? Szétcsaptad magad az este? – röhögött Balázs.

– Nem, most írt anyám. Fater meghalt.

– Uh, sajnálom. Ha tudok valamiben segíteni…

– Nem, kösz. Majd hívlak.

– Kitartást, Tibikém!

– Kösz… várjál! Mégis van valami. Szólj már annak az ingatlanos ismerősödnek. Kéne egy új albérlet. Még a héten, ha lehet.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: