novella

Nagy Kriszta: Rolf Bantle

Hetvenéves elmúlt, mire eljutott egy focimeccsre újdonsült barátaival, köztük Günterrel, akivel csak néhány hete ismerkedett meg kedvenc sarki kocsmájában. Günter szerezte a jegyeket, ő intézte a buszt és természetesen a sörről is ő gondoskodott.

Rolf Bantle minden este akkurátusan megtisztította, majd az ágya melletti pohárba tette enyhén sárgás műfogsorát, begombolta csíkos pizsamakabátjának felső gombját, majd lerúgta lábáról a rongyosra kopott kord papucsát és befeküdt az ágyába. Egyedül lakott a szobában. Nem mintha nem lett volna kitűnő társaság, nála kellemesebb beszélgetőpartnert keresve se találhatott volna senki a Rajna-parti idősek otthonában. Rolf Bantle azért lakott egyedül, mert képtelen volt elviselni a fűtést és a csukott ablakokat. Éreznie kellett a szelet, az esti friss, hűvös levegőt. Télen és nyáron. A nagy fagyok idején annyi engedményt adott magának, hogy az ablakot nem kitárta, csupán résnyire hagyta nyitva. A hópelyhek ezen a résen is betaláltak, és időről időre kis halmokká gyűltek az ablakpárkányon. A mulandóság folyton változó szobraivá.

A nyolcvannégy éves úr Milánóban kötelezte el magát a friss levegő iránt, mely a szabadságot jelentette számára. Azt a szabadságot, amelyre közel hét évtizedet kellett várnia. Bantle sosem volt szabad, mindig mások döntöttek helyette, és erre egy milánói férfi WC-ben kellett rádöbbennie. Miközben dolgát végezte, átkozta Güntert, hogy leerőltette azt a harmadik sört is, ami miatt a hólyagja éppen akkor ragadta el a Bázel-Internzionale meccsről, mikor a csapata egy góllal vezetett. Ha nem issza meg azt a sört, most nem kell ebben a koszos WC-ben hugyoznia ahelyett, hogy a meccset nézné. A prosztatája sem a régi, állapította meg magában némi öniróniával, de túl a hetvenen igazán nem panaszkodhatott. Ha akarná, talán még felállna a farka. De már nem akarja. Évek óta nem akarja. Amióta Jella végre elhagyta, és ő úgy érezte, hogy felszabadult a rabiga alól. Jella mindig mindent jobban tudott nála. Jobban tudta azt is, hogy mi a jó neki. Ilyen volt például a házimunka, a bevásárlás, a kert gondozása. Azt is Jella tudta, hogy mit szeret Bantle. Szerette a müzlit, és ki nem állhatta a fondüt. Hiába próbálta éveken át bebizonyítani élete oldalbordájának, hogy épp fordítva: naponta háromszor is megenné a lágy olvasztott sajtot és a disznókkal se etetné meg az undorító, szétázott, papírízű gabona- és zabpelyhet. Már a szót is utálta: zabpehely. Jella azt is pontosan tudta, hogy Bantlénak ötven év házasság után jobb lesz egyedül, ezért egy nap összecsomagolt és közölte, hogy a férfi érdekében elválnak ágytól és asztaltól. Bantle hitte is, nem is, de miután az asszony már fél éve nem mutatkozott, lassan elkezdte felfedezni a világot. Gyerekkorában az anyja, aztán a bátyjai, utána pedig a felesége mondta meg, hogy mi a jó neki. Első vad kísérlete egy étterembe vezette. Elautózott a szomszéd faluba, mert félt, hogy a helyi kocsmában összefut valamelyik barátjával, aki majd segít neki megmondani, hogy mit is szeressen. Egyedül ült az asztalnál. Egyedül akart szeretni vagy utálni. A szalvétát peckesen a nyakába kötötte és élvezettel tunkolta a sült hús szaftját, szopogatta le a velőt a pirítós tetejéről.

Néhány hét alatt végig kóstolta a környék összes éttermének összes ételét és kezdett egészen biztos lenni benne, hogy Jella tévedett, mert ő bizony sem a kaprot, sem a fokhagymát, sem a zabpelyhet nem szereti.

Gasztronómiai kalandozását a különböző mozgásformák felfedezése követte. Azt vette észre, hogy nem okoz neki örömet sem a takarítás, sem a bevásárlás, de még a fűnyírás sem. Annál jobban szeret viszont a stadionban üldögélni és kedvenc csapatát nézni, miközben a labdát kergetik. Hetvenéves elmúlt, mire eljutott egy focimeccsre újdonsült barátaival, köztük Günterrel, akivel csak néhány hete ismerkedett meg kedvenc sarki kocsmájában. Günter szerezte a jegyeket, ő intézte a buszt és természetesen a sörről is ő gondoskodott.
Ott, a stadion WC-jében Rolf Bantle igazat adott barátjának, ez tényleg egy labirintus. Próbálta felidézni, hogy merről is jött, de nem látott tovább a koszos csempéknél. Elindult hát, hogy megkeresse B szektor 12-es páholyában a 123-as székét. Ariadne fonala azonban elszakadt és Bantle zsebében 20 euróval és 15 svájci frankkal belátta, hogy eltévedt, nemhogy a székét, de a B szektort sem fogja megtalálni. Leült hát az első üres helyre, hogy néhány percen belül bolhaként pattanjon fel és üvöltse a hűs nyári szellőbe üdvrivallását: góóóóóól. Nyert a Basel, nyert Bantle.

Günternek és Rudolfnak csak a Comói-tó környékén tűnt fel, hogy Rolf nincs a buszon. A csapat győzelmét ünnepelték és észre sem vették, hogy mögöttük üresen tátong a szék, Bantlének hűlt helye.

Biztos marad néhány napig, gondolták, és ünnepeltek tovább.
Rolf Bantle maradt néhány napig. A stadion kijáratánál feladott egy képeslapot Günternek, amelyben megírta, hogy marad egy ideig, ne aggódjanak.

Életében először volt szabad. Végre senki sem mondta meg, hogy mit csináljon, senkihez sem kellett alkalmazkodnia. Szabad volt, mint a madár, vagy az égen úszó felhők. Nem volt játéka senkinek.

Első este Antonia kapujában éjszakázott. Az asszony, mikor megtudta, hogy szegény ember a meccsre jött és lemaradt a buszról, mert eltévedt, megsajnálta. Mivel egyedül élt, nem merte behívni a férfit a házba, de azt megengedte neki, hogy a mélyen benyúló kapualjban aludjon. Vitt ki neki vacsorát, egy fél üveg bort, és a férje régi hálózsákját. Néhány nap múlva felajánlotta, hogy ebédeljen vele, három hét után a vendégszobába csábítgatta, de Rolf Bantle már tudta, hogy milyen az, amikor kitalálják a gondolatait is, ezért inkább maradt a kapualjban a hálózsákban. Antonia tíz évig mosta a ruháit, tíz évig vitt neki vacsorát és tíz éven át beszélgetett vele. Egészen pontosan 3562 boldog napig. Ebben a 3562 napban Antonia egyszer sem csukta be az ablakot. Rolf Bantlénak csak szólnia kellett volna, és az asszony bármikor beengedte volna az éjszaka közepén is. De Rolf Bantle sosem szólt. Este pontban kilenckor belépett a kapun, hogy elfogyassza a vacsorát, amit Antonia tálalt elé a legnagyobb szeretettel, majd pontban tizenegykor távozott és a kapualjban hajtotta álomra fejét. A legnagyobb hidegek idején merészkedett csak be a lakásba, és olyankor felhajtotta az asszony csipkeszegélyű hálóingét.

Mikor Antonia Szent Péterhez költözött, Rolf is úgy érezte, hogy ideje hazamenni. Mindent látott Milánóból, amit látni érdemes, és az asszony halála után a város megváltozott. A házfalakból magány csorgott, a dóm kőcsipkéi szétfeslettek, a harangok az egyedüllétet kongatták a világba és még a makaróni sem úgy tekeredett, ahogy Antonia konyhájában. A 3565. napon Rolf Bantle elkísérte hű társát az utolsó útjára, elköszönt az ismerősöktől, barátoktól; összecsomagolt, és vett egy jegyet Bázelbe. Alig hat óra múlva beköltözött a Boldog Alkony idősek otthonába, és sosem csukja be az ablakot.

Leave a Reply

%d bloggers like this: