Etelka elültette a növényeket, amiket Lajos hozott reggel az utcavégi kis piacról. Egy pillanatra megállt a kezében a kapa. Felegyenesedett, és a virágokat nézegette. Egyiknek sem ismerte a nevét. Mindegyik más fajta volt, kék, fehér, sárga, lila. Pont annyi tő, ahányszor az elmúlt harminc évben költöztek. Vajon jó lesz itt nekik? Megszoknak?
Lajossal mindig kertes házról ábrándoztak, de az utolsó egy-két millió mindig hiányzott hozzá. A három gyerekkel épphogy megéltek, hiába dolgoztak rengeteget – számlára persze. Az ötödik lakásuk, a budai, amit a gyerekek jövőjére gondolva vettek, majdnem elúszott a svájci hitel miatt. Örültek, hogy találtak egy külvárosi panelt, járhattak volna rosszabbul is. Tulajdonképpen bizonyos szempontból még jobbak is voltak az adottságai, mint a budai lakásnak, ahol csak két és fél szoba volt, s az egyik kicsi és sötét, mert a gang hátsó, oszlopos részére nyílt az ablaka. A négyszobás panel úszott a napfényben. Csak hát a belvárosig egy órát kellett utazni, és ha nem indult el az ember időben egy megbeszélésre, akkor nem öt percet, hanem minimum fél órát késett. Lassan azért megszokták, sőt megszerették. Etelka mégsem tudott szabadulni a gondolattól, ami húsz évvel azelőtt fészkelte be magát a fejébe, mint féreg a virág gyökerébe.
Akkor még az Opera mögötti utca egyik romos házában, egy elég lepusztult lakásban laktak. A hatalmas, négyméteres belmagasságú lakás kifestésére minden megtakarított pénzük ráment. A parketta felújítására már nem futotta, úgyhogy az a födémmel együtt mozgott és recsegett, ha a gyerekek kergetőztek. Ez nem kevés konfliktust okozott az alsó lakóval. Etelka egyszer megelégelte, és csúnyán leordította az illető fejét. Ha még egyszer feljössz, lelöklek a lépcsőn, kiabált magából kikelve. Ahogy kicsúszott a száján, elszégyellte magát, a pasi viszont többé nem jött szólni.
Csempézni sem tudtak, hiába volt hányingere az ütött-kopott bugyirózsaszín fürdőszobától. Gyűlölte az olyannyira vágyott galériát is, ahonnan éjjelente legalább kétszer kellett lekászálódnia, mert a kicsire rájött az asztmás roham, pisilnie kellett, vagy csak rosszat álmodott. Ha meg nem a gyerekek ébresztették, akkor a papírvékony fallal leválasztott szomszéd lakók műsorára riadt fel éjjel kettőkor. A nappal sportkocsival, pilóta napszemüvegben, bőrzsdekiben menőző csávó rendszeresen könyörgött zokogva a platinaszőke, műmellű, műszempillás, tűsarkakon billegő nőjének.
De a legrosszabb a biztonságirács – és konyhafalszomszédjuk, az exvendéglátós, taxis Gyula volt. Vastag arany karláncot hordott, és mindig a gangon, a hálószobájuk ablaka előtt szívta a büdös szivarját, közben osztotta az észt. Az ilyen lúzerek előbb egy kőbányai panelban kötnek ki, aztán meg valami alföldi faluban, jelentette ki az előző lakókról, akiktől a lakást vették. Te meg egy féreg vagy, gondolta Etelka. Fél évig bírták, akkor elköltöztek a negyedik lakásukba, nyolc évvel később meg a budaiba, amit aztán az árverés előtti utolsó pillanatban adtak el. Utána vették a panelt a külvárosban.
Lajos szerint Gyula egy fasz volt, és valahányszor felidézték a szavait, mindig igyekezett rövidre zárni a témát. De Etelka ekkor rendszerint egy másik ismerősüket idézte: – Meglátjátok, hogy aki itt a kilencvenes évek elején nem csinálta meg a szerencséjét, az rabszolga vagy hűbéres lesz.
Lajos ezredszerre is megadóan hallgatta meg, majd bólintott: – Drágám, mi nem leszünk soha hűbéresek. – Ja, mert rabszolgák vagyunk – szúrta közbe Etelka. Az utóbbi években a férje tekintete ugyan borúsabbá vált, amikor a párbeszédük ehhez a ponthoz ért, de valahogy mindig sikerült megnyugtatnia a feleségét.
Imádta ezt a nőt. Bármit megtett volna érte, és ahogy az évek teltek, egyre biztosabb volt benne, hogy élete legjobb napja volt, amikor találkoztak. Nem akarta, hogy ilyen baromságokon rágódjon. Egy éve laktak az alföldi faluban, és ő ott is boldog volt, végre távol a városi taposómalomtól meg a hűbéruraktól. Oké, vidéken is vannak ilyenek, de amúgy leszarja őket. Soha nem akart gazdag lenni, csak boldog. Szerinte a maguk részéről megcsinálták a szerencséjüket.
Etelka elmosolyodott, felemelte a kapát, és teljes erőből odavágott a kövér pajornak, amelyik a sárga virág alól gurult elő. Aztán hátrament a veteményesbe a gereblyéért, hogy eligazítsa a földet a virágoskertjükben.