novella

Havasi Mária: Ébredések

Ennyi év után is sajnálta, hogy az egyébként kellemes, csendes hálószoba ablakán a nap soha nem süt be. Szeretett volna a fényre gurulni, és örülni a nappalnak. Eszébe jutott a régi mozdulat, amikor csenevész karjával átfonta saját kis testét. A rátörő emlék megmozdította a karját, átölelte alvó kedvese vállát.

I.

A széles ágy túl nagynak tűnt vézna kamaszlánytestének. Behúzódott a matrac belső felére, amit a szobába beverő napsugarak már nem értek el. A fénytől való távolság megnyugtatta zavart lelkét. Még nem akarta elengedni az éjszaka utolsó, békés óráit. Jó volt most elbújni a reggeli csendben. Karjával átölelte magát, fejét az izzadástól nedves párnába fúrva ringatózott. Ez csak egyike volt azoknak a nehéz éjszakáknak, amiket ökölbe szorulva vergődött át.

Belemart a rettegés, hogy elmúlik a nap, amely még el sem kezdődött. Irigykedve gondol majd a ma esti lefekvéskor ezekre a percekre, amikor a rettegés éjjelét már túlélte, de a képmutatás nappala még nem kezdődött el.

Az éjszakai veszekedésben egymást tépő anyja és apja másnapra, és minden másnapra      fegyverszünetet kötött. Felvették nappali álcájukat. Ezt a terepszínű lelket várták tőle is, amire nem volt képes. Soha, egyetlen szóval nem nyugtatták meg, nem beszélték meg vele az éjszakák bombázásait. A felkelő napot a légitámadás lefújásának tekintették. Most nappal van, ami az erőgyűjtés ideje szüleinek és neki is. Szülei az újabb összecsapásra készültek, ő pedig a túlélésre kaparta össze lelke roncsait.

Ebben a reggeli, tavaszi ragyogásban pontosan érezte, hogy tizenkét évesen nem így kellene ébrednie. Nincs ez jól. Az éjszakai háború áldozatot követel. És ez az ő ringatódzó gyerekkora.

 II.

Ennyi év után is sajnálta, hogy az egyébként kellemes, csendes hálószoba ablakán a nap soha nem süt be. Szeretett volna a fényre gurulni, és örülni a nappalnak. Eszébe jutott a régi mozdulat, amikor csenevész karjával átfonta saját kis testét. A rátörő emlék megmozdította a karját, átölelte alvó kedvese vállát.

Évtizedek óta naponta képes örülni az éjszakák csendjének, a békével telt, sötét óráknak. Azt hitte, soha nem jön el az idő, mikor ilyen békésen gördül majd át az éjjel a nappalba. Biztos volt benne, hogy szülei tombolásának gyerekként átélt éjszakái örökre elkísérik. Nem így lett. Most azt gondolta, milyen jó, hogy legalább megpróbált tegnap a magára maradt anyjával beszélni, aki elhűlve kérdezte, hogy észrevette az éjszakai küzdelmüket? Ők vigyáztak. Kérdőre vonta, miért nem szólt.     

Mostanra valahol a békés álmok, nyugodt éjszakák éveiben elhagyta őt a rettegés, amit korábban az estékkel érkező szorongás hozott. Nem emlékszik rá mikor, csak azt tudta, hogy megtörtént. Elengedte gyermekkora boldogtalanságát.

Most, mielőtt a rövid reggeli álomba visszamerült volna, erősen megölelte a mellette szuszogót.

III.

Olyan egyformák a nappalok és az éjszakák. Egyedül, szürkeségbe veszően töltöm őket. A magánnyal együtt érkezett a nyugalom is. Érdekes, ezt lassan már értékelem. Olyan zaklatottan éltük fiatal éveinket. Azt, hogy megöregedve megszűnt volna a kettőnk között dúló háború, már nem tudom meg soha. Az öregség elől elmenekült. Elment a világból, nem csak tőlem. Talán nem is a hanyatlás elől futott, inkább a kettőnk közötti harci zajt elégelte meg. Ő hiányzik, nem a csatazaj. Akkor legalább éltünk. Mi úgy éltünk. Remegve, egymást marva, féltékenyen csatározva, rettegve a másik elvesztésétől.

Soha nem gondoltam, hogy a kettőnk egymást-dúlásának más is vesztese lehet. A lányunk. Az ő gyerekkora. Ezt tegnap ő mondta. Elhűltem. Hát észrevette? Hát hallotta? Nappal ebből semmit nem mutattunk. Nappal béke volt. Ezt kényesen betartottuk. Ő sem mondta soha, amíg köztünk élt. Miért nem szólt?

Nem felelt a faggatásomra, a kérdéseimre. Értetlenül nézett rám, hamar elment. Tűnődöm. Ha mondta volna, akkor másképp lett volna? Ez a mi életünk volt. Mi így tudtunk élni. Most, hogy ráéreztem a békés éjszakák és nyugodt ébredések ízére, én is gondoltam rá, hogy talán megpróbálhattuk volna másképp. Lehet, hogy mindkettőnknek jobb lett volna?

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: