Fodor Petronella: Majd egyszer

Színeit szívja a nap, a villamoson ülők már észre sem veszik egyre fakuló kisírt szemeit, duzzadt szemhéját, a zöldeslila foltokat a nyakán. Meddig tűröd? – áll hatalmas betűkkel az óriásplakáton. Alatta felirat: a családon belüli erőszak bűncselekmény. És egy telefonszám.

Az óriásplakát már évek óta málladozik a Villanyrendőrnél. Talán egyszer készül egy új, az biztosan ütősebb, sokkolóbb lesz. Hisz ezen egy modell arca van, akit ügyesen kisminkeltek, aki közönyösen tud nézni, ha azt mondják neki, és aki tud úgy is nézni egy intelligens mosószerre, mintha Brad Pitt vallott volna szerelmet neki. Van megoldás, van segítség, van remény. Talán valami ilyesmit írnak majd a kreatívok az új plakátra, talán a csapzott nőt lecserélik egy kisfiúra, aki plüssmacival a kezében áll üres tekintettel, szomorúan. Egyszer majd biztosan lekaparják a lila foltokat, eltüntetik a bedagadt szemeket. De addig ennek a sápadt hajú nőnek tovább kopik az arca a plakáton, ezrek mennek el mellette minden nap anélkül, hogy egy pillantást is vetnének rá. Egyvalakit kivéve.

Éva egyetlen barátnője ez a nő, a napszítta plakáton.. Amikor egy éve Miskolcra költöztek, még csak észre sem vette. Hisz elvitte az idejét a lakberendezés, az új ház semmivel össze nem hasonlítható illata. Itt végre nem kellett szaros pelenkákkal teli szemeteszsákokat kerülgetnie a lépcsőházban. Itt végre jó illat volt, a panelek kávé- és hagymaszaga után ez maga volt a boldogság.

Nem kellene dolgoznod, mondta Péter az első perctől kezdve, de Éva ragaszkodott hozzá, hogy ő is hozzátegyen valamit ehhez a pazar fényűzéshez, ezért mégiscsak munkát vállalt, napi négy órában. Egy könyvelőirodában, Diósgyőrben, Péter intézte. Az üzlettársa felesége irányította az irodát.

Éva nem szeretett vezetni, így az egyes villamossal ment minden reggel dolgozni, elrévedezett a Bükk szépségén. Ahogy a Szinva-patak partján lépkedett, szerencsésnek érezte magát. Az irodát viszont utálta. Öten voltak, egész nap ment a pletyka, áradt a rosszindulat. A lányok céges csapatépítő wellness hétvégékre jártak, egyszer ugyan hívták Évát is, de Péter nem engedte el. Amúgy sem volt kedve menni.

Halkan ugyan, de néha még köszönt is a plakátlánynak. Képzeletben elnevezte Blankának, és egészen az Újgyőri főtérig csak beszélt hozzá. Magában. Hogy nyugodjon meg, mert minden rendben lesz, hogy a szörnyűségeknek vége szakad, és csak idő kell, hogy a dolgok megváltozzanak. Hinni kell abban, hogy minden rosszat valami jó követ. Éva nemcsak Blanka fájdalmas tekintetét raktározta el magában, hanem a telefonszámot is. Egyszer talán majd felhívja.

Az Újgyőrin aztán mindig megváltozott valami. Minden reggel szinte ugyanaz a látvány fogadta: cigányasszony üvölt, piszkos gyerekek szaladgálnak az autók között, energiaital és cigi a kezekben, havonta egyszer hatalmas szatyrokat cipelnek. A családi pótlék utáni pár nap gondtalanság. Éva ilyenkor elszégyellte magát.

Mindenem megvan, amire vágytam. Péter szeret, és én is őt. Boldogan élünk egy csodaszép helyen, ahol nem kell nélkülöznünk. A telefonszámot pedig kitörlöm a fejemből, ugyan mi okom lenne rá, hogy felhívjam? Kinevetnének. Hisz nem mondhatom, hogy Péter bánt, soha nem emelt kezet rám, sőt. Túlságosan félt, védelmez. De ez természetes, nem igaz? Hiszen ő a férjem. Az, hogy nincsenek barátaim, szintén nem Péter hibája. Ugyan hol barátkoznék? Az irodában, ahol egész nap a picsogás megy? A villamoson? Az Auchanban? Ha bajom van, azt amúgy sem egy vadidegennel kellene megbeszélnem, hanem a férjemmel.

Egyszer elmondaná Péternek, hogy nem boldog. Mert amit ő csinál, az soha nem jó. Mert folyton számon kéri, ellenőrizgeti, kérdőre vonja. Mert nem lehet egyszerre három konyharuha kitéve, mert csak a Szentkirályi ásványvíz a jó, és hogy nézett a pénztáros fiúra? Ő mentette ki a szegénységből, és mindent megtenne érte, de Éva hálátlan. Ezt érdemli? Kettejükért dolgozik éjjel-nappal, Éva pedig nem tudná egyedül eltartani magát. Ezen felesleges gondolkodni is, hisz itt ez a szép ház. Az pedig csak jelentéktelen apróság, hogy nem kellene a reggelt kávéval indítani, a bulgurra meg azt hinni, hogy egészséges, a tanyasi csirke meg nem a Sparban nő fel, le kell érte menni Ónodra minden hónap első csütörtökén. Péter csak vigyáz rá, hisz ilyen a szerelem, igaz?

– Soha nem vennének fel sehova, ezt az állást is nekem köszönheted – mondta egyszer, amikor megnézte az e-mailjeit. Péter ajkai megremegtek, sűrű szemöldökét összevonta, látszott, hogy uralkodni próbál magán. – Miért kellett feliratkoznod a hírlevélre? Miért nem beszélted meg velem? Ha nem tetszik Juditéknál, akkor nem kell dolgoznod, megmondtam, nem? Évának felesleges lett volna magyarázkodnia.

Kedves Éva! Köszönjük, hogy feliratkoztál, íme a legfrissebb, Neked való állásajánlatok. Lebukás. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy Péter igazán dühös volt rá. Hogy miért döntött nélküle, mert ez nem fér bele egy őszinte kapcsolatba. Mert mindent meg kell beszélni! Éva bocsánatot kért. Jobb a békesség. Majd egyszer, máskor talán elmondja, hogy miért tette.

Diákokkal teli a villamos, kiszabadultak az iskolából, megy a nevetgélés, hangoskodás.  Éva leszáll a Villanyrendőrnél, egy biztató pillantást vet Blankára, azt kívánja, hogy legyen erős és kitartó, mert ő is igyekszik az lenni. Muszáj, nem majd egyszer, hanem most. Lassú léptekkel halad a buszmegálló felé, a gyomra görcsben, egy pici, titkos csomagot szorongat, valamelyik kukába majd kidobja. Még fel sem fogta igazán, hogy mit tart a kezében.

Fájdalom, kétségbeesés, reménytelenség. Boldognak kellene lennie, hisz erre vágyott, nem? Egy kisbabára, aki majd bearanyozza az életüket. De Éva nem ezt érzi. Az iroda hideg vécéjében imádkozott, amikor rápisilt a spatulára. Kérlek, hogy egy csík legyen, egy csík! Kettő lett. Ez negyed órája történt.

A buszmegállóban pánikszerűen üti be a telefonjába az agyában elraktározott telefonszámot. Nevetségesnek érzi magát, az egész helyzetet, hiszen ő nem áldozat, őt nem is bántalmazzák. Biztos ezen fognak nevetgélni a központban, hogy itt egy nő, aki jó dolgában már azt se tudja, hogy mit csináljon. Aki depressziós, akinek orvosi kezelés kell, akitől majd elveszik a kisbabáját. A fullasztó gondolatokat egy kedves hang szakítja félbe.

–  Zsuzsa vagyok, miben tudok segíteni?

– Igazából nem is tudom. Bocsánat, nem kellett volna telefonálnom. Ne szabadkozz, csak mondd el, hogy mi bánt! Valójában boldognak kéne lennem, szóval lehet, hogy csak depressziós vagyok, de van pár dolog, amit nem tudok.

– Mondd el nyugodtan, hogy mit érzel.

– Lehet, hogy velem van a baj, de úgy érzem, hogy a férjem bánt. Mert neki semmi sem jó, amit csinálok. Nem ver meg, vagy ilyesmi, ezek inkább apróságok. Hogy kiteregetek, aztán leszedi a ruhát, mert nem jól csináltam. Mindig kifogásol mindent, a főztömet, a kinézetemet. Ha vacsorát rendelünk, ő választ helyettem, egyszerűen semmiben nem dönthetek. Elnézést, hiba volt telefonálnom – szakítja meg a hívást, hisz micsoda butaság az egész.

A gondosan becsomagolt terhességi teszt egy köztéri kukában landol, Éva nagy levegőt vesz, és bízik abban, hogy lesz elég bátorsága. A busz fájdalmasan nyikorogva kanyarodik fel a Bodótetőre, az új építésű házak kis utcájában már lassulnak Éva léptei.

– Hol voltál? Már legalább húsz perce itthon kellene lenned! – lép elé Péter az előszobában, Éva összerezzen, fogalma sem volt, hogy a férje már itthon van, épp szóra nyitná a száját, mikor Péter folytatja:
– Judit mondta, hogy ma korábban eljöttél, ráadásul elég sápadt is voltál. Elmondanád, hogy merre jártál?
A gyanakvó tekintetet felesleges kerülni, a méregzöld szempár kiszúrja a bizonytalanságot.
– Egy padon üldögéltem, olyan szép idő volt.

– Legközelebb azért tájékoztasd a férjedet, ha már… – harapja el a mondatot.
– Ne haragudj, máskor nem fordul elő – hagyják el gépiesen a szavak a száját.
– Ugyan, szívem, csak aggódtam, nem kell bocsánatot kérni – mondja Péter –, van egy szuper meglepetésem. Megnyertük a projektet, tudod mit jelent ez? Hogy holnaptól nem dolgozol. Most már koncentrálhatunk a családalapításra, hát nem nagyszerű?

Éva szeme könnybe lábad, körülnéz a hófehér, magasfényű luxusbörtönben, és fogalma sincs, hogy mit tegyen. Péter mindkettőjüknek rendel vacsorát, mint mindig. Éva egy szót sem szól, amikor a tányérjára grillezett báránycomb kerül mézes-magvas zöldségekkel. Majd egyszer elmondja Péternek, hogy nem szereti a bárányt, a mézet meg a magvakat. Szívesebben enne héjában sült krumplit lilahagymával és sült szalonnával.

De nem most. Mert most boldognak kell lennie. Anya lesz, és ez mindennél fontosabb. Ha Péter megtudja, biztosan megváltozik. Még jó, hogy nem kell többé dolgoznia, nem kell felülnie az egyes villamosra, hisz fogalma sincs, hogyan tudna Blanka szemébe nézni.