Eloldották az elefántok köteleit, már a medvék is brummogva ballagnak a rámpa felé. Feltették a rekeszeket az oroszlánokkal a kamionra. Irány a szafari park.
Ott megropogtatták a csontjaikat és rohanás a nagy térre. A tevék a legboldogabbak, más cirkuszból csinos nőstények érkeztek.
Naponta többszöri étkezés, a gondozók figyelmesek, a látogatók pedig csak távolról bámulhatják a fókákat, majmokat a kifutókban. Itt nincs őrjítő zene, csak a taps hiányzik.
S kik maradtak a manézsban?
A várost telekürtölték a hangszórók: Anelli, Anelli cirkusz – harsogta az autó. Az utánfutón tarka boci dülöngélt bánatos szemeivel, mikor elhúztak előttem, engem is kíváncsivá tettek. Öcsémmel a nagymamától kértünk mindig belépőjegyre valót, és sehogy sem értettük, hogyan lehet ketté vágni egy nőt úgy, hogy a lába mégis mozog.
A bejárat előtt tömeg, míg a sorban lépegetek ismerős szagot érzek. Tehén és lótrágya, semmi extra. A vadállatok eltűntek végleg, és ezért az illatért már fizetni kell. Aki igazán kikapcsolódni akar, jelentkezik tanyai szállásra. Tódul a nép a paraszt wellnessre, reggel becsekkol a recepción, máris kap egy villát és gumicsizmát. Ma a lóistálló a te helyed, aztán ragyogjon ám! Este jön a finom vacsora, ez így megy egész hétvégén, aztán távozáskor felszolgálják a borsos számlát, grátisz lópatkóval.
Végre sorra kerülök. Kellemes arcú, finoman sminkelt pénztárosnő néz rám igézően. – Hová szeretnél ülni?
– Hát? Ahol nem locsol meg a bohóc.
– Na, jó. Ülj a nyolcadik sorba, de amikor én jövök, tapsolj ám!
– Ok. Fütty is lesz, meglátod!
Araszolgatok befelé, és próbálom eltakarni a karomat szerényen. Nekem egy tetoválásom sincs, és a hajam is megvan úgy-ahogy, nem pattan szét rajtam a trikó, bárhogy szorítgatom a bicepszem. Szóval jobb a fal mellett besomfordálnom. A helyemen felkeresett a pattogatott kukoricás, mellettem mindenki vett egy zacskóval. Az utolsó zizzenés után néma csend.
Félre húzzák a függönyöket és már imbolyog is be három fejős tehén. Lábukat keresztbe rakják, átlósan átvágnak – íme a spanyol lovasiskola. Szarvuk feldíszítve, tőgyük pöttyös szoknya mögé rejtve, felette felirat. Fabrik Rudi Túró.
Aztán jönnek a gyöngy- és selyemtyúkok. Elöl a vezér, taréja punk színekben virít. Szaladnak a deszkákon, szinkrongyakorlatokat mutatnak be, a ráadás pedig egy kosár kiscsibe. Ők óriási derültség közepette szaladnak az egyik kosárból a másikba. A vastaps után betotyognak a libák. Számolnak, létrán ugrálnak, ahogy egy rendes gúnártól illik.
Kutyák szlalomversenye következik, aztán karikákon ugrálnak oda-vissza. Mindig a kis fehér nyer, és két lábon kap valamit a szájába jutalmul.
Végül a pompás lovak!
Mindegyiket több ezer éve háziasították, nincs kockázat, ők nem háborognak.
A nagy attrakció úgyis az ember, az artistaképzőn átverekedők. Légtornászok, zsonglőrök, bohócok.
A konferanszié csendet int, a zenekar pergő ritmusra vált. Betolnak egy nagy tárgyat lepellel letakarva. Frakkban belép egy elegáns férfi, körbejár pálcájával, és lehúzza a vásznat. A láda teteje üveg, oldalai áttetszők. Argentin tangó dallamaira suhan be egy gyönyörű nő, hosszú szőke haja ráomlik kisportolt alakjára. Megismerem, ő a pénztárosnő. A férfi bemutatja és felsegíti a kis lépcsőn Andit. A hátára fekszik az üvegtető alatt, a finom testre feszülő selymet ledobja magáról, fürdőruhás alakját kivetítőn is mutatják a közönségnek. A nézőtér felszisszen, sóhajok, füttyök itt-ott. A frakkos úr ráhelyez valami gijotin félét, amivel látszólag elválasztja a nyakától és combjától, aztán megnyomja a zöld gombot a gép alján. Lassan egy vékony lemez ereszkedik le a nő kebléig, csak annyit látni, hogy a maradék ruháit oldalra hajítja Andi, majd a lap kezd ráolvadni a női test idomaira. Kidomborodnak a mellek, az ágyéka, a combjáig. Kihunynak a fények, aztán finom kattanás hallatszik, felkapcsolják a reflektorokat. Ott áll a frakkos úr, mellette felöltözve a szépséges nő, vonzó mosolyával. Odalép a géphez és kiveszi teste hű másolatát. Az áttetsző műanyag átvette az ő meztelen alakját, melyet felmutat mindegyik szektornak. Érzem, engem keres a tekintetével. A mágus felkéri a publikumot, a szünetben látogassák meg az ajándékboltot és Andit, aki dedikálni fogja a róla készült akt lenyomatot.
Áramlanak az emberek a shop felé. A legnépszerűbbek a gumi Milka tehenek, tőgyüknél Túró Rudis adagolóval. Van kettes, négyes ártól függően.
Andi előtt hosszú sor gyűrűzik röhögcsélő férfiakkal.
-Hogy hívnak? Hová írjam, a mellemre jó lesz?
Serceg a filctoll.
– A combodra kérem! A vevő kajánul magához szorítja a bábut, és vigyorogva odébbáll, míg a többiek obszcén megjegyzésekkel ugratják.
Szünet után jön a fő szám.
A halálgömb. Néhány méter átmérőjű fémabroncs, benne négy akrobata, japán motorokkal. Lassan kezdik a köröket, a lámpák a drótketrecet pásztázzák, ahogy emelkedik.
Felbőgnek a gépek, elindulnak a körök, sebesen forognak vízszintes gyűrűkben, aztán fejen át. Pokoli dübörgés, cross motorok, félelmetes a hangjuk, nem ütik el egymást a szűk térben. Ilyen kis helyen ennyi száguldó motoros! Még gyorsabban, még gyorsabban, bemondják: 80 km/óra már! Őrület!
Nyitják a gömböt, kettő fent, kettő lent. Forognak, forognak, nő a feszültség, a zaj fülsiketítő.
A nézőtéren néma csend, a nyílás tágul tovább, és akkor egy motoros a résen kizuhan.
Vonaglik fájdalmában a porondon, hordágyon azonnal félretolják. A mentősök gyorsan ott teremnek. Vizsgálják, csak négy bordája törött. Túléli, az előadás folytatódhat!
Távol a szafari parkban az elefánt felszív az ormányával a medencéből egy adagot, és hűsítően szétlocsolja a hátán, a tevék összedörgölik az orrukat és elindulnak a karám felé a lenyugvó nap sugarainál. Szép nap volt ez a mai is.