novella

Pompéry Judit: Ádám

Lakonikus, száraz stílusa ellenére érdekes élet, izgalmas munka körvonalazódott az írásokból. Valamelyik levélben megkérdezte, hogy milyen a tél, van-e egyáltalán hó Budapesten. Ő Magyarországot csak nyári napsütésben tudja elképzelni.

Az osztrák szakaszon evezett. Hideg volt és szűnni nem akaró eső. Kanalazott az egyesben, dermedt ujjakkal. Végre jött egy uszály, amelyre rá lehetett kapaszkodni. Már lógott rajta néhány kajakos túratárs. Minden igyekezetével rástartolt, majd…, lecsúszott. „A fene egye meg!” – szitkozódott hangosan. Mindenesetre németül, mert nem messze tőle egy német küllemű szemüveges férfi evezett. Kifejezéstelen arccal, egyenletesen, minden sietség nélkül és meglepő módon nem igyekezett élni az uszály kínálta fuvar-lehetőséggel.

Beszédbe elegyedtek. Megtudta, hogy Ádám holland, 28 éves és orvos. Egyedül lapátolt egy nagyon romos, öreg Klepper Aerius kettesben. A márkára jellemző légpárnák vagy hiányoztak, vagy nem voltak felfújva. Egyáltalán, mintha az egész tákolmányt a szakértelem teljes hiányában rakták volna össze. A spriccdekni eszméletlen, rögtönzött konstrukció: vastagabb nylonfólia a kopott vászon fölött, négy ruhaszárító csipesszel rögzítve a kajak fakeretéhez. Ilyen rossz provizóriumot még sose látott.

Megtudta, hogy a bolygó hollandi addig életében nem ült még kajakban. Valahol rátalált a Nemzetközi Dunatúra (TID) kiírására, és úgy döntöttek feleségével, hogy akkor ez a nyári program. Ennek megfelelően vettek áprilisban egy használt összerakható kettest.

  • De ha már így, akkor miért mégis egyedül? – kérdezte.
  • Ja, mert a feleségem közben a múlt hónapban megszülte a második gyereket, így hát ő nem tudott jönni.

Elképedt. „Valaki orvos létére a 6. hónapban ne tudná kiszámítani, hogy a várható szülés keresztezheti a nyári terveket?! Hm.”

Ádám egyébként is rendhagyóan viselkedett. Általában egykedvűen és magányosan járt-kelt, másokkal alig beszélgetett, ha valaki megszólította, kedvesen válaszolt. Képes volt a legégetőbb helyzetben is a sátra előtt ücsörögve Bachot hallgatni. (Ez a zenei irányzat kevéssé volt jellemző a túrára.) Ő megmosolyogta, nem értette. Mármint nem nyelvileg, hanem hogy hogyan lóghat ki valaki ennyire a sorból, illetve miért megy csapattúrára egy remete.

Mélyebb ismeretséget Dunaújvárosban kötöttek. Egy váratlan helyzetben öccsével kettesben maradt, de csak egy egyesük volt. Úgy döntött, hogy menjen öccse ezzel, ő pedig majd csak talál helyet valakinél a párszáz résztvevő között. Eszébe jutott Ádám, aki készségesen befogadta.

A vízreszállásnál kezdődött a kálvária. Ádám csomagolástechnikája láttán égnek állt minden hajszála. Döbbenten figyelte, hogy újsütetű partnere légzsákokat csúsztat a hajó orrába és farába, majd az összes csomagját középen tornyozza föl. Mint egy vén dzsunka, vagy inkább, mint egy púpos banán, úgy nézett ki az Aerius. Némi vita után Ádám belátta, hogy másként kell elhelyezni a dolgokat, hisz neki is van csomagja: sátor, hálózsák, gumimatrac, ruhazsák. A kemping a hajóállomás közvetlen szomszédságában volt sűrű forgalommal. Épp vízre csúsztatták a kajakot, amikor jött egy hajó, nagy hullámokat verve. Ő térdig a folyóban, gyakorlott kajakosként ösztönösen befelé tolta, a férfi kifelé húzta. Erősebb lévén, Ádám nyert a huzavonában: a hullám mintegy 15 liter vizet csapott a kajakba. Kihúzták, kirámolták, kifordították, majd mindent vissza. Újabb hullám, újabb huzavona – eredmény ugyanaz, de most Ádám inge is csuromvizes lett. Nem baj, azt vegye csak föl, megszárad útközben, tanácsolta. Harmadik start – harmadik hullám. Ezúttal csak öt literre futotta a tarajos lendületből, így azt javasolta, ezzel már ne törődjenek, induljanak végre!

Alig tettek meg öt-tíz kilométert, amikor elromlott az idő: viharos szél, villámlás, eső. Az ing nemhogy nem száradt meg, sőt. A csipeszes spriccdekni-konstrukció csekély reményeit sem váltotta be. Kisvártatva a víz kellemetlen rendszerességgel csöpögött a combjára és hamar megértette a kínai vallatási módszer lényegét. Nemsokára egy komoly tócsában ült, és reménykedett, hogy legalább az alatta lévő hálózsák nylonzacskója nem lyukas. Nem volt.

Ha lyukas nem is, de mindenesetre porózus lehetett a holland másodlapát, amellyel eddig evezett, mert a nagy ellenszélben egy burleszkfilmbe illő jelenet közepette kettétört a kezében. Innentől nem volt mit tenni, tétlenül és vacogva húzathatta csak meg magát, hisz viharban a Duna közepén pótlapátot szerezni kevésbé esélyes. Nem hitte volna, hogy a dolog még fokozható. A legnagyobb égzengés közepette elszakadt a kormányzsinór. Ennyi pech és a helyzet abszurditása láttán kitört belőle a nevetés. Megfordult, és lám, Ádám felsőtestére rásimult a ronggyá ázott ing, szemüvegén patakban csorgott a víz, miközben rezzenéstelen arccal, elszántan evezett tovább. Hirtelen befogta a száját. Felmérte, hogy a maradék egy lapáttal akár még fejbe is verhetik, ha sokáig mulat ezen a kilátástalanul komikus helyzeten.

Így telt el fél óra. A vihar alábbhagyott és kisütött a nap. Valahogy zsenáns volt neki, hogy ennyi bajt hozott a hollandusra, és kényelmetlenül érezte magát, amiért csónakpartnerének dupla súlyt kellett húznia, miközben ő kényszerű semmittevéssel múlatja az időt. Így csak a bolgár feleségek utaznak: felfújt gumimatracon a csónakban félig fekve, lábukat oldalt vízbe lógatva, míg a férj a hátuk mögött izzadtan dolgozik. Igyekezett mégis vidám hangot megütni. Vigasztalta Ádámot, hogy ez az egész végül is jó, hisz majd öreg korában, amikor a köszvényes térdén a pléddel a kandalló előtt ücsörög, miről mesélne különben az unokáknak. Felajánlotta, hogy ellenszolgáltatásként addig is – legalább valami hasznát vegye – magyar népdalokat énekel neki. Pakson boldog volt, amikor kimászhatott a bárkából, és első dolga volt pótlapát után nézni.

Este a komp átvitte a résztvevőket a túlpartra a halászcsárdába. Ádámnak lelkére kötötte, hogy feltétlenül jöjjön, mert ez specialitás, valamint cigányzene, és egyáltalán. A vendéglőben volt aztán halászlé, túrós csusza, palacsinta, ivászat, tánc – mint minden évben. Visszafelé az egész társaság vidáman énekelt a kompon. Csak Ádám állt egyedül a korlátnál, és mozdulatlan arccal nézte a vizet. Hirtelen lelkiismeret-furdalása támadt. Egyszer táncoltak csak, amúgy nemigen törődött vele az est folyamán. Odament hozzá és megkérdezte, valami baja van-e, esetleg megbántotta őt valamivel. A férfi meglepetten közölte, hogy szó sincs róla, épp ellenkezőleg:

  • Egyáltalán nem. Ez életem legboldogabb napja! – Hozzátette még:
  • Tudod, én egy hideg holland hal vagyok, aki képtelen kifejezni érzelmeit. A mai nap nagyszerű volt, most pedig csodálatos a csillagos éj!

Leesett az álla.

A Paks-Baja és Baja-Mohács távokat további incidens nélkül tették meg. Mohácson visszaadta a kölcsönkért lapátot, Ádámnak pedig megköszönte a csatlakozási lehetőséget sajnálván az okozott bonyodalmakat. Másnap érzelmes könnyhullatások és zsebkendőlengetés mellett a TID továbbment Jugoszláviába, ő pedig vissza Budapestre. Előtte mindenkitől elköszönt, Ádámtól is. Ekkor derült ki, hogy este a hollandus rosszul fordította föl a kajakot, úgyhogy eltörött a háttámlája. Míg kormány nélkül lehet evezni, a háttámla nélkülözhetetlen. De mindig akad megoldás: Az előző nap vásárolt és pont megfelelő méretű görögdinnyét a lány betette az ülés mögé a hajó fenekére. Tetejére hosszában a barackpálinkás üveget, amely megfelelő magasságban feszítve rögzítette a háttámlát épp a kritikus ponton. Ádám a csodálkozás vagy bizalmatlanság legkisebb jele nélkül óvatosan beült, és lassú mozdulatokkal tovaevezett. Nem tudni, hogy ez a hevenyészett konstrukció meddig bírta, de a hollandus valahogy hazaért. Legalábbis ez derült ki egy későbbi képeslapból.

Több levél jött Ádámtól. Zambiába ment családostól, ahol a „Flying Doctor Service” nemzetközi egészségügyi szervezet szolgálatába állt. Helikopteres orvosi ellátásban részesítette az infrastruktúra-szegény, várostól, kórháztól távol élő lakosságot. Lakonikus, száraz stílusa ellenére érdekes élet, izgalmas munka körvonalazódott az írásokból. Valamelyik levélben megkérdezte, hogy milyen a tél, van-e egyáltalán hó Budapesten. Ő Magyarországot csak nyári napsütésben tudja elképzelni.

Később írta, hogy hazamegy nyaralni. Ősszel egyedül tért vissza Zambiába, felesége a gyerekekkel Hollandiában maradt. Majd megszakadt a kapcsolat.

Időközben ő befejezte az egyetemet, elhelyezkedett, majd férjhez ment F-hez és augusztusban Hamburgba költözött. Ádámról egészen megfeledkezett. Új otthonából első útja szeptemberben Budapestre vezetett. Alighogy megérkezett, csöngött a telefon. Ádám jelentkezett.

„Miért van meglepve? Hát nem kapta meg a levelét? Mint írta, tegnap óta itt van Budapesten. Csak úgy.” Miközben beszéltek, végignézte a neki címzett és félretett leveleket. Valóban volt köztük egy Ádámtól. Nem akarta a telefonban további kérdésekkel feleslegesen húzni az időt, így megállapodtak, hogy harmadnap délután ötkor találkoznak a Gerbaud-ban. Letette a kagylót, és kibontotta a borítékot. A rövid, ezúttal Hollandiából jött levélben annyi állt csak, hogy Budapesten lesz -tól -ig és szívesen találkozna vele.

Kicsit késett és este még vacsorameghívása volt, gondolatai is máshol jártak. Elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt négy évben, hogy most van először itthon elköltözése óta, milyenek hamburgi benyomásai, mennyi itt a dolga. Lendületesen, felpörgetett tempóban mondta a magáét. Húsz perc után eszmélt rá, hogy egyfolytában csak ő beszél, a férfi feltűnő csendben hallgatja. Végül megkérdezte, hogy került ő most ide, tulajdonképpen mit csinál Budapesten. Minderről semmi nem állt a levelében. Egyáltalán, hogy van, mi van vele?

Nehezen indult a beszélgetés. Megtudta, hogy a feleség a zambiai évek alatt elvált tőle. Nem szerette sem a klímát, sem a gyakori egyedüllétet, meg talán … Szóval az asszony otthagyta, és magával vitte a fiúkat Hollandiába. Az afrikai misszió befejezése után Ádám szintén hazaköltözött, de ez nem változtatott kettejük kapcsolatán.

„Most meg, hát … egyszerűen eljött Budapestre. Nem szakmai út, nincs semmilyen orvos-kongresszus, sem egyéb konkrét apropó. Csak úgy. Nem, nem szállodában lakik, hanem magánszálláson. Idős hölgy, valaki ajánlotta. Hogy mit csinál egész nap? Hát, … nézi a várost. A Dunatúra alkalmából nem sokat látott belőle. Nagyon szép. Pl. ez a kávéház is hangulatos.

… Annak idején nagy hatással volt rá, ahogyan népdalokat énekelt neki. Volt benne valami archaikus. Igen, ma már el tudja képzelni, hogy itt is van tél. …

… Érti, hogy kevés az ideje. Örül, hogy találkoztak és minden jót kíván. … Nem, még maradna egy kicsit, de ő csak menjen, hisz΄ várják. …”

Többet nem hallott róla.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: