Az Anya megint kakaós csigát süt, pedig azt szokta mondani, a jóból is megárt a sok. Dani imádja a kakaós csigát, amit az Anya süt. Én is imádom. A konyhapultra teszi őket. El is veszek egyet gyorsan, amíg még gőzölög belőle a kakaóillat. Az Anya megsimogatja és megpuszilja a fejem búbját, és valamit beledünnyög a hajamba. Neki is nagyon jó illata van, nem olyan finom, mint a kakaós csigának, de azért finom. Csiklandozza az orromat, és a számban érzem a virágokat tőle.
– Dani! Kész a kakaós csiga! A kedvenced! – kiabál az Anya.
Dani nem válaszol. Megint el fogja szalasztani a kakaós felhőket, amik a csigából tekeregnek felfelé. Legutóbb is mondtam neki, hogy a csigából tényleg csiga alakban szállnak fel, le is rajzoltam neki a levegőben tekergő csigákat, de azt mondta, árulást követne el, ha valaha megint beleharapna. Elég buta, bezzeg a szilveszteri csigát ketten faltuk fel, ezt válaszoltam neki, de nem nagyon értettem, mit árulna el, talán egy titkot? Nem tudom, és amikor megint rákérdeztem, csak annyit mondott, hogy a családunkért teszi, hogy együtt maradjunk.
Észrevettem, hogy mostanság hisztis, az Anya ezt szokta mondani, hisztis, nyűgös, és nagyon kamasz. Remélem, én nem fogok nagyon kamasz lenni, mert imádom a kakaós csigát. A kamaszság nagyonsága a baj szerintem, a nagyonság miatt lett Dani hisztis és nyűgös.
Az Anya újra felszól, de nem kap választ. Összeszorítja a száját, és megjelennek a homlokán azok a csíkok, amik akkor is ott vannak, ha nem pakoltam össze a szobámban a játékaimat. Sokszor látom a homlokán a mérges ráncokat, de amikor megpróbálom elsimogatni őket, mindig eltűnnek, és az Anya a tenyerembe puszil. Dani nem jön le, ezért az Anya egy kistányérba halmoz pár darab csigát és felviszi a szobájába. Hallom, ahogy kopog az ajtón. Én közben lenyalom az ujjaimról a maradékot, nem pazarolunk, szokta mondani az Apa, amikor kinyalja a tányérját.
– Édesem, kérlek… – hallom az Anya hangját. Olyan kedvesen beszél.
– Nem kell a rohadt süteményed.
Felszisszenek, mert Dani olyan csúnyát mondott, azt pedig az Apa nem szereti. Büntetés is jár érte, sőt, akár szobafogság is.
– A saját istenverte tanárom kínált meg a saját istenverte kedvencemmel! Ami csak itthon van! – Dani már üvölt. Ennek nem lesz jó vége.
– Segítettem neki a sütésben – mondja az Anya halkan.
– Otthonról hozta! – hőbörög Dani. Hőbörög. Ezt a szót nemrég tanultam, tetszik nekem.
– Az Apáddal…
– Soha nincs itthon! Azt hiszed, nem tudom? Nem a kurva tanárom erre a megoldás!
– Elég volt! – Most már az Anya is kiabál. Remek. Dani olyat fog kapni a fenekére… Annyit káromkodott, hogy csak na. Fel fog kerülni a büntető naptárra, és akkor egy hétig megint nincs videojáték. Pedig Danival már kitanultam a Fortnite-ot, és megígérte, hogy a jövő héten, a szülinapomra, én is kapok egy kontrollert. – Nem tűröm, hogy ilyen hangon beszélj velem. Apáddal ma üzleti vacsorára megyünk. Ma este te vigyázol az öcsédre, világos!?
Dani mormog valamit, de nem hallom, mit. Erre azt mondják az Anyáék, hogy csak az orra alatt mormog. Hogy miért az orra alatt, azt nem tudom. Az orra fölött senki sem tud mormolni. Hacsak nem fordul fejjel lefelé?
Az Anya lejön az emeletről, a cipője sarka kopog a kövön, a szürke szoknyája pedig úgy lebeg mögötte, mintha az Apa cigi füstje követné.
– Ma Dani fog vigyázni rád. Mikor megjövünk, bekukkantok hozzád, rendben?
Egy újabb csigával teli szájjal bólogatok.
– Íhéed? – Szeretem, amikor elalvás előtt beszélgetünk.
– Ígérem – válaszolja az Anya.
Felkap egy műanyag dobozt, amibe a házi csigáiból többet is belepakol. Rám kacsint, én vigyorogva visszakacsintok, aztán kimegy az ajtón.
Dani rögtön ezután jön le a szobájából, leül mellém a székre.
– Nem szereted már a kakaós csigát? – kérdezem tőle. Aggódom, ha ő már nem szereti, talán az Anya nem fog ilyen gyakran sütni nekem.
Dani rám mosolyog, de a szeme melletti ráncok nem vigyorognak. Az Anya ráncai mindig mosolyognak, ha rám néz.
– Ő nem szeret engem – feleli Dani.