Kovács Lajos 32 éves, magas, vékony, barna szemű és egyenes hajú, jóképű férfi. Minden nő álma. Sok barátnője volt. Élvezte, hogy elköteleződés és ígéretek nélkül sikerül meghódítania a nőket. Vadászként portyázott, és minden vadat becserkészett. Édesanyjával élt, aki miután gazdag férjétől elvált, mert az sorozatosan, nála jóval fiatalabb és csinosabb nőkkel megcsalta, egyedül nevelte a fiát. Mindent megadott gyermekének, cserébe viszont kontrollmániásként mindent tudni akart fia magánéletéről. Bárkit is mutatott be Lajos az anyjának, ő mindenkiben hibát talált, kritizálta a nőket, és elmarta őket fia mellől. Egy idő után Lajos senkit nem vitt a házukba. Elhitte anyja teóriáját, miszerint „minden nő csak a pénzedet akarja”. A férfi élvezte a mamahotel kényelmét és szolgáltatásait. Egyre több nőcskével lötyögött és csak tárgyként használta őket. Szexuális étvágya nagyobb volt az átlagosnál. Ha nem tudta levezetni a feszültségét, akkor elviselhetetlenül arrogánsan viselkedett minden egyes beosztottjával. Legfőképpen a saját titkárnőjével.
Császár Lujza már húsz éve dolgozott a cégnél titkárnőként. 22 évesen került ide. Egy kis vidéki faluból jött, szegény családból származott. Szülei halála után költözött a fővárosba, boldogulást remélve. Előző főnöke imádta Lujzát, és maximálisan elégedett volt a munkájával. A lány gyors, precíz és pontos volt. Mikor főnöke nyugdíjba vonult, Lajost nevezte ki a saját helyére.
Kovács Lajos észre sem vette Császár Lujzát. A nőt egy néma funkcióval felszerelt kávéautomatának tekintette.
Lujza teltkarcsú, hosszú, szőke, hullámos hajú nő, nagy mellekkel és enyhén lógó hassal. Mindig szűk és számára előnytelen, szürke kosztümöt hordott, fekete, lapos sarkú cipővel. Úgy nézett ki, mint egy szürke, jóllakott kis veréb.
Egyetlen jellegzetessége, hogy mindig rikítóan kék szemfestéket használt, amivel még jobban kiemelte gyönyörű, óceánkék szemét. Tekintetében hűvös nyugalom és tisztaság tükröződött.
Egy szeles, pénteki reggelen, amikor Lajos belépett az irodájába, forró, gőzölgő kávé várta mahagóniból készült íróasztalán, mint minden reggel. Ám most egy kis fehér tányéron csokis muffin volt mellette, égő gyertyával a tetején.
– Ez mi?- ordított ki titkárnőjének, amikor ledobta fekete, bőr aktatáskáját és lehuppant a kényelmes, karfás székébe.
Lujza halkan kopogott és belépett.
– A kávéja, uram – felelte alig hallhatóan.
– Azt látom, maga szerencsétlen! Mi ez itt mellette? – mutatott a csokis sütire.
– Ez… ez egy sütemény – hajtotta le a fejét a titkárnő. Hallottam, ma van a születésnapja, és gondoltam, meglepem egy kis aprósággal. De máris kiviszem és eltüntetem. Rossz ötlet volt. Kérem, bocsássa meg a merészségemet uram!
Azzal odament az íróasztalhoz, és szó nélkül felemelte a süteményt a kistányérral együtt. Lajos ránézett. Egy könnycseppet vett észre a nő szemében.
A titkárnő halkan becsukta az ajtót maga mögött, mintha ott sem lett volna. Sem ő, sem a sütemény.
Lujza leült az asztalához. Három harapással befalta az egész süteményt. Zokogni kezdett.
Ekkor jött ki főnöke az irodából. Mindketten zavarban voltak.
– Khhhmm… Kérem, ne haragudjon rám az előbbi miatt! Nem volt szándékomban megbántani magát. Azt hiszem, a tegnapi harmincharmadik szülinapom kissé fejbe kólintott. Tudja, a barátaim már mind megnősültek. Néhánynak már gyereke is van. Én meg még mindig egyedül vagyok, és anyámmal élek. Nem egészen így képzeltem el az életemet.
– Semmi baj, uram! Megértem. Tudom, miről beszél – mondta Lujza, s letörölte a könnyeit. Szemfestéke szétkenődött. Szeme most még tisztábban ragyogott a festék nélkül.
…
Lujza szomorú és kisírt szemekkel jött ki az iroda épületéből munka után. Szerencsére a főnöke aznap korán távozott, mert programja volt estére.
’’Biztosan szülinapi partira megy ma is’’- tűnődött a nő.
Felszállt a buszra. A külvárosi kis garzonjához egy órát utazott, mint minden reggel és délután.
Ahogy leült az ablak melletti ülésre, és kinézett a koszos ablakon, elkezdett ömleni az eső.
„Akkor is esett, amikor életem egyetlen szerelme elhagyott”- futott át fejében egy kósza gondolat.
Még most is visszhangzottak a mondatok a fejében:
– Te egy dagadt liba vagy! Sosem fogsz kelleni senkinek. Nem értesz semmihez.
Mit gondoltál, tán feleségül veszlek? Csak arra kellettél, hogy legyen hol laknom. Meg, hogy ingyen tudjak valakivel dugni. De te még arra sem vagy jó! Nem tudod, mi kell egy férfinak! – azzal üvöltve bevágta a kis lakás ajtaját, és egy szakadt sporttáskával örökre eltűnt.
’’Öt év telt el azóta…”- gondolta Lujza.
’’Senki nem csókolt meg. Azóta sem…”
A busz megállt. A nő fejére húzta a szürke kabátját és a lakásáig futott.
Amikor hazaért, kis fekete táskájából elővette a lakáskulcsot. Betette a zárba, és amint elfordította, a kis kattanástól szinte új embernek érezte magát. Vizes ruháit bedobta a szennyeskosárba.
Lezuhanyozott és hajat mosott. Majd felvette fehér, rövid ujjú selyemhálóingjét, és kifestette szemhéját. Rikító tengerkékre. Várt.
Ma estére „Mamapicifia” jeligével jelentkezett be hozzá valaki. Csak egy üzenetet kapott tőle sms-ben.
Lujza elképzelte, hogy egy kamaszkorú, pattanásos képű, szemüveges fiú jön hozzá. Általában ilyenek érkeztek heti egyszer. Tanárt akartak. Egy tárgyat. Egy robotot, aki megtanítja őket az érzékiség apró örömeire. Aki nem szavakkal varázsol. Nem is a szépségével, hanem a kezével és a szájával.
Neki is megmutatja ma azt a különlegesen néma nyelvet, amit rajta kívül senki más nem ismer.
A nő sosem csókolózott.
A testét adta. A lelkét és a szívét már nem.
Azon az estén, öt évvel ezelőtt, elveszítette önmagát.
Azóta sem találta meg, hogy mit lehet benne szeretni.
Miközben várakozott, eszébe jutott az irodai reggel. A csokis süti. Összeszorult a szíve. Bántották, és ő némán tűrte.
’’Ma éjszaka ez nem így lesz”- gondolta és elmosolyodott…
Eszébe jutottak az elmúlt évek, amikor a férfiak nyögdécselve és lihegve rogytak rá egy átszeretkezett, izzadtságszagú éjszaka után.
-Még! Csak még egyszer tégy boldoggá! – suttogták ilyenkor, és meg akarták csókolni.
A csók érzés volt. Itt pedig nem volt helye érzelmeknek. Élvezte, hogy ő uralkodhat a férfiakon.
Lujza elmosolyodott. Belenézett a tükörbe. Kikapcsolta hálóingje alsóbb gombjait.
Megszólalt a csengő. Kinyitotta az ajtót.
Elakadt a lélegzete.
A főnöke állt előtte.
Frissen borotválkozva, kék pulóverben és farmernadrágban, sportcipőben.
A döbbenettől egyikük sem tudott megszólalni.
…
– Ne haragudj! Ilyen még sosem fordult velem elő – nyeldeste vissza a férfi a könnyeit.
Nem tudom, mi történik velem.
– Semmi baj – mondta Lujza. És ahogy a férfi szomorú szemébe nézett, megsajnálta. Önmagát látta.
Olyat tett, amit eddig soha. Megcsókolta. Itt és most ő volt a főnök.
…
Június 26-a volt. Császár Lujza boldogan és elégedetten vonult végig a tengerparton. Szőke hosszú hajába belekapott a lágy szellő. Lassan, könnyedén lépdelt mezítláb a homokos parton. Fehér, ujjatlan csipkeruhát viselt.
Az elmúlt évre gondolt. Súlytalannak érezte magát. Igazi királynőnek.
Az eddigi férfiak képe teljesen elhalványult. Már csak egy férfit látott maga előtt.
Amikor odaért az anyakönyvvezetőhöz, egy pillanatra becsukta a szemét. Azt hitte, csak álmodik, és ha kinyitja, köddé válik minden.
A férfi, aki várta, bátorítóan megsimogatta a kezét. Lujza tekintete egy kis ezüsttálcára szegeződött. Két csokis muffin volt rajta egy fehér tányéron és két pohár pezsgő.
Elmosolyodott, lassan körülnézett. Csak néhány barátjuk volt jelen. Lajos anyja nem jött el.
Lajos tudta, hogy jó helyen van. Érezte, hogy szerethet és szeretik.
Ránézett a nőre. Lujza szeme nyugodt és tengerkék volt.
Köszönöm!