A kora tavaszi reggel első napsugarainak fénye halványan csillog a belvárosi ügyvédi iroda réztábláján. Kata könnyen talál parkolóhelyet, fehér Teslája hangtalanul kanyarodik egy Dacia és egy Suzuki közé. Gyors pillantást vet a tükörben a sminkjére, apró hajgöndörítés a mutatóujjával és még egy fújás Armani parfüm a nyakára.
Kilép a kocsijából. Fekete lakk táskáját a hóna alá kapja. Érzi a benne lapuló papírkötegek nehéz súlyát, szerencse, hogy nincs szaga, fut át a hülye gondolat az agyán. Akkor éhes kutyák, kóbor macskák, félszemű patkányok, gátlástalan csótányok vad hada üldözné őt a lépcsőház bejáratáig.
Kiveri a víz. Újabb hőhullám. Vajon ez a biológia vagy a pszichológia tréfája lenne? Magabiztosan belép a vasrácsos ajtón, és hosszú, piros körmével becsenget balra, a földszint egybe, Dr. Lovász Pál Ügyvéd, Ingatlanközvetítő tölgyfa ajtaján. Vár. Semmi.
Nem is csak szimplán piros a körme, hanem meggypiros, ahogy másodjára a csengőt nyomja, újabb hőhullám nedvesíti át a halványkék, csíkos, selyemblúzát. A 35 évvel korábbi június forrósága hullámzik a gondolataiban.
– Sziótok, lányok! Olyanvéznákvagytokanyátoknemadenni? – csattog be sonkás lábain apa testvére, Mari néni, Horváth tatáék kopott, zöld kertkapuján. Kata és húga, Juci, szótlanul magozzák a meggyet a nagy kék bádogvájlingba a körtefa árnyékában, és pontosan tudják, hogy nem kell rögtön válaszolniuk. Azért nem, mert Mari néni nem szereti, ha megszakítják a beszédét, és abban biztosak voltak, hogy lesz folytatás.
– Kiskata, hova mész továbbtanulni végül? – hasít mély basszus hangja a rózsabokrokon, dáliákon, estikéken át. Piros körmével feltolja vastag, aranykeretes szemüvegét verejtékpettyes orrán, és beletúr frissen berakott hajába.
A lányok szemeikkel némán üzennek egymásnak. Juci, a 12 éves, fejével aprót biccent a nővérének. Nem lesz több kérdés, kezdje el bátran! Kiskata reménykedik, hogy a válasza tetszeni fog nagynénjének, mert az egész család, főleg anya, apa, mamáék, meg talán Gubanc, a fekete puli is úgy él, hogy Mari néninek, ha lehet, ne legyen ellene kifogása!
– A Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskolába megyek, Mari néni, pénzügy szakra.– felel Kata hangosan, ki is húzza magát a háromlábú kisszéken. Tegnap jött meg a papír, hogy felvették.
– Ó, fiam! – vakarja a fejét tíz piros körmével Mari néni, majd megszagolgatja őket, mielőtt végkövetkeztet. – Egy irodakukaccal több lesz! – A húsos, befőzni való meggyet szétbontva, fröccsen a vörös lé Kiskata hófehér arcára, és égeti a bőrét, mint a friss csalán eső után. Juci hangosan nevetni kezd.
Mari nénit apa csak öt percre fuvarozta ki nagyapáékhoz, mert nagyon elfoglalt. Rebarbaralevelet szedett neki mama, és ha már jött, bepakolta a kocsiba a fosztott meggyet, egy zsák krumplit, két kaprot és egy csokor vágott virágot is.
Távolodó lépteinek nyomában a madarak hangosabban csiripeltek, színes pillangók repdestek boldogan a meggymagok körül. Kiskata fejét belülről feszítették a hangok, mint egy torzszülött óriás dörömböltek kifelé: Irodakukac, irodakukac! Már szégyellte, hogy nem másik sulit választott, hogy elhitte apának és anyának, hogy jó szakma a képesített könyvelő, mert arra mindig szükség lesz .
Mari néni bezzeg a textilipariban végzett Szegeden. Kurva sokra vitte apa szerint, mert a május elsejei felvonulást is a tribünről nézte, a második sorból. Meg járt Gödre is pártiskolába, és a Szovjetunióba hivatalos kirándulásra. Üzemvezető lett a konzervgyárban, és az egyetlen családtag, akinek nincs férje. A savanyú meggy íze még napokig kergette Kata gondolatait. Dühös volt magára, hogy ekkorát tévedett.
1985 egyik ködös, őszi reggelén nagyapa kerékpározott a 45-ös főúton, amikor egy Lada elsodorta őt előzés közben. A bicikli kormánya kicsavarodott, és az aszfaltról az árokba borult. A kék vászonszatyorban az üveg bor össze se tört, kezén a karóra meg se állt, csak a szíve maradt néma örökre. Horváth mama ezután már nem szervezte meg szüret idejére a szokásos családi összejövetelt a kertbe. Szomorú szemei alatt mélyen barázdált ráncok jelentek meg. Karácsony másnapján őt is tata után temették.
A halotti torra Mari néni nem ért rá elmenni, a párt alapszervezete éppen akkor tartotta rendkívüli gyűlését. A hagyatéki végzésre szerencsére időben odaért, csak a kertet örökölte közösen az öccsével, más ingatlan nem volt a szülők nevén.
Kiskata és Juci még ki se heverte a nagyszülők elvesztését, amikor egy zúzmarás, szombat délután egy idegen néni csengetett be hozzájuk, apát kereste. Aznap este, hangos kiabálás után, anya három tányért tört el a konyhában, zokogott a fürdőszobában, és magára csapta a hálószoba ajtaját. Éjfélkor apa elővette a barna utazótáskáját, kövérre pakolta, és köszönés nélkül távozott.
A lányok akkor látták őt utoljára, amikor, néhány héttel később, a közös társasházból el kellett költözniük egy panel 5. emeleti lakásába. Kopott, sárga teherautó vitte el az emlékeiket, örömeiket, fájdalmaikat az új helyre. Alig kanyarodtak ki az utcából, mikor megérkezett az idegen néni két lánnyal, és elfoglaltak mindent, ami a gyerekkoruk volt. Sosem értették igazán, mi történhetett.
Anya hosszú hallgatását egy orvosi lelet törte meg. Azt hitte, a rettegett betegséget nem fogja legyőzni, így útravalóként átadta a családi batyu terhét a lányoknak. Mari néni neve ott áll minden hivatalos iraton tanúként. A válást ő sürgette, apátok új kapcsolatáról is régóta tudott. Rábeszélt, hogy a régi házunkat mielőbb adjuk el, hadd kezdje meg közös életét az ifjú pár. A gyerektartásról való lemondást is belevetette a szerződésbe, ha újabb testvérek születnének, ne legyen anyagi nehézsége az öccsének.
Kiskatát áramütésként érték anyja erőtlen szavai.
Egyedül a kert, abból nem lett semmi haszna. Lehetetlen értékesíteni, már hosszú ideje. Ahogy az évek szaladtak, tovatűnt az eszme, kopott az egészség, zsugorodott a nyugdíj. Anya szerint Mari néni egyedül él, hó végén kölcsönből, betegen, gyógyszerre már nem futja. A macskája is elhagyta. Ha a kertre jönne vevő, az örökség végre pénzt hozna a házhoz. Lesz-e elég ideje várni?
Kata befejezte az egyetemet, a mesterképzést, doktorált, és partner lett egy könyvvizsgáló cégnél. Évtizedek óta nem látta a nagynénjét.
Amikor kinyitják a tölgyfa ajtót az ügyvédi irodában, határozottan lép be. Gyorsan aláírja az adás-vételi szerződést, és átadja a borítékban az ötmillió forintot Dr. Lovásznak.
– Horváth Katalin, született Horváth Katalin, Ön a mai naptól tulajdonosa a Kádár dülőben lévő 3021-es helyrajzi számú gyümölcsös zárt kertnek. Az eladók, Horváth Frigyes és Horváth Mária részére a vételár holnap átadásra kerül. – ismétli meg karcos hangon az ügyvéd a papíron leírtakat.
Kiskata némán bólint, és egy láthatatlan könnycseppet simít el a bal szeme alatt. Enyhe zsibbadás indul a nyakszirtjétől a hátgerincén át, egészen a lábujja hegyéig. Mélyet lélegzik, kifújja sok-sok év megkövesült fájdalmát, majd határozottan megszólal.
– Szeretném a kertet elajándékozni. Az Irodakukac Alapítvány rászoruló közgazdász hallgatókat támogat egyetemi tanulmányaik során. Kérem, szíveskedjék a szerződésben őket megjelölni kedvezményezettként!
A beszűrődő napfény megcsillant meggypiros körmén. Megigazította frissen vasalt haját, és elégedetten lépett ki a szabadba.