A kezdetektől tudtam, hogy el foglak hagyni. A Ferenc körútnál, egy kávézóban találkoztunk először. Te már ültél egy asztalnál a kutyáddal, amikor megérkeztem. Fehérbort ittál, hellyel kínáltál, rám néztél, a szemed zöld volt, zavaros színű, a tekinteted viszont éles, belém szúrt, nem is bírtam sokáig elviselni, elnéztem, ahogy a kutyák néznek el gazdájuk szeméből. Aztán kérdezted, hogy kérek-e inni a borodból, és én azt mondtam, hogy igen, és beleittam a borodba, és aztán kérdezted, hogy éhes vagyok-e, és én azt mondtam igen, és kérdezted, hogy jó-e ha bevásárolunk valahol és csinálunk szendvicset és megesszük a szabadban, és én azt mondtam, hogy igen. Néztelek, ahogy a kutyádnak kínálod a szendvicsed, ő beleharap egyet, és te utána eszel, és aztán kérdezted, hogy haza megyek-e veled, és én azt mondtam, hogy igen, és a kutyáddal hármasban sétáltunk a lakásod felé. Útközben megfogtad a kezem, és én remegni kezdtem, alig volt erőm, hogy egyik lábamat a másik elé tegyem, aztán megcsókoltál, és beléd kellett kapaszkodjak, úgy csókoltalak vissza.
Hónapokig mindenre igent mondtam neked, és magam sem tudtam, hogy nemet kellene-e mondanom. Te izgatott voltál, mindenfélét kitaláltál, vacsorát főztél nekem az éjszaka kellős közepén, forró vizes fürdővel vártál haza, megmostad a hátam és bebalzsamoztad a hajamat. Éjszakánként órákig beszéltél hozzám, azt mondtad, hogy sok szeretőt akarsz, és én lennék az első, de nem az egyetlen, és mindnek főznél, és megmosnád a hátát és bebalzsamoznád a haját, és ők várnának rád, és én várnék, és készülnék a jöttödre, és hogy elhiszem-e, hogy nem csak egyet, de több lányt boldoggá tudnál tenni. Én csak ismételtem, úgy mondtam igent, és akartam, hogy én legyek az első, de nem az egyetlen szeretőd, és hogy majd mindig várjak rád és csak készüljek a jöttödre.
Nem meséltem többet másnak rólad. Szégyelltem, hogy szeretlek, hogy nem állom a tekinteted, hogy igent tudok csak mondani mindig, hogy a poharadból iszom, és a kutyáddal osztozom a szendvicseden, hogy gyengének és fáradtnak érzem magam, ha megcsókolsz, hogy megmutatod, melyik lány lenne jó a másik szeretődnek. Ha nem voltál otthon, és nem tudtam, merre jársz, az ágyadban feküdtem mozdulatlanul órákon át, csecsemő lettem, néztem, hogyan világítja meg az ablakon beszűrődő fény a levegőben szálló porszemeket, hogy milyen formákat vesz fel a tavaszi szellőtől mozgó függöny árnyéka a falon. Elszenderedtem, arra ébredtem, hogy az éhségtől korog a gyomrom, száraz volt a szám, sírtam, a kutyád vigasztalt, ameddig el nem aludtam újra a kimerültségtől. Rólunk álmodtam, te gyerek voltál, a szobádban ültél a földön, tengeri kavicsokból játszottál kirakóst, a napot formáztad meg és a holdat, és azt éreztem, hogy velem játszol, én estem szét darabjaimra, és váltak tengeri kavicsokká a részeim. Aztán hazajöttél, és nem tudtam visszaaludni. Egyik pillanatban ellöktelek magamtól, máskor meg magamra húztalak, ha éreztem a lehelleted szagát undorodtam tőled, ha nem, undorodtam magamtól.
Hónapok teltek igy, elmúlt a tavasz, forró volt a nyár, minden reggel az izzadt ágyneműben ébredtem. Megtanultam aludni veled és nélküled, megtanultam tudni, hogy mással voltál délután, megtanultam látni, hogy mást kívánsz, és meg is szerzed. Megtanultam, hogy akarom, hogy fájjon, hogy anyámat látom, amikor esténként rád várok, amikor nem veszed fel a telefont, amikor már nem kívánsz, amikor reggel rám sem nézel. Anyám szájával mondom, hogy igen, és sosem, hogy nem, anyám ráncai jelennek meg elsőként az arcomon, anyám vagyok a reményben, hogy a holnap más lesz, mint az eddig. Megtanultam, hogy akarom, hogy fájjon, hogy anyám akarok lenni, sem több, sem kevesebb, csak anyám, a szíve akarok lenni, a szégyene, a tehetetlen várakozásai apámra, hogy mindig haragszik, és mindig megbocsát.
Az első pillanattól tudtam, hogy elhagylak, amikor nem álltam a tekinteted, amikor titokban tartottalak, de eltelt egy tél, egy tavasz és nyár volt, tikkasztó, amikor tényleg elhagytalak. Bosszúból temettem el a szégyenünk, anyámét és az enyém, és ha nem riadnék néha még mindig éjszaka az álmomból, hogy kirakóst játszol a szétesett darabjaimból, talán elhinném, hogy csak kihasználtalak. Hogy majd az általad nyert szégyenemben magára ismer, meglátja anyám is magát bennem, és valahogy visszaadja a millió elvesztegetett pillanatot, amikor miközben ő tehetetlenül várt apámra, én tehetetlenül vártam rá.