novella

Támba Réka: A törökországi babysitter

Megérkezem Balıkesirbe, de Osmannak se híre, se hamva. Elaludt, és az autója is nehezen indult. Igen, igen, értem én, de közben nagyon bízom benne, hogy hamarosan megérkezik, mert kopog a szemem az éhségtől.

Állok a buszmegállóban a két bőröndömmel, Bursa egyik autóútjának a szélén, és azon rágódom, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. Annak ellenére, hogy tél van, az idő enyhe, majd meggyulladok a kabátomban. Mi is motivált pontosan, amikor elvállaltam három gyermek felügyeletét és egy négyszintes ház vezetését? Természetesen az ország szeretete és mi más, ha nem a szerelem. Ekkor eszembe jut a férfi, akiért hátrahagytam az addigi életemet. Éppen az igazak álmát alussza, amíg én itt állok a semmi közepén.

A család, amelyiknél kereken egy hetet töltöttem, egyáltalán nem vette jó néven hirtelen távozásomat. Bár nem szerették volna, végül ideadták a béremet, így nem izgulok azon, hogy éhes maradok, ameddig visszajutok Magyarországra.

Meredten bámulom az utat, és figyelem a buszokat. Mit is mondott Hakan, Nóra férje, amikor kirakott az út szélén, melyik buszra kell felszállnom? Aztán eszembe jut a sorszáma, de a gyomorgörcs nem tágít, egy lélek sincs a megállóban. Hogyan fogom felvinni a buszra a közel huszonöt kilós bőröndömet és a kézi poggyászomat?

A legnagyobb gondom mégsem ez, hanem az, hogy kijussak a reptérre, hiszen ez a busz nem oda visz. Osmanhoz megyek, a férfihoz, aki összekötné velem az életét. Persze nem itt, hanem Magyarországon, ott a feltételek sokkal kedvezőbbek. Ezért is ragaszkodik hozzá, hogy térjek haza.

Közben megjelenik mellettem néhány fiatal, integetnek a közeledő busznak. A busz lefékez, és felveszi az utasait. Hálával teli döbbenettel nyugtázom, hogyha ők nincsenek, akkor sosem jutok fel arra, amelyik elvisz innen, ugyanis álmomban sem gondoltam volna, hogy nem áll meg, ha nem integetek.

Aztán egyszer csak megpillantom a távolban a buszomat, és a semmiből mellettem terem egy fiatalember, mielőtt megemelném a kezem, ő már int is. A mázsás bőröndömet pedig gondolkodás nélkül felviszi az utastérbe. Mikor végre leülök, kifújom a levegőt, és elrebegek egy néma imát. Valaki odafentről ma nagyon vigyáz rám.

Megérkezem Balıkesirbe, de Osmannak se híre, se hamva. Elaludt, és az autója is nehezen indult. Igen, igen, értem én, de közben nagyon bízom benne, hogy hamarosan megérkezik, mert kopog a szemem az éhségtől.

Aztán végre megpillantom, én pedig repesek az örömtől, mert már nem vagyok egyedül. Ám ahogy közelebb ér hozzám, valami ismeretlen keserűség költözik a szívembe. Bár mosolyog, ennek ellenére a tekintete üres, és az aggodalom halvány jelét sem látom az arcán. Végülis mi bajom eshetne egy idegen országban, pláne a bőröndökbe csomagolt életemmel együtt?

Az érzést elhessegetem, az időnk kevés, hiszen éjszaka indul a másik buszom, ami visszavisz Bursába, majd onnan továbbmegyek az isztambuli reptérre. Őrület tudom, Osman is ezt mondja. Plusz kitérő, nem lett volna szabad idejönnöm, jobb lett volna, ha egyenesen a reptérre megyek. Bár beszélem a nyelvét, nehezen tudom vele megértetni, hogy a család nem volt hajlandó segítséget nyújtani abban, hogy hajnalban kijussak a buszterminálra. Ám Osman segítőkész és számtalan megoldási javaslattal előáll, holott ennek már semmi jelentősége, mert itt vagyok. De azért meghallgatom a tanácsait, és megnyugtatom, hogyha legközelebb így járnék, akár az éjszaka közepén is taxit fogok hívni.

Lepakolom nála a bőröndöket, majd elmegyünk a városközpontba. Az utcán eszünk egy lahmacunt és ayrant iszunk. Nézem a mellettünk elhaladó embereket, és magamba szívom a város lüktetését. A zajt, a müezzin énekét, Törökország vibráló lüktetését.

Hajnali egykor érkezünk meg ismét az állomásra. Perceken belül indul egy járat Bursába, Osman javasolja, hogy gyorsan vegyük meg a jegyet rá, holott egy későbbit néztünk ki. Úgy érzem, mintha gyomorszájon vágtak volna, a szívemet egy láthatatlan kéz facsarja össze. Nemet mondok, és maradok az eredeti tervnél. Miközben állunk a terminálon, egyik cigit szívjuk a másik után. Nem beszélgetünk, már nincs miről. Mielőtt felszállok a buszra, rövid búcsút veszünk.

Az ablak mellé ülök le. Ahogy kigurulunk a pályaudvarról, hosszan nézem az integető Osmant. Átjár a bizonyosság, miszerint soha többé nem látom őt. Sajnálnom kellene, de egyelőre csak egy hatalmas űrt érzek. Most amúgy sincs időm ezen tépelődni, több ezer kilométer vár még rám.

Hajnali háromra érkezem vissza Bursába. Elindulok megkeresni a pénztárt, ahol megvehetem a jegyemet az isztambulba tartó járatra. Nézegetem a táblákat, de sehol sem találom. Ekkor valaki megkérdi, melyik társaságot keresem. Miután válaszolok csak némán bólint, majd előveszi a telefonját. Aztán már szaladnak is felém ketten a túloldalról, odakísérnek a pénztárhoz, és még a bőröndömre is vigyáznak, ameddig iszok egy teát és kifújom magam. Ránézek a falon lévő órára, hajnali négy lesz néhány perc múlva. Még harminc perc és indulhatok tovább. Fejemet az asztalra hajtom, aludni próbálok, de nem jön álom a szememre.

Aztán mikor végre Isztambul felé tartok, legyőz a kimerültség. Amikor újra kinyitom a szemem megpillantom a repteret. Az ülésem előtti asztalkán pedig ott árválkodik egy csoki és egy üveg víz. Akkor tehették oda, amikor az igazak álmát aludtam. Valami csípni kezdi a szemem, elmondhatatlanul jól esik a kedvesség eme apró megnyilvánulása.

Amikor a gépem felemelkedik a Sabiha Gökçen reptérről, elerednek a könnyeim. Magam sem tudom, mit sajnálok jobban. A szerelemnek hitt illúziót vagy magamat? Ahogy ezen gondolkozom, egyszer csak elsötétül minden. Egy huppanásra ébredek, a pilóta szerencsésen letette a gépet. Az arcomon mosoly jelenik meg, épségben hazaértem.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: