regényrészlet

Hlavay Richárd: Montoro – részlet

- Jól vagy? - kérdezte és egy pillanatra megállt a férje mellett, a vállára tette a kezét és várt. Tamás bólintott, de fel sem nézett. Mindketten tudták, hogy nem. Mit jelent jól lenni? - morfondírozott magában. Az éjszakai tenger jutott eszébe, Korculán, ahogyan komótosan, egészen észrevétlenül hullámzott, ahogy az alvó ember lélegzik, mérhetetlenül puha, és átható volt a csend, hogy féltek megszólalni is.

A sonkák sercegve felszisszentek a forró teflon érintésétől, a lapáttal megmozgatta őket, felnézett, odakint kora reggeli fények, visszanézett a sonkaszeletekre, ropogósnak tűntek. Megfordult, a hűtőhöz lépett, kinyitotta, kivett egy tojást, visszafordult a tűzhelyhez, lábbal némi lendületet adott a hűtő ajtajának, mert nem csukódott jól, a serpenyő széléhez ütötte a tojást, a hüvelykujjaival a repedésnél, a sonkaszeletek fölött szétnyitotta, az aranyszín fehérje azonnal szétterült a serpenyőben, a sárgája lomhán, elegánsan csusszant a sonkaszeletekre. Elővett egy fedőt a szekrényből, átlátszót, a serpenyőre tette és figyelte, ahogyan a fényes, átlátszó anyag megfehéredik.

– Isteni illata van! – kiabált ki Eszter a fürdőszobából. – Jövök mindjárt.

Két szelet kenyeret tett a pirítóba, belekortyolt a kávéjába, és a tojást bámulta.

– Jó reggelt! – szólalt meg mögötte a lány, finoman átölelte, és megcsókolta a tarkóját. – Csak gondoltam bekapcsollak – jegyezte meg álmosan, és elégedetten mosolygott. Imádta, valahányszor a férfi beleborzongott, amikor megérintette azt a bizonyos pontot ott a tarkóján. Tamás megfordult, és átölelte.

– Jó reggelt! – a “jót” játékosan elnyújtotta és megcsókolta a lányt.  

– Oda fog égni! – kapott a serpenyő nyeléhez Adél, Tamás háta mögött, és lehúzta a forró kerámialapról. A kenyérpirító diszkréten kattant, a lány kiszabadította magát Tamás öleléséből, berakott két újabb szelet kenyeret pirulni, amik készen voltak, azokat a kis asztalra tette, a tányérok mellé. Tamás a lapáttal finoman a sonkák alá nyúlt, kivette és egy tányérra csúsztatta őket. Leült a kétszemélyes kis asztalhoz, és Adélt figyelte. Halványzöld pamut hálóing volt rajta, álmos barna szemeiben derű.

– Ne nézz így! – nevette el magát zavartan a lány. – Mi az?

– Szeretlek – szólalt meg Tamás, egészen csendesen, komolyan, és olyan átszellemülten nézte a lányt, mintha egy elfeledett kincs lenne, üzenet a múltból, vagy inkább a jövőből, egy kedves időmértékes verssor, “Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő”, néhány ütem egy romantikus műből, fátyolfelhők a nyári égen, naplemente, bármi, amitől egy pillanatra megáll az idő. Adél összefogta, és hátra húzta rengeteg haját, odahajolt a férfihoz, és megcsókolta. Tamás sokszor érezte már, hogy valami más nevet kellene ennek a dolognak adni, egyszerűen csak csóknak hívni megalázó az érzésre nézve, amit ilyenkor érez. A kenyérpirító ismét kattant.

– Milyen napod lesz? – kérdezte Eszter, és belekanalazott a műzlibe.

– Semmi különös – válaszolt Tamás. Megvajazta az egyik pirítóst, és enni kezdett.

– Én is – mondta Adél, és belevesztek egymás tekintetébe, a lány egy falat tojást tűzött a villájára, aztán egy paradicsomot. Ismét az a különös könnyedség töltötte be Adél bérelt lakásának apró konyháját, amit együtt annyiszor éreztek már. Úgy volt megint, mintha nem lehetne sehogyan másként. Itt kellene maradni örökre, lamentált magában. Annyira egyszerű, és magától értetődő volt  minden szó, mozdulat, hang, érintés, hogy az már ijesztő volt.

– Maradjunk itt örökre – szólalt meg Adél egy huncut mosollyal, egy újabb falat tojás és egy szelet paradicsom között, és kérdőn nézett rá nagy barna szemeivel.

– Elmosogatnál? Késésben vagyok – kérdezte Eszter. Az ikrek szobái felől halk életjelek szűrődtek ki a konyhába.

– Persze – dünnyögte Tamás. Mélyen a kávéjába révedt, Eszter megszokta már, hogy olykor egyszerűen elveszti a kapcsolatot a külvilággal.

– Jól vagy? – kérdezte és egy pillanatra megállt a férje mellett, a vállára tette a kezét és várt. Tamás bólintott, de fel sem nézett. Mindketten tudták, hogy nem. Mit jelent jól lenni? – morfondírozott magában. Az éjszakai tenger jutott eszébe, Korculán, ahogyan komótosan, egészen észrevétlenül hullámzott, ahogy az alvó ember lélegzik, mérhetetlenül puha, és átható volt a csend, hogy féltek megszólalni is. Eszter odafeküdt mellé a napágyra, érezte, ahogyan a mellkasa kitágul, összeszűkül, kitágul, amikor átölelte. Nagyon meleg volt, ott aludtak el, egymásba fonódva a parton. Volt még egy korty kávé a csészében, kiitta. Az utolsó cseppekben felrémlett, amikor Adél egy reggel, talán az elsőn, amit a veszprémi bérelt lakásban vele töltött, odabújt hozzá, és finoman megcsókolta. Karamell, tej, és kávé íze volt az ébredésnek.

– Elpakolsz? Rohannom kell – kiáltott be Tamás Dórinak a fürdőszobába. – … mint általában – jegyezte meg önkritikusan, kicsit csendesebben.

– Menj csak, persze.

– Szia apa! Mikor jössz? – csapott le rá Andris a konyhában. – Anyáról van valami hír?

– Nincs. Tegnap este hívtam, de nem volt elérhető. Majd útközben próbálom – válaszolt Tamás már az ajtóból, aztán megállt, visszafordult. Andris kávét töltött, fogott egy muffint, csokisat, Edit hozta tegnap este, elindult a nappali felé, a csigaházba.

– Nem lesz baj – mondta Tamás csendesen. – Hívlak, ha elértem – tette hozzá, és ahogy Andris elsétált mellette, megállt egy pillanatra előtte, összenéztek, Tamás megérintette a vállát. Andris volt az a három gyerek közül, akinek születése óta a legfontosabb volt az érintés, a lányok szókimondóak és néha kemények voltak, Andris érzékeny és szótlan. Most sem válaszolt, csak bólintott.

– Bemegyek a kórházba, Janikához – mondta, miután kikanyarodott a hetvenhetesre, és felhívta Nikit. Ez volt a legokosabb, ami eszébe jutott, hová is rohan, minek is megy be a városba. – Van valami? – kérdezte inkább csak megszokásból, mert tudta, ha lenne, Niki már hívta volna. Az asszisztense volt a második a gyorshívó listában. Most eszmélt csak rá, hogy még mindig Adél van az első helyen, azóta, hogy a lány ujjlenyomatát rögzítették a telefonjában. Már majdnem öt éves ez a telefon. Adél volt az egyetlen rajta kívül, aki fel tudta nyitni a telefonját, nem mintha különösebben sok titkolnivalója lett volna. Adél sem volt titok, csak nem beszéltek róla. Furcsa érzés volt látni a nevét. Hirtelen lefékezett előtte a busz, majdnem beleszaladt. Napos idő várható, a csúcshőmérséklet harminc-harminckét fok körül alakul – mondta a hírolvasó a rádióban.

– Harmadik emelet – igazította útba az éjszakai portás, amikor kiugrott a taxiból, mert a kocsikulcsot elkeverte valahol, viszont Eszter és Anna, Fekete Anna, még ízlelgette ezt a két szót, várták őt, nem volt ideje keresgélni, az sem kizárt, hogy a lakást nyitva hagyta, de mit lehetne elvinni egy hatodik emeleti, lakótelepi lakásból, két fiataltól, mindenük, ami volt, vagy lehet a kis belvárosi irodában, és a kórház szülészetén volt. Nem volt mire precízen rázárni az ajtót.

Csúnyácska, ez volt az első gondolata, és valami egészen furcsa, szokatlan érzés öntötte el, amikor az éjszakás nővér óvatosan, mosolyogva felemelte a pólyával Annát az üvegfal mögött, és közelebb lépett vele. A lánya aludt, ráncos kis arcán fáradtság, mintha hosszú útról érkezett volna. Hűség, ez volt a második gondolata, vagy ez inkább már érzés volt, és mintha lett volna ebben valami kölcsönösség, mintha ez a gyönyörű kislány is ugyanazt érezné, mintha értenék egymást, mintha különös kapcsolat lenne közöttük, valami szoros kötelék, két egymásra utalt űrhajós, űrséta közben, zéró gravitációs mezőben, huszonnyolcezer kilométeres óránkénti sebességgel keringve a Föld nevű bolygó körül. Csak a germicid-lámpa halványkék fénye adott némi világosságot a szobában, ahol Eszter feküdt, mintha valami szentélybe lépett volna, meglassította a lépéseit, próbált egészen észrevétlen lenni. Ugyanolyan békésnek tűnt, mint Anna. Tamás valami összesküvést gyanított, amiből őt kihagyták. Sohasem hitte, hogy ez tényleg működik, hogy Eszter arcán nyoma sem volt a mérhetetlen fájdalomnak, ami állítólag a szüléssel jár.

– Láttad? – szólalt meg Eszter halkan, és megfogta a kezét. Tamás az ágy mellé rogyott le, hulla fáradtnak érezte magát. 

–  Hihetetlen – mondta, és megcsókolta Esztert, aztán sokáig csendben nézték egymást, Tamás az ágy szélére könyökölt, egészen közel hajolt, szinte odafeküdt Eszter mellé, érezte az illatát, a leheletét. A lány el-elszundikált, végül elaludt. Megcsókolta a kezét, és még órákig üldögélt a halványkék fényben. Nincs otthon semmi, amiért innen el kellene sietnie. Talán el is aludt kicsit, hajnalban ébredt, amikor a takarítónők és az éjszakás nővérek mozgolódni kezdtek a folyosón. Odakint sötét volt még, Eszter nyugodtan aludt, amikor otthagyta, megborzongott, ahogy kilépett az épületből, a taxiban wunderbaum kókusz és lakodalmas rock, mindkettő elég bosszantó mennyiségben, de nem morgott, kivételesen hátra ült be, nem akart beszélgetni.

Egy roskatag erdei esőháznál álltak meg először pihenni, amióta reggel neki indultak a hegynek két keréken, ott kérdezte meg először Adél, hogy szeretne-e gyereket még. Fogalma sem volt, mit kell erre  válaszolni, mert igazából sohasem gondolkozott azon, hogy szeretne-e. Eszter nem kérdezett  ilyet tőle, igaz akkor huszonnégy volt, most meg negyvenegy, de nem lett okosabb ez ügyben. Bajban volt a kérdéssel, mert csak olyan tapasztalata volt, amiben ez nem kérdés. Annát és az ikreket is akarták, de nem volt előtte egyeztetés, tervezés sem, ez volt a világon a legtermészetesebb. Most meg itt ez a gyönyörű fiatal nő, aki valami rejtélyes okból kifolyólag vele tölti a szabadideje jelentős részét, ezt mondjuk sohasem értette, amikor mérnöki aggyal, pusztán racionálisan próbált valami magyarázatot találni rá, mindenesetre most így van, és azt kérdezi tőle: szeretne-e gyereket még. Vagyis ő szeretne. Tőle.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: