trauma/írás

Török Bori: Szagok és illatok

Visszabújok melléd az ágyba. Az oldaladon fekszel, nézem, ahogy alszol. Végtelenül békés vagy álmodban is. Még akkor is ilyennek látlak, mikor úgy horkolsz, mint egy traktor. A karjaid keresztben. Nem tudom eldönteni, hogy öleled magad, vagy elzárkózol tőlem.

Szombat hajnal van. Felébredek, te horkolsz, nekem meg pisilnem kell. Kibújok a takaró alól. Megborzongok, hideg van. Mindig hűvösebb van nálad, mint nálam volt. Mikor először voltam itt, nem mertem kérni, hogy kapcsold fel a fűtést, de te észrevetted, hogy fázom és magadtól megtetted.

Kilopózok a fürdőbe, felkapcsolom a villanyt csukott szemmel, majd óvatosan belepislogok. Éles a fény, bántja a szemem, éber vagyok. Ráülök a hideg vécére és fülelni kezdek, elég hangosan szuszogsz-e ahhoz, hogy biztosan tudjam, mélyen alszol és nem hallasz semmit abból, amit a vécén művelek. Pofámról lesülne a bőr! Percek telnek el így, szorongó hallgatózásban, mire el tudok lazulni, de csak nagyon nehezen megy, remegő rettegésben, hogy mi van, ha mégis…ha mégis meghallod.

Az első randink jut eszembe. Vidékről jöttél hozzám este. Vacsorát főztünk közösen egy étteremben, ahol az alapanyagokat előkészítve adják, és a vendég megfőzheti magának azt, amit az étlapról választott. Annyira ideges voltál, hogy az arcodat dörzsölve hangosan szuszogtál a tenyeredbe. A pincér kérdezte, mit hozhat, te meg szélsebesen rávágtad: „Nekem bort!” Aznap este iszonyatosan berúgtunk, vadul szeretkeztünk, majd egész éjjel felváltva hánytunk a kis lakásomban, ahol egy harmonika ajtó volt a fürdőn. Nekem hasmenésem is volt, csak reménykedtem, hogy vagy olyan részeg, hogy nem tűnik fel, hogy minden létező csapot kinyitottam, csobog a víz és én szenvedek. Két napig maradtál nálam, még másnaposan is végig szexeltük az egész hétvégét. Mikor elmeséltük egy barátodnak, annyit mondott: „Öregem, az ilyen nőt feleségül kell venni!”

Vajon így lesz? És ha igen, eljutok-e valaha arra a pontra, hogy már nem tartom lenyomva a vécé lehúzó gombját vécézés közben, hogy biztos legyen: szagok se lesznek, hangok se? Hónapok óta nem kakáltam nyugodtan végig egy hétvégét.

Morning person vagy, reggel, ébredés után szeretsz szeretkezni, amit én imádok. Készülök is rá, ezért dolgom végeztével megmosdok, finom illatú olajjal kenem be magam, amiről tudom, hogy reggelig kitart az illata. Aromax érzéki masszázsolaj, édesnarancs, ilang ilang, vanília. Még az előző pasimmal használtam, vele nem voltak ilyen csodás élményeim, ezért mióta együtt vagyunk, érzem, hogy ez az illat már mindörökre rád fog emlékeztetni. Miközben kenem magam, beindul a fantáziám, ami közé élmények keverednek. Végigfut rajtam az ismerős forróság és vágy az érintésed után. Bárcsak már felébrednél!

A nyelveddel szeretsz ébreszteni. Minden szombat reggel kicsit meghalok bele, többször is. Imádod az orgazmusom, csak utána dugsz meg, miután biztos vagy benne, hogy már legalább egyszer elélveztem, és még utána is, sokszor. Tökéletes vagy! Rettegek, hogy egyszer elmúlik. Ezekkel a gondolatokkal mosok fogat, mert a rémálmom, hogy megérzed a reggeli szájszagom, mikor megcsókolsz, ezért mindig kilopózom hajnalban fogat mosni és bekenni az arcomat valamivel, aminek illata van. Később rájövök, hogy ez téged egyáltalán nem érdekel.

Visszabújok melléd az ágyba. Az oldaladon fekszel, nézem, ahogy alszol. Végtelenül békés vagy álmodban is. Még akkor is ilyennek látlak, mikor úgy horkolsz, mint egy traktor. A karjaid keresztben. Nem tudom eldönteni, hogy öleled magad, vagy elzárkózol tőlem. Vajon a test alvás közben is beszél? Ha így lenne, minden éjjel téged ölelnélek, rád fonnám magam, mint a vadszőlő a házak falára, beléd mélyeszteném a gyökereimet, felszívnám a végtelen nyugalmad és stabilitásod, sütkéreznék a napon és ezer színben játszanék, te meg hagynád. Rendíthetetlenül, mozdulatlanul.

Picit visszaalszok. Imádkozom, hogy a késői ébredésig kitartson a puncim vanília illata. Már 10 óra is elmúlt mire ébredezni kezdek, és akkor, csak úgy, megtörténik, amitől mindig rettegtem: kicsúszik egy nem annyira félhangos galamb. Bassza meg! A szégyen pánikszerűen rohan végig a testemen, mint egy villámcsapás: hát ennyi, vége, mindennek vége! Ágyő, orgazmusok, ágyő, félájultan töltött reggelek, ágyő ölelések, biztonság, nyugalom! Érzem, ahogy felrezzensz a hangra, de úgy teszek, mintha még aludnék. Baszhatom a vanília illatot… Picsába!

Pár perc múlva kinyitom a szemem és látom, hogy nézel. Azzal indítasz: „Az előbb akkorát pukiztál, hogy felébredtem rá.” Úristen, most mit gondolhatsz rólam?! Magadhoz húzol, megpuszilsz és annyit mondasz: „Azt, hogy ember vagy.” A mellkasodba fúrom a fejem, szégyenteljes szűkölés. Te kuncogsz, én szeretlek. Hogy lehetsz ennyire normális?!

Pár perc ölelkezés után megint kimegyek a fürdőbe. Újra pisiliés-öblítés-masszázsolaj kombó, majd szájvíz. Próbálom menteni a menthetőt… Borzongva gyorsan visszabújok melléd, a forró ölelésedbe. Mindig olyan forró vagy! Hogy csinálod? A hideg lábamat hozzád nyomom: te tiltakozol, én nevetek, te nevetsz, én ölellek, te ölelsz, én csókollak, te csókolsz. Érdekes, hogy a nem mentol illatú ajkak is milyen puhák és édesek tudnak lenni, ha az ember szeretettel csókolja őket. Hogy a bőr, amiről frissen fejtem le az anyagot, hogy tud úgy illatozni, hogy eszemet vesztve vetem bele magam tőle a gyönyör mélységeibe. Hogy lehet, hogy az egész éjjel pihenő, háborítatlan bőr tud a legselymesebb lenni, mikor reggel köré fonom az ujjaim? Hogy a hihetetlenül szőrös fenekedbe mélyesztve az ujjaimat gondolkodni sem tudok, csak azt érzem: most lenne jó meghalni, vegyél el mindent, adom. Nem számít semmi, a ritmusos oldódásunkban elveszik minden, ami korábban fontos volt, itt és most nem létezik semmi más, csak mi ketten a végtelenségben, a szerelemszagú sóhajokban, hogy a válladba harapok, hogy a nyakamat nyalod, a hátadat markolom, majd az ágytámlát, a lepedőt, önmagamat, míg végül már nem kapaszkodom semmibe, reszketve-üvöltve adom át magam az életnek, újra megszületek. Ebben a bágyadt ernyedtségben szeretek hemperegni a szex szagú lepedőn órákig, veled. Olyanok vagyunk, mint a macskák, mikor leölnek egy madarat, felfalják és utána meghemperegnek a véres tollakban. Kéjes vonaglásban ünnepeljük a halált mi is.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: