novella

Mandalov Balázs: Nulladik óra

A faterom mutatta, hogyan kell a benzint tölteni. Jól megszívtam a csövet. Még most is a számban érzem azt a borzalmas ízt. Köpködtem, hányingerem volt. Lekevert egy pofont.

A faterom kitesz a suli előtt. Nulladik órám lesz. Muszáj korrepetálásra járnom, mert bukásra állok kémiából. A múlthéten a fél osztály egyest kapott. A tér közepén álló szobornál szoktunk a srácokkal cigizni, de most senki sincs itt. Biztos fent várnak a szertár előtt. Köszönök a portásnak, ásítozva kavargatja kávéját. Felrohanok a lépcsőn. A folyosó üres, a termek ajtaja zárva. Le kéne lépni, venni egy doboz cigit, már csak egy szálam maradt. Megjön a csuhás.

  • Laudetur Jesus Christus – rebegem halkan.
  • In aeternum. Amen – feleli egykedvűen.

Reverendája zsebéből kulcscsomót vesz elő, zörög, a zárral bajlódik.

  • Egyedül?

Bólintok.

            Az ajtó kitárul, int, hogy menjek be. Az ajtó felett felirat. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Nagyot nyelek.

            Villanyt gyújt, monoton búg a neon. Az ajtó mellett fogas, kék munkaköpenyek lógnak rajta, némelyik vegyszertől foltos, ráakasztom a kabátomat. Oldalt salgó polcok szorosan simulnak a falhoz, különböző méretű üvegcsék sorakoznak katonás rendben. Színes folyadékok csillognak. Középen régi faasztal áll, rajta kerek támlájú székek felfordítva. Ablak nincs. A kén erős illata betölti az egész helyiséget.

  • Ülj le – mondja, és becsukja az ajtót.
  • És a többiek? – kérdezem rémülten.

            Nem szól semmit. Levesz egy széket, és ráül. Én is hasonlóan teszek, lehetőleg minél messzebb tőle, a táskámat a szék alá dobom.

  • Gyere közelebb – mondja lassan, kimérten. Nem akarok kiabálni.

Odébb csúszom a székkel, érzem a reverendája áporodott szagát.

  • Kezdjük a vegyületekkel – megigazítja a szarukeretes szemüveget orrnyergén – Mi a vegyület?
  • A vegyület az… szóval a vegyület…

A háta mögött lévő üvegcséket nézem, a színes folyadékokat, minthogyha apró csontok úszkálnának bennük.

  • A vegyületek nem tökös-mákos rétesek – vágom ki magamat.

            Amikor jó kedvében van, mindig ezt szokta mondani, ha mást nem, ennyit megjegyeztem a kémiaórákon, pedig nem is vicces.

  • Akkor vegyük a közlekedőedényeket – hátra fésüli őszes, fekete haját. – Hogyan működnek a közlekedőedények?
  • A közlekedőedények azok…

A faterom mutatta, hogyan kell a benzint tölteni. Jól megszívtam a csövet. Még most is a számban érzem azt a borzalmas ízt. Köpködtem, hányingerem volt. Lekevert egy pofont.

  • Vedd elő a könyvedet – morog rám a tanár. – Nyisd ki a hatvanhatodik oldalon!

            Izgatottan a táskámban kotorászok, de nem találom.

  • Sajnálom – dadogok. – Otthon hagytam, csak a füzetemet hoztam el.

            Közelebb hajol. Karvalyorrán megint lecsúszik a szemüveg. A gyomrom összeszorul. Sárgák a fogai, érzem a hajnali szájszagot.

  • Mostanában nem ministrálsz.
  • Nem kötelező.
  • De attól még ajánlott.
  • Tudom.
  • Gyónni is régen voltál.

            Hallgatunk.

  • Mikor gyóntál utoljára?
  • Nem emlékszem.
  • Nekem elmondhatod.
  • Akkor most gyónjak?

Hátradől, karjait összefonja.

  • Szóval… nem voltam templomban… többször elfelejtettem imádkozni… nem engedelmeskedtem szüleimnek… sem a tanáraimnak… nem tanultam… nem csináltam meg a házit… füllentettem…
  • Ennyi? – kérdez vissza, és megint közelebb hajol.
  • Más nem jut eszembe…
  • Biztos? – a szemgolyói véreresek. – Nem paráználkodtál?

Pár éve került a mi sulinkba. Az előzőben prefektus is volt. Az osztályban azt mesélték, hogy a koliban lehúzta az egyik srác nadrágját, és rácsapott a seggére. Nem rúgták ki, inkább áthelyezték ide, adtak neki egy újabb esélyt.

  • De igen… – elcsuklik a hangom – Pornót néztem…
  • Csak nem akartad elhallgatni Isten elől?
  • Nem… dehogyis…
  • Be akarsz csapni?

Meghúzza a hajamat. Az ujjaival lenyúl egészen a hajtövemig, hiába van rövidre vágva a frizurám. Tavaly az egyik osztálytársamnak úgy megrántotta a haját, hogy a kezében maradt a hajcsomó. Nem mertünk róla szólni senkinek. Azóta már egy másik suliban tanul. Vándorló kettest kapott kémiából.

  • Nem akartam – kiáltom.

Az ujjaival még erősebben rászorít. Felszisszenek.

  • Hazudsz megint? – a fogait összeszorítja, becsukom a szememet.
  • Nem! – üvöltöm. – Esküszöm Istenre!

Elengedi a hajamat, kinyitom a szememet, és kitörlök belőle egy könnycseppet.

  • Majd elégtételként imádkozz el egy miatyánkot és üdvözlégyet – mondja ismét nyugodtan. – Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével.
  • Bassza meg a kurva istenét! – üvöltöm.

Feláll, leveszi szemüvegét, behunyja szemét, és sárgás ujjbegyeivel megnyomkodja az orrnyergét. Mikor újra kinyitja, a szemgolyói vérben úsznak, még a retinája is vörös. Kajánul mosolyog rám, a fogai kilógnak, és hegyesek. Kitátja a száját, és tüzet okád. Lángba borul az egész szertár.

Érzem, hogy valami folyik. Nedves a gatyám. De nem csak a pizsamám, hanem a lepedő is. Bassza meg, behugyoztam. Megnézem a mobilomat. Fél hat. Lassan kelhetek. Nulladik óra, kémiakorrepetálás. A fater visz kocsival. Még indulás előtt el kell tüntetnem a pisis cuccokat. Pipa lesz, ha megérzi a szagot.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: