A peronon még egyszer ellenőrizte, magával hozta-e a jegyét. A Grotowski színházba utazik Wroclawba. Largo fellépett a vonatra, a fülkéjében már csak ő hiányzott. Csomagjának alig talált helyet a táskák, hátizsákok között. Rövid rántással nekilódult a szerelvény. Unott arcok vették körül, az elsuhanó tájat bámulták, vagy magukba mélyedtek. Szemben vele középkorú, vörös mellényes úr ült, becsukta a szemét így jól megnézhette, biztosan üzletember, frissen borotválkozott, bőrén bal oldalt kicsi vágás a pengétől. Mellette egy diáklány lengyel nyelvű könyvvel a kezében, magyarul köszönt mikor benyitott, talán krakkói egyetemista. Szomszédja túraruhás kisportolt férfi, aki a szakállát morzsolgatta, és gondolatban már a Tátrában járt. Jobb oldalon kendős falusi asszony kézitáskáját az ölében szorongatta, látszott, ritkán szokott utazni, és az iratait féltette. Változatos tájon át utaztak, Nyitra vára a szirtek tetején, meghökkentő a látvány. Itt őrizték, és vakították meg Vazult.
A határ közeledtével a fejkendős asszony bizonyult a legizgatottabbnak. Végül nem bírta tovább, megszólalt.
– Segítsenek, hová tegyem a pénzem?
A szembe úr készségesen adott tanácsot.
– Tegye az ülés mögé!
– Gondolja ott nem találják meg? Az úr helyeselt, így a pénztárcájából elővette a bankót, és begyűrte a résbe.
Zebrzydowice határátkelőnél megállt a kocsi, a fékezés összepréselte őket.
A tolóajtók ütemes csapkodása jelezte, közelednek a határőrök. Útlevelüket kezükben tartva várták míg ajtajukat felrántották.
– Dzien dobry! Prosze paszporti!
Egyenként az utasok arcába nézett a zöld egyenruhás, amint azonosította őket. Largo arca előtt táncolt a pisztolya, ezért hátrébb húzódott, amennyire csak tudott. A mellényes férfi iratainak ellenőrzésekor észrevette a tiszt, hogy az felhúzta a szemét, és a fejével a túloldali ülés felé intett. A katona kérdőn ránézett, jól érti? Finom bólintás volt a válasz.
–Prosze stac! –szólította fel az utasokat.
Erre felálltak, a katona végighúzta a kezét a támla alatt, ahol megtalálta a bankjegyet.
–Kogo sa te pieniadze? – de senki nem válaszolt.
Eltette a táskájába, tettes nincs, jegyzőkönyv minek. Azzal tisztelgett, és távozott.
Ahogy kigördültek, az asszony már pirosodott a méregtől.
– Hát ezt maga hogyan képzeli? – vonta kérdőre a férfit. – Maga spicli, nem szégyelli a pofáját?
A feszültség egyre nőtt, az útitársak az asszony mellé álltak. Az üzletember megalázottan hallgatott. Arcán a vágás alól izzadságcseppek gördültek lefelé. A többiek próbálták helyére tenni a látottakat, míg a sértett tovább dohogott magában. Most így minek utazik tovább? Az unokájának akart amerikai rágógumit, Tom és Jerry mintás trikót hozni a devizás boltból. Most meg nincs miből költekezni. A többiek kimondatlanul, de elvárták, hogy ne hagyja annyiban, így újra rákezdte.
– Van magának édesanyja? Én elbújdosnék, ha ilyen lenne a fiam. Még maga mutatta meg, hová dugjam azt a kicsi pénzt, amivel a Pewexben akartam vásárolni. Hát milyen ember az ilyen? Szégyellje magát!
A szitkoktól már az ő feje is elborult. Nem talált menekvést. A folyosó zsúfolt, tele emberekkel.
Kerülte a többiek tekintetét, ők némaságukkal ítélkeztek felette. Végül benyúlt a belső zsebébe, és kivett egy nagy köteg pénzt, elkezdte kibontani. Döbbenten, visszafojtott lélegzettel figyelték a kupéban, ennyi valutát életükben nem láttak. Rengeteg dollár.
– Mennyi volt? Ötven? – kérdezte, azzal keresgélni kezdett, végre talált a százasok között egy ötvenest, és átadta.
Erre az eddigieknél is nagyobb csend telepedett közéjük. Szemeikkel egymást kutatták, meg a férfi zsebeit méregették, melyikben dudorodik még tekercs. Összekuszált gondolataik között igyekeztek rendet rakni, Katowicéig még volt rá idő.