Az élénk szóváltás után most szótlanul zötykölődtek. Hirtelen furcsa, rossz érzés lett úrrá rajta. Felsejlett benne, hogy lassan kisiklik a barátság. A folyamat észrevétlenül kezdődött és az első gellert akkor kapta, amikor Mohammad két éve váratlanul bejelentette, hogy megnősül. A hirtelen fordulat fejbekólintotta.
Zsuzsa közgazdász és vállalkozó, férje, Wilfried mérnök. Noha Budapest és Nyugat-Berlin nem nagy távolság, mégis a hetvenes években, amikor ők összeházasodtak, világok választották el egymástól a két helyszínt. Az együttélés mindig nyitottságot, empátiát és kompromisszumkészséget igényel, különböző anyanyelv és kultúra esetén különösen. A magyar asszony mindmáig élénken emlékszik hajdani beilleszkedési nehézségeire – annak ellenére, hogy ő nem volt politikai emigráns, hanem férjhez jött és az új környezet alapvetően kedvesen fogadta –, befogadták. Nincs mindenkinek ilyen szerencséje. Ezt tudván, és mert ismerte az 1956-os disszidensek történeteit, szívesen adtak otthont férjével 1980-ban a Jaruzelski féle hadiállapot idején lengyel menekültnek, segítettek vízumhoz a 2000-es években török színházi rendezőt, fogadtak rendszeresen vendégdiákokat több kontinensről. Természetes volt tehát, hogy 2015-ben azonnal jelentkeztek a „Wellcome dinner” felhívására: szívesen vendégül látnának menekülteket vacsorára.
Az erőteljesen arab küllemű, szimpatikus, közvetlen, harmincas fiatalemberrel annak ellenére gyorsan összebarátkoztak, hogy gyengén beszélt németül. A továbbiakban inkább Zsuzsa töltött vele több időt: vitte magával kiállításra, koncertre, előadásra és főleg moziba. Közben megtudta, hogy a 12 gyerek között ő a harmadik fiú, a papa nyomása ellenére még mindig nőtlen, otthon ügyvéd volt. Titokban lépett le, először Libanonba ment, ott a többi menekülthöz hasonlóan nem talált munkát, végül Törökországon keresztül került Berlinbe. Sokat mesélt a mindent behálózó terrorról, a családi összetartásról, a papa megkérdőjelezhetetlen autoritásáról, testvérei nehézségeiről, az ingatlanvagyonról, ami a háború óta csupa holt tőke. Történeteiben a mamán kívül nők nem fordultak elő.
Feltűnt, hogy mohamedán férfiaknál ritka természetességgel mozog a konyhában. Fellépése, gesztusai, háziassága Zsuzsában azt a benyomást keltette, hogy védence meleg. De ez soha nem került szóba köztük és Zsuzsa tapintatosan nem kérdezett semmit.
Egy gender- vagy gay-témát tárgyaló film utáni beszélgetés során védence mély lélegzetet vett:
– Mondd, miért töltöd velem az estéidet? Miért pont engem viszel moziba? Tulajdonképpen mit vársz tőlem?
Zsuzsa kissé meghökkent. A fiatalember korban a gyereke lehetne. „Nyilván még mindig szokatlan neki, hogy egy férjezett nő, kettesben mutatkozzon vele a nyilvánosság előtt. Esetleg a kérdés nem is tőle jön: talán a mamáját furdalja a kíváncsiság, akivel napi kapcsolatban áll.” – gondolta és igyekezett biztatóan mosolyogni.
– Wilfriedet nem érdekli a mozi, engem nagyon. Szeretem utána kielemezni a filmeket és Te jó partner vagy ebben. Gondolom, ismereteim hasznosak neked, az együttlét jó nyelvgyakorlás. De én is rengeteget megtudtam Szíriáról, ami engem gazdagít. Amúgy szimpatikus vagy – kicsit mintha fiam lennél. Ne félj, az égvilágon semmit nem akarok Tőled!
A válasz megnyugtatta Mohammadot és többet nem tért erre vissza.
Az asszony egy idő után csodálkozott, hogy nem javul a fiú nyelvtudása. Meglepetten konstatálta, hogy Mohammadnak három év után sincsenek német kapcsolatai: munkaadója, a belvárosi szupermarket tulajdonosa török, kollégái arabok és törökök, a vevők betérő amerikai, japán turisták. Hihetetlen, de Berlinben nincs kivel beszélnie németül, Zsuzsáékon kívül az összes barátja szír: munkakeresésnél és az élet minden területén az összes tipp, tanács tőlük jön.
Ugyanakkor örömmel figyelte, hogy védence igyekszik mindent elkövetni az integráció érdekében. Az abszolvált B1 és B2-es nyelvvizsga a kötelező minimum és a tartózkodási engedélyhez elengedhetetlen. A következő, a C1 a továbbtanulás előfeltétele és belépőjegy bármilyen igényesebb munkához. Mohammad ezt elbukta, ami új irányt adott kapcsolatuknak. Ezen a szinten az elvárás a kulturális, társadalmi és gazdasági életbe való beágyazódás, ami színvonalasabb média rendszeres fogyasztását feltételezi. Így született az ötlet, hogy „Spiegel”-cikkeken gyakorolják az olvasást. „Ezzel a nyelvgyakorlás mellett több legyet ütünk egy csapásra!”
Zsuzsa elsőre egy érdekes tudósítást választott az „Al Dzsazira” TV-adó szír származású, férjezett, háromgyerekes női „stand up” komikusáról, aki tudatosan vállalja a rezsimkritikus műsoraival járó kockázatot. „A csatornát és a nőt ismeri, biztosan érdekelni fogja.”
A feladat sokkal nehezebbnek bizonyult, mint hitte. Első olvasásra fel sem tűnt, de az írás tele van történelmi párhuzamokkal és bibliai vonatkozással. Rájött, nemcsak hogy barátjuk szókincse kicsi, de hiányoznak azok a kulturális alapok, amiket egy európainak a bölcsőjébe tesznek. „Ha ez így meg tovább, ezen az egy cikken több hétig fogunk rágódni és az elveszi a kedvét, ami a munkanap végén amúgy sem nagy.”
Három hét után nyilvánvalóvá vált, hogy védence erkölcsi kényszerből jár a nyelvórákra. Utolsó alkalommal feltűnően szétszórt volt, majd távozáskor bejelentette: egyelőre nem jön – két hét múlva Libanonba repül és megnősül. Zsuzsának leesett az álla.
„Honnan ez pálfordulás? Miért ilyen hűbelebalázs módon? Eddig nem is mesélte, hogy már hosszabb ideje keres. De miért Szíriából? Ja, német nem jön szóba a kulturkülönbség miatt – a példák a baráti körben kiábrándítók.
De nem fél elvenni valakit, akivel még életében nem találkozott?! Jó, a skype korszakban legalább, … , de mégis! Biztos benne, hogy ez az egyetemista lány el tudja képzelni az életét a hideg klímában idegen körülmények között, család, rokonság nélkül, úgy, hogy a férjén kívül nem ismer senkit? Miközben őt sem.
Hogyhogy hirtelen egy nő!? Tud a kiszemelt az ő másféle irányultságáról? …”
Megannyi kérdés cikázott át az agyán, melyek törtrészének adott csak hangot.
Mintha Mohammad hirtelen föladott volna mindent, amiért eddig küzdött. Szír jogi diplomája itt egy bachelor-nek felel meg, amivel semmi kilátás arra, hogy jogászként el tudjon helyezkedni. Ok, 35 évesen nincs kedve tovább tanulni. Viszont az eddigi német tudásszintjével örök segédmunkára, kifutófiúságra van ítélve.
– Istenem, hát nem fogok itt karriert csinálni. Viszont csak akkor teljes az élet, ha családja van az embernek. Ha nekem már nem is, de a gyerekeimnek jó lesz! Akár napi 14 órát is dolgozom, hogy idehozhassam a feleségemet és eltarthassam a családomat! Persze, Hibba még előbb befejezi otthon az egyetemet. Már elkezdett németül tanulni, mert A1-es vizsga nélkül nincs vízum.
Okostelefonján elővarázsolt egy semmitmondó fényképet.
Képzeld, – kuncogott – azt kérdezte tőlem, hogyan állok a női egyenjogúsággal? Hajlandó vagyok-e vita esetén elfogadni az ő véleményét?
– Nos, ez engem is érdekel.
– Hát, … elvileg igen, de csak akkor, ha meg tud győzni. Fontos, hogy egyetértsek vele – így Mohammad. És elviharzott.
Két hónapig nem láttam: se kép, se hang. A mobilját nem vette föl, SMS-re, email-re nem válaszolt. Végül jelentkezett. Ahogy mesélte, az útleveléből hiányzó török kiléptető pecsét miatt Libanonba be se jutott. („Naná, 2015-ben életét veszélyeztetve a görög szigetek felé csónakban illegálisan hagyta el Törökországot.”) A reptéri tranzitból visszazsuppolták Isztambulba, az esküvő meghiúsult. Az édesanyjával való találkozás elmaradását fájlalta a legjobban.
Közben eltelt két év és azóta mindent uraló téma a házassági projekt. Mohammad állást változtatott. A szír barátok tippje alapján csomagfutár az AMAZON váltakozó alvállalkozóinál, ahol teljes munkaidőben hivatalosan bejelentették. Elvállalt emellé egy szintén bejelentett másodállást árucsomagolóként az AMAZON-nál havi 450 euróért: végre nem szorul állami támogatásra és adózott jövedelme a hatóságok szemében is elegendő egy család fenntartásához. Ez komoly lépés az integráció felé. Ugyanakkor látástól Mikulásig gürcöl, szombaton is. Kevés szabadidejét szír barátaival tölti. A társadalmi integrációnak semmi jele. A németórák nem folytatódtak. A mozi se – elsősorban a járvány miatt.
Mohammad karácsony előtt boldogan beszámolt róla, hogy kapott vízumot Irakba: leghamarabb az kurd autonómia erbili német konzulátusán sikerült időpontot szereznie. Most négy legyet üthetett egy csapásra: megismerkedhet végre választottjával, összeházasodhatnak, Hibba vízumkérelméhez személyesen adhatják be a friss okmányt és ezt össze tudják kötni egy nyelvvizsgával is, aminek eredménye szintén csatolandó a kérelemhez.
Az iraki kiruccanás óta márciusban találkoztak először. Mohammad lelkesen húzta elő a mobilját. A fotók nyúzott, csúnyácska, kissé alaktalan teremtést mutattak. Feleség a felvételek egy részén hidzsábot hord, másokon fehér esküvői ruhát kibontott hajjal, koszorúval. A fotók fáradt boldogságot tükröznek.
A német konzulátuson sikerült majdnem minden szükséges papírt leadni. Az egyetlen, ami sajnos még mindig hiányzik, az a nyelvvizsga – Erbilben Hibba nem érte el a szükséges pontszámot. Ezt meg kell tehát ismételni, de még nem világos, hogy melyik ország Goethe-Intézetében nyílik erre legközelebb lehetőség. Ha az meglesz, annak személyes benyújtására újabb közös időpont szükséges – valószínűleg ismét Irakban.
A néhány napos erbili nászút után ki-ki hazarepült. És továbbra is várnak.
Zsuzsa elgondolkozott: akarná-e ő hasonló esetben ennyi tortúrának alávetni magát – a költségekről nem is beszélve – egy kétes jövőjű házasságért? „Jó-jó, hogy a menyasszony a húg barátnőjének az unokatestvére, de mit garantál ez a referencia? Mit mond el a partner jelleméről, érdeklődéséről, ízléséről, jövőképéről, hogy képes-e megbirkózni a rá váró ismeretlen nehézségekkel, … más szóval, hogy összepasszolnak-e? Vagy az mindegy? Az összeszokás jön magától, ha mindketten maximálisan igyekeznek megfelelni az elvárásoknak? Netán a társadalmi kánon miatt forszírozta ezt a házasságot, noha eddig nem a nőkre fókuszált?”
Mindenesetre Zsuzsa gratulált és a lelkére kötötte, hogy mindenképpen nézze meg a „Die perfekte Katze” című kitűnő, klisémentes német filmet egy iráni migráns pár összeszokási nehézségeiről.
Egymással szemben ültek a villamoson. Hirtelen Mohammad bizalmasan előrehajolt:
– Egy dolog viszont dühít. Hibba azt kérte, hogy várhasson a terhességgel, amíg megkapja a német vízumot.
– Reális hozzáállás. Ma csak neki kell beutazási engedély. Ha közben szülne, akkor szükséges útlevél a gyereknek is és elölről kezdhetnétek az egészet, ami az eddigi hercehurca fényében gondolatnak is rémes! Ez teljesen ésszerű szempont, nem?
– De, ezzel messzemenően egyet is értek.
– Akkor hol a gond?
– Hogy a barátnője javasolta.
– Na és?
– Azt látom, hogy befolyásolható.
– Nem mindegy, hogy kitől jött az ötlet, ha szerinted is jó?
– Egyáltalán nem! Mostantól én vagyok a családfő és felháborít, hogy egy barátnő beledirigál az életünkbe!
– De …
– Értsd meg, ez a mi kultúránk! Mostantól én felelek érte, a családomért! – és ezt szokatlan vehemenciával mondta.
A nő képtelen volt eldönteni, hogy nyelvi akadályok miatt nem értik egymást vagy a Közel-Kelet szokásai idegenek számára. Valószínűleg az utóbbi, annak ellenére, hogy toronymagasan többet tud erről a régióról, mint az átlagnémet. Végül is ugyanaz az ábra, mint a „Spiegel”-cikk olvasásakor, csak fordítva.
„No, de hogy a diplomás feleség engedélyt kér arra, hogy egyelőre ne essen teherbe?! Ne tudná, hogy mindig a nő kezében van a döntés? Vagy mégsem és kiszolgáltatott, mert Szíriában esetleg nincs fogamzásgátló? Ahogy tortúra Hibba-nak a németóra, ami minden alkalommal négy óra utazást jelent a falujából Damaszkuszba, mert az Internet-korban skype és zoom mit sem érnek, ha nincs áram. Egyáltalán, mit tudunk mi az ottani életkörülményekről?!”
„De milyen idegen beavatkozásról beszél ez a srác? Egyelőre, hál΄ istennek, minden szinkronban van! Hosszútávon aligha tudnak majd a barátnők 3000 kilométerről tanácsot adni, hogy Németországban egy-egy adott helyzetben mi a teendő.”
Látta Mohammad arcán, hogy érvei nem hatnak. Úgy tűnik, az elmúlt két évben a férfi szempontjai radikálisan megváltoztak. Esetleg ő lett volna a kezdetektől fogva vak?
A kanyarban rántott rajtuk egyet a villamos. Hirtelen eszébe jutott, hogy Mohammad nemcsak elutasítja az alkoholt és kerüli a sertéshúst: hat év után is csak azt eszi, ami „halal”. Mióta ismeri, Mohammad szigorúan betartja a Ramadánt. Újabban szakállt növesztett. Wilfried szerint tipikus, az iszlám előírásoknak megfelelő fazonú.
Rossz előérzete fokozódott. Pedig eleinte olyan jól indult minden.