novella

Erdődi-Juhász Ágnes: Orvosolható

A ritmusos nyikorgás most cseppet sem zavarja őket, apám kéjesen dörmögi anyám fülébe, hogy na, most aztán prímák az izmaid, Mari, nincs is ennél jobb, csak a jéghideg fröccs, meg a pörkölt nokedlivel.

A tampont véletlenül rántom ki a táskából, miközben a pénztárcámat keresem, pattan egyet a kávézó padlóján, aztán eltűnik a kopott bársonykanapé alatt. Anyám végignézi, ahogy féltérdre ereszkedek, és kotorászni kezdek a porban, hátam meggörbül tekintetének súlya alatt. Végre megtalálom, kihúzok egy marék piszkot is vele, aztán a tenyeremmel ügyetlenül söprögetem vissza, az ujjaim közé pókháló tapad.

Visszaülök a kanapéra, bal térdem alá sápadt félholdat rajzol a kosz. Anyám szól, hogy poroljam le, mintha magamtól nem jutna eszembe. Látom, ahogy vizslatja a tampont a markomban, önkéntelenül feljebb tolja a szemüveget is az orrnyergén, olajbarna szemét a lencse felnagyítja, pupillái kitágulnak, pillantásába beledermed a kezem.

– Olyan nagy kell? – hangja érces, már-már okoskodó, hogy csipkelődik-e, vagy inkább számonkér, nem tudom.

Szabadkozni kezdek, hogy ezt csak az erős napokra veszem, de belém fojtja a szót. Az intim tornáról beszél, ő is csinálja, apám szerint sokkal jobb lett, most már olyan, mintha nem is szült volna gyereket. Nem akarom tudni, mit csinálnak az ágyban, a magasra dúcolt párnák között, mégis elképzelem. Még mindig a régi házunk jut eszembe, ha rájuk gondolok, magaságyással, meg palántákkal, pedig már öt éve a panelban laknak. A kanapé közel van az ablakhoz, a szoba bal oldalán, mellettük kifakult falvédő, a fejüknél szögre vert piéta. Egymáson fekszenek, apám van felül, trikóban, vagy atlétában, ahogy anyám mondaná, még ilyenkor sem veszi le, pedig rongyos és a hónalja körül már megsárgult az anyag. Anyám szinte nem is látszik, csak a haja bújik ki apám karja alatt, meg kicsit feljebb, az állának íve, ott van rajta a körte alakú anyajegy. Recseg a kanapé, pont, ahogy alattam is, amikor kislányként ugráltam rajta; apám térfelén már akkor sem volt tömés, kifeküdte, mint vaddisznó a dagonyát, korholta anyám mindig, éreztem a talpam alatt a rugókat. A ritmusos nyikorgás most cseppet sem zavarja őket, apám kéjesen dörmögi anyám fülébe, hogy na, most aztán prímák az izmaid, Mari, nincs is ennél jobb, csak a jéghideg fröccs, meg a pörkölt nokedlivel.

Nézem a csésze falán a halványbarna tejhabot, rácsosan, darázsfészek mintában szárad meg a perem alatt. Anyám hangja visszaránt a félhomályba, a ciklámenszínű falak közé.

– Nem csoda, hogy elment a Gábor! Többet kellene foglalkoznod magaddal.

A szavai, mint borsónyi jégszemek a hullámpala tetején, kopognak a dobhártyámon. Megérzi, hogy ezt most talán nem kellett volna, elkapja a tekintetét az arcomról. Gyönyörködik a kovácsoltvas falilámpában, veretes indák és levelek fonódnak a búra köré, aztán szótlanul megcsodálja a brokáthuzatos díszpárnákat is. Az arca profilból még szigorúbb, az orra is hosszabbnak tűnik így és egészen hegyes, szeme alatt apró árkokként futnak össze a ráncai. A selyemsálat megigazítja a nyakában, bocsánatot nem kér, csak azért, hogy neki most mennie kell, mert kettőkor várja a kozmetikus. Anyám, tényleg olyan, mintha nem szültél volna gyereket, gondolom, de nem ezt mondom neki, csak, hogy jó, meg szia.

Anyám szerint a vaginám a hibás, Gábor meg csak annyit mond, hogy kevés vagyok neki. Mert, hát nincs már semmi, ami összetartana minket; nincs az életünknek közös metszete, övé a munka, enyém a gyerek. Azt hiszem, csak viccel, de a végén nem nevet, aztán már kínos lesz a csend, nyirkos ködként ereszkedik közénk, érzi, valamivel meg kell törnie. Nem tudok reflektálni a problémáira, ezt mondja még, meg hát fiatalok vagyunk, talán nem kellett volna kihordani a gyereket. Így mondja, kihordani, mint a fészer alól a sittet, a reflektált raccsolva ejti, én meg vinnyogva sziszegem, hogy rohadj meg. Aztán hozzávágom a cumisüveget, csattan a padlón, majd csak később veszem észre, hogy el is repedt. Felsír a gyerek, tizenkétszer énekelem el a Háromangyalt, mire visszaalszik. Amikor kijövök, már üres a konyha, Gábor tényleg elment, a mellkasom összeszorul és elernyednek a lábaim. Leguggolok az üvegért, de nem bírok felállni, odaülök a tócsa mellé, a tej vékony csíkban még most is folyik a padlóra. Zihálok, és kapkodva veszem a levegőt, úgy érzem, képtelen vagyok sírni, csak amikor másodszor is felébred a gyerek, tör ki a zokogás belőlem. Ennyi az élet, végnélküli Háromangyal, cumisüvegbe poshadt tej, más testének súlya alatt megkövesedett végtagok. A fülemre tapasztom a kezemet, hiába, így is hallom, a fejemben üvölt a gyerek, ordítok, a konyha frissen meszelt falai közé, hogy én is szerettem volna egyetemet, meg karriert.

Négykézláb mászom el a kiságyig, a gyereket az ölembe veszem. Szipogva dúdolok, ő csak bámul rám, a szeme zavaros tenger, benne parttalan pupilla-sziget. Beleszagolok a hajába, lágy púder és könnyű levendula felhő, a könnyem a feje búbjára pereg. Ssss, aludj szépen, Szárnyalunk az égbe fel. Nem hallod, Ma három angyal ringat el, én itt vagyok veled, csak csukd be a szemed, szárnyalunk azégbefelazégbefelazégbefel.

Lehajtom a deszkát, úgy ülök a vécére, behajolok a lábaim közé. Keresem a varratokat, megnézem zsebtükörrel is, úgy sem találok semmit. Akarom, hogy ott legyenek, aprócska nyomai annak, hogy 34 centis fejkörfogattal képes voltam megszülni egy gyereket. Végül baloldalt, egészen lent látom meg őket; három hajszálvékony csík, sötétlila forradás van a bőrömön. Megkönnyebbülten dőlök hátra. Anyámnak talán mégis igaza van. Nem én vagyok kevés, csak ronda a testem. Megnyugszom; ha az összetört szív nem is, ez legalább műtéttel orvosolható.

1 comment

  1. Akárhányszor olvasom Ági írásait elvarázsolnak szavai, melyek igaziak, néhol húst máskor lelket tépőek. Ági az egyik nagy kedvencem az akadémiások közül, fantasztikus író én pedig boldog vagyok, hogy olvashatom.

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: