Galamblakta sziklaszurdokot kívánt, csiszolt kavicsú folyómedreket, mezítlábú szabadságot, végtelenül rövid pillanatokat, őszülő esőcseppeket, kacagó fuvallatokat, szoknyalibbentőket, újrahasznosított műanyagból szőtt álmokat, vegán kardigánokat, fenyőerdőket, lehorzsolt vádlikat és feltört sarkakat, maflán megkent császárzsemléket, amiknek a szélébe belekóstol a szalvéta is, kifutott hátizsákokat, terepmintás mezőket, véraláfutott barázdákat, pillangócsókolta szerelmeket, bőrmintás lepedőket, konyhákat, ahol az anyós nemkívánatos személy, habkönnyű őzgerinceket, kimerült, kávégőzös éjszakákat és egy pacsirta holnapját kívánta.
*
Törő Anna a cserepes kaktuszával a kezében utazott a munkába. A növény mindössze húsz perce állt a tulajdonában, azóta, hogy meglátta egy döglődő, sarki virágüzlet kirakatában. Kedvetlen kaktusznak tűnt, kopott cserépben, még a tüskéi is lekonyultak. Arra gondolt, hogy otthon, az ablakpárkányán, a pókkal a sarokban remekül meglesz, ezért örökbe vásárolta. Közben Anna kicsit reménykedett, hogy nemsokára őt is örökbe fogadják. Noha nem úgy igazából, csak amolyan tessék-lássék módjára, hogy történjen valami. Ahogyan a cserepes kaktusszal is új fejezet kezdődött pozsgás kis életében. Ült a buszon, ölében a kaktuszával. Hindiben az örökbefogadás kifejezés a gód léná, ami szó szerint annyit jelent: ölbe tenni. Legalább ezért megérte tegnap tanulni.
Húsz perccel a délutáni műszak kezdete előtt ért be a kávézóba, ahol részmunkaidőben dolgozott az egyetem mellett. A modern és vintage stílust ötvöző helyiség láttán minden alkalommal legalább négyet kellett pislognia, hogy felfogja a reggeli újításokat, amit az üzletvezető szeretett eszközölni. Aznap mintás pólókat aggatott a falra, amikre neves rock együttesek képét nyomtatták.
Intett a kollégáknak, akiknek a szemük sem rebbent, amikor meglátták Annát tüskés növényével. A dolgozói öltözőben lepakolt és felkötötte a kötényét. A névtábláján a teljes neve állt, így egészében, Törő Anna, és a vásárlók közül többen is megjegyezték, hogy:
– Ez olyan művésznév. Szép.
Törő Anna mosolyogva fogadta a bókokat, majd ezután megkérdezte, hogy kérnek-e karamella öntetet a láttéra. Általában igennel feleltek. Szívesen válaszolta volna, hogy valóban művésznév, de egyelőre nem tudott többet felmutatni egy bölcsészkari indológia nyelvszaknál, néhány kezdetleges festménynél és pár versszaknál.
A műszakja negyed óra múlva kezdődött. A cserepes kaktuszát meglocsolta, betette a szekrényébe, majd rázárta az ajtót. Ahogy megigazította a copfját, megérkezett kedvenc munkatársa, Rezső. Azon túl, hogy áttámogatta a mindennapi savanyúságon, ugyanúgy elítélte azt a chai tea latte elnevezésű kulturális katasztrófát, amit a kávézó törzsvendégei egyenesen imádtak.
– Szia! – köszönt a mindig derűs Rezsőnek.
– Törő Anna! Szép délutánt neked! Egy perc és jövök – mondta. Levette a franciasapkáját és a Van Gogh festményt ábrázoló sálját.
Kollégája gyorsan elkészült, majd beálltak a pultba, hogy átvegyék a műszakot. Anna a kasszát vitte, míg Rezső a kávékat készítette. Karamell macchiatókat, americanókat, és rizstejes tejeskávékat. Két vevőhullám között a fiú megkérdezte:
– Na, művésznő, történt valami a hétvégén?
– Tegnap a két kilós szanszkrit szótárral az arcomon sikerült elaludnom – mesélte Anna. – Ja, és ami azt illeti, lett egy kaktuszom – vigyorgott büszkén.
– Remek!
– És elhatározásra jutottam.
– Megint? Az mindig jó.
– Írni fogok – jelentette ki Anna.
Rezső megvakarta az állát. Az öt hónappal ezelőtti festést nem fogadta kitörő lelkesedéssel, aminek az lett a vége, hogy kedves barátja felvásárolta a művészellátót, és hetekig festékesen érkezett a munkába. Amikor egy éve verselésbe kezdett, két koffeines pillanat között Szepesi Verstan című könyvét jegyzetelte ki.
Így inkább azt mondta:
– Egyszer én is írtam egy novellát. Gecáról, a Tesco halpultjából mentett pontyról, akit az állatorvosi egyetem egy diákja szöktetett meg. Az egyetem kampuszának a szökőkútjába költöztette.
– Óh. És mi történt azután?
– A novella végén, egy héttel a költözése után, Gecát egy tanár kihalászta a kútból. Egy állatanatómia gyakorlaton felboncolták – rázta a fejét szomorúan. – Még a depresszív korszakomban írtam. Szegény ponty nem kaphatott boldog befejezést.
Törő Anna lassan bólintott. Nem volt benne biztos, hogy tud ehhez hasonló történetet alkotni. De talán mégiscsak van érzéke hozzá, merengett. A történetet, amit elkezdett írni, hasonló karakterrel indította, mint Rezső.
Rezső összecsapta a tenyerét.
– És írtál már valamit?
– Igen, de…
– Halljuk! – dőlt neki a pénztárgépnek várakozóan Rezső.
Anna elővette a telefonját a zsebéből. Kiszórta a képernyőre felugró értesítéseket, amik már a következő napok teendőire emlékeztették. Előhívta a writer applikációt, amit a hétvégén töltött le, és olvasni kezdett.
„Betért a szarvas a közértbe, a húspultos hölgytől kért húsz dekagramm marha daráltat, két pár csirkemell filét, és egy kétcentis szarvas bélszín szeletet.
– Vékonyan szelje – szólt a hölgynek a szarvas.”
Letette a telefonját. Rezső szemöldöke zselézett haja széléig rohant.
– Ennyi? – kérdezte Rezső.
– Ennyi – felelte Törő Anna.