Miután Magdika lerakta a telefont, hirtelen nem tudta, mit csináljon. Szórakozottan morzsolgatni kezdte a terítő csipkeszegélyét, megigazított egy nippet a polcon, lesöpört egy nem létező porszemet az asztalról. Mosogatni kezdett, de annyira elgondolkodott, hogy arra riadt, a víz égeti a kezét, túl forró, és különben is, ugyanazt a poharat sikálja már tíz perce. Olyan lendülettel tette a poharat a konyhapultra, hogy az megrepedt. A beszélgetés Ádámmal felzaklatta. A fia udvariasan végighallgatta azt, hogy kinyíltak a tulipánok és már néhány szem eper is piroslik a kertben, majd hadarva rátért a lényegre, amiért felhívta őt.
– Ez szuper hír anya, Réka imádja az epret és a tulipán a kedvenc virága! – mondta leplezetlen izgalommal a hangjában.
– Ki az a Réka? – kérdezte Magdika kissé hidegen.
– A barátnőm anya. Igazából már hónapok óta együtt vagyunk, és arra gondoltam ideje lenne megismerned. Ez most tényleg komolynak tűnik, nem olyan, mint a legutóbbi lány.
– Az a kis kurva, akiről kiderült, hogy titokban gyereke van? Hogy is hívták, hogy is hívták…
– Noémi, de az már mindegy, lezártam azt a történetet. Réka teljesen más. Szeretném, ha találkoznátok és te is látnád, hogy mennyire rendes. És gyönyörű is.
– Gyönyörű. – Magdika úgy forgatta a szót a szájában, mint egy rossz ízű falatot.
Végül Ádám rábeszélte arra, hogy hétvégén elvihesse hozzá a lány és bemutathassa. Nem tetszett neki a fia hangja. Túl lelkes volt, túl jókedvű. Az eddigi lányok mind csak kihasználták őt, amit Magdika mindig korán felfedezett. Amikor Ádám bátortalanul topogva bemutatta előző barátnőit az anyjának, Magdi már a kézfogás pillanatában ítéletet hozott. Soha nem döntött még kedvezően, a lányok semmit sem tudtak felhozni a mentségükre, és mindig kivégezte a kapcsolatot, már a legelején. Addig győzködte Ádámot arról, hogy az a pesti lány egy elkényeztetett sznob, a szentendrei lány sunyi, az a falusi csaj pedig buta, mint a tök, hogy Ádám végül mindig szakított velük. Továbbra is hűségesen hazajárt az anyjához minden hétvégén, együtt nézték este a tévében a kedvenc showműsorukat, közben Ádám kedvenc süteményét ették, amit az anyja készített. Zserbót, rengeteg nyúlós csokival a tetején.
Magdika jól emlékezett arra a napra, amikor Ádám apja elindult a szomszéd faluba zöld biciklijével, hogy friss meggyet hozzon egy ismerősétől, és soha nem tért haza. Egyszerűen kitekert az életükből. Hallott róla, hogy összebútorozott egy nővel valahol, néha küldött egy kis pénzt, de nem látták többé. Ádám kisgyerek volt akkor, nem is emlékezett az apjára. Magdika akkor döntötte el, hogy Ádám és ő mindig együtt lesznek. A fia lesz az egyetlen férfi az életében, aki soha nem fogja elhagyni. Óvta mindentől és mindenkitől, sokat mesélt neki arról, hogy ő az egyetlen, akire igazán számíthat, mert ő mindig vele lesz, mindenki más elhagyja majd, mert ilyen ez a világ. A kis Ádámnak nem voltak barátai. Az anyja volt az egyetlen, akivel megosztotta az örömét vagy a gondjait, de nem is érezte sohasem azt, hogy ez baj lenne. Amikor Pestre ment főiskolára, az anyja egy hónapig néma hallgatással büntette, ezért olyan gyakran utazott haza hozzá amilyen gyakran csak tehette, hogy megenyhítse, és éreztesse, még mindig szereti őt. A vizsgáira is a kiskonyhában készült a kályha mellett. Sötét, hullámos haja belelógott a szemébe, ahogy a könyvei felett görnyedt, Magdika simította ki neki onnan, lerakott elé egy tál zserbót, közben elérzékenyülve nézte a fiát.
Aztán egyszer csak jönni kezdtek a barátnők.
Az elsőt Ádám nagy örömmel vitte haza, mintha egy ritka kincset talált volna, büszkén meg akarta mutatni az anyjának. Ezt a lányt nagyon hamar kiutálta Magdika, elég volt egy-két megjegyzés arra, hogy nem tud még enni sem normálisan, udvariatlan és szótlan.
A többivel már nem volt ilyen könnyű dolga, de néhány rövidke csata után Magdika mindig meggyőzte Ádámot arról, miért nem megfelelő neki a lány, és Ádám mindig belátta, hogy az anyjának igaza lehet. Hiszen nem tudtak róla úgy gondoskodni, vasalni sem tanultak meg, a főzésről pedig ne is beszéljünk. Csak idétlenül vihogni és hemperegni, ahhoz értettek. Most viszont ritkábban járt haza Ádám. Már két hónapja nem járt nála, mindig a vizsgáira fogta és arra, hogy sokat tanul. Ennek csak az új lány lehet az oka.
Magdika megállt a tükör előtt, megigazította otthonkáját. Nyájas arckifejezését felváltották egy háborúba készülő bősz tábornok vonásai, megigazította őszülő kontyát és harciasan méregette magát. Vett három mély lélegzetet és felkészült a hétvégi ütközetre.
Ádám kissé feszült volt, ahogy egyre közelebb ért velük a busz az otthonához. Milyen furcsa, gondolta, hogy hamarosan már mást fog az otthonának nevezni, hiszen Rékával összeköltöznek. Saját lakásuk lesz, ami még csak bérlemény ugyan, de akkor is az övék. Igazi kis fészket varázsolnak majd abból a kétszobás, hetedik kerületi gangos lakásból, amit Réka talált. A lány nagyon határozott volt, amikor azt mondta a főbérlőnek, hogy egy évre biztosan kibérlik. Ahogy bejárta a lakást eltervezte mi, hol lesz.
– Ide veszünk egy kanapét. Egy nagy kihúzhatósat, L alakút, hogyha jönnek hozzánk a barátaim, itt is tudjanak aludni akár.
– Vagy, ha mondjuk anyám feljön – mondta Ádám.
Réka megfordult és ránézett. Ragyogó kék szemével és rengeteg szőke hajával olyan volt, mint egy mesebeli tündér.
– Hát persze – mosolygott mézédesen. – Akit előbb jó lenne megismerni. Na, akkor itt lesz egy virágállvány, ide jöhetnének a posztereim. Ide elfér egy nagy könyvespolc a könyveimnek, oda egy gardrób a ruháimnak. Ne aggódj, mindent elterveztem – csacsogott, de Ádám nem is hallotta. A gondolatra, hogy Rékát be kell mutatni az anyjának, valamiért összeszorult a gyomra. Rékát tökéletesnek látta és félt attól, hogy az anyja majd talál benne is valami hibát. A buszon is ezen gondolkodott, szinte egész úton szótlan volt. Réka megfogta a kezét és a végtelen napraforgó mezőket nézte az ablakból. Ahogy leszálltak a buszról és végigmentek a főutcán, majd lefordultak balra a hatalmas hársfákkal szegélyezett, árnyas mellékútra, végül elértek a pirosra festett cirádás kerítéshez, benyitottak a csikorduló kapun és bekopogtattak, Ádámban úgy nőtt a szorongás.
Magdika pár perc elteltével nyitott csak ajtót, pedig egész délelőtt az ablak előtt ült, jól látta, amikor Ádám és az a nő a kapuhoz értek. Azalatt a pár perc alatt, amíg a kifakult csukott ajtón Ádám a névtáblájukat nézegette, amin az állt, hogy Hegyes Magda és Ádám, ezernyi érzelem öntötte el a szívét, a szánalomtól egészen a haragig. Anyja túláradó szeretetét és ragaszkodását egyre inkább fojtogatónak érezte az elmúlt néhány évben. Az a rengeteg fősulis buli, amiről lemaradt, mert hazautazott inkább, hogy azt a béna főzős műsort nézzék együtt a kanapén, a sok szakítás előtti gyötrődés, hogy mit mondjon a lánynak, miért nem megfelelő barátnőnek, hiszen az mégsem elfogadható indok, hogy azért, mert látszik rajta, hogy nem tud nokedlit szaggatni, legalábbis az anyja szerint, az átunatkozott, végtelen nyári szünetek, amikor nem ment el a Balcsira a többiekkel a siófoki nyaralóba, helyette hazajött és szagolhatta hónapokig a hársfa édes illatával vegyülő hagymás pörköltszagot csak, hogy az anyja ne legyen egyedül, most mind mázsás súlyként nyomták a vállát. Amikor az ajtó kitárult, és megjelent Magdika is a végtelennek tűnő percek után, elkapta Ádámot és összevissza csókolta, Ádám a torkát köszörülve bontakozott ki az öleléséből, és zavartan mutatott Réka felé, aki eddig nyugodtan álldogált a fiú mellett. Nem várta meg, hogy Ádám megszólaljon, határozott mozdulattal ragadta meg Magdika kezét, és bemutatkozott:
– Éles Réka. Ezt hová tudom letenni? Félek, hogy teljesen megolvadt ebben a melegben – és egy süteményes tálat nyújtott át Magdikának, aki a fellibbenő szalvéta alatt látta, hogy zserbók sorakoznak a tálcán, katonás sorokba rendezve.
– Réka készült egy kis sütivel, hogy neked ne kelljen annyit fáradni – mondta Ádám az anyjának, aki úgy ácsorgott a kezébe nyomott süteményes tállal, mint aki megfagyott.
– Zserbó – tette hozzá Réka. – Pont úgy, ahogy Ádám szereti. Mit tetszik főzni? Nagyon finom illatok vannak.
– Ó, hát, csak egy kis csirkepaprikást, Ádám kedvencét.
– Valóban – szagolt bele a levegőbe Réka. – Múlt héten én is azt főztem neki, ugye Ádi? – villantotta ki a fogait mosolygás közben a fiúra, aki szerencsétlenül topogott a két nő között.
– Csakhogy én friss, tanyasi csirkéből főzöm, nem abból a bolti vacakból amit szétvizeznek, aztán olyan, mint a gumi – vágta rá harciasan Magdika.
– Ne tessék aggódni, én a piacon veszem a húst, nem a szupermarketben. Van ott egy nő, aki házi csirkéket árul. Boldog csirkéket, akik kint kapirgálnak, nem a GMO-s vackokat.
– A miket?
– Génmanipulált, tetszik tudni. Én nem etetem Ádit mindenféle méreggel, csakis a legjobbat kapja tőlem.
– Ahogy azt megszokta tőlem – szúrta közbe Magdika.
– Igaz, bár én nem használok zsírt. Borzasztó egészségtelen, csak olívaolajjal főzök.
– A zsírtól lesz íze az ételnek.
– És érelmeszesedése Ádinak, majd öregkorában – biggyesztette le Réka a száját. – Tessék csak hagyni, kiszaggatom én azt a nokedlit! Tessék csak pihenni – ragadta meg Réka a nokedliszaggatót, és gyakorlott mozdulatokkal nokedli készítésbe fogott.
Magdika megroggyant háttal ült le Ádám mellé a konyhaasztalhoz, aki eddig némán figyelte a két nő csatáját és tudta, hogy az anyja ezúttal veszített. Magdika egész délután egy olyan asszony arckifejezésével ült az asztalnál, mint akit a szeme előtt csal meg a férje. Réka vidáman ecsetelte az összeköltözésüket, majd részletesen elmesélte, merre fognak túrázni Ádámmal a nyári szünetben a két hónapos olaszországi nyaralásuk során.
– Bár lehet, hogy három hónap lesz belőle – nézett Magdikára, aki hozzá sem nyúlt az ebédjéhez. – Imádok kempingezni, és Ádám is szeretni fogja. Sohasem volt még sehol, hatalmas élmény lesz neki, ugye Ádi?
– Igen, biztosan. – Ádám úgy nézett az anyjára, mint egy kiskutya aki lepisilte a szőnyeget. Magdika összeszorított szájjal nézte a párocskát. Réka felállt, elővette a zserbót amit készített, kirakott Ádámnak négy kockát, és kisimította a szeméből a haját. A fiú előregörnyedve falta a süteményt, és elismerően hümmögött.
Búcsúzásnál Réka megragadta Magdikát, adott neki két puszit és azt mondta, reméli, mihamarabb találkoznak majd, bár őszig nem valószínű, hiszen nem lesznek az országban, majd jelentkeznek. Amikor kimentek a kapun, Magdika visszament a házba, és kidobott minden ételt a szemetesbe, a nokedlit pedig hátravitte a kutyáknak.
Lerogyott a nappaliban a kanapéra, és a dohányzóasztalon hagyott zserbóra tévedt a tekintete, amit még hajnalban sütött. Teljesen elfeledkezett róla. A résnyire nyitott ablakon át, az olvadt csokoládé édes illatára berepülő legyek csak úgy hemzsegtek a tetején.