novella

Bíró Adrienn: Campari

Tamás sohasem dohányzott, az apja tüdőrákban halt meg. Nóra zavartan bámulta az ablakból a fehér ködöt, amibe belerepültek, mintha a világ legizgalmasabb látványa lenne.


Nóra szomorúan sóhajtott, amikor belenézett a reptéri parfüméria tükrébe. Másfél óra volt még a Rómába tartó gép indulásáig, ő pedig nem akart ücsörögni annyi ideig, inkább a különböző üzletekben lófrált cél nélkül. Egy Tom Ford parfümöt hosszan szagolgatott, elalélva az intenzív illattól és megállapította, hogy ez neki még úgy is drága, hogy a reptéri üzletekben minden olcsóbb. Gyorsan fújt belőle a nyakára, a csuklójára, a füle mögé sőt, még a hajára is. Az erős illat betakarta, mint egy meleg kabát. Szuper, gondolta, a római hőségben sokáig kitart majd, igazán szívdöglesztő lesz ezen az estén. A szomorú sóhaj akkor szakadt fel a mellkasából, amikor észrevette, mennyire kialvatlanok a szemei, milyen fáradt az arca és sápadt a bőre. Kisminkelte magát a kipakolt termékmintákkal, felkent egy minőségi rúzst és máris jobban érezte magát. Az egyik butikban vett egy leárazott, óriási kalapot és egy napszemüveget, aminek leopárd mintás kerete volt. Elégedett volt a látvánnyal. Így kell megérkezni valahová, főleg az olaszokhoz, akik ugye nagyon stílusosak. Mindenki olyan, mintha egy magazinból lépett volna ki. Nem lehet topis az ember.
Nóra soha nem járt még Olaszországban. Régi álma volt, hogy eljusson egyszer Rómába. Mire végzett a vásárlással, arra eszmélt, hogy rohannia kell a géphez, ha nem akar lemaradni róla. Bosszankodott, hogy az óriási kalap össze fog gyűrődni a szűk ülések között, ezért lerakta a lábához, a méregdrága designer táskát pedig, amit egy barátnője adott neki kölcsön erre a napra, az ölébe tette. Észre sem vette, hogy leült mellé valaki, kibámult az ablakon. Amikor felhők eltakarták a domborzati térképpé változott tájat előle, akkor pillantott csak balra. Majdnem felsikoltott. A férfi, aki mellette ült, egy újságba temetkezett, és homlokráncolva olvasott. Nóra egyetlen másodperc alatt felismerte őt, annyira mélyen beleivódott a férfi látványa két év alatt, amíg együtt éltek. Annyiszor látta ezt a kissé elálló fület, az oldalra fésült szőke hajat, és a klasszikus arcélt, hogy szinte a részévé vált. Mindig azt mondta Tamásnak, hogy olyan, mint egy régi hollywoodi filmsztár, még az aranykorból, amikor a férfiak ballonkabátot és kalapot viseltek, folyton cigarettáztak, és titokzatosan tudtak nézni a nőkre. Tamás sohasem dohányzott, az apja tüdőrákban halt meg. Nóra zavartan bámulta az ablakból a fehér ködöt, amibe belerepültek, mintha a világ legizgalmasabb látványa lenne.
– Hozhatok Önöknek valamit? – csendült fel a stewardess hangja, és Nórának muszáj volt ránéznie.
– Én csak egy…öööhhhhmmmm…. – pislogott a nőre, aki úgy mosolygott, mintha beprogramozták volna rá.
– Nóra! – kiáltott fel mellette a férfi, aki végre felnézett az újságból. – Jesszusom, te mit keresel itt?
– Óh…basszus, sziaaaaa – Nóra megpróbált meglepettnek tűnni, és közben mosolyogni. Vonásai nem akartak engedelmeskedni, mintha gyökérkezelés előtti érzéstelenítőt kapott volna.
A stewardess türelmesen várakozott, rendületlen robotmosollyal az arcán.
– Ja, egy üveg vizet szeretnék. Szénsavmenteset, kis citrommal, ha lehet – mondta Tamás a nőnek.
– És ön, kisasszony?
– Én is egy vizet kérnék, köszönöm – felelte Nóra egy kecses kézmozdulat kíséretében.
– És, hogyhogy ezen a gépen vagy? Mármint te is Rómába mész? – kérdezősködött Tamás. – Mekkora esélye volt, hogy pont egymás mellé kerülünk, őrület!
– Tényleg mekkora már! – kacarászott Nóra. – Hihetetlen, hogy mik vannak, egy éve nem hallottam rólad semmit.
Tamás köhintett egyet, mint mindig, amikor olyan téma került szóba, amiről nem akart beszélni.
– Rengeteget dolgozom – felelte. – Van most egy nagyon fontos projekt, tudod, lediplomáztam végre és bevettek egy kutatócsoportba.
– Naháááát.
– Igen, nagyon izgalmas.
– Mit kutattok?
– Ó, elég bonyolult lenne elmondani, igazából egy újfajta gyógyszer, amire sejtszinten reagál az emberi szervezet, nem is gyógyszer, hanem információ, ami megtalálja neked, hogy mi a baj, szóval több, mint egy egyszerű gyógyszer…
– Tényleg nagyon érdekes – mondta leplezetlen undoksággal a hangjában Nóra. “Szóval befejezte a tanulmányait. Rögtön azután, hogy kisétált az életéből. Miután évekig biztatta, hogy folytassa, bátorította, éjszakákat beszélgetett át vele.”
– Igen. Elég sikeres vagyok benne. Te pedig nagyon csinos vagy.
– Óh, kösz, csak magamra kaptam egy régi vacakot.
– Sokat fogytál.
– Igen, egy év alatt sok lement, rengeteget edzettem – hazudta Nóra. Eszébe jutott a rengeteg átsírt éjszaka. Étvágytalanná vált a stressztől. Egy falat sem ment le hetekig a torkán, miután Tamás egyszerűen köddé vált.
– Nem mondtad még, hová tartasz.
– Ja, tényleg. A pasimhoz – mondta gyorsan.
– A pasidhoz?
– Aha, igen. Amalfiban él, de azt tervezte, hogy elvisz Róma leghíresebb éttermébe, ahová hónapokkal előre kell időpontot foglalni, aztán majd holnap utazunk haza hozzá. Van egy háza a tengerparton, tudod, de Rómában is van egy kis lakása. A Kolosszeumra lehet látni az erkélyéről, egyenesen be az arénába. Ha még rendeznének gladiátorviadalokat, simán tudnám nézni az ablakból, miközben Camparit iszogatok.
Tamás mélyen hallgatott. Alulról pillantott fel Nórára nagy, barna szemeivel. Nóra utálta ezt a pillantást, mintha könyörögne, kunyerálna, mint egy kölyökkutya. Mindig akkor nézett rá így, amikor ki akarta engesztelni valamiért. Amikor újra és újra elment kaszinózni, ahol elverte az egész havi fizetését. Amikor eladta Nóra gyűrűjét, amit az anyjától örökölt, aztán elfélkarúrablózta. Amikor végül Nóra autóját is eladta egy ismerősének, és az árából fogadásokat kötött, Nóra nem bírta tovább és magából kikelve, üvöltve követelte tőle, hogy menjen el dolgozni, vagy legalább az orvosit fejezze be. Tamás végül pincérkedni kezdett.
– Kisasszony, kérem – szólt Nóra az elhaladó stewardess után.– Hozna nekem egy Camparit?
– Te iszol? Délelőtt 11 van.
– És?
– Sosem ittál. Mellettem.
– Pedig lett volna rá okom!
– Megint kezded?
– Mit? – Nóra elvette a stewardesstől az italt és egy szuszra felhajtotta, csak hogy idegesítse Tamást. A férfi utálta, ha egy nő iszik, szerinte nem volt közönségesebb látvány egy részeg nőnél. Az anyja alkoholista volt.
– Te még nem mondtad, mi dolgod Rómában – nézett Nóra Tamásra. Érezte, ahogy az alkohol melegen árad szét a testében.
– Egy orvosi konferenciára megyek. Előadást fogok tartani a kutatásomról.
– Aha.
– Rengetegen jönnek a világ minden részéről. Ez majd új lehetőségeket nyit meg előttem, ki tudja.
– Igen. Ki tudja.
– És hogy hívják a pasidat?
– Paolo. Paolo Veronese.
– Aha. És ő valami híres ember?
– Művészféleség. Meg van veszve az olasz elit a műveiért. Belsőépítészként is dolgozik, minden olasz celebnek ő rendezte be a lakását. Remek ízlése van. Ezt a táskát is tőle kaptam.
– Nagyon szép – húzta el száját flegmán Tamás.
– Tudod, tőle kapok is dolgokat. Kisasszony! Hozzon, kérem, még egy Camparit! Nóra nem tudta nem észrevenni Tamás rosszalló pillantását.
– Jut eszembe. Anyukád, hogy van? – kérdezte a férfitől hirtelen.
– Meghalt.
– Ó.
– Halálba itta magát. Tavaly.
– Sajnálom, részvétem. Áááá, köszönöm! – vette el Nóra mosolyogva a Camparit, és felhajtotta. Tamás homlokán kidagadt egy ér, és jól láthatóan lüktetni kezdett. Nóra élvezte a látványt, az alkoholtól egyre felszabadultabb lett.
– És neked? Van valakid? – kérdezte könnyedén. Mindig nagyon féltékeny volt, amikor Tamás napokra eltűnt. Olyankor nem aludt, nem érdekelte semmi más, csak bolyongott a lakásban telefonnal a kezében, és elképzelte, milyen nőkkel csalhatja őt Tamás. Biztos szőkékkel, hiszen ő barna. Biztos vékonyakkal, hiszen ő telt. Szexőrült húszévesekkel, akik bedőlnek annak a hülye nézésének.
– Egy modellel járok – felelte Tamás. – Kezd elég befutott lenni, most épp New Yorkban él, jövő héten ki is nézek hozzá.
– Remek. Tudtam mindig, hogy a csontkollekciókra buksz. Nem is értem, mit kerestél mellettem.
– Megint kezded, beszarok rajtad, komolyan! Neked összejön a milliárdos Pasolini, vagy ki a tököm, de kikészülsz, hogy nekem is van csajom!
– Jajj, magasról teszek rá, hidd el, csak tudod most jöttem rá igazán, hogy az egész kapcsolatunk egy óriási kamu volt! Mindig is hazudtál! Kisasszony!
– Én sohasem hazudtam neked! Tudtad jól, hogy problémáim vannak….
– Még egy Camparit legyen szíves! Problémáid. Mindenkinek vannak problémái, de mégsem mindenki rabolja ki a barátnőjét, akivel együtt él!
– Beteg voltam!
– Egy fasz voltál! Nagyon köszönöm! – vette el Nóra az italt újra. – Én soha, de soha nem hazudtam neked, Tomi! Mindig őszinte voltam veled, mert én olyan ember vagyok, aki az egyenes beszédben hisz.
– Hát, nagyon egyenes voltál! Öngyilkossággal fenyegetőztél, amikor el akartam menni rehabra, hogy kezeljék a játékfüggőségemet, te meg azt hitted, hogy valami nőhöz megyek!
– Ne üvölts, mindenki hallja.
– Ez is! Ez a látszat! Hogy más mit gondol rólad! Hogy a te pasid csak egy pincér volt! Most aztán megpukkadhatsz anyukám, bejárom a világot és a legokosabb arcokkal találkozom, a köztes időben pedig dugom a gyönyörű, vékony barátnőmet!
– Úristen, mekkora görény vagy! – nevetett fel keserűen Nóra és felpattant az üléséről, amikor beleakadt a lába a hatalmas szalmakalapba, amitől visszazuhant az ülésbe.
– Kapcsolja be magát kérem, a gép leszáll! – sietett oda hozzájuk a stewardess.
– Máris? Remek! – vetette oda Nóra, és ismét kibámult az ablakon. Szemét elöntötték a keserű könnyek, amitől csak még dühösebb lett. Belehalt volna, ha Tamás észreveszi. A férfi nem szólt hozzá többé, úgy állt fel mellőle, amikor leszállt a gép, mint ahogy leült, észrevétlenül.
Nóra fogta a táskáját, a szétlapított kalapját, megvárta a bőröndjét, és felhívta a barátnőjét, akinek az esküvőjére volt hivatalos. A csaj megfogta az isten lábát, az olasz vőlegénye a csillagokat is lehozza neki az égből. Mindenkit kirepített Rómába, akit a barátnője csak szeretett volna, még a kedvenc budapesti éttermének a szakácsát és a személyzetét is elhozatta, hogy ők szolgálják fel az esküvői menüt. Taxit fogott, borzasztó olasz kiejtéssel bemondta a hotel címét, ahol elszállásolták a násznépet, és ahonnan majd elmennek a fényűző ceremóniára.
Nóra lezuhanyozott, de az émelyítővé vált parfümillat lemoshatatlanul ragaszkodott a bőréhez. Felvette fáradtrózsaszín ruháját, ami teljesen összegyűrődött a bőröndben, hiába hajtogatta a legnagyobb óvatossággal.
A ceremónia gyönyörű volt, a barátnője akár egy igazi sztár, a férje pedig tipikus olasz félisten, akiért bármelyik nő megveszne. Giccses volt, mint azok az amerikai romantikus filmek, amiket péntek esténként szokott nézni. Nóra magányosan üldögélt a meghatódott vendégek között és azon gondolkodott, mégis mi a fenét keres itt. Egymás után itta az aperitifeket.
Vacsoránál olyan asztalhoz került, ahol mindenki olasz volt. Tettetett jókedvvel hallgatta a hadaró beszédet, amiből egyetlen kukkot sem értett.
– Hozhatok esetleg valamit a kedves vendégeknek? – hallatszott a feje felett, de a társaság nem reagált a magyar kérdésre, széles gesztusokkal meséltek egymásnak valamit. Nóra a hang irányába nézett. Tamás állt ott, vörös mellényben, élére vasalt fekete nadrágban, kezében egy tálcát egyensúlyozott. Nóra megtörölte az arcát, amin teljesen elfolyt a smink a sok sírástól.
– Egy Camparit, légyszi.– mondta a pincérnek, és bágyadtan rámosolygott.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: