novella

Szabó Annamária: Borka

Borka egész héten megfelezte velem a kiflijét. Pénteken meg csak úgy odavetette matekóra előtt, hogy látta anyát a fodrásznál, rövid szőke lett a haja. Könnyek gyűltek a szememben, vártam hátha mond még valamit.

– Lalika! Adok neked a májkrémes kiflimből! – jelentette ki határozottan Borka a nagyszünetben a folyosó közepén és rögtön a tenyerembe nyomta tízóraijának felét.

Mondani akartam, hogy nem kérem, de csak billegtem előre-hátra, mint egy Michelin baba a gumiszerviz bejáratánál. Tegnap óta vagyunk osztálytársak. Juli néni mellém ültette az első tanítási napon, így padtársak is lettünk. Nagymama szerint lehet, hogy ő lesz a feleségem.

Iskoláskori szerelem – ezt mondta, pedig csak az évnyitón látta Borkát. Igaz, a mamáját ismeri, mert szomszédok, és most már Ő az én szomszédom is, meg az apáé is egy rövid ideig. Fázni kezdek, ha erre gondolok.

– Az apukád szokott egyáltalán szendvicset csinálni? Az enyém soha. Csak motort és csöpögő csapot tud szerelni. Mást nem. Anya nélkül éhen halnánk, és büdös lenne minden ruhánk. A tiéd is büdös? – faggatózott tovább Borka.

Akkor hirtelen úgy éreztem, bepisilek. Picit be is csorgott, ezért elfutottam.

Este, amikor apa falatozni kezdte az oldalast, amit nagymama sütött, rá akartam kérdezni, hogy szerinte milyen szagú vagyok, de nem jött ki hang a számon. Láttam, hogy álmosan pislog és olyan mélyek a barázdák a szemei alatt, hogy az ujjam is odaférne. Autókat szerel egész nap. Nem akarom zavarni.

– Mi történt az első bében, Lalikám? Tudod, a kis dolgokkal nem foglalkozunk, a nagyokat kell megoldanunk! – magabiztos, harsány hangjába beleremegett a konyhaszekrény tükrös üvege is. Huncutul mosolygott, és biztos volt abban, hogy neki van a legvagányabb gyereke a földön.

– Lesz meseolvasás? – kérdeztem apát, miközben dörzsölgettem a pizsamám szélét. Sírós volt a kedvem, mert láttam a nagy barna bőröndben, hogy anya rengeteg pólót pakolt be nekem. Még csak 10-ig tudok számolni, de annál biztosan több volt. Ilyen hosszú ideig még sose kellett nagymamánál lennem.

– Egyébként anya sokáig lesz távol, én se tudom, mikor jön vissza! – találta ki apa a gondolataimat és így folytatta – Nem is telefonált ma. Neked se üzent. Látod, Lalikám, mi férfiak számíthatunk csak igazán egymásra!

Nem értem, eddig anyára is számíthattam, ő is sokat dolgozik, de mindig hozzám bújik, ha félek. Most is félek. Borkára gondolok. Honnan tudta, hogy anya nincs velem? Talán a lányok is jobban értik egymás nyelvét? Jobb lett volna anyának, ha én is lánynak születek? Akkor nem ment volna el? Azt ígérte nekem, mindig együtt leszünk. Nagymama tudja, mi történhetett?

Borka egész héten megfelezte velem a kiflijét. Pénteken meg csak úgy odavetette matekóra előtt, hogy látta anyát a fodrásznál, rövid szőke lett a haja. Könnyek gyűltek a szememben, vártam hátha mond még valamit.

Délután nagymamától megkérdeztem, mikor jön értem anya, de nem felelt. Késő este apa is annyit mondott, ne várjam, elutazott. Még a munkahelyén is felmondott, máshol fog dolgozni.

Amikor ezt hallottam, a szívem összeszorult, a levegő megállt az orromnál, nem volt elég erőm belélegezni. Elsötétült a világ a szemem előtt. Láttam, hogy újra együtt vagyunk mi hárman, hogy csak kacagunk bele a színes forgatagba, ami a mi életünk. Apa nevetett, gyerekteát ivott szívószállal. Anya énekelt, táncolt, és a nap begyógyította a lila foltokat a karján.

Amikor reggel felébredtem, nagymama simogatta a homlokomat és felitatta a könnyeimet a kockás zsebkendőjével. Elmondta, hogy apának fáj a szíve és keresni fog nekem új anyukát. Lakatot tett a szájára, ahogy Juli néni szokta mutatni, hogy csend legyen.

Rohantak a hetek, mint a szomszéd Béla bácsi cirmos macskája az egerek után. Sok betűt megtanultam írni, olvasni, egy levélhez is hozzákezdtem. Azt találtam ki, hogy Borka átadja majd a fodrászának, hátha ő továbbítja anyának. Lehet, hogy csak rajzot küldök majd vele. Örülök, hogy ilyen kedves lány lesz a feleségem, ha felnőtt leszek.

Egyik délután bámultam ki a konyhaablakon. A pampafüvet befedte a hó, élveztem a némán szállingózó pihék csodás játékát, amikor csengettek. Nagymama bemutatta a piros szájú, gumicukor illatú fiatal nénit, Melindát. Hozott nekem egy mogyoróbarna plüssmackót és a fülembe súgta, hogy szeretne a barátom lenni.

A karácsonyt már nálunk töltötte Melinda és este apával felnőtt teával koccintottak.

– Új család leszünk hamarosan! – kacsintott rám apa, és meg kellett ígérnem, hogy szeretni fogom nagyon Melindát.

Csak bólogattam, mert ilyet én nem tudok kimondani a számmal. Elakadtak a hangok a torkomban. Sírni lett volna kedvem, de Borkára gondoltam, vajon mit szólna?

A téli szünetben üzent a mamájával, hogy találkozzunk pénteken 2-kor. Egész délelőtt izgultam, mint nagymama, a lottóhúzás előtti percekben. Senkinek se mondtam. Felültettem a szánkóra az új mackómat, úgy indultam el a nagy dombhoz a szomszéd utcába.

– Szia! Ezt neked küldi a fodrászom! – egy gyűrött, kissé ázott borítékot nyújtott át, benne egy közös fotón anya és én körbe rajzolva egy nagy piros szívvel.

Nagyot dobbant a szívem és potyogni kezdtek a könnyeim. Borka megfogta a kezem és közösen indultunk vissza a női fodrászat felé. Az orromat hozzányomtam az üzlet hideg ablaküvegéhez és bebámultam. Az anyukám ült a piros fotelben, épp szárították a rövid szőke haját.

Kesztyűben alig bírtam lenyomni a kilincset. Berohantam az üzlet nyikorgó ajtaján. Csak álltam és néztem a világ legdrágább kincsét. Ő felugrott a székből és öleltük egymást szorosan, szinte fájt, ahogy az ujjaimat belevájtam a karjába. Az anyaszag belebújt az orromba és hirtelen végtelen nyugalom borult a testemre.

– Kicsi Lalim! Nem szabad, nem lehet, megígértem, de nem bírom. Fáj, szúr, hasogat. Figyelj rám! Melinda néni segít majd. Mutasd meg neki a foltjaidat, a felnőtt teákat a biciklipumpák mögött, és bízz benne.

Borka kihúzott az üzletből és futottunk, futottunk. Elhagytuk a szánkómat is, a mackót is. Remegett a lábam és forgott a pocakomban nagymama déli töltött káposztája.

Nem szóltam senkinek otthon arról, hogy mi történt. Nagymama este megmérte a lázamat, de csak én tudtam az egyedüli okát a lángoló arcomnak.

A téli szünet utáni első napon, olvasás óra után az igazgatói irodába hívtak.

– Határozat érkezett a gyámügytől. Lali visszakerül az édesanyjához. – ezt mondta egy vöröshajú aktatáskás néni és közben rám meresztette zöld szemeit.

Az osztályfőnököm hozzám hajolt, és azt mondta, hazaköltözöm anyához.

Apa súlyos testi erőszak, zsarolás és sorozatos megfélemlítés miatt felelni fog.

Ezt egyáltalán nem értettem.

Az egészet nem értettem. Hirtelen feketére váltott a nappal fénye. Elvágódtam a piros szőnyegen. Csukott szemmel is láttam, hogy újra együtt vagyunk mi hárman, hogy csak kacagunk bele a színes forgatagba, ami a mi életünk. Apa nevetett, gyerekteát ivott szívószállal. Anya énekelt, táncolt…..

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: