KÖNYVISMERTETŐ
Mi köti össze számomra a delfti Jan Vermeer festőt (szül. év: 1632) és az amerikai John Williams (szül. év: 1922) írót?
A feltett költői kérdésre adható gyors, kézenfekvő válasz: semmi. De továbbgondolva talán mégis van valami: és az maga a titok. Az, hogy mindkét esetben olyan mesterekről van szó, akiknek a művei hosszú időn át névtelenségben éltek, és egyszer csak, csodák csodája, a világ elismerte remekm voltukat.
Vermeer festményei évszázadokig teljes ismeretlenségben hevertek különböző kereskedőknél, mígnem 1842-ben felfedezte azokat egy neves francia művészettörténész. Azóta emlegetik együtt Rembrandttal, mint a holland aranykor legkiválóbb művészeit, emellett az “északi Mona Lisa festője” névvel is szokták illetni.
John Williams író 1962-ben írta meg a Stoner című könyvét és csak ötven év múlva – ráadásul 1994-ben bekövetkezett halála után – robbant be a köztudatba, óriási nemzetközi sikert aratva a világ könyvpiacán.
Engem ez utóbbi információ inspirált az olvasásra 2015-ben, amikor magyarul is megjelent a könyv a boltokban. Nagyon izgatott, hogy mi lehet a titka egy írásnak, ami hosszú időn át szunnyad, majd születési korát jóval meghaladva olvasottá válik. (Vermeer is e titok keresése közben lett az egyik kedvenc festőm).
Az apropó, hogy belefogtam e könyvismertetőbe az, hogy 2021. áprilisában újra kiadta a Park könyvkiadó Williams könyvét. Szeretném e helyen is felhívni rá a figyelmet.
Be kell vallanom, hogy nem igazán találtam meg a miértet, nincs rá szavam, épkézláb magyarázatom, hogy miért is húz be teljesen ez a könyv, miért érzem úgy, hogy letehetetlen.
Annál is inkább, mert szinte semmiről sem szól, nincs benne csattanó, maga a NAGY SZÜRKESÉG (nem annak 50 árnyalata!).
A történet egyszerű. A főszereplő, Stoner teljesen hétköznapi életet él, olyat, amit bármelyikünk élhetne. Egy mezőgazdasági egyetemre küldik gazdálkodással foglalkozó szülei, ahol aztán Shakespeare-t megismerve pályát módosít, és a nyugdíjazásáig tanít, adjunktus az egyetemen, az irodalomnak szentelve életét. Lényegében megvan mindene, barát, feleség, gyermek, ellenség. De a feleségével rossz házasságban élnek, lányáért nem áll ki, amikor arra szükség lenne. Az egyetemen talál egy házasságon kívüli szerelmet is, de ezt a viszonyt is abba kell hagynia. A világháború kitörése nem hozza lázba, nem vonul be katonának, sok pályatársával ellentétben.
Nem egy magaslatokba törő sikertörténet ez az életút. Williams úgy mutatja be nekünk ezeket a leghétköznapibb eseményeket, hogy nem tudjuk letenni a könyvet, de elhisszük azt, hogy ez így természetes, így megy az élet a maga rendjében.
Ugyanakkor felmerül a kérdés: miért is nem tudja abbahagyni az olvasást az ember, amikor semmi különöset nem olvas, szinte katarzis nélküli az egész regény?
Már az is meglepő, hogy Stoner karaktere az első perctől fogva szimpatikus. Pedig az élete nem hagy nyomot a környezetében; erről Williams, az író már a regény legelején biztosít bennünket:
“Kollégái, akik nem sokra becsülték, amíg élt, ma már alig emlegetik; neve az idősebbeknek intő jel, hogy rájuk is ez a sors vár, a fiatalabbaknak egy hangsor, ami nem idéz múltat, sem olyan személyiséget, akihez nekik vagy a karrierjüknek köze lehet.” (Stoner, Park könyvkiadó 2015. 8. oldal)
Mégis miért van ez a mérhetetlen rokonszenv? Bennünk motoszkál a kérdés: milyen ember ez a Stoner? Középszerű? Gyenge? Engedékeny? Közömbös? Döntésképtelen? Sodródó, aki képtelen kiállni magáért?
Egyszer azért kiállt magáért, hozott egy olyan döntést, amely mellett következetesen kitartott élete végéig, ami boldogságot jelentett számára. Ez volt az a lépés, amikor felcserélte az agrárszakmát az irodalmársággal. Az irodalommal akart foglalkozni, és ezt elérte, semmi más nem volt ennyire fontos számára a világból.
Egyébként Stoner a hétköznapi életet élő tökéletes átlagembert testesíti meg, aki tisztában van középszerűségével, nem akar másnak, többnek látszani. Elfogadja a középszerűséget, azt, hogy ő egy jelentéktelen, jellegtelen irodalomtanár; és általánosságban is, az ember, mint olyan, egy porszem ebben az univerzumban, csak úgy megtörténik az élet; a bármelyikünk, a mindannyiunk élete.
És talán ez a kulcs a könyv sikeréhez. Az, hogy nincs benne semmi kirívó, teljesen természetes. Az író mértéktartó, letisztult, realisztikus stílusban rajzolja meg Stoner életét, szinte eszköztelenül. És hiába teljesen más a világ ma, lehetetlen nem benne lenni, nem jelen lenni a könyvben, a megtestesített életútban.
(John Williams: Stoner; Park könyvkiadó. Fordította: Gy. Horváth László. 2021. április 16.)