Írjon egy önéletrajzot!
Hallja a férfi kérését, de nem reagál rá.
Kényelmetlenül érzi magát. Levegőtlen és jellegtelen irodában ül. A negyvenes évei közepén járhat, csinos nő, kifejezetten elegáns ruhában. Látszik, hogy jól szituált, valószínűleg nincsenek anyagi gondjai, márkás táskáját még véletlenül sem tenné le a földre, és mivel más lehetőséget nem talál, az ölében tartja, átölelve, mint egy gyermeket.
Másodjára van itt, de már nem fél. Feltérképezi a terepet. Az ajtótól balra robusztus íróasztal áll, egyik felén az ügyfélnek szánt székkel. Egy darab székkel. Ide egyedül jön az ember. Nem hoz kísérőt. Így is megterhelő.
Az asztalon néhány dosszié hever, rendezetlenül. Sem virág, sem fénykép, ami támpontot nyújtana, hogyan teremtsen kapcsolatot a férfival.
Ettől bizonytalan lesz. Nem szereti, ha nincs fogódzója. Büszke arra a képességére, hogy könnyen kategorizálni tudja, akivel kapcsolatba kerül. Jól olvas a szimbólumokból. Talizmánjaik alapján könnyű megfejteni az embereket.
A férfi az íróasztal ablak felőli oldalán ül. A székét messzire tolja az asztaltól, legalább két méter távolságra vannak egymástól. Hintázik a székkel. Ez kifejezetten idegesíti a nőt.
Ízléstelen és otromba az a szék – gondolja. Amikor először járt itt, azonnal szemet szúrt neki. Nem illett a hagyományos irodai képbe. Karcsúbb és hivalkodóbb, mint a hagyományos főnöki fotelek, és – nem tudott rá jobb kifejezést, – áramvonalasabb. Valószínű, hogy fiataloknak készült – töprengett. Szóvá is tette azonnal, mert az első alkalommal még próbált beszélgetést kezdeményezni a férfinál – és különben sem tudja befogni a száját, szereti valami együgyűséggel oldani a pillanat feszültségét, gondolják csak róla, hogy ő egy butácska, hétköznapi asszonyság.
– Jé, de fura szék, olyan, mint egy versenyautó ülése!
– Igen – válaszolta a férfi – szinte egész nap ülök és fontos, hogy kényelmes legyen. Ez játékra való szék. Tudja, vannak, akik sokat játszanak számítógépen. Gépeznek. Ők használnak ilyet.
Nem, egyáltalán nem volt kedves. Rideg volt a hangja. Humora sincs – gondolta a nő és egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Ő is tudja, hogy komputeren játszanak. Mit gondol ez a pasas, azért, mert elmúlt negyven, ő már egy őskövület?
Akik sokat játszanak. Fura volt ezt hallani tőle.
Továbbra sem tetszik neki ez a szoba. És a férfi sem tetszik. Nem találja vele a kémiát. Na, ettől, hogy ki szokott borulni, amikor azt hallja, hogy kémiára redukálják a szimpátiát. Micsoda baromság! Miért kell mindent elemezni? Miért nem lehet sodródni, csak úgy, ellazulva?
Írjon egy önéletrajzot, legalább húsz oldalas legyen!
Mi van? Alig érti, hogy mit mond a fickó, mert a maszk ráfeszül az arcára, lefogja az amúgy is negédesre csendesített hangját. Mit motyog ez itt? Utálja, hogy nem látja a száját. Nem is biztos, hogy jól hallotta. Húsz oldal? Az életéről? Nincs neki mit leírnia. Nem ezért jött. Mit akar tőle?
Nem érti, hogy neki nem a múltjával van baja? A jelent kell megoldania. A holnapot. Honnan veszi ez a bátorságot, hogy turkáljon az életében?
Már idejönnie is nehéz és fájdalmas volt. Vajon milyen erő irányította a kezét, amikor azt a levelet megírta.
A válasz is túl hamar érkezett. Nem volt még rá felkészülve.
És most már másodjára van itt és ki kell mondania, amit magának sem mert eddig.
Hogy is lehetne bevallani azt, amiért megvetés és kiközösítés jár?
A legjobb, ha az otromba székre összpontosít. Akkor nem fogja elbőgni magát.
Nem illik bele a környezetbe. Szobaidegen. Ez jó. S z o b a i d e g e n . Ez tetszik neki. Jó lenne nevetni rajta, de most nem tud. Most dühöt érez.
Mit akar tudni? Hogy 40 éve szar? Hogy egyedül, soha senkire nem számítva kellett küzdenie?
Undorító ez a szék. Ki volt az az elmebeteg, aki megajándékozta vele ezt a marhát? Ezt csak szuvenírbe kaphatta. Ha kiderül, hogy magának vette, nem jön többet hozzá. Ilyen emberrel ő nem fog terápiázni, aki ilyen ízléstelen széket pakol az ügyfelei elé. Egy játékra való széket! Amin gépezni szoktak! Gépen játszanak. Tetszik érteni?
Barom!
Miről írjon? Hogy emlékszik, amikor apja megpofozta? Vagy amikor az anyjának betörte a fejét? Esetleg arról, amikor roncsrészegen rugdosta le őket az ágyról?
Anyja már hónapok óta velük aludt a kisszobában, mert azt hitte, ott mégsem bántja a többdiplomás, vezető beosztású, funkcionárius férje. Az értelmiség nagyrabecsült képviselője.
Ez a marha meg mit szeretne látni az önéletrajzában?
Hogy a párkapcsolataiban mégis az apját kereste? Hogy csak olyan férfiakat talált, akik megalázták, rátelepedtek a személyiségére és tulajdonuknak tekintették?
Mit akarsz olvasni rólam, bébi?
Írjam le neked, hogyan ütöttek meg, hogyan kellett összeszorítanom a fogam, hogy a gyerekek ne hallják az üvöltésemet? Hogyan ugrott görcsbe a gyomrom, amikor meghallottam a kulcs zörgését? Milyen boldog voltam, amikor tíz perc szexnek nevezett gyötrelem után lefordult rólam és horkolni kezdett, és örültem, hogy most egy hétig nyugi lesz?
Ezt akarod olvasni?
Vagy arra vagy kíváncsi, miért kezdtem el inni?
Mert az apám is ivott, a nagyapám is, a dédapámnak pedig kocsmája volt az ántivilágban.
Ugye nem illik? Egy értelmiségi nőnek ezt nem illik. Vérciki.
Pedig ezért jöttem hozzád. Mert nem akarok meghalni még, és arra kérlek, hogy segíts.
De te itt ülsz a játékszékedben, hülyeségeket kérsz tőlem, nincs humorod, nem engeded, hogy tegezzelek, és elmagyarázod nekem, hogy gépezésnek hívják a játékfüggőséget.
Baszd meg!
A kapudon is félve léptem be, a lépcsőházban is toporogtam vagy tíz percet, mire megnyomtam a csengőt. Azt is csak azért mertem, mert hallottam, hogy valaki jön és rettegtem, hogy meglátnak az ajtód előtt.
Tényleg, nem írhatnál ki valami mást?
Mondjuk azt, hogy személyiségtréner. Az most nagyon trendi.
Sokkal jobb, mint az addiktológus.