novella

Gazsó Szidónia: Ismerlek

Itt elhallgatunk mind a ketten. Csak nézünk egymásra, és most fogom fel, mennyire dühös vagyok rá, még mindig.

– Sziasztok! – hallom az ismerős hangot. Felkapom a fejem, máris gyorsabban veszem a levegőt.

– Helló! – mondom gépiesen, ránézek, de már fordul is el, éppen csak odaint, és leül a haverjaival a terasz utolsó szabadon maradt asztalához. Mintha csak távoli ismerősök lennénk.

Igyekszem nyugodt maradni, figyelni az arcom minden rezdülésére. Közben a barátaimmal beszélgetek, próbálok teljesen rájuk figyelni, persze – reményeim szerint – alig észrevehetően oda-odanézek néha. Hiába, nekem háttal ült le, még véletlenül sem tud összeakadni a tekintetünk. Az egyik barátnőm üzenetet ír: Itt vagy?, szokásomhoz híven máris pánikolok és felhívom. Idegességemben már nyúlok is a cigimért. Arrébb megyek, a társaságomban senki sem szereti a cigifüstöt.

– Úristen, mi történt? – kérdezem egyből, köszönés helyett.

– Ja, semmi, csak azt akartam kérdezni, kölcsönadod-e a piros felsődet holnapra?

– Mi van?!

– Nincs mit felvennem a holnapi buliba, add már ide azt a piros haspólót, amit együtt vettünk a múltkor.

– Ennyi? – nyugszom meg nagyot sóhajtva. A szemeimet forgatom. – Persze, kölcsönadom.

– Szuper vagy, köszi! Akkor holnap! – mondja Reba vidáman, és le is teszi a telefont.

Indulnék  vissza az asztalhoz, és akkor odajön. Szó nélkül ad két puszit, közelebb már nem is lehetne a szánk az arcrapuszi közben.

– Nahát, már azt hittem, ide sem jössz! – mondom lazán.

– Társasággal voltál, nem akartam zavarni.

Édes istenem… Már vártam a béna kifogásaidat!

– Mégis miért zavarnál? A barátaimmal vagyok… sokat hallottál róluk.

– Igen, a közös Insta képeitekről felismertem őket. Egyébként éppen eszembe jutottál a napokban, már terveztem, hogy rád írok.

– Nyilván – nevetek, miközben felhúzom a szemöldököm.

Imádom, amikor naiv tinilánynak néznek.

– Miért nevetsz? Talán nem hiszel nekem?

– De, de, hogyne hinnék! – nevetek tovább.

– Mégis miért mondanám, ha nem lenne igaz? – komorul el az arca. – Ismersz, pontosan tudod, milyen vagyok!

– A pontosan talán kicsit túlzás. Nem nagyon volt lehetőségem igazán megismerni téged  – válaszolom.

Itt elhallgatunk mind a ketten. Csak nézünk egymásra, és most fogom fel, mennyire dühös vagyok rá, még mindig. Mégis úgy örülök, hogy látom. Sugárzik belőle valami: élet, szabadság, jókedv, energia, fogalmam sincs, mi, de kell. Legalábbis ott, abban a pillanatban, a sokadik Unicum szilva után így érzem. Az Unicum apám kedvenc piája, a szilvás változatot persze felesleges urizálásnak tartja – szinte látom magam előtt, ahogy a száját húzgálja, én nyilván azért is csak szilvát iszom.

Állok és bámulom Zsoltot, nem tudok nem a szemébe nézni és mosolyogni. Csillognak a gyönyörű, barna szemei, azt hiszem, még sosem láttam ilyen őszinte szempárt.

Őszinte szempárt, megáll az eszem! Kurva őszinte, baszd meg! Alízkám, te ennyire hülye vagy?

Látom, ahogy mesél, nem tudom, miről, de nagyon lelkesen magyaráz, és fülig ér a szája. Biztos valami munka, sosem tudott másról beszélni, csak arról, milyen sikeres a munkájában. Bólogatok néha, és azon gondolkodom, mikor hallgat már el és csókol meg végre.

Te észnél vagy? Mégis miért akarnál vele csókolózni? Kurva jó lenne hetekig hiperventillálni, majd hónapokig bőgni, amikor ez a fasz megint meggondolja magát.

– Úgyhogy velem minden oké, nagyon jól mennek a dolgaim – fejezi be Zsolt az élménybeszámolóját.

– Örülök, hogy jól vagy!

– Megiszunk valamit?

– Oké! – válaszolom, és bemegyünk.

Üres az egész hely, rajtunk kívül mindenki a teraszon üldögél, csak a kiégett pultoslány háborodik fel, amikor fel kell állnia, hogy kiszolgáljon minket. Leülünk a magasított bárszékekre. Mióta az eszemet tudom, attól rettegek, hogy egyszer leesek egy ilyenről.

– Nyugi, nem esel le – vigyorog egyből. – És tudja… utálom érte. – Gondolom, a szokásos.

– Még emlékszel?

– Hát lehet veled kapcsolatban bármit elfelejteni? – most nem vigyorog, csak néz a szemembe komolyan, és én megint úgy érzem, hogy el vagyok varázsolva. – Egyébként semmit sem változtál!

Mégis honnan tudná, hogy változtam-e? Az elmúlt fél évben egy szót sem beszéltünk. Pedig annyi minden történt! Az összes fontos pillanatomban megnyitottam a chat ablakot, hogy elmeséljem neki, de végül egy sort sem írtam le. Minek? Ő nem akar komolyabban ismerkedni, sem elköteleződni, ő nem is tudja mit akar, mindenesetre semmiképp sem azt, amit én szeretnék tőle.

Hogyhogy szeretnék? Szerettem volna! Már kurvára nem érdekel ez az ember! Vajon van valakije? Biztosan talált már magának valakit. Nézzél már rá Alízkám, magas, izmos, jóképű… és azok a széles vállak! Valószínüleg már a fél várost végigkúrta.

– Van valakid? – csúszik ki a számon gondolkodás nélkül, meg is lepődöm, hogy így rákérdeztem. Tulajdonképpen semmi közöm hozzá.

– Nincs – mondja határozottan. – Neked talán van? – kérdezi szemrehányóan. – Remélem, nem jöttél össze valami hozzád nem illő szerencsétlennel – még a szemöldöke is megemelkedik.

Hirtelen olyan ideges leszek, hogy majdnem félrenyelem az ötödik Unicumot.

– Mégis mi közöd van hozzá? Semmi jogod ezt ilyen szemrehányóan megkérdezni! – Már majdnem kiabálok. A pultoslány közben visszaült egy sötét sarokba, bedugta a füleit, úgyhogy senkit sem zavarok a kiborulásommal. Zsolt persze nem zavartatja magát.

– Jól van már, ne háborogj, nem vagy te tenger! – hangosan felnevet és játékosan belém csíp. Én is nevetni kezdek, és máris elmúlik a felháborodás.

Rá egyszerűen nem lehet haragudni. Ezért is utálom.

Egymásra nézünk, hirtelen abbamarad a nevetés. Leszáll a bárszékről, elkapja a derekam, és végre megcsókol. Átkarolom a nyakát, visszacsókolom. Beleharap a fülembe, az egyik kezével benyúl a felsőm alá, simogatja a hátam, a másikkal megmarkolja a combomat, én karmolom a tarkóját, egyre hevesebben csókolózunk. Valami mégsem jó. Mintha egy idegen lenne. Még mindig pontosan tudja, hol és hogyan érjen hozzám, mégis valamiért úgy érzem, már fogalmam sincs, ki ez az ember… talán túl sok idő telt el.

– Nem, nem, nem! Mit csinálunk? – tolom el magamtól, mint aki hirtelen észhez tért.

– Mit tudom én? Jól érezzük magunkat! Muszáj ezt most megint elölről kezdeni?

– Mit? Hogy szeretném tudni, mi van kettőnk között lassan másfél év “se veled, se nélküled” kapcsolat után?

Na, kimondtam a tiltott szót: kapcsolat. Lefogadom, mindjárt századjára is elmenekül!

– Muszáj mindig mindent definiálni? Én csak szórakozni akarok, jól érezni magam! – Belecsókol a nyakamba. – Kurvára kívánlak!

– Eszedbe jut rólam bármi más a szexen kívül? – tolom el megint.

– Hát, elég nehéz most bármi másra gondolni – vigyorog szemtelenül, és megint meg akar csókolni.

– Ezerszer elmondtam már, nekem ez így nem jó! – most már tényleg kiabálok.

– Már megint ez a kibaszott hiszti! Elviselhetetlen vagy! – már nem vigyorog és megváltozik az arca. A testtartása is más lesz, idegesen elfordul tőlem, és belerúg az egyik székbe.

Nevetni kezdek, abban a pillanatban összeáll a kép. Nem is értem, hogy nem vettem ezt eddig észre, a napnál is világosabb! Hiszen én ismerem ezt az embert, jobban, mint gondoltam, sokkal jobban. Itt az apám, már megint. Évekkel ezelőtt megszakítottam vele minden kapcsolatot, és mégis, valahogy mindig előkerül. Sokadjára áll előttem egy sokadik férfi képében. Eszembe jut az összes férfi, akit valaha igazán szerettem, a sok hárítás, hazugság, húzd meg, ereszd meg, se veled, se nélküled játszmák, és hirtelen nem tudok mást, csak szívből, hangosan kacagni a felismerésen, ami végig ott volt az orrom előtt.

Zsoltot válaszra sem méltatom, megfordulok, és elindulok a hátsó kijárat felé. A barátaimnak majd dobok egy üzit, hogy ne aggódjanak, rendben vagyok. Zsolt valamit még utánam kiabál, gondolom valami kedveset, de nem izgat. Ahogy távolodom, egyre inkább megkönnyebbülök. Méghogy nem változtam semmit… Órákig sétálgatok egyedül a városban, és azon gondolkodom, hogy meddig, és ami még fontosabb, miért keresem még mindig minden férfiban az apámat.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: